A nagy átverés – avagy: Egy idegen földönkívüli utolsó üzenete a Földnek (NIF bevezetővel)

ufo földönkívüli üzenet

Kedves Olvasóink! Ezt a cikket a Facebookon találta egy olvasónk. Azért tettem ki, mert mindig elképeszt, hogy mennyire hiszékenyek és buták egyes emberek. Amikor elolvastam, és megnéztem a videót, először elszörnyülködtem, aztán egy jót nevettem. Rögtön az jutott eszembe, hogy egyeseknek milyen teher egy kicsit is gondolkozni. Eszük ágában sincs, hogy néhány kérdést feltegyenek magukban.

Hogy például, miért épp angolul szólt az üzenet. Vagy, hogy hogyan készülhetett az ezt bemutató videó? (Bizonyára valaki előkapta gyorsan az “okostelefonját”, és felvette – 1977-ben!). Mert az, hogy a Tv-sek hirtelen előkaptak egy kamerát, és épp az elejétől felvették a saját adásukat, az nem valószínű. Különösen úgy nem, hogy láthatóan előre figyelték a tv adást, mint ha várnának valami csodát. Az is eléggé elképesztő, hogy ezt a “szenzációs adást” 8 millió ember hallotta, és mégis titokban tudták tartani. Nem értem, hogy ilyen egyszerű és logikus kérdések hogy nem jutnak eszükbe az embereknek, amikor bedőlnek egy ilyen csalásnak, hamisítványnak. Az se tűnik fel, hogy a Vízöntő kor nem békét hozott, hanem a globalizmus (szellemi és létfenntartási) elnyomását, és sok-sok helyi háborút, zavargást, országok szétszakadását. Ráadásul alig feltűnő, hogy azokról a kis csoportokról beszél, akik majd “megtanítanak” minket ezekre a dolgokra. Ilyen csoportok már Pál apostol idejében is léteztek, és gnosztikusoknak hívták őket, akik valamiféle titkos tudás birtokosainak hitték magukat. Az apostol sokat hadakozott velük. Olybá tűnik nekem, mint ha ezek a csoportok valami illuminátus csoportok lennének, akiket magyarul megvilágosodottaknak nevezhetnénk (Az illuminátusok a latin illuminati, azaz „a megvilágosodottak“ szóból kapta a nevét). “Alig gyanús” a spirituális fejlődés emlegetése is. S ha mindenütt léteztek ezek a csoportok (akiket ők tanítottak meg), miért éppen Angliában szólalt meg, “csupán” 8 millió ember számára? Ha olyan fantasztikus csodára volt képes, hogy megzavarja a tv adást, akkor akár a világ összes adását képes lett volna megállítani. Milyen jó az is, hogy figyelmeztet bennünket az álpróféták és álvezetők létezésére is – akikről már a Biblia is ír 2000 év óta! Érdekes az is, hogy a pénzt nevezi az energiánknak. Milyen meglepő, hogy ma éppen a Pénz ural mindent, s a globalizmus éppen ezt tette meg “istennek” sokak számára.  Minden esetre nagy “látnok vagy próféta” lehetett ez a Vrillon. Isteni Önvalónkról is beszél, s erről rögtön az édenkertbeli első bűneset jut eszembe, amikor a Sátán éppen azt mondta Ádáméknak: “olyanok lesztek, mint az Isten” (1Móz 3: 1-5). Aztán eljutunk az ufókhoz. Alig feltűnő, hogy kik barkácsolták ezt a videót! Ráadásul jó sok ezotériával keverve. Néhol pedig annyira elhalkult a küldönc hangja, hogy derék ember lehetett, aki a tv zaja mellett értette, és le is tudta fordítani. A legérdekesebb, hogy ami részletet idéznek a cikkben a kommunikációból, a videón nincs is rajta.

Az a baj, hogy sok ember inkább hisz ezeknek, mint gondolkodna.

Kedves Olvasóink. Miután elolvasták a cikket, és megnézték a videót, kérem, olvassák el újra bevezető gondolataimat. Köszönettel: Híradmin – NIF.

Íme a cikk és a videó: A nagy átverés – avagy: Egy idegen földönkívüli utolsó üzenete a Földnek (NIF bevezetővel) Tovább olvasása

Magyarország jobban teljesít? – avagy: A Magyar Telekom 1700 dolgozójától válik meg (NIF kommentárral)

TelekomBudapest, 2014. július 24., csütörtök (MTI) – A Magyar Telekom mintegy 1700 munkavállalójától válik meg a következő két év során – jelentette be a társaság csütörtökön.

    A munkatársak egy része az idén, másik részük a jövő évben távozik a vállalattól – derül ki az MTI-hez eljuttatott közleményből.

    A Magyar Telekom a költségcsökkentő intézkedéstől versenyképességének javítását reméli a globális és hazai távközlési piacot jellemző erős versenyben… Magyarország jobban teljesít? – avagy: A Magyar Telekom 1700 dolgozójától válik meg (NIF kommentárral) Tovább olvasása