A Horn-szobor avatásához! – avagy: A keletnémetek előtti határnyitás igaz története

Horn Gyula, a németek, a Horn-emlékszoba ürügyén a határnyitásról

Elfelejtett dátumnak minősítette az MTI-nek nyilatkozva 1989. május 2-át a ZDF német közszolgálati televízió egykori kelet-, illetve közép-európai tudósítója. Nem tudta, hogy Horn Gyula és Alois Mock kedvéért két hónappal később újra felállítottak egy kerítésszakaszt, hogy azokról „történelmi” felvételek készülhessenek! Fotó: kontrollblog

A kontrollblog teljes cikke a témában elérhető ITT !

Sopronban 1940–45 között voltam műegyetemi diák, a front odaérkezése előtti hetekig. A Magyar Királyságban én kaptam utoljára diplomát, azaz, az erdőmérnöki volt az országban az utolsó. Erre is csak azért kerülhetett sor, mert Sébor János dékán megtagadta a nyilas kormány kiürítési parancsát. Bezzeg, a budapesti műegyetemi karok Drezdáig meg sem álltak. Ott érte őket a szörnyű, angol gyújtóbombás légitámadás.

A diplomám kézhezvétele utáni napokban Solosján/Szálasi („nemzetvezető”) pápai hadkiegészítő parancsnoksága engem is berántott frontszolgálatra, de nagy szerencsémre, csak a visszavonulásban vettem részt, 550 kilométeres gyalogmenetben, és 1945. május 1-jén Bajorországban tettük le a fegyvert az amerikaiak előtt. Ők velünk, magyarokkal nem törődtek, siettek mielőbb elérni a jaltai zónahatárt Linz előtt, nehogy a szövetséges ruszkik nyugatabbra hatolhassanak. Onnan tértem haza a csehszlovák vöröskereszt segítségével felvidéki szülőföldemre, ahonnan mindössze egy hátizsákkal, minden ingó és ingatlan vagyonomat elkobozva a szlovákok üldöztek ki.

Soprontól Sopronig öt hónap alatt ezer kilométeres körutat tettem meg Közép-Európában, és a Nagaszakira ledobott (a második) atombomba idején értem vissza szeretett városomba, Sopronba, az Alma Mater kebelére. Sopron és az egyetem annyira a szívemhez nőttek, hogy  amikor csak tehetem, még most is ellátogatok oda…