Féltve őrzött örökségünk az a kereszténység, amely nemzetünket meg tudta őrizni

Popovics Béla beszéde, mely elhangzott a Pesti Vigadó Dísztermében a Magyar Örökség Díj átadási ünnepségén 2014. június 21-én

Tisztelt Elnök Úr, Bíráló Bizottság, Kitüntetettek,
Tisztelt Ünneplő Közönség!

Engedjék meg, hogy a díjazottak és a magam nevében szóljak néhány szót. Nagyon nagy öröm és megtiszteltetés számunkra ez a kitüntetés. Köszönet mindazoknak, akik jelöltek bennünket, mindazoknak, akik korteskedtek mellettünk, köszönet a bíráló bizottságnak, amely a megtisztelő Magyar Örökség kitüntető cím díjazottai közé emelt. Mindez a megerősítés és a bizalom jele, amely kötelez. Köztelez, hogy tovább folytassuk azt a munkát, amely végeredményben családjaink, közösségeink, szeretett magyar nemzetünk szolgálata.

Külön öröm ez a szép ünnep ebben a gyönyörűen felújított Vigadóban, ahol az elmúlt több mint másfélszáz esztendőben annyi nagyszerű művész varázsolt örömet a hallgatóság szívébe. Felemelő érzés ebben a környezetben együtt lenni családtagjainkkal, itt találkozni barátainkkal, rokonainkkal, ismerőseinkkel, akik időt szakítottak erre a találkozásra, és akik közül sokan messziről utaztak ide, hogy együtt örülhessünk.

Megragadott és elgondolkodtatott a kitüntetésnek a megnevezése.
Értelmezésemben a Magyar Örökség a summája nemzetünk élni akarásának, teremtő tevékenységének.

Viktimológia

Egyes emberek személyiségük, foglalkozásuk, társadalmi helyzetük, viselkedésük és magatartásuk miatt gyakrabban válnak áldozattá, mint az őket ért eseményeket értetlenül szemlélő társaik.

Ilyen esetekben nemcsak a tömegközlekedési eszközön egyre nagyobb számban feltünedező zsebtolvajok áldozataira kell gondolni, hanem olyan gyakorivá váló esetekre is, amikor terményeit, állatait, javait ellopók elleni óvintézkedések következtében a tulajdonosoknak kell védekezni a bíróságokon. Vagy a szintén gyakorivá vált egyedül élők sérelmére elkövetett rablások, kínzással fűszerezett verések, amik halállal végződnek. Ám előfordul az a paradox helyzet is, hogy a tettes maga az áldozat.

E rejtélyesnek tűnő megállapítás mögül az a sajnálatos tény bukkan elő, hogy jelentős mértékben emelkedik a családon belüli, illetve a házastársi konfliktust végleg megoldani látszó véres cselekedetsorozat. Mindez maga után vonja a gyermekek elleni és által elkövetett bűncselekmények emelkedését.

Vagylagos létezés – avagy Hogyan és miért nem akarunk tudomást venni a körülöttünk lévő valóságról?

Darab idővel ezelőtt május elseje apropóján azon keseregtem, miért nem vesszük észre, amikor a képünkbe vágják az igazságot? Akkor arra a megállapításra jutottam, alapvetően két oka van ennek. Az egyik, az általam csak „fától az erdőt” névre keresztelt manipulációs technika, mellyel csúcsra járatva manapság legeklatánsabban talán a mozikban találkozhatunk, ahol a hálivúdi eksönmúvikkal már javában kondicionálnak bennünket a ránk váró jövőre. Oda rakják közvetlenül elénk, hogy ne mondjam, a képünkbe vágják az igazságot a mozgóképeikkel, s éppen ezért, a valóságnak mindig csak egy kis részletét, látszatát engedik látni számunkra, s mint ilyent, soha nem látjuk át az egészet a maga valójában, éppen ezért képet alkotni sem tudunk róla a maga teljességében.

A másik, legalább ennyire fontos tényező a bennünk rejlő fogyatékosság. Hiányzik a készség, a tehetség belőlünk ahhoz, hogy felismerjük, hol a csavar a dologban, hol búvik meg a rafinéria! Így esett meg aztán – éppen május elsején – annak ellenére, hogy ketten is, szépen, lassan, szájba rágva, hogy mindenki, még Lendvai Ildikó is megértse, közölték velünk a Fizess össznépi kétharmados mindenható felhatalmazás birtokában magukat hatalomgyakorló menedzsmentnek kinevezett bagázs nevében a nagy magyar rögvalóságot, nevezetesen, hogy bizony kérem alássan, gyarmat vónánk, de még pediglen a javából. Mink bizony nemhogy nem mozdítottuk a fülünk botját se, de egyenesen tudomást sem akarunk venni az egészről.

Ki a Haza- és Nemzetáruló?

 

AZ SZHSZ KIRÁLYSÁGNAK ANNYI! JUGOSZLÁVIÁT ELPUSZTITOTTA A SZERB HATALOMVÁGY.

SZERBIA PEDIG NEM JOGUTÓDJA SEM AZ  SZHSZ KIRÁLYSÁGNAK, SEM JUGOSZLÁVIÁNAK!

 

A délszlávok, soha nem látott támogatásként, nagyhatalmi érdekek miatt, érdemtelenül kapták meg Magyarország délvidéki területeit. Az ujjukat se kellett megmozdítani. Azt viszont, hogy mindent tönkretettek, csak maguknak köszönhetik.

A délszlávok nem akarnak együtt élni, és nem is képesek rá. A délszláv háborúk minden egyes halottjáért, a temérdek szenvedésért, az elpusztított javakért azokat is terheli a felelősség, akik lehetővé tették a Délvidék elcsatolását és egybe kényszerítették a délszlávokat. Az ő lelkükön szárad mindez. Felelniük kell a tetteikért a pokol tüzében.