Encsen már minden korosztálynak rettegnie kell a bűnözőktől

Három héttel ezelőtt idős, nyugdíjas nénit támadtak meg Encsen kitépve fülbevalóit, az elmúlt héten egy középkorú ember holttestét találták meg a város főutcáján ötven méterre a pénztárcájától, a napokban pedig egy kiskorú diákot erőszakoltak meg a vasútállomás közelében, egy életre szóló testi, lelki traumát okozva a fiatal lány számára.

Encsen ma már minden korosztálynak – a fiataltól a nyugdíjasig – rettegnie kell a bűnözőktől, ezért sem várhat tovább a Jobbik rendvédelmi programjának megvalósítása. Április 6-án véget vethetünk annak, hogy további négy évig kelljen rettegnünk attól, mikor támadják meg szüleinket, nagyszüleinket az utcán vagy akár saját otthonukban, s hazaérnek-e biztonságban gyermekeink, unokáink az iskolából, vagy a hétvégi házibuliból.

A Jobbik Encsi Szervezete őszinte együttérzését fejezi ki a család és a „pintéri rend” újabb gyermekáldozata számára.

Hocza Tamás, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alelnöke

Nemzeti InternetFigyelő

A pártok közül legtöbben a Jobbikra szavaznának – Ön melyik pártra szavaz április 6-án?

Legutóbbi nem reprezentatív felmérésünk arról szólt, hogy mely párt élvezi leginkább olvasóink támogatását. Ez alapján elmondhatjuk, hogy a Jobbik messze magasan viszi a pálmát. Összesen 8075-en válaszoltak a feltett kérdésre olvasóink közül. Köszönjük aktív közreműködésüket.

Íme grafikonon és számokban a végeredmény:

szavazas.partok

A képre kattintva jobban látható!

Egyben új szavazást is indítunk, a hétvégi választások előtt, most már konkrétan a választási lehetőségek szerint, a parlamenti küszöböt leginkább eséllyel átlépő politikai csoportosulások kiemelésével.

Ön melyik pártra szavaz április 6-án?

Várjuk szavazataikat, hiszen csupán egy klikk az egész. Köszönjük!

Nemzeti InternetFigyelő

Kárpátalján háromféle magyar van – Ki és mi árt nekünk?

Huszt vara
Huszt vára

Legnagyobb kárt magyarságunknak a kettészakadásunk okozza. Az az abszurd helyzet alakult ki Kárpátalján, hogy itt három féle magyar van: jó magyar a KMKSZ tag, rossz magyar a pártonkívüli, és ellenség az UMDSZ tag. Pártvezéreink a kimagyarázkodás bajnokai. Nem a saját hibájukként könyvelik el a múlt választások siralmas kudarcát, hanem azon sajnálkoznak, hogy: ”hát mit tehetünk, ha népünk tudatlan, elvtelen, 50 – 100 hrivnyáért eladja becsületét” s nem ránk szavazott… 

Sokan ezt el is hiszik, holott népünk nagyon is öntudatos. A választások napján, ily módon fejezték ki tiltakozásukat a kettészakadásunk, a két párt vezetői acsarkodása ellen. Jómagam is elbizonytalankodtam melyik pártunkra, melyik személyre is szavazzak. Bevallom, hogy egyiknek se láttam hasznát… Sajnos, vezéreink képtelenek (vagy nem akarják?) ezt megérteni.

Remélem, hogy a KMKSZ és az UMDSZ tagsága végre ráébred kettészakadásunk ártalmaira és kierőszakolja vezetőiktől a szoros együttműködést. Túl kevesen vagyunk az ellenzékieskedési játszadozáshoz! Értsük meg végre, hogy csak együtt, szoros összefogással lehetünk sikeresek. Kárpátalján háromféle magyar van – Ki és mi árt nekünk? Tovább olvasása

Szabadságot Kárpátaljának! Második rész – tüntetés és petíció (videó)

Dr. Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, nemzeti jogvédő szervezésében nagyszabású, felemelő hangulatú tüntetésre került sor Kárpátalja önrendelkezési jogát és a hazaáruló Martonyi János külügyminiszter lemondását követelve Budapesten, 2014. március 28-án. A felvételen Gaudi felolvassa a nyolc pontból álló jogkövetelő petíciót, majd átadják azt a Külügyminisztérium képviselőjének.

Nemzeti InternetFigyelő

Kapcsolódó:

Szabadságot Kárpátaljának! Első rész – Morvai Krisztina beszéde (videó)

Íme Martonyi, íme az Összetartozás Napja – Petíció Kárpátaljáért, Martonyiék válasza, Szaniszló intelme

A Krím már hazatért!

Kárpátalja megváltásra vár – menteni ami MÉG menthető

A szuverenitás illúziója

illuzioA legtöbb idősebb történésszel, újságíróval és politikussal az egyetemi éveik alatt beléjük ivódott baloldali tudás miatt van baj. A világháború két felvonása közötti időkről csak és kizárólag a szovjet – és részben a nyugati forrásokat használhatták. A keleti nyilván a marxista osztályharc szemszögéből ítélte meg a hazánk sorsát irányító, meghatározó folyamatokat, a nyugati pedig az első felvonás ördögének, Benesnek a szemüvegén keresztül látta az eseményeket. Középút nem volt. Az eseményeket és hazánk helyzetét objektíven kellett volna értékelni. Meg kell tehát vizsgálnunk.

A világháború első menetének kezdetén Magyarország nem volt szuverén állam. Még a ’67-es kiegyezés után is az Osztrák-Magyar Monarchia tagja voltunk, tehát a császár-király akaratától függött a kormányunk. Tehát nem voltunk szuverén állam. A hadüzenet ellen is hiába küzdött az akkori miniszterelnökünk, Tisza István.

Az első kommunista kormány leverése és a román megszállás után sem voltunk szuverén állam. Sokáig nyugati felügyelet alatt voltunk. Lassan kiteljesedő szuverenitásunkat csak egyszer sikerült érvényre juttatni, amikor 1939 nyarán megtagadtuk hazánk útjainak és vasutjainak használatát a baráti Lengyelország elleni német támadás céljára. Ez csak rövid ideig, 1941 tavaszáig tartott, mikoris Hitler csapatai az államfő, kormányfő és a parlament engedélye nélkül, egyszerűen átvonult az országon és hazánk területét felvonulási területként használva, innen is megtámadták Jugoszláviát. Ezzel megszakadt a rövid ideig tartó szuverenitásunk. A szerbek természetesen védekezni próbáltak s több alkalommal bombázták déli városainkat, repülőtereinket, vasútjainkat. A szuverenitás illúziója Tovább olvasása

A kárpátaljai magyarok elvárják, hogy biztosítsák számunkra a kulturális és regionális önrendelkezést – A kárpátaljai magyar civil szervezetek és történelmi egyházak nyilatkozata

Mi, az Ukrajnában élő őshonos magyar nemzetiségű lakosság által létrehozott civil szervezetek és történelmi egyházközösségek képviselői, aggodalommal figyeljük az országban zajló eseményeket.

Az utóbbi időben Kárpátalján felfegyverzett radikális elemek jelentek meg, akik félelmet keltenek bennünk és gyermekeinkben, tovább csökkentik biztonságérzetünket. Aggasztó, hogy folytatódnak a magyarság elleni uszítások, és az ukrán médiában mind több, a történelmi tényeket meghamisító írás jelenik meg.

A kialakult konfliktusok békés rendezését támogatjuk, és abban bízunk, hogy az ország új vezetése az európai értékekre és a demokratikus szabadságjogokra alapozva tiszteletben tartja a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait. Elvárjuk, hogy a kárpátaljai magyarokat államalkotó, őshonos nemzetnek tekintsék, és ennek megfelelően biztosítsák számunkra a kulturális és regionális önrendelkezést. Az állam ennek teremtse meg a törvényi kereteit, biztosítsa annak érvényesítését és anyagi feltételeit. A kárpátaljai magyarok elvárják, hogy biztosítsák számunkra a kulturális és regionális önrendelkezést – A kárpátaljai magyar civil szervezetek és történelmi egyházak nyilatkozata Tovább olvasása

Méltatlan állampolgárainkról és a magyarságtudatról – avagy a választás egyik fontos tétjéről

turulA Miniszterelnök a rezsicsökkentés védelmét célul tűző Magyar Csapat megszervezésére hívó körlevelében így fogalmazott: „Mi, akik ehhez a csapathoz tartozunk, úgy gondoljuk, hogy a magyarok nem másodrendű állampolgárok Európában”.

Nyugodtan mondhatom, sokmilliomod-magammal teljes mértékben azonosulunk szavaival. Mondanivalómat nem is neki címzem, hiszen széleskörű konkrét tájékozottsággal rendelkezik, s tisztában van mindazzal is, ami itt következik. Nem tisztem értelmezni és magyarázni a kijelentéseit sem – bár ez már szinte sporttá vált, főleg az ellenzék körében – mégis úgy vélem, nem véletlenül fogalmazott így. Bizonyosan látja, számos jel utal rá, hogy az Európai Unió szemében kimondatlanul, de gyakorlatilag másodrendűek (ha nem harmadrendűek, s netán még vad ázsiaiak is) vagyunk. Ennek egyetlen oka van, éspedig, hogy Magyarországon is másodrendűek vagyunk! Méltatlan állampolgárainkról és a magyarságtudatról – avagy a választás egyik fontos tétjéről Tovább olvasása

A Krím már hazatért!

a.krim.hazatertTüntetés Kárpátaljáért 2014. március 28-án este a Külügyminisztérium előtt a Bem téren – Kovács Koppány beszámolója

(Ezúton köszönöm a szerzőnek a tisztességes és lelkes tudósítást, amelyet a Facebook oldalamon osztott meg! Aki még érez magában ihletést kérem tegye ugyanezt, ossza meg és azt is kihelyezzük!- Gaudi-Nagy Tamás)

Miközben gyülekeztünk a Kárpát zenekar hazafias dalai szóltak, majd dr. Gaudi Nagy Tamás képviselő úr, aki szervezője, szóvivője és a Petíció egyik megalkotója köszöntötte a megjelenteket és elmondta, hogy azért vagyunk itt, hogy követeljük a szabadságot, követeljük az önrendelkezést Kárpátaljának, a Kárpátalján élő magyaroknak mert a történelem nem áll meg, a történelem kereke mozgásba lendült, de nagyon. A Krím már hazatért! Tovább olvasása

Íme Martonyi, íme az Összetartozás Napja – Petíció Kárpátaljáért, Martonyiék válasza, Szaniszló intelme

karptunt140328_01Pénteken este tüntetés zajlott a külügyminisztérium Bem rakparti épülete előtt Kárpátalja visszatéréséért. A tüntetők egy petíciót is elfogadtak, amelyet a helyszínen átadtak a minisztérium ügyeletesének. Még éjfél előtt megszületett Martonyiék válasza is, amelyben felelőtlen kampányfogásnak nevezik a tüntetést, elhatárolódnak tőle és megismétlik hűségnyilatkozatukat Ukrajna iránt.

Martonyiék szövegének van egy árulkodó motívuma, mely  szerint a petíció  „nem segíti a külhoni magyar közösségek szülőhelyen való megmaradását és boldogulását”. Márpedig a petíció Kárpátaljának a Magyarországhoz való visszatérését kéri. Ebben az esetben az ott élő magyarok elveszítenék szülőföldjüket?!

Ez a gondolati ficam nem csupán a kimondó logikai bukfence, hanem természetes következménye annak a képtelenségnek, amely a magyar nemzet legnagyobb szétszaggattatásának évfordulóját, Trianon napját az Összetartozás Napjaként ünnepelteti lelkesen… Íme Martonyi, íme az Összetartozás Napja – Petíció Kárpátaljáért, Martonyiék válasza, Szaniszló intelme Tovább olvasása

Szabadságot Kárpátaljának! Első rész – Morvai Krisztina beszéde (videó)

Dr. Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, nemzeti jogvédő szervezésében nagyszabású, felemelő hangulatú tüntetésre került sor Kárpátalja önrendelkezési jogát és a hazaáruló Martonyi János külügyminiszter lemondását követelve Budapesten, 2014. március 28-án. A felvételen Morvai Krisztina beszéde látható. Folytatás következik!

Nemzeti InternetFigyelő

Milyen eredmény várható április hatodikán?

választásMivel április hatodikán országgyűlési választások lesznek, ezért két itt az ideje egy elemzést írnunk, melyben megpróbáljuk megjósolni a várható eredményt, illetve elemezni a különböző lehetséges parlamenti variációkat. Ahogy azt egy régebbi írásunkban jeleztük a Fidesz a választási törvényt is jelentősen átírta.

Ezzel gyakorlatilag olyan helyzetet hozott létre, amivel a győztes a leendő pártot erőteljesen jutalmazza. Ez azt jelenti, hogy szinte elenyésző az esélye annak, hogy aki győz, az ne kétharmaddal nyerjen, mindössze egy nagyon szoros eredmény esetén lehetséges egyszerű többséggel való nyerés.

A mandátumok felét egyéni választókerületekben lehet megszerezni, a másik felét listán. Mivel a Fidesz az egyfordulós választásokat vezette be, ezért az egyéni körzetekben az nyer, aki az adott körzetben a legtöbb szavazatot szerzi. Elég tehát a sima többség nem kell 50% plusz egy szavazat. Milyen eredmény várható április hatodikán? Tovább olvasása

Erkölcsi fogyatékosok

theatre-mask1Miután kenyerem javát már megettem, csak némi remény él még bennem, vajon kiderül-e még életemben, hogy miért évülhetett, maradhatott el azon luxus megélhetési, profi bűnözők felelősségre vonása, akik tegnap ismét telerondították a szépen felújított Operaházunk környékét.

A részt vettek egy része, nadrágba bújt, furcsa asszonyok(?), esténként szoknyát húzó férfiak(?), az őrült „nők” ketrecéből kiszabadult, önmagát sok egyéb mellett, törvénytelen kinevezéssel is jutalmazó példaképükért vonaglottak, a legutóbb elmaradt kabaréjuk pótlására kiszemelt színtéren.
Mellette, a sűrűn pislogó színpadra lépésekor a részt vettek fülében felcsendült a Many, many, many című dal, ami transzba ejtette őket, elnyomva az öngyilkosok távolról érkezett sóhaját, akiknek egykoron a kemény, kétkezi munkájukért nem fizetés, hanem darab kötél jutott. Erkölcsi fogyatékosok Tovább olvasása

Az aranyműves választása – avagy A rendszer zavartalan működésének, működtetésének szükséges és elégséges feltételei

zielBefordultunk a célegyenesbe! A miniszterelnök úr a Sztahanovista-mozgalom élharcosait megszégyenítő módon gyakorlatilag szakmányban avat. Nem tudni, hogyan, hogyan nem – szinte csodaszámba megy, de – éppen mostanra lett kész egy csomó minden! Lásd 4-es metró.

Ilyen van? Vedd már észre, itt csak ilyen van! Ezt a teljesítményt egy jó darabig valószínűleg nehéz lesz felülmúlni.

Mindeközben – mintha csak valami abszurd valóságba csöppentünk volna – az ellen prominensei teátrális gesztikulációk közepette lélekszakadva rohannak a kamerák elől, nehogy felelniük kelljen az egyre kínosabb kérdésekre. Az egészben tulajdonképpen az a legrosszabb, hogy ezek kérik tőlünk a hozzájárulásunkat, a felhatalmazásunkat a soron következő négy esztendőre!

Közröhej!

Bár leginkább sírni lenne kedvünk.

Láttuk már őket, hallottuk már őket, megszenvedtük őket! Gyüjjenek, szalajtsák őket bármelyik oldalról is!

De akkor hogyan lehetséges az, hogy még mindig itt vannak?

De akkor hogyan lehetséges az, hogy még mindig itt van az általuk fémjelzett rendszer, a rendszerváltás végleg megbukott rendszere?

De akkor hogyan lehetséges az, hogy még mindig működik, még mindig működtetik, még mindig működtethetik, ezt a rendszert?!

Először nem tudtam, honnan olyan ismerős ez az egész. Aztán egyszer csak beugrott. Hoppá! Megvan! Az aranyműves választása – avagy A rendszer zavartalan működésének, működtetésének szükséges és elégséges feltételei Tovább olvasása