1990 óta, amióta felbomlott az ún. kétpólusú világrend, Közép- és Kelet Európa államainak határai teljesen átrajzolódtak, mi több, néhány mesterséges leviatán tákolmány el is tűnt a térképről. A teljesség igénye és a történelmi elemzés aprólékossága nélkül említsük meg a német újraegyesülést, a Szovjetunió atomjaira hullásának eredményeképpen államiságukat visszanyerő balti köztársaságok újjászületését, továbbá 1991-ben a szuverén Ukrajna megalakulását.
De a sort folytathatjuk Jugoszlávia véres háborúk árán történt széthullásával, továbbá az ugyancsak mesterségesen, a versailles-i íróasztaloknál fabrikált Csehszlovákia megszűnésével 1993-ban, végül a délszláv állam haláltusájának záró aktusaként Szerbia NATO általi bombázásával 1999-ben, illetve Montenegro függetlenedésével.
Miközben ezek a nagy horderejű események zajlottak körülöttünk Európában, egyetlen megváltoztathatatlan és örök életűnek tűnő politikai tényező volt és maradt kontinensünkön: Trianon. S ez nem valami antik sorstragédiákra jellemző megfellebbezhetetlen végzetből fakadt, hanem a magyarországi, de nem magyar lelkű és magyar nemzeti érdekeket képviselő vezető réteg magyar- és nemzetellenes politikai és ideológiai beállítódásából. Tudniillik a viharos európai fejlemények közepette több alkalommal is felvethette volna a budapesti kormányzat a határrevízió – esetleg a területi autonómia – kérdését, mégsem tette egyetlen egyszer sem. Átrajzolt határok Európában – csak Trianon börtöne örök? Tovább olvasása