Lakásfeltörés után szavazati jog

Illegális lakásfoglalók lezárt önkormányzati lakásokat törtek fel Pécsen. Az önkormányzat feljelentés helyett szerződést kötött velük, lakcímkártyáikat a közterület felügyelőkkel vitette ki.

N1Tv

Marosvásárhelyre figyeljen a világ! – A nagyvilág magyar közösségeihez

székely zászló
székely zászló

Március tizedikén, a Székely Szabadság Napján, amikor Európa és a nagyvilág nagyvárosaiban a székelyekkel szolidaritást vállalók közösségei Székelyföld területi autonómiája mellett tüntetnek, akkor meg kell emlékezniük arról is, hogy Marosvásárhelyen, a megemlékezést követő felvonulást betiltotta a hatóság. Ma már nem csak a székelyek jogos követelésének támogatására kell Románia nagykövetségei elé vonulni, hanem az alapvető emberi jogok védelmében is.

Ezúton kérjük a nagyvilág magyar közösségeit, hogy követeljék a gyülekezési jog, a szólásszabadság tiszteletben tartását Romániában. Hívják fel országuk kormányának, és egész társadalmának figyelmét arra, hogy abban az országban tér vissza az alapvető emberi jogok megsértése, amelyben 1989-ig Európa legembertelenebb és legsötétebb diktatúrája működött.

Beszédes az, hogy a felvonulást betiltó határozatot rendőrségi fejlécet viselő papírra nyomtatták, ezzel is jelezve, hogy Romániában a hatóságok, könnyen és gyorsan az elnyomás, az emberi jogok korlátozásának eszközeivé válhatnak. Marosvásárhelyre figyeljen a világ! – A nagyvilág magyar közösségeihez Tovább olvasása

Káldi József és Dr. Horváth György kézfogója (a szemellenzős gyűlölet határtalan) – Reiner Péter nyílt levele

Kedves Káldi József!

Reiner PéterItt az a pillanat, amikor meg kell ismételten szólalnom.

Nagyon nem illek bele az Ön pallérozott “antifasiszta ” világképébe, hiszen jó szívvel, alaposan átgondoltan, magyar Hazánk közös történelmét Önhöz hasonlóan gondosan lapozgatva és nem hályogos szemmel és szívvel, hanem Nemzetemet megalapozottan szeretve álltam Hegedűs Lóránt tiszteletes ügye, vagyis a tételes igazságosság mellé, megvédeni szándékozva őt és közösségét a hamis, koholt és egyértelműen súlyos megfelelés-kényszeres politikai koncepció jegyében kelt vádak ellen!

Ismerem a forrásmunkákat és mindazt, amivel Ön érvel.

Ön nyilvánvalóan nem volt benn a november 3-i Isten Tisztelet alatt a Hazatérés Templomában, amit a Kormányzó Alapított. Talán azt sem tudja, hogy az indokolatlanul megvádolt lelkész nagyszerű,  nemrég elhunyt édesapja – a szintén saját egyháza által is érthetetlenül gyűlölt és irigyelt, de közmegbecsülésnek és közszeretetnek örvendő nagytiszteletű püspök úr – milyen féltő tisztelettel mutatta meg nekem 1993-ban, hova bújtatták nagy számban a vészkorszak idején zsidó felebarátaikat. Káldi József és Dr. Horváth György kézfogója (a szemellenzős gyűlölet határtalan) – Reiner Péter nyílt levele Tovább olvasása