A Díszzsidó – egyre sötétebb viharfelhők tornyosulnak a Magyarországi Református Egyház egén

A díszzsidó Reiner Péter (Fotó: NIF)
A díszzsidó Reiner Péter (Fotó: NIF)

Mielőtt bárki is meglepődne beszámolóm választott címén jelzem, én csak kölcsönkértem ezt a kifejezést a Hegedűs Lórántot besározni igyekvő és palástvesztésre ítélni szándékozó nagytiszteletű Egyházmegyei Bíróság “közvádját” képviselő, általam már régen ismert jogtanácsosától.

Tegnap ugyanis úgy gondoltam, hogy a tárgyalás helyszínére megyek egy magyar hagyományokat őrző bajtársammal, hogy kéznél legyek hiteles és cselekvő tanúként az ártatlanul megvádolt lelkész elleni eljárásban.

A nagytiszteletű bíróság azonban a védelem határozott előterjesztése és az én korábban nyílt levél formájában közzétett követelésem ellenére, nem találta szükségesnek és indokoltnak meghallgatásomat pont úgy, mint ahogy a hagyományőrző bajtársam tanúságtételét sem, aki honvéd ruhában, díszőrséget állva tette még szebbé a Kormányzó szobrának felavatásával végződő Istentiszteletet.

Nyomasztó és végtelen szomorú volt hallgatni, amikor a nem is eltitkolt gyűlölettől terhes egyházi jogtanácsos három, a lelkészt védő hiteles jogász füle hallatára azzal próbálta befolyásolni – a jelek szerint sikeresen – a Nagytiszteletű Egyházmegyei Bíróság háromtagú tanácsát, hogy azért javasolja a tanúságtételemtől történő eltekintést, mert általa régen és “megalapozottan” személyemet jól ismerve nem lehetek hiteles tanúja az avató beszédem ellenére a jogtanácsos által is vehemensen képviselt vád alapján is indított politikai koncepciós eljárásnak, mert meglátása szerint én csak az úgynevezett ” a szélsőjobb díszzsidója vagyok”! (kiemelés:szerk.)

Így értékelte a Hegedűs Lóránt ellen a vádak gerincét képviselő jogtanácsos Hazámért és Nemzetemért folytatott több évtizedes köztevékenységemet, mert nyilván jogászként úgy gondolta, hogy ez még beletartozik a véleménynyilvánítás alapvető szabadságjogába. A Nagytiszteletű Egyházmegyei Bíróság pedig helyt adott a vádat képviselő egyházi jogtanácsos sommás összefoglaló minősítésének és nem utasította helyreigazításra jogtanácsosát és nem látta szükségesnek meghallgatásom.

Ezzel a döntésével és a jogtanácsos alapvető személyiségi jogaimat is megsértő tevékenységének tűrésével a Nagytiszteletű Egyházmegyei Bíróság előrevetítette álláspontom szerint a március 7-re délelőtt 10:30 percre kitűzött ítélethozatalának előre történő eldöntöttségét. Attól tartok hogy a meghozandó és előre sejthető ítéletnek így nem lesz köze az igazságossághoz, még kevesebb köze lesz a tényekhez, de annál jobban befolyásolják majd vélt vagy valós politikai politikai elvárások.

Megrendítő élmény volt látni és érzékelni az általam valóban régen ismert, de évtized óta nem látott és a vádat többedmagával képviselő egyházi jogtanácsos arcán az el nem takart feneketlen gyűlöletet, mely eleve kizárja a tárgyilagosságot. Személyiségében garanciáját látom a vád olyan módon történő elfogult képviseletére, hogy a példaértékű és tényeken alapuló kiváló védőbeszéd ellenére csak egy nagyon felülemelkedett bíróság tud ellenállni ilyen nyomásnak.

Erre a közelmúltban volt példa Képíró Sándor ” háborús -bűnös” perében, ahol a kiváló munkát végző védelem a tényállás teljes birtokában a rendkívüli hazai és külföldi politikai nyomás ellenére hihetetlenül fölkészült hiteles szakértők felvonultatásával a tarthatatlan és megalapozatlan vádak alóli felmentésre kényszerítette az eljáró katonai bíróságot.

Nem tűnik talán mégsem kincstári optimizmusnak az az elvárásom, hogy a nagytiszteletű egyházmegyei bíróság mégis felül tud emelkedni az érzékelhetően rá nehezedő hazai és külföldi elvárásokon, a politikai nyomáson és meghozandó ítéletében kizárólag a bizonyított tényeket veszi figyelembe. Ez esetben boldogan állapítanám meg, hogy baljós előérzetem most cserben hagyott.

A sötétedő viharfelhőket azért látom a Magyarországi Református Egyház ege fölött, mert bizony attól tartok – alaposan megismerve a Hegedűs Lóránt elleni vádakat -, hogy még valami beleszól a meghozandó ítéletbe.

Már korábbi, az eljárással kapcsolatos publicisztikámban jeleztem olvasóimat emlékeztetve, hogy bizony a sajnálatosan elmaradt egyetemes igazságtétel elkerüléséhez bizony alaposan hozzájárult a Magyarországi Református Egyház is azzal, hogy legfőbb döntéseket hozó zsinata döntő többségében nem látta szükségesnek saját múltjának átvilágítását és ezzel elkerülte a bolsevizmus alatti együttműködésének – ha úgy tetszik ez alapelve és értéke az árulásnak – bemutatását hívei és a teljes hazai közvélemény részére. Márpedig vezetői többségének hiteltelenségét misem bizonyítja jobban, mint ennek a politikai döntésnek a meghozatala.

Ez a tény már önmagában hitelteleníti a Hegedűs Lóránt lelkész elleni vádakat, és joggal lehet attól is tartani, hogy a meghozandó ítélet eltakarni igyekezik majd ezt a felelősségüket.

Csak reménykedem abban, hogy március 7-én a Nagytiszteletű Egyházmegyei Bíróság mégis kizárólag a bizonyított tények alapján ítélkezik és ez nem járhat mással, mint az ártatlanul megvádolt lelkész felmentésével és ezzel jogosan együtt járó erkölcsi megkövetésével.

Csakis így emelkedhet felül az egyház példaértékű módon és elöljáróként, hogy a vádakban szereplő és tevékenysége révén az egyház megosztásával is megvádolt lelkészt megkövessék, ezzel viszályára fordítva az eljárás miatt valódi egyházi megosztottsághoz vezető tevékenységet, és az egyház egyesítő és megerősítő példaértékű ítéletet hoz majd megvádoltja felmentésével.

A reménybeli igazságos döntés meghozatala esetén természetesen eltekintek a sajnálatosan a bíróság által is tűrt személyiségi jogaim megsértésétől.

Ha, és amennyiben mégis a politikai koncepció jegyében születik döntés Hegedűs Lóránt ártatlanul megvádolt és meghurcolt lelkész ellen, akkor érvényt kívánok szerezni jogaimnak és polgári peres eljárás keretein belül fogom kiiktatni “egyházi és polgári törvénytárunkból a politikai minősítést is jelentő díszzsidó kifejezést! (kiemelés: szerk.)

Tudnia kell az egyházi bíróságnak azt is, hogy református hívei és lelkészei, de az egész magyar közvélemény fokozott figyelemmel kíséri a sajnálatosan megindított koncepciós eljárást jelenlegi határainkon kívül élőként, mint ezt a közelmúltban személyesen is több utam során megtapasztalhattam.

Az esetleges nem felmentő ítélet tovább szélesítheti a szakadékot a hívek és egyházuk között és a jogos bizalmatlanságot, mely egyre nagyobb méretű a nemzeti érzelmű közvéleményünk részéről.

A Magyarországi Református Egyház – mint ahogy valamennyi történelmi egyházunk is – csakis saját múltjának teljes feltárásával tudja majd betölteni Isten által rájuk szabott történelmi feladatát Magyar Nemzetünk felemelkedése érdekében

Budapest 2014. február 21.

Reiner Péter

Nemzeti InternetFigyelő

14 című bejegyzés “A Díszzsidó – egyre sötétebb viharfelhők tornyosulnak a Magyarországi Református Egyház egén” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Mégis milyen ítéletre vár egy olyan egyház “bíróságától” ahol a lakhely áruló, besúgó bölcskei félék lehetnek az egyház fejei?
    A hívekre is szégyen, hogy ilyen patkányokat püspöknek lehet választani!
    kató rudi

    Kedvelés

  2. Sok a hülye, de nem mindenki! Van keresztény kultúra abban az értelemben, hogy rablásban, gyilkosságban ez abszolút világbajnok a kultúrák e nagyon is szomorú és nemtelen történelmi versenyében. A szaracénokat, albiakat, bogumileket kiirtó a keresztes hadjáratokra bíztató szentek, misztikusok és e háborúkat levezető nem egyszer “szent” királyok, az Amerikát kirabló konkvisztádorok, a rabszolga-vadászgyarmatosítók, a világháborúkat kirobbantók és végig csinálók, mind-mind a fehér, az európai ember, a keresztény nemzetek képviselői. A 20. századi folytatások: Hitler és Sztálin megsemmisítő táborai is, Hirosima és Nagaszaki borzalmai is, mind ebből a kultúrkörből eredtek. E borzalmak kigondolói mind – még Marx is! – “eltörölhetetlen jeggyel” megjelölt, megkeresztelt keresztények. A tőkés társaságok is, a harmadik világot nyomorba döntők is – java részükben – “keresztények”.
    Másodikul azok, aki a Pártállam indítására létrehozták a Békepapi Mozgalmat. Harmadikul, akik megrettenve a maguk és sokak várható szenvedéseitől, elindultak a Pártállammal egyezkedés útján.
    Bulányi György “atya” őszinteségi rohamában!

    békés gábor

    Kedvelés

  3. Szevasztok!

    Mikor értitek meg az üzenetet: SEMMI SEM AZ AMINEK LÁTSZIK…” SULYKOLJÁK TÁRJÁK GYÖMÖSZÖLIK BELÉD – SEHOL+

    Péter nincs véletlenül oladi Reiner ismerősöd rokonod – miért kérdezem – egy gyermekkori emlék ugrott – be – általános iskola alsó-tagozatban volt egy osztálytársam REINER – akivel magyarul beszéltem és magyarul játszottunk – arra kért csináljam vele azt amit Bernadettel – azzal csúfoltak bennünk:
    ” kétszerelmes pár mindig együtt jár…” meg stb, szóval konfliktus mentesen éltünk akkor – engem akkor is KISS – nek hívtak és most is csak már elejére oda kerüld az ID. idős…
    VALLÁS:
    vall – mondtam írtam vallani a rendőrségen kell – zsidó vallás – magyar vallás – ez a kettő feszül egymásnak – év ezredek óta – mert a harmadik ezt akarja – összezavarja és a káoszban uralkodik – vagy mindent uralni akar – bennünk kivigyorogva – ez megy…

    Ha nem szűnik meg ez az állapot – nem oldják fel – félj , te meg védekezz –
    támadj- te meg véd magad – fenyegetettség érzés – amit ellenünk kihasznál a harmadik vigyorgó – AKKOR SAJNOS NAGY BAJ LESZ
    csak gondolj Ukrajna elfoglalt atomreaktorára – meg stb.

    III. VH. szele csap meg bennünk – és a vigyorgó már előre dörzsöli a kezeit, hogy mennyi haszna fog belőle származni – mi közben mi egymást öljük – mert a harmadik vigyorgó gyilkoltat felfokozott érzelmekre hatott olyan állapotot generálva – ami kiváltja ezt a látomásomat PAKSRA IS

    hát jól vigyázz magyar – és nem magyar – zsidó és nem zsidó – bűnöző és nem bűnöző –
    HOGY MIT VÉTKEZEL!

    id. Kiss László

    Kedvelés

    1. József…stb!

      Bizony, a nácik főkolomposait felakasztották. A nürnbergi bírák alaposan megvizsgáltak minden náci patkányt. Kemény munkával megdolgoztak ezért az ítéletért. 60 millió halottat sikerült összehozniuk, sajnálatos, hogy a főmajom megúszta a tárgyalást, az utolsó napot és a jól megérdemelt akasztást..

      Káldi József

      Kedvelés

    2. József…stb!

      Bizony, a nácik főkolomposait felakasztották. A nürnbergi bírák alaposan megvizsgáltak minden náci patkányt. Kemény munkával megdolgoztak ezért az ítéletért. 60 millió halottat sikerült összehozniuk, sajnálatos, hogy a főmajom megúszta a tárgyalást, az utolsó napot és a jól megérdemelt akasztást..

      Káldi József

      Kedvelés

  4. Reinner úr!

    Ön egy tipikus öngyűlölő , a széljobbantok elismerésére vágyakozó… náci szimpatizáns zsidó…a valamelyest pozitív kicsengésű “dísz zsidó” helyett…ha már saját magát így feldicsérni. igyekszik.

    Azt csak zárójelben megjegyezve, hiába lett volna ilyen széljobbant elkötelezettségű náci szimpatizáns zsidó, 1944-ben Ön is a gázkamrában végezte volna.

    A református egyház korrekt módon igyekszik megszabadulni a Hegedűs család _évtizedek óta _ szégyent hozó tevékenységétől, de hiába. A idősebb Hegedűs úr még a szocializmus, és a dicsőséges Vörös Hadsereg híve volt, majd 9o után a legszélsőségesebb honi politikai párt szélső jobboldalának kiemelkedő alakja..és ez már akkor is szégyen volt, ami ellen Bölcskei Gusztáv és társai felléptek.

    Az ön dicséretének kivívása egyúttal elismerése annak, hogy ifj. Hegedűs is a legjobb úton halad a családi hagyományokat illetően.

    Önt nyugodtan megválaszthatná a náci Jobbik a zsidótagozata elnökévé…mex Ön mögött nem álna senki.

    Kaldi Jozsef

    Kedvelés

    1. A szélsőség te és a fajtád vagytok akik nem tudnak,de legfőképp nem is akarnak beilleszkedni az eltartóik világába! nagyon remélem mihamarább kiveszik a fajtád!
      kató rudi

      Kedvelés

    2. Tisztelt kommentelő uram!

      Csupán azért tisztelem meg eltérve jogos szokásaimtól viszont válaszommal, mert legalább valamit neveként odaírt véleménye alá

      A helyes olvasás sajnos egyre kevesebbek sajátja sajnos!

      Látnia kellett volna,hogy a díszzsidó kifejezést nem én találtam ki magamra, hanem rám alkotta a most a református egyház tájékán sertepertelő tehetségtelen jogtanácsos az eljárás folyamán, pont azért,hogy ezzel a címkével is bizonyítsa hiteltelenségem tanúként/ korábban a kisgazdák környékén mutatta magát ,de ott hamar rájöttek uraságánál, hogy a “király meztelen!”

      Nyilván bensőségesen ismeri életem innen a “telitalálat” minősítése

      Kérdésem: volt tartótisztként vélelmezi ismerni és másokkal összekeverni Nagytiszteletű Hegedűs Lóránt püspök életét,akiről azt állítani,amit förmedvényében minősíteni igyekszik gyűlölet kérdése ,mert élete gyémánt tisztaságú volt

      Ezzel ugyanis tíz és százezreket sért meg azonnal

      Ön hányas számú MSZMP tagkönyv tulajdonosaként “antifasiszta?

      Esetleg verőlegény volt a karhatalomnál?

      Vagy a telefonalak harmadik végén múlatta az időt a kádári lehallgató szolgálatoknál?

      Hányszor járt Vereckén és ott hányszor térdelt le imádkozni?

      Vagy a Madarasi Hargita szent hegyén hányszor feküdt le , hogy hallja süket füleivel Nemzetünk szívének dobbanásait?

      Mivel töltötte idejét,amikor minket rendőrbotok ütlegeltek és gumilövedékek záporoztak ránk szemeinket kilőve a Forradalom és Szabadságharc 50. évfordulóján 2006-ban Gyurcsány hazai és idegen pribékjei?

      Végezetül fejpárnája alá rakja rendszeresen éjszakánként a nemzetközi lumpenproletárok sarlókalapácsos vöröscsillagát, miközben altatódalául a háttérben a internacionalét hallgatja?

      Nem folytatom, mert már engem minősítene!

      A vélemény szabad és Ön is a tényektől!

      Reiner Péter

      Kedvelés

      1. T. Reinner Úr!

        Lám kibújik a szög a zsákból, ha nem csak a helyi nácikat olvasgatja..és gyönyörködik bennük.

        De nézzük a tényeket:

        _Sajnálattal közlöm, hogy sem MSZMP-s sem III/III-as tartó tiszt, nem ,de a középiskolában viszont KISZ tag voltam, mert ez ajánlott volt a tovább tanulásomhoz. Beismerem, ez bizony így történt, bár nem vittem annyira mint pl a JOBBIK pü miniszter jelöltje tovaris Nyikos (MSZMP.).vagy a fideszisták KISZ titkár/MSZMP titkár frakciója, de ez nem illeszkedik szorosan a tárgyhoz..

        Továbbá partizán sem, mókásőr sem voltam.

        Szomorúan bevallom, a közélet is csak a 8o-as évek vége felé kezdett érdekelni, a Népszabadság dög unalom volt, a másik oldalon a Szabad Európa is meglehetősen egysíkú volt, maradtam a BBC-nél, kár, hogy megszűnt a magyar nyelvű adás…a jelenlegi fidesz médiánál már a SZER is jobb lenne..Kár, hogy a “nemzeti ” nyaloncokat kizárólag Észak Koreában íratják be média szakra, nyilván Ön is járt oda.

        Megkérdezhetem, hogy Ön:

        Ön hányas számú MSZMP tagkönyv tulajdonosaként “antifasiszta?
        Esetleg verőlegény volt a karhatalomnál?
        Vagy a telefonalak harmadik végén múlatta az időt a kádári lehallgató szolgálatoknál?
        Hányszor járt Vereckén és ott hányszor térdelt le imádkozni?
        Vagy a Madarasi Hargita szent hegyén hányszor feküdt le , hogy hallja süket füleivel Nemzetünk szívének dobbanásait?
        Mivel töltötte idejét,amikor minket rendőrbotok ütlegeltek és gumilövedékek záporoztak ránk szemeinket kilőve a Forradalom és Szabadságharc 50. évfordulóján 2006-ban Gyurcsány hazai és idegen pribékjei?
        Végezetül fejpárnája alá rakja rendszeresen éjszakánként a nemzetközi lumpenproletárok sarlókalapácsos vöröscsillagát, miközben altatódalául a háttérben a internacionalét hallgatja?

        ?????????????????????????????????????????????

        Ha Ön feltételezi, hogy aki nem kedveli a náciknak nyalizó zsidókat, az már csakis komcsi lehet?

        p.s.
        Nem jártam Vereckén, sem Auschwitzben, nem szeretem a színpadias viselkedést, ami kétségessé teszi pl az Ön gyalázkodását is.
        Ön továbbra is egy helyi gyártmányú és kaliberű D. Irwing és érdeklődéssel várom a Szálasit mosdató írásait a kormányzó úr elismerése után. A széljobbantok már úgy is összevesztek ki is mentette meg a pesti zsidóságot..( Horthy vagy Szálasi) .valahogy a Szövetségesek mindig kimaradtak belőle…

        További kellemes zsidózást kívánok önnek üljön Hegedűs testvér ölébe dorombolni, mielőbb!

        Nem szükséges válaszolnia, már minden lehető és lehetetlen hazugságot összehordott.
        off egy _sajnálatosan kilőtt szemű_ forradalmárról hallottam 2006-ban, a többit frau Ballóné von Morvai Hisztike állításaiból, de ő kérésemre nem volt hajlandó holmi bizonyítékokkal szolgálni. Talán mert nincsenek? Majd nézze meg a gárdisták fellépését, ha a Rosszabbik úgy látja jónk.

        Káldi József

        Kedvelés

  5. Íme egy tipikus hozzá szólás: Reinner úrnak szeretettel..:

    Hagymási Zsuzsanna, on 2014/02/23 at 12:31 said:

    A zsidok nem emberek!
    Az emberiség parazitái!

    És aki nem hiszi nézze meg, a rablóállam vezető rabiainak előadását!
    Mert ez a valós véleményük a parazitáknak, nem Yad Vashem kitüntetés, és annak oda ítélése. Ez csak porhintés!



    Én csak sajnálni tudom azon embereket akik nem ismerik ezen sátánista gyilkosok valós lelkületét, és beállnak sábeszgójnak, vagy egynek is segítséget nyújtanak bár miben. Mert ezen gojok a saját megöletésükön, kirablásukon munkálkodnak.
    És ez nem az én véleményem, hanem a paraziták sátánista irományának a talmudnak a véleménye, és a zsido vallási vezetők véleménye!
    Ez látszik a filmen is.
    Ez az igazi lelkületük!

    Hagymási Zsuzsanna

    Káldi József

    Kedvelés

  6. Reiner Péter Úr!

    Zsuzsa beírására nm szeretne válaszolni?
    Igen érdekes lenne, ha egy ilyen hazafyas beszólással kapcsolatban is kifejtené a véleményét, hiszen ő is aláírta…ha ez a válaszadás kritériuma…:)

    alázatos tisztelettel:

    Nádor István

    Kedvelés

  7. Elsősorban Káldi Józsefnek, de mindenki másnak is akit érdekel.

    Figyelemmel kísértem ezt a cikket is, és nem véletlenül nem írtam kommentet. De ha már át másolta a véleményem egy másik cikk kommentálásából (amit természetesen fenntartok itt is ) le írom erről a cikkről is a véleményem.
    Kezdeném egy példa felhozatalával:
    fispán droid géza “barátunk” vessző paripájával Radnóti Miklóssal.
    Azzal a Radnótival, aki megtagadta a parazita vallását és kereszténnyé lett. Több versében leírja, hogy a zsido templomba belépve a hidegrázás környékezte, és kriptához hasonlította. Ezt meg is hálálták neki, mert mikor elvitték munkaszolgálatosnak, a zsido”bajtársai” fehér karszalag viselésére kényszerítették, és a munka szolgálatosok csicskájává léptették elő. A “derék bajtársak” tehetők felelőssé Radnóti lepusztult állapotáért és végül is a haláláért is. Most ezen bajtársak ivadékai felhozzák Radnótit mint holokauszt áldozatot.
    Persze van igazság benne mert ő tényleg áldozat volt annak az áldozata, hogy megtagadta a parazitákat és ezért agyon kínozták.
    Most meg dicsekszenek vele, hogy holokauszt áldozat. Igen az vólt! Csak hogy ő nem csak a cionista paraziták áldozata volt, hanem a cionisták által halálra ítélt selejt zsidok áldozata is. Most meg az ilyen droidok, mint a fispán verik magukat, hogy milyen nagy költő pusztult el. Igen nagy költő csak hogy nem zsido költő, hanem Magyar, mert, hogy ő megkeresztelkedett, és Magyarnak is vallotta magát.
    Ezek után döntse el mindenki ki ki ízlése szerint, hogy magyar vagy zsido volt e.
    E példa után beszéljünk a cikk írójáról is. 😦
    Tehát ez a jobbikos dísz zsido, soha nem tagadta meg a vallását, faját és így gondolja magát MAGYARNAK.
    No ne már!!!
    Minden évben felveszi a MAGYAR emberek kiszipolyozásából származó holokamú pénzt, és utána elmegy a MAGYAROK közzé magyarkodni!
    A másik dísz zsidó meghívásának eleget téve elmegy Brüsszelbe megnézni az európa parlamentet és utána ezzel el is henceg. Elhenceg, hogy neki van faji alapon meghívása és van neki faji alapon pénze, hogy meg is tehesse.
    Utána megírja ezt az ön reklámozó cikket, hogy ő milyen kóser csávó is, de a lényét itt sem tudja letagadni, mert már itt is fenyegetőzik, hogy amennyiben nem az ő dísz zsido lényének megfelelő ítélet születik akkor beperel mindenkit.
    Mert egy MAGYAR vagy sértve érzi magát és az ítélettől függetlenül beperli az illetőt, vagy legyint egyet és tovább megy.
    Volna még jó pár ilyen és ehhez hasonló, történetem reiner “úr” élet útjáról, de nem írom tovább, mert nagy valószínűséggel így is feleslegesen koptattam a klaviatúrát mert törölni fogják a véleményem, hiszen itt a NIF- ben is vannak megtévesztet barátai, akikről gondolom szorgalmasan jelent a rabbik, vagy a maszat felé, hiszen a holokamu pénzért is meg kell ám “dolgozni”!

    Hagymási Zsuzsanna

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.