Ki küldte Auschwitzbe a 460.000 zsidót Magyarországról?

ion cojaÉveken át úgy tudtam én is, mint más, hogy a magyarok, a románokkal ellentétben, Auschwitzbe küldték, a halálba, polgártársaikat, a zsidókat. Magyarországról 1944-ben százezer számra küldtek zsidókat a haláltáborba vasúton, ahonnan nagyon kevesen tértek azután haza. Az eset jól ismert és sokat hangoztatott. Én magam is többször írtam a témáról, az 1990 előtti hivatalos történelemtudomány nyomvonalát követve, miszerint amíg a romániai zsidók nagy része megmenekült, addig a magyarországiak egy durva megsemmisítésnek voltak alávetve.

Maga Winston Churchill is beszélt erről a magyar történelmi eseményről, mint az emberiség legvisszataszítóbb gyilkosságáról. Ez volt az 1991-ben megjelentetett Transilvania Invincibile Argumentum című könyvem egyik fejezetének a címe is, amely viszont jóval 1990 előtt íródott. Ezt a fejezet címet újra használtam a 2004-ben megjelent Protocoalele Kogaionului című könyvemben, de itt már azért, hogy megkövessem régebbi állításaimat ebben a témában. Most megteszem újra, kijelentve, hogy az 1944-es magyarországi zsidók tragédiájáért nem a magyarok a hibásak sem a magyar hatóság! Még nem is a németek, mondhatnám!… Hanem a zsidók!

Viszont hét évvel a Protokolljaim kiadása után azt tapasztalom, hogy hipotéziseim nem jutottak el egyetlen magyarhoz sem. Ez természetesen az én hibám elsősorban, mert nem tudtam soha jól eladni az írásaimat. Most újra jelentkezem, több okból is, amelyek közül az egyik, hogy a csíkszeredai fiatal székely hokisok még büszkébbek legyenek arra, hogy magyarok és nem, Isten őrizz!, románok…

1990 után, mint ismert, a románok is azon kapták magukat, hogy holokauszttal vádolják őket is! A vádlók kétes foglalkozású zsidó szerzők voltak. Egyik napról a másikra a romániai holokauszt szakértői lettek. Magam elég informáltnak tartottam ahhoz, hogy válaszoljak a vádakra. Így kerültem, akarva, nem akarva, bele ebbe a hórába, amit ha belekerültem, akkor végig kell járni, vagyis tovább kellett informálódjak ebben a témában. Eljutottam oda, hogy megtudjam, mennyire megalapozatlanok a jól ismert magyar vádak! Ismétlem: megalapozatlanok! Kitaláltak vagy legjobb (legrosszabb!) esetben is eltúlzottak.

Pontosítom, hogy a magyarországi zsidók sorsáról, akiket Auschwitzbe küldtek, nem egy kormányülésen, se nem a budapesti parlamentben döntöttek. Még nem is egy náci gyűlésen. A döntés a legmagasabb szintű zsidó kezdeményezésre született: a Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottságában!

Állításom alátámasztására Roger Garaudy, Az izraeli cionizmus pere című munkájának adatait használtam (a romániai kiadás címe: Procesul sionismului israelian). Ennek a munkának az adatait még senki nem vonta kétségbe. Roger Garaudy, jól ismert baloldali egyéniség, demokratikus beállítottsággal, mentes mindenféle párt besorolástól, többször kapott kritikát egyesektől az utóbbi írásainak, úgymond, antiszemita jellege miatt, de senki sem tudta felróni neki azt, hogy valótlan vagy elferdített adatokat tett közzé. Roger Garaudytól olyan adatokat vettem át a témával kapcsolatban, amelyek mindenike zsidó szerzőktől vagy intézményektől származik. Idézek továbbá a Protocoalele Kogaionului című írás 77-79 oldaláról.

Roger Garaudytól megtudjuk, hogy a Palesztinába jutáshoz nem volt elegendő a zsidó származás. Jó minőségű zsidó kellett legyen, magasabb minőségű anyagból gyúrva. A zsidók Palesztinába való belépésének feltétele az volt, hogy a majdani Izrael államnak ne legyenek a terhére (47-ik oldal). Még 1935-ben egy jelentős cionista vezető, Ytzhak Gruenbaum felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell legyen a felhatalmazásuk arra, hogy a bevándorlókat kiválogassák és ne fogadjanak be mindenkit (ugyanazon oldal). Úgy tűnik, hogy a Hitler által elfoglalt Európában azon zsidók részaránya, akik méltatlanok a Szentföldre való belépésre elérte a 90%-ot! Az Európából a nácik által elűzött zsidók problémája, akiket a cionisták nem siettek befogadni Izraelbe elsősorban a cionista doktrínából ered. A problémát nem a segítőkészség oldaláról, hanem az ország szükségleteinek szemszögéből kezelték (ugyanaz az oldal). Más cionista doktrínák szövegei sokkal kifejezettebbek, embertelen cinizmustól és pragmatizmustól átitatva.

Íme, mi olvasható az 1943-ban a Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottságának Memorandumában: Vajon mindenkit kell segítsünk, akinek szüksége van anélkül, hogy figyelembe vennők az egyének jellemzőit? Nem kellene az egésznek egy nemzeti-cionista jelleget adnunk és megpróbáljuk megmenteni azokat, akik hasznára lehetnek Izrael földjének és a judaizmusnak? Tudom, hogy embertelennek tűnik a probléma ilyenszerű felvetése, de világossá kell tennünk, hogy ha meg tudunk menteni 10.000 embert az 50.000-ből, akik hozzájárulnak az ország megerősödéséhez és a nemzet újjászületéséhez vagy az 1.000.000 zsidó, aki teher lesz az országnak, akkor vissza kell fognunk magunkat és meg kell mentenünk azt a 10.000-et, a kívül maradt millió elkeseredett kérése és szitkozódása ellenére is (47-48-ik oldal).

Tehát a 10.000 hasznos zsidó és az egy millió alkalmatlan közül a cionistákat csak a hasznos érdekelte. A többi egy millió (vagy hat) zsidóval történhetett bármi, akár meg is halhattak, nem jelentett veszteséget a cionistáknak. Ez a lehetőség nem zavarta egyik cionista vezetőt sem! Sőt, úgy tűnik, hogy éppen az ők érdekeiket szolgálta!

A fenti szöveg ugyanakkor emlékeztet arra, hogy mi is történt az Auschwitzbe érkezett zsidókkal: két táborra osztották őket a jellemzőik alapján, éppen a hasznosság elve szerint. Aki a német haditermeléshez hozza tudott járulni (az ország megszilárdításához) az életben maradt. A többiek, akik valóságos teher voltak a nácik számára is, mint emberi hulladékok gyorsabban befejezték földi pályafutásukat.

Még megjegyezhetjük, hogy a fenti szöveget egy intézmény adta ki, nem pedig egy szívtelen, kótyagos egyén, és mégis tele van az emberiséggel szembeni határtalan megvetéssel, ami nem állt meg a kinyilatkoztatások szintjén, hanem nagyon is konkrét és reális következményei lettek meghatározva százezrek életét vagy esetleg milliókét, ha a mediatizált holokausztot és a zsidó szenvedést sirató propagandisták adatait vesszük alapul. Ilyen mérvű cinizmussal és megvetéssel csak irodalmi szövegekben vagyunk megszokva, ahol a magatartás és helyzetek ilyen eltúlzásának művészi szerepe van és a következmények is csak ezen a szinten maradnak. Ebben az esetben ennek a szövegnek kimondottan gyilkos, emberirtó szerepe van.

Hol van innen a híres zsidó szolidaritás? Miért nem működött? Az emberi szolidaritásról nem is merek beszélni!

Egyébként ezek a cionista szövegek a kétféle minőségű zsidókról, egy gyakorlati életfilozófiáról árulkodnak és egy idáig a történelemben nem létező pragmatizmusról, amely lélegzet nélkül hagy minden normális embert, zsidót vagy keresztényt: Egy egyszerű filantropikus mentése a németországi zsidóknak csak kellemetlenségeket okozott volna a cionistáknak, főleg hogy a mentés esélyei annál kisebbek, minél nagyobb a katasztrófa. A németországi zsidók érdekében tudunk cselekedni, ha ezek Palesztinába hozzák a vagyonukat. A jelenlegi menekülteknek nincs meg ez az előnyük, mert üres kézzel akarnak jönni. Ezek tehát nem tudnak semmit adni a Yichouvnak (ez volt Izrael neve, mielőtt 1948-ban elismerték volna független államként), és nem várhatunk másra, mint amit eddig is megállapítottunk a németországi zsidók nagy részéről: teljes eltávolodást, sőt ellenséges magatartást Izrael földjével szemben, a tisztelet hiányát minden iránt, ami zsidó, egy embertömeg, amelynek semmi köze a cionizmushoz és amelyikből teljesen kihalt a nemzeti érzés (48.oldal).

Robert Garaudy kommentárja: ezen szövegek idézése világosan mutatja a különbséget a judaizmus, mint vallás, amit tisztelek és a nacionalista, leigázó politikai cionizmus között, amit elítélek. Mi több, ezek a szövegek világossá teszik azoknak az csalását és álnokságát, akik ma siratják azokat az áldozatokat, akiket nem akartak megmenteni. (49.oldal).

Megjegyzendő mondat: azoknak a csalását, akik siratják azokat az áldozatokat, amelyeket nem akartak megmenteni!

Tehát zsidók, akik nem akartak zsidókat megmenteni! Miért? Mert szegény zsidók voltak, üres kézzel…

Egyre világosabb, hogy a II. világháború idején a zsidó elit egy mesterséges szelekciót hajtott végre, azon zsidók között, akik a jövendő Izraelt kellett benépesítsék, akik a háborút kellett átvészeljék. Azok a zsidók, akik izraelitának voltak programálva, azok minőségi zsidók kellett legyenek: cionista eszmékkel, akik elutasították a többségi nemzetbe való beolvadást, amit egyre több zsidó hallgatólagosan már elfogadott. A másik oldalon a szegény zsidók, akik a cionisták szerint egy embertömeg, akinek semmi köze nem volt a cionizmushoz, nemzeti érzelmek hiányával, és amely nem mutatott tiszteletet semmi iránt, ami zsidó vagy héber. Ezért őket a megmentésből ki kellett zárni! Vajon nem ez a tömeg volt összesen hat millió?…A híres hat millió?

Jegyzet:  A fentiekből egy káprázatos, de egyáltalán nem abszurd, hipotézis állítható fel, ami a cionista doktrína szövegeiből levezethető: a holokauszt, mint büntetés azoknak, akik nem viseltettek tisztelettel mindaz iránt, ami zsidó vagy héber!

Egyelőre csak jeleztem ezzel a hipotézissel, hogy később ellenőrizhessem, más megfelelő dokumentumokkal. Lehet, hogy megteszik mások ezt az ellenőrzést. Más hozzáértőbbek, tanultabbak…

Milyen helyzetben voltak a magyarországi zsidók ebből a cionista szemszögből nézve? Ők arról voltak ismertek, hogy hajlandóak voltak az asszimilációra vagy már asszimilálódtak. A dualizmus idején hagyományosan ők magyarnak vallották magukat, különösképpen népszámlálások idején vagy más lojalitási teszteken. Megkockáztatom azt állítani, hogy kevés olyan zsidó volt , aki ott hagyta volna a komfortját, amiben itt élt, azért, hogy Palesztinába menjen és ott mindent kezdjen elölről. A zsidók is emberek! Hős és vértanú nép nem létezett soha… Csupán a cionista doktrína követte ezt: kiválassza az eljövendő Izraelnek azokat a zsidókat, akikből egy hős és vértanú nép legyen…

Megállapíthatjuk, hogy a magyarországi zsidók nem élvezték a cionista vezetők szimpátiáját. Abba a csoportba sorolták, akik nem méltóak, hogy a Szentföldre lépjenek?

Idézek tovább a Protocoalele Kogaionului című könyvből, 77-79. oldal. Tehát nagyon sokszor a németországi, de általában a nácik által elfoglalt országokban a zsidók nem voltak mások, csak emberanyag, amelyikből az Izraelt alapító cionisták kiválasztották (egyébként is kiválasztott nép), hogy melyik zsidó élhet meg, kivándorolva Palesztinába és melyik gyengébb minőségű, hasznavehetetlen és nem kívánatos, az marad a nácik rendelkezésére. Ezt mondja a nagy cionista Ben Gurion is, az új Izrael állam első elnöke: azt a kisebbséget, amelyet meg lehetett menteni, ki kellett választani a palesztinai cionista projektnek megfelelően (44.oldal).

Tehát a cionisták gondja az volt, hogy megmentsék a hős és vértanú kisebbséget és a hat milliós többséget hagyták a kivégző táborok gondjára. Nota bene: hogy a náci lágerek sorsára hagyott zsidók alkották a többséget, mint következtetést alátámasztja, expressis verbis (kimondottan) Roger Garaudy kommentárja is, amelyet Rudolf Kastnerrel kapcsolatban tesz, akit az 50-es években a nácikkal való kollaborálásért ítéltek el. A perben Rudolf Kastnert azzal vádolták, hogy egyetértésben a cionista vezetőkkel (akik közül a legtöbben a per idején miszterek voltak) Eichmannal üzletelt 1684 hasznos zsidó (a kiemelés Roger Garaudytól) kiszabadításáról és Palesztinába emigrálásáról, mint az eljövendő Izrael építéséhez szükséges emberekről, annak fejében, hogy meggyőzi a 460.000 magyarországi zsidót, hogy csak egy egyszerű áttelepítésről van sző, semmiképpen sem az Auschwitzi haláltáborokba való szállításról. Halevi bíró rámutatott arra, hogy ezek a gyilkosságok mind a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történtek (44.oldal).

Kegyetlen mondat: ezek a gyilkosságok a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történtek. Ezek a gyilkosságok… vagyis a magyarországi zsidók szinte teljes kiirtása a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával vagy pontosabban hozzájárulásával történt.

Néhány tisztázó kérdés: Az  Izrael építésénél hasznos 1684 zsidó, feltehetően mind szuper-tehetségek volt, mindenik közülük egy potenciális Nobel-díj várományosa. Megtudták ők valaha is, hogy milyen feltételek mellett szabadultak Németországból és kerültek Palesztinába? Közzétették valaha is ezt a listát az 1684 névvel?

Ha a 460.000 zsidó Auschwitzi haláltáborba küldése a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történt, akkor miért vádolják még ma is a magyarokat, a magyar államot és a magyarságot úgy általában a 460.000 magyar zsidó Németországba deportálásával és meggyilkolásával 1944 tavaszán?

Rögzítsük még egyszer milyen gyilkosságról is van szó: a holokauszt folyamán, a magyarországi zsidók deportálása Winston Churchill szerint az emberiség legvisszataszítóbb gyilkossága volt. Éveken át ez a gyilkosság a magyar hatóságok számlájára van írva, akik a zsidók kitelepítését olyan túlbuzgósággal végezték, amellyel még a németeket is elámították. Roger Garaudy azzal a aprósággal szolgál, amellyel megsemmisíti a magyar hatóságok érdemét: maguk a zsidók is siettek berakodni a vagonokba, hiszen a saját cionistáiktól biztosítást kaptak arra, hogy csak egy egyszerű áthelyezésről van szó. Hogy milyen könnyen elhitték a zsidók, hogy csak egy egyszerű áthelyezésről van szó, a cionista vezetők szemében még inkább egy plusz ok lett, hogy mind a 460.000 zsidó gyenge minőségű, haszontalan, aki megérdemli a sorsát, hogy vágásra küldjék, mint az állatokat, egyszóval méltatlanok voltak, hogy a Szentföldre lépjenek.

Évekkel előbb, különböző alkalmakkor kommentáltam ezt az emberiség történetében a legvisszataszítóbb gyilkosságot, különbséget téve a magyarok ázsiai, hun állatias viselkedése és a románok emberiessége és tűrőképessége között. Úgy hiszem, vissza kell vonjam akkori megállapításaimat és véleményemet. Mea culpa! Sajnálom, hogy a tévedésem nem volt teljes! Szerettem volna, hogy visszavonom a vádjaimat és kész! Sajnálatos módon nem azért kell visszavonjam vádjaimat, mert nem igazak, nem egyeznek a tényekkel, nincs értelmük, hanem azért mert másoknak kell azokat címezzem! Vádjaimat fenntartom, csak másnak kell címeznem, amelyre Roger Garaudy kényszerít: a cionizmus!

A cionizmus a hibás a 460.000 magyarországi zsidó sorsáért, akiket a nácik a cionisták jóváhagyásával az Auschwitzi kemencékbe szállítottak! Ismétlem: nácik a cionista vezetők jóváhagyásával… Sőt a cionisták közreműködésével! Mert ezek azok a vádak, amelyeket Roger Garaudy megfogalmaz: a cionista zsidók a felelősek az emberiség legvisszataszítóbb gyilkosságáért! Ismétlem: a minősítés Winston Churchilltől származik. Egy gyilkosság, amelynek 460.000 teljesen ártatlan zsidó esett áldozatul. Vagy másképpen mondva: az emberiség legvisszataszítóbb gyilkossága, kizárólag egy zsidó üzlet, amelynek gyilkos szerzői cionista zsidók, az áldozatok pedig haszontalan zsidók. A visszataszítóságát még inkább növeli az a tény, hogy a háború után a zsidók ezzel a gyilkossággal a magyarokat vádolták meg. Teljesen visszataszító. Nec plus ultra.

Post scriptum 2011: örülök, hogy a magyarországi és a bárhol élő magyarok tudomására hozhatom, hogy nem az ő vállukat nyomja ez a népirtás. Ideje, hogy a magyarok megtudják ezt az igazságot és ennek megfelelően reagáljanak. Még fontosabb az, hogy a zsidók maguk megtudják az igazságot és reagáljanak ennek az igazságnak megfelelően! Mert ez az igazság lényege.

És egy utolsó kérdés: Az átszállítás szervezője Eichmann, nem volt véletlenül zsidó, úgy ahogy nagyon sok zsidó mondja?…

ION COJA

2011. december 22.

Eredeti :  Cine i-a trimis la Auschwitz pe cei 460.000 de evrei din Ungaria?

NIF megjegyzés: A szövetséges hatalmak 1944-ben pontosan tudták, hogy emberek százezreit szállítják marhavagonokban Auschwitzba, ennek ellenére egyetlen bomba nem hullott a haláltábornak még a környékére sem, de ugyanúgy nem bombázták azokat a vasútvonalakat sem, amelyeken a deportálások zajlottak. Vajon miért? Talán csak nem azért, mert egy előre kitervelt aljas megegyezés áldozatainak szánták ezeket a szerencsétlen embereket, mert egy előre megtervelt forgatókönyv szerint kellett beáldozniuk őket a későbbi Izrael állam megalakításáért? Talán csak nem azért, mert meg volt a kvóta arra, hogy a Palesztinában létrehozandó zsidó államnak mennyi lehet a befogadó kapacitása? 

Nemzeti InternetFigyelő

70 című bejegyzés “Ki küldte Auschwitzbe a 460.000 zsidót Magyarországról?” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Kitünő a NIF-megjegyzés! Nem bombázták a vasútvonalakat, nem tettek semmit, pedig a két szökött rab pontos leírást adott, hogy a többiről ne beszéljünk…
    Anna

    Kedvelés

  2. szegény hülye Ion COJA… !

    ENNÉL GYALÁZATOSABB HAZUGSÁGOT MÉG NEM OLVASTAM MIÓTA OLVASNI TUUDOK. mÉGISCSAK KÍNOS EZ A HOLOKAUSZT, HOGY MÉG EKKORA HAZUGSÁGRA IS TELLIK…?

    EJNYE, KEDVES NIF…:( NEM KÉNE ENNYIRE MELLÉ FOGNI…

    Mara Tomi

    Kedvelik 2 ember

    1. Ha a fejedben nem csak víz lotyogna akkor magyarázd meg, hogy miért nem mentették ki a zsidókat a mai izrael területére amikor már 1938-ban szentesítették a izrael létrehozását, miért várták meg vele a háború végét?! Vajon azzal miért nem foglalkozol, hogy a valódi háborús bűnös churchill elvtárs miért nem engedte kiugrani Magyarországot a háborúból, miért nem engedték kiszállni a hajókból a zsidókat? Minden betűje igaz a cikknek, sőt még ennél sokkal több van a mai patkányoknak a rovásán akik a veszteseket hibáztatják a népirtásokért! Te ezt soha nem fogod felfogni főleg mert nem is akarod az igazságot tudomásul venni mert elesnél a holokamú pénzektől a gazdáiddal egyetemben! Nektek ez az életetek az élősködés, rablás, népirtás!
      kató rudi

      Kedvelik 1 személy

    2. Egy radikális magyargyülölö a Coja,már 6o éve…
      Ami 1944 ben történt ahhoz egyetlen egy mai magyarnak sincs semmi köze,ha az állam hibázott ..fizetett érte..de én a 21. században nem vagyok hajlandó bünösnek lenni,vagy annak érezni magam….slussz

      kovale59

      Kedvelik 1 személy

      1. ÉN IS MAGYAR GYÜLÖLŐNEK TUDOM COJA-T,MEGIS LEPŐDTEM MIKOR LÁTTAM HOGY KI AZ ALÁIRÓ.AZT NEM TUDOM ELHINNI HOGY VALAKIK ÖNKÉNT MARHAVAGONOKBAN UTAZNI AKARNAK A SZENTFÖLDRE ÉS OTT HAGYJÁK AZ OTTHONUKAT AHOL ÉLTEK.

        Gergely Julia

        Kedvelik 1 személy

    3. IGAZAD VAN EZ EGY AKKORA ANTISZEMITIKUS HANYADEK MINT PONT AZ AZ ILLETO AKI IRTA, ES AKI EZT MIND IGAZSAGOT IDE KIMERI TENNI. SZEGYELJE MEG MAGAT ES AZ ISTEN UGY VERJE IS MEG.
      popi

      Kedvelik 1 személy

  3. Magyarországról nem csak a zsidókat küldték a németországi haláltáborokba, hanem a politikaiakat is.Édesapám, akinek szerencséje volt, politikaiként “érdemelte” ki a magyar hatóságoktól a deportálást. Mi volt a bűne? Fotózott, persze mellette még zsidó is volt. Ő visszajött, de egyetlen testvére sem

    Bass Gábor

    Kedvelik 1 személy

    1. az en csaladom neveben kikerem hogy ez egy piszkos antiszemita hanyadek, megszegyelheti magat az aki irta, aki elhiszi es meg az is aki ide nyilvanosagra kitette. A kicsi 2 eves unokatestveremet csak ugy elgazositottak , es lehet hogy benne egy kituno tudos , orvos vagy akarmi veszett el es a tobbi kisgyerekekkel es kismamakkal egyutt.
      SZOMORU HOGY VANNAK MAGYAROK AKIK EZEKET A HAZUGSAGOKAT ACCEPTALJAK.

      popi

      Kedvelik 1 személy

  4. Elnézést, a “szerencséje volt” kifejezést arra értettem, hogy ő túlélte.

    Bass Gábor

    Kedvelés

  5. Akkor úgy tűnik, le kell állni a “nemisvoltholokauszt”-ról. Azután a puskatussal a vagonokba vert zsidókat, zsidó csendőrök tették, a zsidók megbízásából. Azután meg, ha már nem volt megfelelő az “emberanyag”…abba az országba amelyet egy Herzl Tivadar nevű magyar zsidó álmodott meg. Pl Petschauer Attila, Szerb Antal, Radnóti Miklós nem volt megfelelő? És Richter Gedeon a gyáralapító és a Kalmopyrin feltalálója? Hm?…1944 december 30.-án lőtték a Dunába a nyilasok..
    Mivel a beírásaimat mostanában rendre törlik érdeklődéssel várom ez is közéjük kerül-e…Azután folytatom, lehet, hogy más oldalakon…

    Mara Tomi

    Kedvelik 1 személy

  6. A kamenyck- podolszki és az újvidéki vérengzést ki csinálta..?

    aláírás:

    Mara Tomi

    Kedvelés

  7. Ez egy jó kis népirtás bizonygató cikk. Ha örülünk annak, hogy nem a magyarok a vétkesek, el kell fogadjuk, hogy volt vétek. Mivel a vélemény szabadsága (még ) szent kis hazánkban (legalábbis Karsai László nácizgathat nyugodtan, mert az vélemény), nekem az a véleményem, hogy kőkeményen bizonyítani kellene. Valahogy úgy, mint egy gyilkosságot. Holttestek, az elkövetés eszközei, módja stb , stb. Ameddig ez nem történik meg addig az a a bizonyos népirtás bizonygatás is egy vélemény. Csakhogy egy vélemény miatt nem kellene jóvátételt fizetnie senkinek.
    Egyszer láttam egy képet a yad vasem központból (egy látogató fényképezte és küldte be), azon a képen a Magyar ország és Transylvania elhurcoltjait bemutató kövön 300 e volt látható. Nekem tehát az a véleményem, hogy ahányan kutatnak, annyiféle számot mondanak. Aztán elhangzott egy kanadai holofőpap szájából, hogy “a 99%-át nem tudjuk bizonyítani…”.
    Lényeg a lényeg, én ezt a cikket nem tudom elfogadni.
    eSzeL

    Kedvelik 1 személy

    1. eSzel, Ön akkor sem tudná elfogadni a holokauszt megtörténtét, ha a Jóisten vicces kedvében Önt visszavinné az Auscwitzi kapuba ahol dr Mengele válogatta a zsidókat két részre, a hasznavehetetlenekre (!) és a “még kicsit élhettek”-re…Talán csak ha hallaná, vetkőzés egy kis zuhanyban lesz részetek elhangzása után…törekedne arra, hogy kikerüljön abból a csoportból. Az Önnek a legfőbb problémája, hogy nincsenek korrekt számok? 450? 000,437 000? Le a kalappal az ön holokauztot érintő problémái előtt.

      Viszont én tudok Önnek segíteni az én családomat Édesapám kivételével az utolsó szálig megölték. Pedig egyszerű, kisemberek voltak a Nagyapám pl kőfaragó, a Nagymamám háztartásbali, a rokonaink közt tanárok, kisvállalkozók, hegedű művészek voltak. Ugye mennyi kárt okozhattak Magyarországnak? A Nagyapámat kitüntették az I. világháborúban mutatott hősiességért…azután mégis elvitték, hogy fejtörét okozhasson Önnek. Azt, hogy hogy ölték meg őket nem tudom, lehet, hogy csak simán agyonverékk őket és nem voltak gázkamrák? Nem tudom, de azt, hogy Ön milyen ember azt sokszorosan bizonyította..

      Fispán Géza

      Kedvelik 2 ember

      1. Hát ezt még nem láttam, de azért válaszolok.
        1; Hogy a fenében voltak az auswitzi tábor “felszabadításakor” 2 hónapos, 8 hónapos és 3 éves gyerekek életben? Mit dolgozhattak, amiért életben hagyták őket a “halálgyárban”? Hogyhogy kaptak a bent lakók fizetést, hogyan lehetett 40 tagú női énekegyüttesük, miért építettek úszómedencét nekik, miért lehetett gyermekrajz versenyt rendezni a begyűjtötteknek? Tovább is van, mondjam még?
        2; Az Auswitban mutogatott “gázkamrát David Irving kutatásai alapján az oroszok építették a “felszabadítás” után. Az ajtók befelé nyílnak.
        3; Ne szám háborúzzunk, de a kárpótlásocska számok után kerül kifizetésre. Abban mégis jó a számháború? Meg aztán milyen matematikai rendszer az, amiben 6millió – 2,5 millió – 1,5 millió – 400 ezer . . . . = 6 millió? Hogy lehet az, hogy már az 1800-as évek végétől szinte évente 2 alkalommal 6 millió zsidó halt meg vagy élt rettenetek körülmények között európában? (legalábbis az amerikai újságcikkek szerint)
        4; Mindenki meghal előbb utóbb. Részvétem a családja iránt, de ezek szerint nem biztos, hogy megölték őket. Mi van ha betegségben haltak meg? Normális esetben a vádakhoz bizonyítékok kellenek, persze tudom, ez alól a holokauszt kivétel, azt elég csak mondani. Az az állítás pedig amit büntetés kilátásba helyezése mellet még csak megkérdőjelezni sem szabad, az bűzlik. Úgy tudom Voltaire mondta, hogy : “Ha meg akarod tudni kik uralkodnak fölötted, keresd meg, kiket nem szabad kritizálnod.”
        Én ilyen ember vagyok. Gaz, büdös rasszistarohadtnácitrapista, akit a tolerancia nevében ki kellene végezni. Gondolom.
        eSzeL

        Kedvelik 1 személy

  8. 🙂 Kínos az igazság? anno a nép az írásimat..:)

    aláírás:
    Mara Tomiszabó sem közölte

    Kedvelés

  9. Kínos az igazság Annak idején a Népszabadság sem közölte írásaimat..

    Mara Tomi

    Kedvelés

  10. A neves román történész 🙂 egy kicsit felületes volt, a forrásáról pl Roger Garudyról..írhatott volna egy keveset.

    1913-ban született katolikus és ateista szülők gyermekeként, de 14 éves korában áttért a protestáns hitre. A második világháborúban részt vett a francia ellenállásban, ezért (a mai Algéria területén található) Djelfában börtönbe zárták. A háború után csatlakozott a Francia Kommunista Párthoz.
    1970-ben kizárták a Kommunista Pártból az 1968-as csehszlovákiai prágai tavaszról szóló szókimondó írásai miatt. Ezután újra katolikusnak vallotta magát, majd 1982-ben áttért az iszlám hitre és több könyvet is írt, amelyekben anticionista és holokauszttagadó nézeteket vallott. Legismertebb holokauszttagadó műve Az izraeli politikát megalapozó mítoszok (Les Mythes fondateurs de la politique israélienne).

    Szóval a renegát komcsiból David Irwin mellett egy újabb antiszemita görény lett, a történetírás világszínvonalú román történetíró nagyobb dicsősére…:) Talán megkérhetnénk, egy kis lóvéért írja már meg Trianon történetét is…

    Mara Tomi

    Kedvelik 1 személy

    1. Ha ennyire elvakult,és mindenki “antiszemita görény”(már az antiszemita szó is álságos,hamis!!),ajánlom figyelmébe az 1974-ben “DID SIX MILLION REALLY DIE!” cimen Richard E.Harwood által irt könyvet.
      2004-ben magyarul is megjelent.
      Részlet a könyvből: “Tehát a faji probléma minden ésszerű megtárgyalását és a faji egység megőrzésére tett erőfeszitést HATÉKONYAN ELLENZIK.Csak értékelni lehet azt,ahogyan a zsidó nép arra törekedett,hogy megőrizze faját évszázadokon át,és ahogy teszi azt ma is. Ehhez az erőfeszitéshez nyiltan hozzásegitett a hatmillió mondája,ami majdnem egy vallásos mitoszként egy nagyobb zsidó faji szolidaritásnak adott jelentőséget.Sajnos,ez minden más nép számára ellenkezőleg ment végbe,TEHETETLENNÉ TÉVE ŐKET A FENNMARADÁS KŰZDELMÉBEN.A következő oldalak célja egyszerűen csak elmondani az igazat”
      2004 óta “csak annyit vátozott”,hogy mostmár “emlékévük” IS van!
      Egyébként nagyon találó a neve: Mar a Tomi?????
      Évek óta olvasva a NIF-et,(leállása előtt,és újraindulása óta)úgy gondolom,hogy nem itt kellene osztani az “észt”!
      Sok ráérő ideje lehet,ha mindenhez van “hozzászólása”.
      Talán többet kellene foglalkozni a családjával,garantáltan jobban “kifizetődő”!!!a “renegát komcsi”-zás és “antiszemita görény”-ezés helyett.Nem csodálom,hogy törölték-ha egyáltalán törölték!!!!-“okosságait”
      Évaanyu

      Kedvelik 1 személy

    2. Nem szeretnék drasztikus lenni, “kedves” Mari Tomi ! De kénytelen vagyok . Kérdésem : Ön miből lett balliberális, komcsi propagandista ? Vagy nem is az ? Na most mondok Önnek valami furcsát ! Én katolikus és református házasságból született emberke vagyok, Ateistának neveltek, sokáig abban a hitben éltem, hogy a “szocializmus” a világok legjobbika. 61′-es születésű vagyok. Sajnálatos módon, miután az első két szótagot össze tudtam olvasni, azóta olvasó ember is vagyok. Olvastam Dosztojevszkijtól kezdve Thomas Mannig igen sok mindent. Nyolc éves voltam, mikor Gorkijtól elolvastam az Anya c. művét. És értettem. Valószínűleg ennek köszönhetem, hogy bár neveltetésem mindennek ellentmond, hívő és nemzeti gondolkodású ember lettem. Persze nem ment egyik napról a másikra, több fázison mentem keresztül és egyre több információm van, még mindig nem teljes szerintem, hazánk igazi történelméről. Tudja, miután 2006 után el kezdtem a politikával intenzívebben foglalkozni, addig én sem voltam más, mint egyszerű dolgozó, háziasszony, anya, én voltam a szürke egerek közül a legszürkébb kisegér. És nem láttam mi zajlik körülöttem ; ellenem. És családom, népem ellen. Ma már látom. Tudja édesanyám még halála előtt is lenácizott, pedig elég világosan elmondtam neki, hogy, a nemzeti oldal nem az, amiről Ő beszélt. Bólintott, hogy érti, és lenácizott. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem szerettem Őt ugyanúgy, mint annak előtte, talán még jobban. Ő 1942-ben született, és csak a kommunista propagandát ismerte, nem is ismerhetett mást. Ő utalt rá, hogy én is zsidó származású vagyok. Erre csak annyit tudtam mondani, hogy : Magyarnak pedig Ti neveltetek ! Magyar vagyok, bármi is folyik az ereimben, 100%-ig magyar ! Egyik kedvenc költőm, Radnóti Miklós és bár Őt is mint zsidót, illik ma már polkorrekt módon illetni származása miatt, az egyik legmagyarabb költőnek tartom, aki szerette a hazáját, Ő magyar volt minden tekintetben. Aki szerette a tájat, ahol felnőtt, az embereket, akik körülvették, és nem átkozta el halála óráján sem nemzetét. Ő a mi fiunk volt. Nem a cionistáké, a pénzsóváraké, akik honfitársaik halálából kovácsolnak tőkét, nem is keveset, akik a világuralomra törnek, és már nem is tagadják, A cionizmus ma az egyik legfőbb veszély. És még csak nem is azt mondom, mert nem lenne igaz, hogy ezt csak a zsidók teszik. Teszik ezt a globalizmusnak lefeküdő kormányok, politikusok, “értelmiségiek”. És az a pár száz család világviszonylatban, akik uralják a világot. Pénz, paripa nem számít ! Uralnak mindent. Médiát, bankokat, politikát,… történelmet…No comment ! Marcsi Horváthné

      Kedvelik 3 ember

    3. Nagyon elgondolkodtató állításokat tartalmaz ez az írás.

      A következőkhöz lenne hozzáfűznivalóm:

      A „maguk a zsidók is siettek berakodni a vagonokba, hiszen a saját cionistáiktól biztosítást kaptak arra, hogy csak egy egyszerű áthelyezésről van szó. ..”
      „ A perben Rudolf Kastnert azzal vádolták, hogy egyetértésben a cionista vezetőkkel (……).Eichmannal üzletelt (….) annak fejében, hogy meggyőzi a 460.000 magyarországi zsidót, hogy csak egy egyszerű áttelepítésről van sző, semmiképpen sem az Auschwitzi haláltáborokba való szállításról…

      A két helyen is leírt állítást alátámasztja egy idős zsidó férfivel lefolytatott beszélgetés a Magyar Televízió egyik műsorában, még az 1990-es évek első éveiben.
      A munkatáborból visszakerült idős férfi elmondta, hogy Szegeden, a rabbijuk útmutatásával, pontosabban: a rabbijuknál lévő névjegyzék alapján történt a bevagoníroztatásuk, és mindenki úgy tudta, hogy családegyesítés céljából áttelepítik őket.

      A Telekiek….

      Kedvelik 2 ember

      1. Már megbocsásson a katolikus, református egymás ellen vívott háborúit nem kéne számon kérni eezen az oldalon? Alacsony a kerítése..

        Fispán Géza

        Kedvelés

    4. EZEK UTAN MAR NEM IS LEPODNEK MEG HA AZT IRNAK HOGY A ROMAN CIGANYOKAT NYUGATRA, A ROMAN ES A MAGYAR KORMANY KULDI HIVATALOSAN LOPNI MEG OLNI ES NEM A SAJAT AKARATUKBOL MENNEK.

      popi

      Kedvelik 1 személy

  11. Eichmann megdöbbenéssel számolt be arról, hogy a zsidókkal szemben a magyar állam és a magyarok nagy többsége milyen látványos lelkesedéssel működik együtt velük. Ilyen mértékben még az alapvetően antiszemita lengyelek se segítették a nácikat a zsidók ellen. Úgy becsülték, hogy az első németek által irányított transzportba jó esetben 1500 zsidót tudnak a haláltáborba szállítani. Ezzel szemben, pillanatok alatt a lelkes nyilasok, a magyar csendőrök és az őket segítő lakosság feljelentései, intézkedései következtében, 15 ezer személy lett összegyűjtve.

    laci

    Kedvelik 1 személy

    1. “Ezzel szemben, pillanatok alatt a lelkes nyilasok, a magyar csendőrök és az őket segítő lakosság feljelentései, intézkedései következtében, 15 ezer személy lett összegyűjtve.”

      Na, ez az, ami nem így történt, de hát éppen erről szól ez az írás.

      A szerző kijelentései, megállapításai annyira szöges ellentétben állnak azzal a propagandával, amivel a fejünket (és a világot) teletömték, hogy épp e “tömöttség” miatt egyesek még az értő olvasást is elfelejtik.
      Remélhetőleg rájönnek, hogy mennyire félrevezették őket.
      E félrevezetés folytatását igyekszik tenni az ide nagy vehemenciával beíró személy.
      Szörnyű és gyalázatos bűntettet követtek el – a cionisták. Ma is ezt teszik. Mikor fognak már velük szembefordulni a zsidók?

      A Telekiek….

      Kedvelés

      1. Az a kétszáz náci akit Hitler küldött nehezen szedte volna össze 100 év alatt azt 437 000 magyar zsidót, a magyar hivatalos mocskok, és a tetves csendőrsék készséges segítsége nélkül…még ha ezt kimondani ma már Önök számára kínos is…a tények makacs dogok.

        Fispán Géza

        Kedvelik 1 személy

  12. Látod Mara Tomi, ez a baj!Mindig okosabbak szeretnétek lenni mindenkinél,és el is hiszitek,hogy azok vagytok!Most ,hogy kripto-e avagy faj gallíciai,az mindegy,a történelem mindig változik,a tények maradnak meg örökre!
    Mara Tóni

    Kedvelés

  13. Az, hogy a magyar (vagy bármely nemzetbeli) zsidóság kiirtása a zsidó, cionista szervezetek tudtával, netán jóváhagyásával történt, az rájuk nézve bűn és szégyen.
    De ettől még nem lesz kisebb a bűne Magyarországnak, ahol a zsidókkal kapcsolatban megkülönböztető törvényeket hoztak, gettóba zárták őket, és haláltáborba küldték – a magyar közigazgatás igenis hathatós közreműködésével. Ha a magyarok ennyire ártatlanok voltak, akkor pl. a magyar cigányságot ki küldte ugyanazokba a haláltáborokba, kit kiáltsunk ki bűnösnek?
    Nem lehet a felelősséget ilyen egyszerűen másra hárítani. Szégyen az ilyenfajta gondolkodás és “igehirdetés”!

    Alföldi Zoltán

    Kedvelés

    1. Tisztelt Alföldi Zoltán!
      1944. március 19-e óta Magyarország németek által megszállt , függetlenségét elvesztő ország.
      Ennek következménye, hogy a szövetséges csapatok ellenséges harci területnek tekintették. Hallott-e arról, hogy Nagyváradot vagy Debrecent szőnyegbombázták az amerikaiak? Tudja-e, hány magyar állampolgár – zsidó és nem zsidó, cigány és nem cigány esett áldozatul ennek a harci ténynek?
      Tudja-e, vagy belegondol-e abba, hogy mikor is kezdődött az itteni magyarországi zsidók elszállítása? 1944. nyarán, a debreceni, nagyváradi bombázások UTÁN.
      Ha az elszállított zsidók úgy tudták, – ahogyan azt a cikk írója állítja, és ahogyan egy szegedi magyar zsidó ember nyilvánosan, TV-adásban el is mondja – hogy egyszerű áttelepítésről, “családegyesítésről” van szó, és ezt ráadásul az elöljáróiktól tudják, akkor teljesen természetes, hogy ők nem szervezték meg maguknak az ellenállást. Így kezdetben nyilván könnyen ment az összegyűjtésük.
      A magyar lakosságon számon kérni olyat, amit maguk a zsidók sem tettek meg, az egyenlő a valóságtól való teljes eltávolodással. És tegyük hozzá: egy katonailag megszállt, függetlenségét elvesztő országban…
      Gondolja kérem végig ezt…
      Köszönettel:

      A Telekiek…

      Kedvelik 2 ember

  14. Én teljes szívemből sajnálom azokat az embereket, akiket bármelyik koncentrációs táborba vittek, akár túlélték szerencsétlenek, akár nem. De nem csak zsidó embereket vittek ám oda!!!! Ha bármi olyat írok, hogy nehogy mááár CSAK a magyarok legyenek a felelősek ezekért a háborús bűnökért, akkor jön a lehurrogás!!!! Nézzenek magukba a kedves német, osztrák, román, olasz, és még sorolhatnám a nemzeteket állampolgárai, akik a németek mellet beszálltak a II. világháborúba!!!! A zsákom tele van azzal, hogy a magyarok így, a magyarok úgy benne voltak…. Én szeretném, ha nagy Magyarország lenne, szeretném hogy az amerikai indiánok ugyanannyian legyenek mint az amerikai indián népirtás előtt,de aztán a németek helyett már nincs kedvem elvinni a balhét a háború miatt! Nem vagyok antiszemita, nem cigányozok, stb, mert van elég bajom anélkül is, de a Holokausztot teljesen a magyarság nyakába varrni azért bőőőőven nonszensz! Van véleményem, de így a holokausztot mint csak magyar bűnt, semmilyen formájában nem vagyok hajlandó elismerni… Semmi haraggal, Zé

    Kedvelik 2 ember

  15. Felhaborito ez a cikk! Ennyi ido utan ilyen magyarazat??? Nem hiheto a sztori,miszerint a hasznalhatatlan,szegeny zsidok kerultekdeportalasra,akikre nem akartak alapozni a szent foldon. Akkor az a rengeteg arany,ezust,festmeny es penz amit a nevezetes vagonokba pakoltak, es a nacik kifosztottak,az csak mese volt? A felszabaditott halaltaborok tuleloit miert vartak tart karokkal Izraelben?? Milyen mocskos kodosites es nepbutitas folyik??? Ezt senki nem teheti megnem tortentte!! Es igenis vannak felelosok,es nyomja csak a magyarok vallat a teher,es a lelkiismeretet a buntudat!!! SZEGYEN!!!

    Betty

    Kedvelés

    1. bettyke! a zsidóknak már akkor is világhatalmi befolyásuk volt! Miért nem akadályozták meg a kérdéses történetet? Na nem mintha a cikkel egyet értenék, mert az nem szolgál mást célt, mint a számok memorizáltatását!
      bettyke nem szeretnél ebből az országból elhúzni valahova?

      mar a kati

      Kedvelés

  16. Mara Tomi! Az igazságot el lehet rejteni, de csak egy darabig.
    Az igazság, ha sokáig titkolják is, de mindig kiderül. Az igazság mindig győzedelmeskedik. Majd amikor a történelemnek ezt a szeletét is lehet elfogulatlanul vizsgálni, az igazat kutatni és nem jár börtön érte, akkor fog az igazság kiderülni! A történelmet a nyertesek írják (lásd pl.: “finnugor rokonság”)!
    Nagy Péter

    Kedvelik 2 ember

  17. A nagyon is jó ez az írás! Kedves Liviusz! Függetlenül attól, hogy milyen érzések kavarognak Önben a témával kapcsolatban, kérem, fogadja el, hogy ezt a mondatot nem jelentetjük meg. (NIF Admin)
    Takarodjanak el innen Magyarországról!!!

    Liviusz

    Kedvelik 1 személy

  18. Amugy a Vasgárda is Zsidók megbizásából járta a falvakat módszeresen lefejezni a magyarokat.

    Jamrik Zsolt

    Kedvelés

    1. Erre légyszíves valamilyen forrást hozni, lehet akár a Ceausesco Összes Műveiből is…mert kissé hihetelen, vagy nagyon…a vasgárda éppen úgy gyilkolta a zsidókat, mint a magyarokat olvass egy kicsit utána!

      “A Vasgárda (románul Garda de Fier) nacionalista, antiszemita és magyarellenes náci mozgalom volt Romániában 1927-től a második világháború éveiig.”

      Fispán Géza

      segítek, ha nem találtál:

      “A Vasgárda (románul Garda de Fier) nacionalista, antiszemita és magyarellenes náci mozgalom volt Romániában 1927-től a második világháború éveiig.
      A Vasgárda alapját adó politikai mozgalmat Corneliu Zelea Codreanu alapította 1927. június 24-én az 1. számú napiparancsban Mihály Arkangyal Légiója néven (románul Legiunea Arhanghelului Mihail), és ő volt a vezetője haláláig, 1938-ig. Követőit gyakran “legionáriusok” néven emlegették (románul legionarii), a mozgalmat pedig ókori római mintára “Légió” vagy “Légiós Mozgalom” (románul Mișcarea Legionară). A gyakran betiltott mozgalom többször nevet váltott.
      Codreanu a tulajdonképpeni Vasgárdát, a Légió paramilitáris ágát 1930 márciusában hozta létre, bár a név eredetileg magára a Légióra utalt. 1935 júniusában a Légió hivatalos neve Partidul Totul pentru Țară (jelentése: Mindent a Hazáért Párt) lett. A román rezsim hol üldözte, hol támogatta a Vasgárdát.
      A vasgárdisták nem riadtak vissza a politikai gyilkosságoktól sem. Például, Horia Sima parancsára, egy Németországból hazatérő halálkommandójuk ölte meg 1939. szeptember 21-én Armand Călinescu miniszterelnököt, egyebek mellett azért, mert az semlegességet deklarált Lengyelország lerohanásakor.
      A bécsi döntés után kialakult helyzetben, 1940. szeptember eleje után az egyedüli engedélyezett politikai szervezet volt az országban, parancsnoka az ország harmadik emberének számított (a király és Ion Antonescu után), de az 1941. januári ún. legionárius felkelés után kegyvesztett lett, tagjai külföldre, Olaszországba (például: Ion Constantin Drăgan) és Németországba (például: Horia Sima) menekültek.
      A Vasgárda tagjai zöld egyenruhát hordtak, ami a megújulást szimbolizálta. Emiatt zöldingeseknek is hívták őket (románul Cămășile verzi). A római üdvözléssel köszöntötték egymást. Fő szimbólumuk a hármaskereszt volt, amely börtönráccsá állt össze. A mártíriumot jelképezte, a gárdisták Mihály arkangyal keresztjének nevezték (Crucea Arhanghelului Mihail).”

      Kedvelés

  19. Ki a f@sz vagy Te Mara Tomi ? Csak nem egy magyarellenes neoliberalista, komcsi , román nacionalista f@szkalap ? Mindent elkövetsz, hogy gyalázd a magyarságot ! Szerintem menj, ahová tartozol,a komcsi, libsi, férgek lapjára. Azt hittem, hogy észérvekkel lehet veled vitatkozni, de már látom, hogy ez lehetetlen. Sajnos, intelligencia hiányában ez nem fog menni. Bocsánat, hogy kiakadtam, ezt inkább az olvasóktól és a moderátortól kérem, de néha nálam is elszakad a cérna. Bocs, de most mennem kell, mert cérnaszakadás miatt varrnom kell ! 😀
    Marcsi Horváthné

    Kedvelés

  20. Mara Tomi. Kissé túlbuzgó vagy és elfogult. Tudod mit jelen az a szó, hogy Holokauszt? Engesztelő áldozat. Kinek kellett engesztelő áldozatot bemutatni vajon? Csak nem annak aki, ha megharagszik saját választott népére, akkor kénköves mennykővel írt ki egy szempillantás alatt 30 ezer Izraelitát a Mózes által megvezetett népből? Ebben a földi világban a legjobban szegény zsidók vannak megvezetve… ha valamelyik nem akar zsidó lenni többet, akkor azt utoléri a saját istenének gyilkos haragja. Nem tudnak kiszállni…ez az ő végzetük. Ki vannak választva.

    Karma

    Kedvelik 1 személy

    1. Mivel JÉSUS-t meggyilkolták, már azóta nem kiválasztottak, ezt a Biblia világosan feltárja!!! Csak el kéne olvasni, csak a zsidók állítják magukról! A tudatlanok meg elhiszik!

      Boczor Terez

      Kedvelés

  21. Ez megjelent a SZILÁGY MEGYE ÉVKÖNYVE 2012,.ION COJU nem vádolható magyar szeretettel, sőt ő kimondottan magyar gyűlölő. Bocsánatot kért a magyarságtól és leírta a fentieket!

    Dobrai Zoltán

    Kedvelik 1 személy

  22. Olvassátok el: “Tiltott igazság”, minden igazságot megtudtok a hololegendáról.
    Csak MAGYAR könyvesboltokban lehet kapni.
    pilota01

    Kedvelik 2 ember

    1. Akkor el kéne dönteni tapsoltok ennek a magyargyűlölő antiszemitának, és elhiszitek, hogy mégicsak lehetett holokauszt, csak éppen a zsidók maguk ellen csinálták_ nem kicsit hülye verzió, de lám kajálják_ vagy pedig eltűnt Magyarországról 437 000 ember …csak úgy oszt jónapot!

      Fispán géza

      Kedvelés

      1. Sajnos nem tűnt el 437 ezer zsidó, sőt legalább a négyszeresére szaporodott a létszámuk a mai napig. És bármerre nézek, mindenhol csak őket látom, minden csatornán az ő fájdalmukról hallok, folyamatosan antiszemitizmust kiáltanak. A parlamenti szemétdomb 60 %-a kettős állampolgár. Ugye kitaláljátok melyik a másik állampolgárságuk. Minden döntés előtt Izraelbe szaladnak a sameszok.
        A legendát pedig életben kell tartani, mert senki nem vágja le az aranytojást tojó tyúkot. A zsidó biztosan nem. A magyar népben a bűntudatot pedig minden szinten életben kell tartani.
        A zsidónak egy a lényeg, hogy folyamatosan beszédtéma legyen.

        100 millió áldozata volt a II. VH-nak, amit a cionisták terveztek meg az elsővel együtt, de a mai napig csak a zsidó fájdalomról hallani. Elegem van már ebből az ajvékolásból.
        Aki pedig nem fogadja el az igazságot és rosszul érzi magát a befogadó országban, annak szabad távoznia gyilkos népéhez Izraelbe.

        Topa

        Kedvelik 1 személy

      2. Nem eltűntek, hanem ott kin a lengyel haláltáborban meg lehet látni, hogy igen is Ők saját maguk mentek a vagonba, mert elhitték a mesét!
        A magyarok is ugyan úgy áldozatok voltak/ szibéria/
        Miért írták a böröndükre: a nevet, szül.dat.????Aki kicsit is gondolkodik az tudja!!!
        Nem véletlen, hogy a németeket nem hibáztatják, mert Ők nem hadják!!

        Boczor Terez

        Kedvelés

    2. Hová lett az a 437 000 magyar zsidó? A Gede testvérek is szépen megéltek a 9o -es években a nyilas irodalom újra kiadásából…és akadtak olyan khm …tájékozatlanok akik be is vették…

      Fispán Géza

      Kedvelés

  23. Szóval, e z ökörség szerint, a magyar keretlegényeknek és a többi embertelennek le volt adva, hogy kit fogjanak fülön és küldjék a vagonokkal haláltáborba, ez teljesen képtelenség, hazugság. Mennyit akarnak még rákenni a zsidókra, egyszerűbb lenne végre már beismerni, elismerni a tényeket, hogy válogatás nélkül küldték halálba őket.

    Klári villányi

    Kedvelés

  24. csak egyet, egyre (egy kicsit a téma mellé) ;
    honnan szerezte ezen személy a 460 ezres számot ?

    ha ezt kérdezem, azt azért, mert Mo-ról olyan egymásnak ellentmondó számok jönnek a zsidó áldozatokról, hogy az teljesen diszkredítálja szavukat, hitelüket. Amikor egy csaknem 180 ezer, egy 400 ezer, egy 450, egy 500, egy 623 … sot még többször 1 milliós számot is hoztak onnan a Mo-i áldozatok részérol …, akkor természetesen tudjuk, hogy ezek között maximum csak egy lehet igaz …
    minden egyes NORMALIS ország ma már egy, a lehetoség szerint legpontosabb, leghitelesebb adatot ad errol (nálunk Belgiumban ezeket egyes szám pontossággal, személy szerint ismerhetjük), Mo még arra sem képes, hogy ezeket felmérje ….

    ezen dolgozat, értekezés írója, mégha igazat is írna …; honnan vette ezen számot !? Ha Mo-on nem ismerik az eltuntek számát, akkor nem ismerhetik a deportáltakét sem !!!
    nagy lajos Belgiumból

    Kedvelik 1 személy

  25. Valahogy nem akarodzik az igazság felszínre törni!Így szépen lehet a zavarosban halászgatni,elterelni,zsebelni,mindez tervszerüen,hogy másra már ne is legyen időnk,energiánk.Mi magyarok mindig is tudtuk,hogy nem a mi bűnünk,ami történt,de azért nem ártana,ha ezért megkövetnének bennünket.Végre a történészeknek kellene foglalkozni a történelmi eseményekkel.Ja naiv vagyok.A történelmet a győztesek írják.Nézzük Jézust.Kik ölték meg?De kik voltak a felbújtók?Büntető jogilag egy súlycsoportba kell,hogy essenek.Itt is.Vannak elkövetők,kényszer elkövetők és felbújtók,kitervelők,akik természetesen mossák kezeiket,mert láthatatlanok,”ártatlanok”.2000 év nem volt elég az igazságtételre!És most?Mit várun ebben a PÉNZES ,korrupt világban?Horty aláírta írta?aláírattatták?Hol van a szembenézés?Szenvedtem,Igaz.Senki nem vonja kétségbe.És most?Példát mutatok-e mert átéltem a poklot s hogy más már ne kerüljön ilyen helyzetbe?A nagy traumák közel hoznak Istenhez,Így kellene lenni.S mi van?Fizess,még fizess.Kirekesztés.falak.kerítések buldózerek,halál.Ó Uram!Valami azt súgja nem tudtam megtérni hozzád.De lehet,hogy nem is hallom,amit meg kéne végre hallanom.Lehet,hogy a háttérben megint van valaki,aki súg és én hiszek neki és végül törvényszerű,hogy vesztembe fogok rohanni.Megint.

    ŐRANGYAL

    Kedvelik 1 személy

  26. Pffff… Tehát ha jól értem, a zsidók a felelősek a meg sem történt holokausztért? Az hogy az Izraeli állam nem fogadott be 6 millió zsidót, az feljogosította a Német, Magyar, vagy bármely ország vezetését, hogy a zsidó vallású állampolgáraikat haláltáborokba küldje? Miért is? A zsidó vallású fűszeresek, hivatalnokok, gyári munkások, utcaseprők is emberek voltak, és még mindig nem értem, hogy lehet jogosnak kikiáltani egy etnikai tisztogatást, amit az állam a saját polgárai ellen folytatott. Gőzöm sincs mennyi igazság van a leírtakban, nem is kívánom vitatni, csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy a leírtak semmilyen körülmények között nem mentik fel magát az államot!

    Styl

    Kedvelés

  27. Igaz magyar barátaim! Ha a cikkben leírt adatok valósak, akkor ez csak újabb ok rá, hogy elgondolkozzunk azon, mennyire “magasan” a fejünk fölött dőlnek el a történelmi és politikai játszmák, valamint azon, hogy abba kéne végre hagyni a zsidózást, és tanuljunk meg különbséget tenni, mert minden népnek megvannak a kiválóságai és megvan a férgese. Ébresztő: nem a köztünk élő normális, becsületes zsidó – aki adott esetben lehet kitűnő tanár, történész, mérnök, színész, kétkezi munkás, jó kollega, rendes főnök és nem utolsó sorban legalább olyan jó magyar mint te meg én – szóval nem ő tehet a problémáinkról, hiszen őt ugyanúgy sújtja a világ “nagyjainak” határtalan pénz- és hataloméhsége, mint téged vagy engem!

    kati

    Kedvelés

    1. Kedves Kati!

      Egy különbséggel egyet lehet érteni fentebb leírt gondolataival.

      Ugyanis az “abba kéne végre hagyni a zsidózást,” gondolatát feltétlenül ki kell egészíteni ezekkel: … abba kéne végre hagyni a magyarok lenácizását vagy lefasisztázását vagy bűnös népként emlegetését, a magyarok jelképeinek kigúnyolását, a magyarság sorozatos megalázását; és EGYÜTTES erővel azok ellen kellene fordulni, akik határtalan pénz- és hataloméhségükkel, céljaik elérése érdekében a történelem eseményeit megmásítják, elhallgatják, ellentétére fordítják, akik ennyire “magasan” a fejünk fölött, rólunk döntöttek és dönteni akarnak.

      Egyetért velem?

      Tisztelettel:

      A Telekiek……

      Kedvelik 1 személy

      1. Maximálisan egyetértek Önnel. A megjegyzésem az első felindulásból íródott, de azóta sokat foglalkoztatott a dolog. Ezért aztán szűkös lehetőségeimhez mérten kicsit “utána mentem” annak, hogy milyen realitás alapja lehetett Coju úr cikkének: vannak zsidók az ismeretségi körömben is, a családban is előfordulnak hellyel-közzel és kérdezősködtem rokonaik, ismerőseik, felmenőik tapasztalatairól. Azt kell mondanom, hogy még csak nem is hallottak olyanról, akit annak idején menekültként bármilyen fogyatékosság miatt Izrael ne fogadott volna be. Szóval nem véletlenül kezdtem a hozzászólásom azzal, hogy “ha a cikkben leírt adatok valósak…”. Senkinek nem hiszek már el semmit csak azért mert hivatkozik dokumentumokra, amiket nem láthattam soha, és ezt tisztelettel ajánlom mindenkinek.
        Ezzel együtt valóban egyetlen esélyt látok arra, hogy a nemzetünk sorsa jobbra forduljon, amit Ön is leírt: el kell kezdeni gondolkozni és abba kell hagyni egymás mocskolását (nácizást, zsidózást és még sok mindent amivel egymást sértegetjük), hiszen a “hatalmasoknak”, akik ebből hasznot húznak, pontosan ez a céljuk, hogy egymásnak ugrasszanak és nem a lényeggel törődjünk, ami ugyebár önmagunk és egymás építése lenne.
        Elnézést kérek a hiányos és egyoldalú fogalmazásért és köszönöm a Telekieknek a kiegészítést.
        Kati

        Kedvelik 1 személy

      2. Kedves Telekiek!
        Igen, alább olvashatja egyetértő válaszom. Szerintem is mindenre a kommunikáció és az együttműködés a megoldás.
        Annyi jutott még eszembe, hogy természetesen a kollektív bűnösség elvét és az általánosítást minden tekintetben ellenzem és természetesen úgy gondolom, hogy egyetlen nemzetet sem lehet egyetemlegesen nácinak bélyegezni.
        Ám mint tudjuk, ma is élnek köztünk olyanok, akik szíves-örömest kiirtanának vagy deportálnának egy (vagy több) embercsoportot pusztán származásuk okán. Ezekre az embertársainkra azért úgy vélem mégiscsak ráillik a náci vagy rasszista jelző. Ezzel együtt, hiszem, hogy nem szerencsés őket sem “le nácizni”.
        Indulatok helyett meg kell próbálni megértetni vele, hogy egy olyan propaganda áldozatává vált, ami sem rá, sem hőn szeretett nemzetére nézve nem építő jellegű. Nyilván nem mindenki kapható a párbeszédre, de talán lesz köztük olyan, aki átértékeli a nézetét, ha az ő indulatára nem indulattal reagálunk.
        Hiszem, hogy a mi saját egyéni szintünkön és köreinkben tudunk békét és együttműködést teremteni ha hajlandóak vagyunk a párbeszédre, a másik meghallgatására. Mert láttam pár tiszteletre és követésre méltó példát, amikor két EMBER, a zsidó származású és a nemzeti érzelmű szittya, leült egy asztalhoz és meghallgatta egymás érveit és ránézett mindkettő arra, hol hibádzik az elképzelése, mi az amit vakon elhitt saját “vezetőinek” és ma már inkább azt keresi, mi az amiben egyetérthet a “más oldalon” állóval, mint azt, hogy mibe köthetne bele. És ez valódi siker. Mert mindenkit előre visz. Ezért ha ezt kicsiben egyre többen meg tudják tenni, akkor előbb utóbb olyan nemzetté válhatunk, ami valóban erős, mert nem megosztható.
        Ez ott kezdődik, hogy meglátom: az én fájdalmam nem fog elmúlni ha a másikba belerúgok, mert ő is hozza magával a maga fájdalmát és ő is belém rúghatna, csak éppen a bosszú és a megtorlás mindkettőnk fájdalmát növelni fogja, nem megoldani.
        Ennyit szerettem volna még utólag csatolni az alábbi válaszomhoz.

        kati

        Kedvelik 1 személy

  28. ha a fentiek igazak, mégegyszer leírom ha igazak………..
    (és rögtön meg is kérdezem: miért ne lenne?)

    akkor csak azt nem értem (lehet elkellene olvassam a cikkben említett könyveket) hogyan vette rá az akkori cionista zsidó/israeli állam a nácikat hogy a zsidókat írtsák??

    Lehet hogy az egész II.VH nem volt más mint egy óriási “alibi” a majdani “minőségi” zsidó állam létrehozására…………..

    L.

    Kedvelés

  29. És az isten reájuk megharagudván e szavakat mondá,izraeliták ti soha megnyugvást nem nyertek örök bolyongás örök rettegés,örök veszély fog körülvenni titeket az itélet napjáig.

    tibor beke

    Kedvelik 1 személy

    1. És ezt az isteni ítéletet pont a magyar királyi csendőrségre bízta? A romániai, albániai, bulgáriai zsidókat a lakosság megkísérelte menteni…a hazai tolvaj népség inkább feljelentette őket a GESTAPO-nál…Tisztelet a kevésszámú, annál értékesebb kivételnek!.

      Fispán Géza
      Debrecen

      Talán ezért annyira kínos a holokauszt emlegetése, mert esetleg a kis unoka ránéz a családi ezüstre és talál rajta egy zsidó monogramot…esetleg a Tolnai lexikonba talál egy kis cetlit Kohn Móric tulajdona felirattal…

      Kedvelés

  30. Benjamin Freedman szemfelnyitó kongresszusi beszéde 1961-ben
    http://www.youtube.com/watch?v=e1X7QNEF-6s
    Feltöltés ideje: 2012.01.18.
    Megtudhatod kik a felelősek az első és második világháború borzalmaiért, a kommunista rendszerek kialakulásáért, a második világháború kitöréséért, és megértheted, hogy miért hoztak zsidó törvényeket Németországban a két háború között.

    Benjamin Harrison Freedman (NY,1890-1984)

    Zsidó családban nőtt fel és zsidó vallás szerinti nevelésben részesült. Üzleti karrierje során ő lett a Woodbury Soap Company cég fő tulajdonosa. Tanúja volt és bizonyos fokig közvetlen résztvevője azoknak a politikai és pénzügyi manipulációknak, amelyek elősegítették a kommunizmus hatalomra kerülését és Izrael, mint cionista állam létrehozását, valamint az amerikai politikai élet és tömegtájékoztatás zsidó hegemónia alá kerülését. Mint a zsidó érdekek képviselője bejárása volt az Egyesült Államok hét elnökéhez.
    Szakított a judaizmussal, és áttért a katolikus hitre. A zsidó történelemben és kultúrában szerzett jártassága és kutatásai eredményeként arra a meggyőződésre jutott, hogy a zsidókra és a judaizmusra vonatkozó közkeletű elképzelések részben tévesek, és még magukat ezeket a kifejezéseket is el kell utasítani.

    Érdemes megnézni a tisztánlátás végett.
    M.Vali

    Kedvelik 1 személy

  31. A kérdés még mindig az, hogy feljogosítja-e bármely ország bármely kormányát, etnikai tisztogatásra, a saját állampolgáraikkal szemben?

    Styl

    Kedvelés

  32. A román történésznek még egy kicsit tanulmányoznia kéne a magyar történelmet, különös tekintettel a 40-es évekre. Én inkább segítenék neki hadd tanuljon: Újvidék erre is büszkék vagyunk?
    Navigáció: zaol.hu / Hírek / “A bölcsőig mind kiirtani” – ez volt a jelszó azon a véres őszön

    http://zaol.hu/hirek/verengzest-verengzes-kovetett-1591608

    “A bölcsőig mind kiirtani” – ez volt a jelszó azon a véres őszön
    Megosztás cikk megosztása
    2013. december 27., 07:05 szerző: Dr. Papp Attila
    44 hozzászólás
    “Az újvidéki vérengzés három napig tartott. A házunkból, a Mileticeva utcában minden lakót meggyilkoltak a magyarok, és mindezt a ház előtt tették.”
    “Az egész családomat meggyilkolták a magyarok a ház előtt, ahol laktunk, éppúgy, ahogy az utca minden egyes lakóját. Miután az embereket megölték az utcán, a magyar katonák fogták a holttesteket, és a Dunába dobták őket. Azon a napon mínusz 30 Celsius fok volt Újvidéken, és a Duna be volt fagyva. Az emberek nagy részét elvitték otthonaikból, és a dunai strandon gyilkolták meg. Négyesével kellett felsorakozniuk: férfiaknak, nőknek, gyermekeknek. Megparancsolták nekik, hogy vetkőzzenek le, és aztán arra kényszerítették őket, hogy a nagy lékhez menjenek, amit a magyar katonák vágtak a jégbe. Aztán lelőtték őket, és holttestüket a jég alá dobták.”
    Schosberger Pál túlélő emlékezett így a vérengzésre, amikor 1942 januárjában 3809 szerbet öltek meg a tisztogató horthysta karhatalmi alakulatok Újvidéken, Zsablyán, Csúrogon, Temerinben, Óbecsén, köztük 1844 gyermeket, nőt és öreget.

    Az újvidéki, Miletic utcai mészárlás; magyar katonák agyonlőtt szerb asszonyokat visznek el az utcáról
    Még három év sem telt el, és a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg partizánjai, valamint az OZNA (Odelenje za Zastitu Naroda, vagyis Népvédelmi Osztály) emberei bevonultak Bácskába. Ami ezután következett, arra nincs jobb szó: a szerbek kegyetlen bosszút álltak, baltával, husánggal, késsel, golyóval, kötéllel, vadállati módon pusztították a magyart. Az ártatlan magyart. Mert aki bűnös volt, az a visszavonuló fasiszta csapatokkal addigra már elmenekült. Pontos adatok már sosem fognak rendelkezésre állni, de mintegy 30 ezer magyar esett a vérbosszú áldozatává.
    Bezdan egy kis község Szerbiában, a nyugat-bácskai körzetben, Zombor járásban. Zombortól 17 km-re, északnyugatra, a Duna bal partján fekszik. Ami 1944 novemberében e faluban történt, az tökéletes lenyomata volt a szerbek bácskai bosszújának.
    Apai nagyanyám, Kurel Erzsébet 1922-ben született Bezdanban. Apja szerb származású, kormányos volt a Dunán, anyja Pavosevity Júlia szintén szerbnek született. Mamámék Bezdanban, az 1354. házszám alatt laktak. A szerbeknek a magyarokkal ebben a kis faluban soha, semmiféle gondjuk sem volt. Még 1942 januárjának „hideg napjaiban” sem történt a településen semmiféle atrocitás. Aztán jött az a 69 évvel ezelőtti, véres ősz…
    1944. október 19-én haladt át Bezdanon az utolsó visszavonuló honvéd alakulat, a katonák többsége kerékpáron közlekedett. Az Alsó-temető bejárata előtti téren az összes felszerelésüket rakásba dobálták, leöntötték benzinnel, majd felgyújtották. Ezután gyalogosan hagyták el a községet. Október 23-án, a közeli Kozara erdőben tartózkodó csetnikek (vagyis délszláv királypárti fegyveresek) lovas fogatokon bevonultak Bezdanba, és szálláshelyüket a községháza épületében rendezték be.
    Két nappal később, kora délelőtt érkezett meg Zomborból az első, 14-15 fős partizáncsoport teherautóval. A Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg tagjai benyomultak a községháza udvarára, ahol mintegy 20 csetnik tartózkodott. A csetnikeket lefegyverezték, többségük az első felszólításra átállt a partizánok oldalára, aki nem, azt lefogták és Zomborba vitték. 1944. november 2. napján érte el a települést a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg 51. Vajdasági Hadosztály XII. Udarna brigádja, melynek parancsnoka Dušan Doronjski, politikai biztosa Milan Basta, pártszervezetének titkára pedig Nikola Kmezić volt. A beérkező első egységek a községet Monostorszeggel összekötő töltésút keleti oldalán táboroztak le. A Brigád főhadiszállását a községtől 1 kilométerre, délre fekvő téglagyárban rendezték be. Bezdan délkeleti határában, a községtől kb. 2 kilométerre feküdt a mintegy harminc lakóházból álló Isterbác település. A partizánok másnap, november 3-án reggel kezdték el összeszedni a magyarokat és a németeket a kis településen és környékén. Azt mondták nekik, hogy munkára viszik őket. Az összegyűjtött férfiakat mesterségük és nemzetiségük szerint osztották csoportokra. A mintegy 130-140 ember közül a kubikusokat, akik úgy 30-an lehettek, hazaengedték. Ezen kívül elengedtek még néhány magyart, de a németeket mind ott fogták.
    Eközben Bezdanban, még a reggeli órákban kidobolta a kisbíró minden utcasarkon, hogy mindenkinek a focipályára kell mennie délután egy órára. Kivételt csak az öregek, a betegek, és a kisgyerekes anyák képeztek. A nagyanyáméknál csak a gyerekek, és a dédi volt otthon, aki ugye szerb volt. Mivel az ebéd nem készült el időben és még a tűzhelyen főtt, a mamáék nem mentek ki a focipályára, meg a felszólítás amúgy sem érintette a kisgyermekes anyákat. A nagymamám úgy mesélte, hogy a dédi nem félt a partizánoktól, valószínű azért, mert szerb volt. A házakat időközben átkutató partizánok az otthonmaradt szerbeket tényleg nem bántották, így a mamáékat sem. Mire aztán elindultak a többi ember után a pályára, azok már jöttek visszafelé. A férfiak nagy részét elvitték Zomborba. A mamáéknak azt mesélték a magyarok, hogy a focipályán összegyűlt több ezer embert körbevették a partizánok, több géppuskát is felállítottak, és ha nem érkezik arra egy orosz távírász tiszt a katonáival, mindenkit megöltek volna. A szovjet tiszt a népsokaságot látva rosszat sejtett, és leküldte az altisztjét a pályára. Az adjutánsa ordítozni kezdett a jugoszláv partizánokkal, hogy ha bántódása esik az embereknek, minden partizánt felakasztanak. Így menekült meg a bezdaniak többsége.
    Nem így Isterbácon. Fél kettő tájékában kezdték el az összefogdosott embereket 10-12 fős csoportokban az erdő alá, a legelőre kísérni. Kezüket dróttal egymáshoz kötözték, majd agyonlőtték valamennyit. A partizánok egész novemberben a községben tartózkodtak, ugyanis súlyos harcok folytak a batinai hídfőben. Egyes lakóházak kertjében, pincéiben tartott kivégzésekről, eltűnt emberekről egész decemberig hallani lehetett. A legtöbb férfit a zombori úti villanymotoros malomban, valamint a főutcai Nikolaus Stein házában lőtték agyon. November 27-én, kora reggel mintegy 60 német férfit szedtek össze Koluton, és gyalog Zombor felé indultak velük a partizánok. Bezdanba érve, az Új utcán bekísérték őket Philipp Stein lakóházába. Ott egy részüket agyonlőtték, vagy leszúrták, míg másokkal úgy végeztek, hogy levetkőztették, dróttal megkötözték, majd kötelekkel agyonverték őket. Egyeseket a trágyadombba, másokat pedig egy nagyobb gödörbe temettek el. A helyzet a később Nagykanizsa felszabadításában is segédkező I. Bolgár Néphadsereg megérkezésével, és a partizánok Magyarországra átvonulásával rendeződött, 1945 januárjában. Ekkor jöhettek haza a férfiak is Zomborból.

    Partizánok 1944 őszén, Bácskában. Kegyetlen bosszút álltak…
    Miért írtam le ezt a történetet? Vörös Jánosné november 3-án a Kígyós-patak melletti Balla-szálláson (tanyán) volt. Délután 2 és 3 óra között arra lovagolt egy partizán, szürke lovon. „Végük van az Isterbáciaknak!” – kiáltotta úgy, hogy a szálláson mindenki meghallja. Vörös Jánosné és Csapó András mindjárt Isterbácra indultak. Az asszony a férjéért, a férfi pedig a vejéért aggódott. Az isterbáci legelő lapályos részéhez érve megdöbbentő látvány tárult eléjük. Mindenütt férfi holttestek feküdtek. Az egyik áldozat még élt, erősen hörgött. Kérte Vörös Jánosnét és Csapó Andrást, hogy segítsenek rajta. Az ott őrt álló partizánkölyök csak azt engedélyezte nekik, hogy a haldokló férfit kihúzzák a víztócsából. „Menjenek haza, majd holnap kijönnek” – mondta a fegyveres. Látva az asszony állandó zokogását, megjegyezte: „Maga még sír? Miért nem sírt akkor, amikor apámat Csúrogon kocsi lőccsel agyonverték!” Ugyanis Csúrogon, 1942 januárjában 900 szerbet, vagy szerb származásút öltek meg a magyarok. Sajnos, a csendőrökön és a honvédeken kívül tevékenyen részt vettek a vérengzésben egyes magyar falu- és környékbeliek is, akik a legkegyetlenebb módokon ölték a szerbséget, gyakran egyszerűen agyonverve az embereket. Ha nincs a „hideg napok”, talán az a fiú, és a partizánok sem lettek volna ott a mama szülőfalujában ‘44 őszén, bosszúvágytól fűtve: „Svedo kolevke” – „a bölcsőig mind kiirtani”. Ez volt azon a véres őszön a bosszúszomjas szerb partizánok jelszava. Nem ők kezdték…
    Dr. Papp Attila
    Újvidék, II. világháború, Jugoszlávia, partizánok
    44 hozzászólás

    Fispán Géza
    Debrecen

    Kedvelés

    1. Az egyik tizenkilenc, a másik egy hiján húsz. Ez volt – ezt kell “szeretni”.

      Fazakas L

      Kedvelés

  33. “Hol van innen a híres zsidó szolidaritás? Miért nem működött? Az emberi szolidaritásról nem is merek beszélni!”
    Ezzel az idézettel kezdem a gondolataimat. Tisztelt hölgyeim és uraim valamivel azért tisztába kellene lenni, és mindenki számára egyértelmű lenne ha a “vészkorszak” Magyarországi eseményeit nem hamisították volna meg. De mint tudjuk a történelem tanítás, mindig a pillanatnyi politikai érdekeknek van alávetve és annak megfelelően hazudnak.
    És van aki mivel tekintélyelvűen gondolkodik el is hiszi amit az iskolában tanítottak neki.
    Nem kell se baloldalinak lenni, sem jobb oldalinak, se kereszténynek, se zsidónak. Csak józanul kell gondolkodni.
    Hogy is képzelheti el valaki azt, hogy a Magyarországra menekült zsidók ezreit meg lehetett volna menteni egy olyan országban amit a Németek megszálltak?
    Érdekes a megszállás előtt nálunk békében éltek. Magyarország volt az utolsó menedékük.
    Miután egy országot katonailag megszállnak onnantól kezdve, elveszti szuverenitását. Önálló katonai, és politikai döntéséket nem hozhat. Mindent a megszállók kénye kedve szerint kell tenni.
    Sajnos mindig vannak olyan szemetek, akik pillanatnyi érdekeik miatt odaállnak a hatalom mellé. Ilyen szemetekből lettek a nyilasok, és később az ÁVH s legények.
    Milyen érdekes, Horthy Miklóst nem mint vádlottat, hanem mint tanút idézték be a Nünbergi perbe és Még Sztálin is azt mondta, hogy ártatlan a zsidó kérdésben. Ha Magyarországon olyan nagy zsidó üldözés lett volna a megszállás előtt akkor a volt államfőnek, akit ma divat lefasisztázni, miért csináltak izraeli zsidók alapítványt, amiből életjáradékot kapott, amiből jól megélt? Gondolkozzunk józanul. Túlélő zsidók pénzelték volna?
    És azzal zárom a soraimat, hogy visszakanyarodok azt idézethez.
    És megpróbálok a kérdésre válaszolni.
    Sajnos azért mert ezzel azóta is jól lehet zsarolni a fél világot.
    És ezt nagyon jól tudták azok akik az egész sátáni tervet kieszelték, és halálba küldték a menekülteket.

    V. József

    Kedvelik 1 személy

  34. HA A MAI EU VALAMENNYI ORSZÁGA ÉS VEZETŐJE LEGALÁBB ÚGY VISELKEDETT VOLNA A II. VILÁGHÁBORÚ ALATT, MINT HORTHY ÉS A MAGYARSÁG, A TRAGÉDIA NAGYSÁGRENDEKKEL KISEBB LETT VOLNA!!!

    Lásd John Flournoy Montgomery USA budapesti követe (“envoy”, 1942 márciusában távozott): “The Unwilling Satellite” (A húzodozó csatlós) c. emlékitatainak (1947 USA, 2001 Simons publications NY) “The asylum for 1 000 000 Jews” (Egymillió zsidó menedéke) c. 4. fejezetét. Magyarul is megjelent ha igaz.

    Tamás Mészárovits

    Kedvelik 1 személy

  35. Betty ! Miért vetette meg már Shakespeare is a zsidókat ! Mert a velencei kalmár című műve ezt bizonyítja. Csak nem a magyarok vették rá, hogy zsidó-gyűlölő művet irjon ?? kelemen gabi

    Kedvelik 1 személy

  36. Fispán Gézának egy kérdés. Miért bántották a magyarok a szerbeket, ha ők kezdték? Kov. K.

    Kedvelés

  37. Jártam Izraelben, bár nem vagyok zsidó. Sok mindent láttam, amiről most nincs értelme írni.
    De ami mégis érdekes volt, hogy voltunk egy zsidó származású magyar zsidók által lakott faluban. Beültettek bennünket egy filmvetítésre: és a film csak arról szólt, hogy mennyire hálásak a magyaroknak azért, hogy Magyarországon a német megszállásig szabadon élhettek, hogy Magyarország volt a legutolsó, ahol gettót állítottak. Arról beszéltek, hogy az anyanyelvük mindig is a magyar marad, hogy soha nem fogják tudni kiejteni a héber hangzókat.

    Szerintem a zsidóság nagy része azt sem tudja, hol van Magyarország, aki tudja, az viszont jó szívvel gondol rá.
    Hogy kinek érdeke a világon mindenhol elhíresztelni azt, hogy a magyarok nácik, antiszemiták, nem tudom.

    A családomban soha nem volt divat sem zsidózni, sem cigányozni.

    Apám ’44-ben, édesanyám ’46-ban én ’69-ben születtem. Nem tettek és nem tettem semmit a zsidók ellen. Mégis megbélyegeznek.
    Miért?

    Valaki, csak úgy….

    Kedvelik 2 ember

Hozzászólások lezárva.