55 kilométeres élőlánc – A székelyek Nagy Menetelése (videóval frissítve)

Varázslatos napot töltöttünk az elmúlt hétvégén a Székelyföldön. Hosszú az út Sepsiszentgyörgyig, ahol a szállásunk volt, kicsit jelképesen mondhatni: olyan hosszú, mint a Székelyföld útja az autonómiáig.

Szinte vibrált a levegő már reggel, ahogy a gyülekezők igyekeztek az 55 kilométeres út egyik vagy másik találkozási pontjára. A Független Kisgazdapárt szépszámú delegációja a rétyi elágazáshoz tartott. Autóval, biciklivel, gyalog igyekezett sokezernyi székely a gyülekezési helyre, ahol pontban 11 órakor ökumenikus istentisztelet vette kezdetét. Mi többek között Böjte Csabát és idős szerzetestársát hallgattuk, akik Bethlen Gábor példájával, nemzetépítő, szervező zsenialitásával példálóztak.

Bethlen örökébe most Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke lépett, akinek eddigi legnagyobb szervező munkája a Székelyföld autonómiájáért szervezett tüntetés volt.

Az istentiszteletet követően a déli harangszóra indult el a menet, a Nagy Menetelés. Az alapötlet a katalánoké volt, akik Spanyolországban vívták ki autonómiájukat. Ők csináltak hasonló élőláncot, a minta tehát adott volt. Nem tudhatni, a spanyolok és a románok között mi a különbség. Az biztos, hogy a románság trianoni ajándékból nem fog engedni egy grammot sem. Nem lehet azt sem tudni, hogy az EU-s igyekezettel mire megyünk. Ők eddig miben segítették a magyarságot? Mégis. Nem lehet, nem szabad engedni…

Nagy volt az izgalom: mennyi idő múlva találkozunk a szembejövőkkel. Mikor találkozik a két, különböző települések felől egymás felé induló menetoszlop. Egyáltalán összeér-e az ötvenöt kilométeres emberfolyam. Ha nem, az nagy baj lenne, ha sikerül, az nagy erő. Két-három kilométer után az első kérdés már rendben: már láttuk a szembejövőket, akiket a baróti fúvószenekar vezetett. Micsoda szép pillanat volt! Fogtuk a 250 méteres óriási zászlót, s elindítottuk Kézdivásárhely irányába. Kézről kézre valósággal repült az óriás székely zászló üzenve: itt vagyunk, együtt vagyunk.

A Jóisten velünk volt, csodálatos napsütést adott, 23-25 fokban vártunk egy órát a hírre, amit nagy-nagy örömmel, ki kurjongatva, ki könnyezve adott tovább: összeért az 55 kilométeres élőlánc!!!

A székelység büszkén, emelt fővel ülhet a tárgyalóasztalhoz Brüsszelben, Strasbourgban, mindenhol.

Isten éltessen mindenkit, aki részt vett a Székelyek Nagy Menetelésén, avagy a képernyő előtt drukkolt a sikerért!

Hegedüs Péter

Nemzeti InternetFigyelő

6 című bejegyzés “55 kilométeres élőlánc – A székelyek Nagy Menetelése (videóval frissítve)” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Kár volt , hogy árpádsávos_ a nyilas időket idéző _ zászlókkal szennyezték be ezt a nemes ügyet is. 😦

    Káldi József

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    Uram, Önnek fogalma sincs a magyarság ősi zászlóiról. Az Árpád-sávos zászló nem nyilas zászló, nem ők találták ki (az, hogy megbecstelenítették, legyen az ő bűnük), de már ősidők óta a magyarság egyik ékes zászlaja! Akkor a nemzeti színű lobogót is el kellene vetni, mert azt pedig a kommunisták szennyezték be, igaz nem nyilas kereszttel, hanem kommunista címerrel. (H)

    Kedvelés

    1. Az Árpád – sávos zászló összehozása a nyilas zászlóval egyrészt a tudatos rosszindulat, másrészt a tudatlanság műve, valamint a kettő keveréke. A nyilasok nem használtak Árpád – sávos zászlót.
      A nyilas zászló és az Árpád – sávos zászló között legalább négy, de akár több különbség is felfedezhető, attól függ tömörítem, vagy külön külön felsorolom a különbségeket.
      A különbségek a következők:

      1.) Az Árpád – sávos zászló végig csíkozott, a nyilas zászló nem.
      2.) A nyilas zászló élére állított vörös téglalappal kezdődik ( kb. a zászló egyharmada ) és a téglalap végtől indulnak a csíkok.
      3.) A vörös téglalap közepén, fehér mezőben a nyilas kereszt jelenik meg.
      4.) Az Árpád – sávos zászlóban sem nyilas kereszt, sem másféle jelvény nincs ábrázolva.
      5.) Az Árpád – sávos zászlóban négy piros és négy fehér csík van, pirossal kezdődik és fehérrel zárul.
      6.) A nyilas zászlóban öt piros és négy fehér csík van, a csíkok pirossal indulnak és pirossal is zárulnak.

      Ha egy zászló esetében csak egy jellemzőt is megváltoztatunk már nem beszélhetünk ugyanarról a zászlóról. Ha a nyilas zászlóból kivesszük a nyilas címért, ami ugye csak egy különbség, már nem beszélhetünk nyilas zászlóról. Én itt hat eltérést soroltam fel.
      Az Árpád – sávos zászló köszönő viszonyban sincs a nyilas zászlóval. Mivel a nyilasok Árpád – sávos zászlót sohasem használtak,így azt meg sem becsteleníthették.

      Ősi zászlónk megbecstelenítését, pocskondiázását, nem kívánatossá nyilvánítását, vagy száműzését bizonyos rendezvényekről, a gyűlölködő antimagyarok és tudatlan követőik valósítják meg, amíg megengedjük nekik.

      H I

      Kedvelés

  2. A Jóistent nem kéne belekeverni, mert Trianon is az emberek bűne volt..

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    Kedvelés

  3. Mostanában is voltam székelyföldön. Bár nálunk is így müködnének az egyszerű dolgok. Ők még nem vesztették el a józan eszüket.
    Az más kérdés, hogy a hatalomak minden eszközzel igyekeznek szétforgácsolni őket.
    Minden reménységem bennük van. Talán még a magyar megújulás csiráját is ők rejtik.
    roka

    Kedvelés

  4. Aki az árpádsávos zászlót nyilas eredetűnek bélyegzi, annak több kereke hiányzik.
    Loviaguin Alexander

    Kedvelés

  5. Az utolsó mondattal is teljesen egyetértve, kívánok sok sikert s mielőbb érjék el kitűzött céljukat!
    Anna

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.