Egy kirekesztett fémmunkás antifasiszta életrajza

Egy szép nagy folyó baloldali kanyarja mellett születtem abba az évbe, amikor a hatodik gyerek után másfélszeresére emelték a családi pótlékot. Ez annyiban volt segítség a családnak, hogy ezután másfélszer annyi ideig volt a kocsmában az ősöm, és addig sem minket vert a bicikli-lánccal. Mindig mondták a rokonok, hogy szakasztott mása vagyok az unokabátyámnak, aki sokszor segített a mamának fát hozni az erdőről, mikor a fater kóterben volt.

Később az ilyen pletykálkodóknak 4x-5x  beleütögettem a fejét a ciszternába, hogy megjöjjön az eszük, és miután ketten is ráálltunk a torkukra a legjobb barátommal, böhöm Dzsákomóval, szóval ezután elfelejtettek mindent és nagyon kedvesek lettek.

Népes kis rokonságunk körében töltöttem gyermekéveimet, de nehéz volt tartósan kötődnöm valakihez, mert nagyon véletlenszerű volt, hogy ki van éppen szabadlábon. Teljesen közművesítve volt a lakásunk: a villany az ablakon át volt bevezetve, a víz a tetőn keresztül folyt be, a telefont pedig két pofon után bármelyik magyar odaadta önként. Már nagyobbacska voltam, amikor a fatert valaki leütötte a kocsma előtt egy csavarkulccsal, ami az eddigi lappangó életmódját 90%-os rokkantra változtatta. Ez tiszteletreméltó rangot jelentett, hiszen állandó jövedelemmel járt. Forrásaink ilyetén emelkedése által családunk is növekedésnek indult. 13 és 14 éves nővéreim a következő 3 évben összesen hatszor szültek, ami által jólétünk is újra növekedett, hiszen a családi pótlék ezzel már horribilissé vált. Egy kirekesztett fémmunkás antifasiszta életrajza Tovább olvasása

A fedő alatt is politika fortyog

magyar kenyérEgyik pesti vasúti állomás közelében lévő külföldi érdekeltségű üzlet oldalában hetente árult szatyorból egy férfi. Koros, inas ember volt. Halkan ajánlgatta a teli kocsikat kitologatóknak árúját, de egy-két idős asszonyon kívül nemigen vásároltak tőle.

Következő héten vasalt terítőre rakosgatta a zöldségféléket és idény gyümölcsöket, oly finom, gondoskodó mozdulatokkal, hogy jó volt nézni.

Ám a fiatalabbak megmosolyogták az ágas-bogas fehér- és sárgarépákat, a különböző alakú, méretű paradicsomokat, paprikákat, uborkákat. Mindegyiken látszott, hogy hajnali szedésből pakolták a kosárba s illatuk elárulta, hogy magyar földből valók, nem egy-kétezer kilométer távolságból kerültek ide, mint az üzletből valók.

Délutánra elfáradt a férfi és egy nézelődőnek sírásba fúlt hangon ajánlotta háromszáz forintért az összes portékát, hogy ne cipelte vissza vonattal. Nem vette meg.

Sokáig nem árult senki az üzlet oldalában, mígnem idősebb asszony jelent meg az ismerős szatyorral. Csiga rágta saláta volt nála eladásra, amit szégyenkezve dugott el, amikor meglátta a hatalmas fejű, harsogó színűeket az üzletből kijövőknél. Közülük két fiatal ment oda és a tíz salátából ötöt megvásároltak. Közben hangosan azon tanakodtak, elég lesz-e vacsorára beleszámítva a nyulat és a tengeri malacot. A fedő alatt is politika fortyog Tovább olvasása

Ma tárgyalták a Dániel Péter elvbarátja által bántalmazott magyar asszony ügyét

Hetvennégy éves magyar nőt ütött arcon 2012 májusában Dániel Péter egyik elvbarátja, akit a rendőrök futni hagytak, s helyette a megütött asszonyt hurcolták el a helyszínről, rabosították, majd a bíróság “megbotránkozást és riadalmat keltő, kihívóan közösségellenes garázdaság” bűncselekményének elkövetése miatt vádat emelt ellene.

A Fővárosi Központi Kerületi Bíróságon lefolytatott mai tárgyaláson kiderült, hogy valaki manipulálta a térfigyelő-kamera fölvételét. A magyar asszonyt arcul ütő “liberális” kilétéről a rendőrség nem tud, és nem is kíván tudni. “Magyar” abszurd – 2013.

Hering József – Kuruc.info – Hungária Tv

Nemzeti InternetFigyelő

Izraelben meghatározták a kóser okostelefont

Véget érhet Izraelben az ultraortodoxok okostelefonokkal szembeni bojkottja, miután meghatároztak egy számukra is elfogadható kóser készüléket – írta az izraeli Háárec című napilap.

Az ultraortodox módon vallásos harediek a nagy tekintélyű Ovadja Joszef szefárd főrabbi ajánlásával olyan Nexus 4 android telefont vehetnek maguknak a Ramy Levy nevű kommunikációs vállalattól, amelybe különleges operációs rendszert telepítenek számukra. A készülékkel nem lehet a világhálón böngészni, de fel lehet telepíteni mintegy hétszázötven olyan alkalmazást, amiket a rabbik megvizsgáltak és a vallásos közösség számára elfogadhatónak találtak. Izraelben meghatározták a kóser okostelefont Tovább olvasása