Az Amerikai Népszava cenzúrája, diszkriminációja a “demokrácia hazájában”, az USA-ban! – egy meglepő hír (NIF kommentárral)

AN_logoFórum ideiglenes szüneteléséről

Tisztelt Olvasóink,

tájékoztatjuk Önöket, hogy az Amerikai Népszava fórumát átmeneti időre bezártuk. Kötelességünknek érezzük, hogy az okokról röviden tájékoztassuk Önöket. Mindenek előtt azt szeretnénk tisztázni, hogy az Amerikai Népszava fóruma nem nyilvános fórum, hanem egy zárkörű klub, amelybe nem engedtünk be akárkit. (Ez nyílt diszkrimináció és cenzúra! – NIF szerk.) Ez így volt eddig is. Ezt a lehetőséget egy értékközösség számára tartottuk fenn, és így szeretnénk működtetni a jövőben is.

Az Amerikai Népszava az amerikai és a nyugati magyarság lapja. Ennél fogva a nyugati demokráciák szemléletmódját, értékrendjét, gondolkodását tükrözi, és hatni akar azzal. Ez nem azonos a magyarországi baloldali pártok gondolkodásmódjával. Amerikában például nem készülnének választásokra olyanokkal, akik a hatalmi ágak szétválasztására épülő amerikai alkotmányt eltörlik, és “fülkeforradalomra” – mint jogi alapra – hivatkozva korlátlan hatalommal ruháznak fel egyetlen embert. Ez jogállamban elképzelhetetlen…

Az Amerikai Népszava fóruma eddig sem volt nyitott mindenki számára, hanem közös értékrendet valló emberek otthona. Kötelességünk ezt az értékrendet megőrizni. Nem engedhetjük meg, hogy az elvetett magot saját házunkon belül elnyomják, és ennek a zárt közösségnek az arculatát megváltoztassák. A fórumban sem adunk helyt az Amerikai Népszava értékrendjével ellentétes propagandának, mert ezzel támadás alá helyezzük saját lapunkat, és az Amerikai Népszava értékrendjét valló olvasókat, akiknek azt ígértük, hogy az ilyen támadásoktól őket megvédjük. Az Amerikai Népszava nem a magyarországi ellenzék lapja. Független amerikai újság, amely nem a magyarországi értékrend alapján alakítja álláspontját. Magyarországi párttagok nem változtathatják meg az Amerikai Népszava arculatát.

Nekünk van egy üzenetünk a magyar társadalom felé. Ez az üzenet a fejlett nyugati demokráciák értékrendje és szemléletmódja. (Mi lenne az? – NIF szerk.) Ez nem egyezik a magyar emberek többségének világképével és az ellenzéki pártok magatartásával. Ez megkülönböztet bennünket tőlük, és mi ezt a különbséget nem kívánjuk eltörölni. Ezzel az Amerikai Népszava küldetését és önazonosságát adnánk fel. Akik ezt nem tudják elfogadni, azokat továbbra is szeretettel látjuk olvasóként, de az Amerikai Népszava belső klubjában, értékközösségében nincs helyük. Nem engedhetjük meg, hogy uralkodóvá tegyék azt a szemléletet, amely ellen harcolunk, amely véleményünk szerint Magyarország bajaiért felelős. Számukra számos lehetőség nyílik, hogy a velük rokon felfogású médiumokban kifejtsék a véleményüket és közösségre találjanak. Az Amerikai Népszavát nem tudjuk átadni számukra az elveink feladásával.

Mi az Orbán-rendszerrel való mindenféle együttműködést elutasítunk. Az Orbán-rendszert törvénytelennek, strukturálisan diktatúrának tartjuk, ideológiáját olyan eszmeiséggel azonosítjuk, amely népirtásokért felelős. Kollaborációnak tekintünk minden olyan megnyilvánulást, amely az Orbán-rendszert legitimálja és a demokrácia hamis látszatával ruházza fel. Az alkotmányos rend megváltoztatását bűncselekménynek tartjuk. Az Orbán-rendszer tevékenységét szervezett bűnözésnek tekintjük. Ezt egyetlen nyugati demokráciában sem lehetne megtenni, erre a magyar Alkotmány sem nyújtott törvényes lehetőséget. Nyugati demokráciákban elképzelhetetlen, hogy az ország elsőszámú vezetője stadiont építtessen közpénzből a saját telkére, mert szereti a futballt. (Máris megtámadják az ország vezetését – NIF szerk.) Elutasítunk minden elvtelen kompromisszumot, amely nem az eltörölt Alkotmány szellemében fogant, és nem jogállami normák szerint közeledik a rendszerhez. Elfogadhatatlannak tartjuk a sajtószabadság, az információhoz való jog korlátozását, a közmédia elfoglalását és propagandacélokra való lezüllesztését. Az Amerikai Népszava nem az Orbán-kormány, hanem az Orbán-rendszer ellenzéke. Számunkra csak a tiszta jogállami követelmények számonkérése fogadható el. Mi ezt az egyenes álláspontot képviseljük. Ennek feladása a diktatúra megszilárdítását és konszolidációját eredményezi. Demokratikus és jogállami alapelvekből engedni nem lehet, mert az a hazugság rendszerének kedvez. Az a ház, amely meghasonlik magával, az elpusztul.

Az Amerikai Népszava fórumát rövid szünet után újra megnyitjuk. De előbb megerősítjük a lap identitását, értékrendjét, üzenetét, és kimoderáljuk mindazokat, akik zártkörű klubunkban ezt az értékrendet rombolják és relativizálják. Tudomásul kell venni, hogy van egy jelentős szakadék a nyugati és az otthoni olvasók egy részének szemléletmódja között. Elválasztja az azonos célokat követőket az ellenzéki pártokhoz fűződő – elkötelezett vagy tőlük független – viszony is. Megosztja az embereket a két világ közötti különbségből fakadó gondolkodásmód is. Mi szeretnénk megőrizni markáns arculatunkat, függetlenségünket és szabadságunkat. Nem kívánunk beleolvadni a magyarországi gondolkodásba és mentalitásba, és nem tűrjük azt sem, hogy annak nyomása alá helyezzenek bennünket. Nem nekünk van magyarázkodni valónk, nem a mi magatartásunkat és elveinket kell megmagyarázni. Nem a mi elveinkből és mentalitásunkból született Európa közepén egy diktatúra, hanem fordítva. Nem a vélemény szabadságát korlátozzuk, hanem zártkörű fórumunkat továbbra is csupán egy értékközösség számára kívánjuk fenntartani.

A magyar internetes fórumok tartalma jórészt minősíthetetlen. Sokan úgy védekeznek ez ellen, hogy nem is teszik lehetővé a hozzászólásokat. Az Amerikai Népszava ezt a problémát úgy igyekezett megoldani, hogy zártkörű klubot hozott létre, és fóruma a közös értékrendet valló olvasók közössége volt. Ez a helyzet megváltozott, felbomlott ez az egység, tűrhetetlen hangvételű viták alakultak ki, amelyek az AN szellemiségétől idegenek. Ezt nem nézhettük tétlenül. Az ideiglenes bezárás azt a célt szolgálja, hogy az eredeti állapotot helyreállítsuk.

Tiszteljük valamennyi olvasónkat, valamennyi olvasónk véleményét, de a fórum zárt közösségébe csak az Amerikai Népszava értékrendjét valló klubtagokat engedjük be, akik céljuknak tekintik a magyar közgondolkodás nyugati demokráciákhoz való közelítését. Még egyszer hangsúlyozzuk: az AN fóruma nem nyilvános fórum, hanem egy zárt klub, zárt közösség. Ez volt eddig is, ez marad ezután is.

Köszönjük megértésüket és türelmüket.

A Szerkesztőség

Forrás: Amerikai Népszava

NIF kommentár:

Különös állatfajta a balliberális emberszabású! Miközben az Amerikai Népszava (továbbiakban AN) a nyugati demokráciák szemléletmódjáról, értékrendjéről, gondolkodásáról beszél (anélkül, hogy pontosabban meghatározná, mit is ért alatta), és a sajtószabadságért ajvékol, s az információhoz való jog korlátozása miatt hőbörög, simán korlátozza a szabad vélemény kifejtését, s cenzúrázza az olvasók hozzászólásait, mondván, hogy a fórumuk zártkörű klubként működik. Ezt csak akkor tehetné meg, ha híreivel, véleményalkotásával megmaradna a zártkörű klub keretei között, s nem lépne a széles nyilvánosság elé, hazugságokat terjesztve Magyarországról, az itteni eseményekről, s ezzel nem akarná Hazánk ellen hangolni a világ közvéleményét!

Csakhogy, miközben az AN erőteljes ferdítésekkel a magyar kormány és miniszterelnök ellen akarja hangolni olvasóit, nem ad lehetőséget az ellenvélemény kifejtésére. Viselkedésük annak egyértelmű elismerése, hogy hazudnak, s állításaik nem állják ki a kritikai megjegyzéseket, ellenérveket! Ez a magatartás finoman szólva is etikátlan, és a sajtóetika nyílt megcsúfolása, s a véleménynyilvánítás valamint a szabad vélemény durva, aljas korlátozása! Mivel cikkeikkel nem maradnak meg a zárt klub működésének keretei között, így mindenféle cenzúra és diszkrimináció megengedhetetlen, illetve az annak a jele, hogy információik hazugok, megbízhatatlanok. Miközben ők folyamatosan ócsárolják a magyarországi kormányt, annak tagjait, Magyarország jelenlegi vezetését, elfogadhatatlan módon nem adnak helyt rágalmaik cáfolatainak.

Éppen ezért valamire való tisztességes embernek tiltakoznia kell az efféle gyalázkodás és rágalmazás ellen, s minden lehetséges fórumon el kell ítélnünk az AN szerkesztőségének tevékenységét, amit mi ezúton meg is teszünk. (Híradmin – NIF)

Nemzeti InternetFigyelő

5 című bejegyzés “Az Amerikai Népszava cenzúrája, diszkriminációja a “demokrácia hazájában”, az USA-ban! – egy meglepő hír (NIF kommentárral)” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Egy időben be volt tiltva, és annak ellenére tovább mocskoloódott..Kifizették az adó hátralékukat, vagy továbbra is illegálisan mocskolódnak?

    Ideje lenne pert indítani a rámhírterjesztők, rágalmazók ellen. A legjobb tudomásom szerint nagyon jó kapcsolataik vannak az otthoni velük egykövet fújókkal.
    Péter

    Kedvelés

  2. AZ AN. NEM TAGADTA MEG LÉNYEGI ARCULATÁT! A ZÁRTKÖRŰ KLUBBÁ NYÍLVÁNÍTÁS MÉG ELFOGADHATÓ IS LENNE, MERT KIT ÉRDEKEL FRÖCSÖGÉSÜK? DE SAJNOS, ENNEK A “NYILVÁNÍTÁSNAK” AZ AZ “ÁRA” HOGY BÜNTETLENÜL MOCSKOLJÁK TOVÁBBRA IS MAGYARORSZÁGOT! LELKÜK RAJTA!! CHARISSIME D’LA MANCHA

    Kedvelés

  3. Már az is hazugság, hogy AN az amerikai és a magyarság lapja. Persze, egy töredéké. De úgy látszik, már nem éri meg nekik ingyen mocskolódni. Kérni is csak így tudnak, azért nem kapnak semmit még a fajtájuktól sem.
    Egyébként nagyon csodálkozom a jelenlegi magyar kormányunkon, hogy nem tiltatta még be az Amerikai Népszavát (is). Elvégre mindennek van határa, s ha itthon oly kényesek egyesek a hírnevükre, akkor miért hagyják, hogy ország-világ előtt pocskondiázza őket évek óta egy exnépszabadságos, aki úgy látszik sehol sem találja a helyét.
    Remélem az amerikai Népszava és a hasonlók örökre eltűnnek az internetről is.
    Anna

    Kedvelés

  4. Az AN kiadta a fent írt nyilatkozatot amiről a NIF véleményt mondott. Számomra érthatő a nyilatkozat és érthető a NIF véleménye amivel egyetértek. Igen ám, de ott van valahol a cikkben, hogy akinek ez nem tetszik az keressen más fórumot magának a neten, bizonyára talál. Miért kell az AN-nel foglalkozni, ha nekünk az nem tetszik?
    Be kell valljam, én is rendszeres olvasója vagyok, van valami furcsa bája (bukéja?) ez online újságnak ami rabul ejt, nem tudok tőle szabadulni. És mi van akkor, ha némely esetben még igaza is van illetve elgondolkodtató?
    K: József

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.