Kiből lehet terrorista?

kígyó– Ez azért már mégis csak sok! – kiáltott fel minap egy közel-keleti férfi, miután a W.C. kagylójából előbukkant kígyó belemart nemesnek vélt testrészébe.

Az eltévedt, kisméretű csúszómászó ezek után nem sokáig tekereghetett a rázúduló vízmennyiség súlya miatt.

A férfi azonnal hívta megfelelő helyen dolgozó barátját, aki ráküldte a sürgősségi mentőket, de közben gyors kérdést intézett a világ legjobbjainak kikiáltott hírszerző szervezetnek, akik lázas kutatásba kezdtek minden kígyótenyésztő után, mert rögeszméjükké vált, hogy az ellenség bárhol, bármilyen formában támadhat. Közben a férfihoz kiérkező orvosok megállapították, hogy nem mérges kígyó harapta meg, de egy ideig kellemetlenségekkel jár a következménye…

A marást követően eltelt három és fél percben a világ legjobbjai kiderítették, hogy a szálak Európába, Magyarországra vezetnek, s ezen belül is a pár hónap múlva bezárandó józsefvárosi piac kellős közepébe, ahol egy ütött-kopott konténerben egy egyiptomi, egyébként szunnita férfi is tenyészti ezt a kígyófajtát.

Öt perc múlva azt is tudták róla, hogy ősei megélhetését már Kleopátra udvarába szállított kígyóik fedezték. Ám azt nem sejtették, hogy szegény asszony saját kebelére is helyez majd egyet a mérgesek közül, s ezzel véget is ért a jövedelemforrásuk.

Ebbéli kedvtelésük azonban apáról fiúra szállva, a távoli országba szakadt egyiptomi férfinél is megmaradt, annyi különbséggel, hogy csak az ártalmatlan fajtával foglalkozott.

Eközben a közel-keleti országban gyors e-mail váltásra került sor, majd nem egészen hat perc után a budapesti bazárban, vásárlóknak álcázott, de a világ legjobb katonáinak nevezettekből hárman csaptak le a bódé hátsó részében a kígyóit nézdegélő egyiptomira.

Rasid a tagbaszakadt férfiakra pillantva, először azt hitte, hogy a nemrégiben kissé háttérbe szorult nemzetek feletti muszlin egység hirdetői hoztak hírt hazájából és a  forrongó térségből.

A belé lőtt akaratgyengítő azonban elvonta erről a figyelmét, hiszen záporoztak rá a kérdések. Minek tenyészt kígyókat, hova szánja őket, mit tud a rafahi titkos alagutakon történő csempészárukról, milyen kapcsolata van a gázai menekültövezetben tengődőkkel?

Nem arról van-e szó, hogy általa tenyésztett kígyókat elkábítva szállítják a közel-keletre bosszantás céljából?

Rasid erről semmiről sem tudott.

Ekkor megint gyors e-mail váltás történt, kérvén az egyiptomi-izraeli határátkelőhely alapos végigpásztázását, természetesen a világ legjobb felderítő repülőgépével. Két perc alatt megérkezett a visszajelzés, miszerint a világ legjobb műszerével ugyan felfedeztek egy apróbb üreget, de annak nem volt folytatása. Tehát a kígyószállítás ilyetén kamu…

A három tagbaszakadt ekkor még kifaggatta Rasidot, hogy hol volt az első intifáda idején. Válaszát azonnal ellenőrizték, hogy 1987-ben utolsó éves hallgató volt a budapesti Műegyetemen.

Rasidba még rúgtak egyet, s kimentek a bódé elé tanakodni, majd jelentésben küldték az általuk összegzett megállapítást, miszerint a szír alaviták akarhatnak valamit a rájuk jellemző titkos akciók egyikét, ami elősegítheti az amúgy is bonyolultságában egyre mélyülő  közel-keleti válságot. De szóba jöhet még a síita Isten Pártja, mert soha sem lehet tudni, akár kígyótenyésztésen is törhetik a fejüket. De ha ők benne vannak, akkor a 2006-ban alakult szakadár szervezet még jobban, akik ráadásul az al-Kaidával is kapcsolatban állnak. Viszont, hogy ők kikből állnak, nem érdemes boncolgatni, mert furcsa dolgok derülnének ki, amit a közvéleménynek nem szabad megtudnia.

Ekkor a Közel-Kelet egyik titkos objektumában már elkészült az elmúlt félóra történéseinek költségvetése. Horribilis összeg jött ki, amit megfelezve, majd külön-külön felárral fejelve elküldtek a magyar és egyiptomi kormánynak, megdorgálván őket, hogy terroristát melengettek keblükön, akit szívességből ártalmatlanítottak, de semmi sincs ingyen ugyebár…

Ugyanezen idő alatt Rasid dühében fedeles kosárba dobálta kígyóit és eladta őket egy állatkereskedőnek, megfogadván, hogy új hobbi után néz.

Visszament bérelt bódéjához, ahol női fehérneműket kínált és édes pillantással ösztönözte az arra kóricáló hölgyeket a vásárlásra.

V.A.

Nemzeti InternetFigyelő

3 című bejegyzés “Kiből lehet terrorista?” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Így működnek a világ dolgai, talán nem is annyira humorosan. Tetszik az írás!

    Lélek Sándorné

    Kedvelés

  2. Kiből lehet terrorista?
    Abból akinek megtámadják,megszállják a hazáját és felveszi a harcot a megszálló férgekkel.
    H.B.

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.