Vidám, gyermeki percek a parlamentben – Áder elvtárs, ezt komolyan gondolja?

Törvényhozást a „csak, mert azt akarom” gyermeki dac szintjére tenni?

hazaarulas4_1_alfahir

Olvasom a híreket:

Budapest, 2013. június 28., péntek (MTI) – Áder János köztársasági elnök pénteken aláírta a múlt héten elfogadott új földtörvényt, megállapította ugyanis, hogy a jogszabály alkotmányossága sem tartalmi, sem formai szempontból nem vonható kétségbe. Az államfő hangsúlyozta egyúttal: nem hivatkozhatnak házszabálysértésre azok, akik erőszakos fellépéssel akadályozták, hogy az elnök levezesse az Országgyűlés ülését.

Már gyerekként nem szerettem Ady verseit azért, mert túl szuggesztívnek éreztem őket. És micsoda kín, ha felnőttként ismételten olyan helyzet áll elő, hogy itt visszhangzanak a sorai, kifejezései. Muszáj Herkulesről például. Pedig nem jó választás pont Herkules. Én már nem karok semmi heroszos dolgot a XX. század után, túl sok az emlékem háború után születettként is. Én már csak reflexeknek vagyok rabja, foglya. És nem tudom, e reflexeket el kellene némítani, vagy kiállni zaklatásukat, hagyni működésüket. Vidám, gyermeki percek a parlamentben – Áder elvtárs, ezt komolyan gondolja? Tovább olvasása

Reklámok

Törvényesség a törvénytelenségből – Áder szerint nem volt alkotmányos akadálya a földtörvény kihirdetésének

Áder János szerint nem volt alkotmányos akadálya a földtörvény kihirdetésének. 

Szerintem pedig, éppen “csak” alkotmányos akadályai voltak és vannak a jelen hamis törvénykezésnek és kihirdetésnek. Azt már nem is említem, hogy a pártpolitikai hamisság, mar a 2006-os szavainkat, mondatainkat is megpróbálja magáévá tenni úgy, hogy közben kiüresíti és a saját törvénytelenségüket próbálja vele igazolni. Sajnálatra méltó igyekezet ez, mert törvénytelen működésből a hamisan használt szavakkal nem lesz törvényes!

Áder János (egy de facto csalásra épült köztársaság vezetőjeként) aláírta a(média manipulációval megválasztott é a bankárkaszt által pórázon tartott pártok alkotta illegitim alsóházban) a múlt héten elfogadott földtörvényt. Áder közleménye szerint sokan (de nem elegen) megpróbálták befolyásolni, hogy ne írja alá a törvényt. De mivel (Ő maga, s az egész pártokrácia is a bankárkaszt és a multik függvénye, így megállapította, hogy) a földtörvény alkotmányossága sem tartalmi, sem formai szempontból nem vonható kétségbe, így kihirdetésének nincs (a hazugságállam és annak hamis alkotmányossága szempontjából) alkotmányos akadálya. Törvényesség a törvénytelenségből – Áder szerint nem volt alkotmányos akadálya a földtörvény kihirdetésének Tovább olvasása

Civilek tiltakoztak a Parlamentből kitiltott szakértők ügyében

Információink szerint tegnap több civil is tüntetett a Képviselői Irodaház előtt a kitiltott szakértők ügyében. A tüntetésen jelen volt a Hír Tv is, akiknek Dr. Fórizs Eszter, Tóth Ildikó és  Kiss Endre (SoDI) is nyilatkozott.

Meglátásuk szerint, mivel eléggé nyomatékosan világítottak rá a helyzet igazságtalanságára és tarthatatlanságára, a Hír Tv nem merte leadni nyilatkozataikat.

Nemzeti InternetFigyelő

Helyreigazítja a FAKOOSZ a szóvivőasszonyt

fakoosz_logoDr. Selmeczi Kamill levele dr. Selmeczi Gabriellához.

A FAKOOSZ (Falusi Körzeti Orvosok Országos Szövetsége) a honlapján nyilvánosságra hozta azt a levelet, amellyel elnöke a Fidesz szóvivőjéhez fordult helyreigazítást kérve, miután arra érdemi választ nem kapott – idézi a levelet a MedicalOnline. Selmeczi Kamill a FAKOOSZ elnöke 2013. június 19-én helyreigazítást a Fidesz szóvivői feladatokat ellátó képviselőjétől. Így írt:

Tisztelt Képviselő Asszony!

A FAKOOSZ- Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége elnöksége és tagsága, az alapellátásban tevékenykedő valamennyi házi- és házi gyerekorvos, alapellátó fogorvos nevében az alábbiakkal fordulok Önhöz:

A mai napon az MTI-re hivatkozva a hirado.hu honlapon a következő sorok olvashatók Öntől:

„A korábbi lépéseiket részletezve elmondta, hogy 2012-ben számos intézkedés történt, amelynek során az első ütemben több mint 90 ezer ember, elsősorban az orvosok és egészségügyi szakdolgozók bérét emelték fel. A második ütemben a háziorvosok havi 70-80, a védőnők havi 25 ezer, a fogászati dolgozók pedig havi 30 ezer forintos emelést kaptak.”… Helyreigazítja a FAKOOSZ a szóvivőasszonyt Tovább olvasása

Végighisztizte Püspökladányt a fideszes polgármester a gárdisták airsoft fegyverei miatt – miközben ő is használ ilyet

Dombi Imréné
Dombi Imréné

Nyílt levél Dombi Imréné, Püspökladány polgármestere részére

Polgármester Asszony!

Alulírott Rubi Gergely jobbikos országgyűlési képviselő felszólítom, hogy azonnali hatállyal határolódjon el saját magától, jelentse fel magát a rendőrségen, és fontolja meg, hogy lemondásra szólítja fel magát!

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Mint Ön is tudja, idén májusban, a Jobbik püspökladányi újságja, a Darutoll beszámolt az Új Magyar Gárda egyik csapatépítő rendezvényéről. Az itt megjelent egyik fotón a gárda tagjai airsoft, paintboll sporteszközökkel láthatók. Mint tudjuk, mindkét eszköz legális sporteszköz. A fénykép magánterületen készült, távol a lakosságtól, egy májusi hétvégén. Senkitől nem érkezett sem a hétvégén, sem azt követően bejelentés, feljelentés, panasz, hiszen az ÚMG tagjai csendesen, kulturáltan múlatták az időt, senkit nem zavartak.

A Darutoll megjelenését követően azonban beindult a fideszes hisztigépezet. Ön mint Püspökladány (fideszes) polgármestere önkormányzatinak álcázott, közpénzből finanszírozott szórólapon elhatárolódott a Jobbik püspökladányi kiadványától… Végighisztizte Püspökladányt a fideszes polgármester a gárdisták airsoft fegyverei miatt – miközben ő is használ ilyet Tovább olvasása

560 kép 56-ról (Nagy Gyula fotói)

N56-5Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének 55. évfordulóján, egy 560 felvételből álló fotóriport közlésével a forradalomra szeretnénk emlékezni. A fényképek szerzője Nagy Gyula. Ha valaki nem is olvassa végig ezt az írást, a nevet tessék megjegyezni! Ilyen heroikus alapossággal ugyanis kevesen dokumentálták a forradalom budapesti eseményeit, helyszíneit, szereplőit.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Nagy Gyula 1956-ban (és utána egészen 1989-ig) a MÁV Tervezőintézetnél dolgozott, kezdetben mint statikus segédtervező, később mint műszaki fényképész és fotólabor vezető. De ami talán ennél fontosabb: szenvedélyes amatőr fotós volt, akit – barátai jellemzésével – ritkán lehetett csak egy fényképezőgéppel látni. Legtöbbször ugyanis kettővel járt, ahogy a forradalom napjaiban is tette, egy hivatali és egy saját géppel fotózott… 560 kép 56-ról (Nagy Gyula fotói) Tovább olvasása

Diktatúra az Országgyűlésben (sajtótájékoztató)

irodaház1Pár perce az alábbi levelet kapta szerkesztőségünk! (NIF):

Tisztelt Sajtómunkatársak!

Kérjük, szíveskedjenek ma 2013. június 29-én 17 órakor a Képviselők Háza előtt, rendkívüli sajtó tájékoztatónkon részt venni, amelyet a 15 órakor kezdődő bejelentett és visszaigazolt tüntetés kapcsán tartunk, és melynek indokoltságát az alábbiak adják.

Az Országgyűlés működését negatívan befolyásolja a mindennaposan megmutatkozó hatalmi önkény.

Azzal, hogy a Jobbik szakértőit nem engedik be a Képviselők Házába, legalább 1 millió magyar Jobbik-ot támogató állampolgár képviseletét akadályozzák.

Ezzel olyan irány indult el, ami a totális diktatúra irányába mutat. Ha holnap egy MSZP-s vagy LMP-s képviselő nem tetsző javaslatot tesz, vagy egy Fidesz-KDNP-s képviselő újabb leleplező tényt szivárogtat ki, előfordulhat, hogy őket is ilyen adminisztratív módon megpróbálják majd akadályozni a munkájukban, esetlegesen elhiteltelenítve, lejáratva vagy talán akár bármikor kitiltva a Fidesz-KDNP törekvéseivel szembemenő képviselőket!… Diktatúra az Országgyűlésben (sajtótájékoztató) Tovább olvasása

Horn Gyulára emlékezett a Komárom-Esztergom megyei Fidesz

Horn2Pénteken a Komárom-Esztergom megyei közgyűlést annak fideszes elnöke, Popovics György azzal nyitotta meg, hogy egy felolvasott nyilatkozatban arra kérte képviselőtársait, egyperces néma csenddel adózzanak Horn Gyula emlékének.

“Amikor tiltakozásképpen kijöttünk a teremből, láttuk, hogy a Fidesz- és az MSZP-frakció tagjai egy emberként hajtották végre az utasítást. Sajnos egyetlen fideszes sem akadt, aki követte volna példánkat, vagy legalább ülve maradt volna. A ‘nemzeti” kormány kiszolgálói mára már a látszat megőrzéséért sem tesznek semmit’ – írta közleményében a Jobbik két megyei önkormányzati képviselője, Michl Miklós és Zentai Planer Zsolt.

Forrás: alfahir.hu

Nemzeti InternetFigyelő

Ragaszkodnak a nyugdíjhoz a honatyák

A KDNP-s Harrach Péter beismerte: a tervből nem lett semmi

Több ezer közszféradolgozó marad nyugdíj nélkül hétfőtől. A honatyákra viszont ez nem vonatkozik. Bár még januárban több képviselő is arról nyilatkozott, hogy lemondanának a nyugdíjukról, ez máig nem történt meg.

Életbe lép hétfőn a kettős finanszírozás tilalma. Július elsejétől 5516 közszférában dolgozó ember nem kap majd nyugdíjat, csak fizetést – tudta meg a Bors az Emberi Erőforrások Minisztériumától. A kormánytagok közül is többen kénytelenek lemondani nyugdíjukról, mint például Pintér Sándor belügyminiszter vagy Hoffmann Rózsa államtitkár.

Az országgyűlési képviselőkre – akik több százezer forintos javadalmuk mellé szintén jelentős nyugellátást vesznek fel – azonban jogállásuk miatt nem vonatkozik a törvény, de akkor még sokan úgy nyilatkoztak, hogy készek lemondani a nyugdíjukról. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője januárban a Borsnak azt mondta: nehezen lenne magyarázható, ha rájuk nem vonatkozna a tilalom. Ragaszkodnak a nyugdíjhoz a honatyák Tovább olvasása

Európai Bizottsághoz fordul a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet

Az Egyesület az Európai Bizottsághoz fordul, mert a Magyar Nemzeti Bank elnökének Matolcsy Györgynek azon kijelentése, hogy eredendő bűnnek tartja a devizahitelezést, valamint az a tény, hogy kötelezettségszegési eljárást kezdeményez az EB hazánk ellen a devizahitelezés korlátozása miatt magyarázatra, kiegészítésre szorul.

… Az Egyesület elnöke (Falus Zsolt Ferenc) szerint a jegybank elnökének a kijelentése és az EB álláspontja ismeretében látható, hogy az érintett felek elbeszélnek egymás mellett, egy kiemelt fontosságú kérdésben.

A hazánkban elterjesztett deviza alapú konstrukció korlátozása indokoltnak nevezhető, hiszen a szerződéses viszonyban a bank általi egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége mellett az ügyfél általi korlátlan kockázatvállalás úgy valósult meg, hogy a kockázatkezelési lehetőségekről szóló ügyfél tájékoztatások elmaradtak. Európai Bizottsághoz fordul a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet Tovább olvasása

Jobbik: Nem ijedünk meg a börtöntől sem!

Az éj leple alatt eltűntek a jobbikos kényszeriroda bútorai, de reggel mobil wc-t avattak a radikálisok. Sneider Tamás attól sem ijedne meg, ha börtönbe akarnák zárni. Helyzetjelentés a Képviselői Irodaházból.

N1Tv

Az Európa Tanács felszólította Izraelt a palesztinok jogainak biztosítására

A Közgyűlés 2013. június 26-i ülésnapján a közel-keleti helyzetről szóló jelentés vitája végén nagy többséggel olyan határozatot fogadott el, amelyben többek között felszólítja Izraelt, hogy szüntesse meg a gázai övezet blokádját, hagyjon fel telepek létrehozásával és a házrombolásokkal, engedje a vízhez és más természeti erőforrásokhoz jutni a palesztinokat, engedje szabadon a politikai foglyokat, hagyjon fel a börtönbeli kínzásokkal és biztosítsa hátrányos megkülönböztetés nélkül a jogokat a területén élő palesztinoknak .

A palesztinokat többek között felszólítja a határozat arra, hogy tartózkodjanak az erőszakos akcióktól, igyekezzenek megbékíteni a Fatahot és Hamaszt. Mindkét felet arra hívja fel a határozat, hogy tartsák be a segítsék elő a két állam megoldás megvalósítását az 1967-es határok mentén és ennek érdekében folytassák a tárgyalásokat.

A határozat szerinti az Európa Tanács a jövőben is figyelemmel kíséri a közel-keleti helyzet alakulását. Az Európa Tanács felszólította Izraelt a palesztinok jogainak biztosítására Tovább olvasása

Európa Tanács tovább fokozná az abnormalitást: a homofób beszéd is legyen bűncselekmény!

Börtön
Akár még ide is juthatsz, ha nem fogod szeretni a buzikat!

A Közgyűlés 2013. június 27-i ülésnapján határozatot és ajánlást fogadott el homoszexuálisokkal szembeni diszkrimináció elleni harc fokozása érdekében. Egy norvég szocialista raportőr (Hakon Haugli) jelentése alapján csaknem kétharmados többséggel (54:21) megszavazott határozat és ajánlás bírálta a homoszexuális propaganda tiltását, felhívta Oroszországot, hogy ne vezesse be a homoszexuális propaganda kiskorúakra figyelemmel történő korlátozását.

A felszólítottak között van Litvánia, Moldávia és Ukrajna is, hasonló okok miatt. A döntések célja és iránya, hogy a társadalom és az élet minden szférájában elfogadottá tegyék és egyenjogúvá az azonos neműek iránt vonzódókat, ennek keretében többek között előírja, hogy a tagállamok olyan rendelkezéseket iktassanak jogrendjükbe, amelyek leszbikus, homoszexuális, biszexuális, transz-szexuális és interszexuális személyekkel (LGBT) szembeni toleranciát elősegítik, többek között gyűlöletbeszéd kategóriába kellene helyezni és büntetni a bíráló véleményeket, továbbá felvilágosító kampányokat kellene indítani. Európa Tanács tovább fokozná az abnormalitást: a homofób beszéd is legyen bűncselekmény! Tovább olvasása

Gaudi-Nagy Tamás kiállt az Internet szabadsága mellett Strasbourgban (videóval)

Gaudi-Nagy Tamás 2013Gaudi: Tűrhetetlen az állam önkényes beavatkozása a magánszférába és az internet korlátozása!

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2013. június 26-i ülésnapján Strasbourgban Az állami beavatkozás az interneten keresztül a magánszférában című rendkívüli vitában Gaudi-Nagy Tamás, a magyar delegáció tagja félelmetes és elfogadhatatlan jelenségnek nevezte az emberek közötti kommunikációnak a terror és gyűlöletbeszéd elleni harc címén egyre nagyobb teret nyerő állami kontrollját.

“A magánszféra állami beavatkozástól való védelme közös ügyünk kell legyen minden nézetbeli és politikai véleménykülönbség ellenére. Meg kell találni az egyensúlyt a biztonság és szabadság között a szükségesség és arányosság elvei mentén.” Kiemelte, hogy az Európa Tanács egyezményei és az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjoga erős védelmet adnak az interneten terjesztett véleményeknek. Gaudi-Nagy Tamás kiállt az Internet szabadsága mellett Strasbourgban (videóval) Tovább olvasása

„Turista vagyok, nem magyar!” feliratú pólót kapott Bajnai Erdélyben

Bajnai ajándék
Turista vagyok NEM magyar!

Bajnai Gordon Kolozsváron tartózkodott pénteken, ahol az EMI-sek „Turista vagyok, nem magyar!” feliratú pólóval ajándékozták meg a volt miniszterelnököt.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Pénteken délelőtt, meg nem erősített források szerint, Bajnai az RMDSZ vezetőivel egyeztetett a Minerva-házban (ahol Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét is fogadták januárban), utána a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet székhelyén tartott előadást… „Turista vagyok, nem magyar!” feliratú pólót kapott Bajnai Erdélyben Tovább olvasása

Háborús helyzet a debreceni menekülttáborban!

A kép csak illusztráció
A kép csak illusztráció

Egy szemtanú beszámolója alapján:

A debreceni menekülteket Befogadó Állomás előtt és a tábor területén háborús helyzet van!!!! Rendőrök oszlatják a menekülteket!

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Több mentő és legalább 15 – 20 rendőrautó és kisbusz, valamint 40 – 50 fő a készenléti egységtől – bevetésre várnak – teljes felszerelésben. Mint kiderült bent már oszlatás történt!!! A mentő szirénázva jön és megy!!!!…

Kevés a rendőr (pedig már vagy 60-an vannak oda vezényelve), s kell a segítség!

Újabb rendőri (bevetési) egységek érkeztek, most éppen a tábort evakuálják. A bevetésre várók állnak, a kijáratok előtt! A Sámsoni – Acsádi út kereszteződésénél gyülekeznek a menekültek!

Szebb Jövő:

A debreceni Jobbik már hetek óta figyelemmel kíséri napi szinten a cívisvárosban lévő menekülttábor körüli történéseket. Számtalan bejárást tartott a környéken a nemzeti párt, jelenleg is a helyszínen tartózkodnak az aktivisták. Sándor Lajos, az Új Magyar Gárda Hajdú-Bihar megyei főkapitánya folyamatosan tájékoztatja szerkesztőségünket:… Háborús helyzet a debreceni menekülttáborban! Tovább olvasása

Gyurcsány, a Hitler imitátor

Csótány2Félelmetes, hogy egy teljesen bukott politikus mire lehet képes ma Magyarországon. Gyurcsány Ferenc a DK (demokratikus koalíció?) klubgyűlésein már teljesen Adolf Hitler modorát vette fel, s szitkozódva, fenyegetőzve osztja ki a kormányt, a társadalmi szervezeteket, a történelmi egyházakat. Adolf Hitler politikai karrierje bajor kiskocsmákban, sörözőkben kezdődött, Gyurcsány Ferenc tündöklése pesti és budai csehókban fog véget érni. Körülbelül annyi híve maradt, hogy egy tágasabb vendéglőcskében kényelmesen el is férnek.

Valami eszement kitalálta, hogy Magyarországon a demokratikus rendszerváltás Gyurcsány Frici balatonőszödi beszédével kezdődött, s most a levitézlett tolvaj kormányfő ebbe kapaszkodik úton és útfélen, s a nemzetmentő szerepében ágál. De már senkinek sem kell, s egyre nyilvánvalóbb, hogy egykori hívei, alattvalói, lényalói, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila is ellene fordultak, s most a farkastörvény úgy szól, hogy – jobb zsákmány híján! – a sebesült falkatársait is fel lehet falni… Gyurcsány, a Hitler imitátor Tovább olvasása

Ha egy kóla céget támogat a kormányzat, Dévai Nagy Kamilla Krónikás Zenetanodáját miért nem?

Erre a kérdésre választ kapni nem fogunk egykönnyen, bár sokan ismerjük a motivációt. Mélyen a lelkünkből azonban azt is tudjuk, hogy nem minden nemzeti, ami annak látszik, vagy éppen annak mondja magát. Az alábbi riport 2006-ban készült. Azóta lassan hét esztendő telt el, de változás nincs, pedig Kamilla zeneiskolájára olyan szüksége van Nemzetünknek, mint egy falat kenyérre.

Nyelvében, történelmében muzsikájában, kultúrájában él a nemzet. Dévai Nagy Kamilla évtizedek óta azon fáradozik, hogy a népünk zenéjét és a zenében élő történelmet életben tartsa nem csak a csonka honban, de attól jóval távolabb is. Elviszi Ő ezt a nemzeti érzést akár az óceánokon túlra is, hogy soha ne feledje el egyetlen távoli diaszpórában élő nemzettestvérünk sem azt, hogy honnan származik. Minden elismerésünk ezért Neked Kamilla, az Isten adjon hosszú, tartalmas életet és erőt küldetésed beteljesítéséhez.

(Nifadmin) Ha egy kóla céget támogat a kormányzat, Dévai Nagy Kamilla Krónikás Zenetanodáját miért nem? Tovább olvasása

Kilép a Fideszből a trafikmutyit leleplező képviselő

Fotó: Túry Gergely
Fotó: Túry Gergely

Súlyos történelmi párhuzamokat von az államosító kommunisták és a Fidesz közt a trafikmutyi ügyét leleplező Hadházy Ákos, aki csütörtökön bejelentette, hogy kilép a vezető kormánypártból. A szekszárdi önkormányzati képviselőt retorziók nem érték a kiállása miatt, de mélységesen csalódott, mert nem ért el szinte semmit, miközben azért a köztévé megpróbálta besározni a nevét. Bár szimpatizál Ángyánnal és Schifferrel, egyelőre nem tervez politikai karriert, függetlenként fejezi be ezt a ciklust.

Kilép a Fideszből és annak helyi frakciójából Hadházy Ákos szekszárdi önkormányzati képviselő. Az állatorvos a szekszárdi közgyűlés csütörtök délutáni ülésén jelentette be döntését. A képviselő neve az után lett országszerte ismert, hogy a hvg.hu-nak adott interjúban nyíltan vállalta: a tolnai megyeszékhelyen Horváth István polgármester és országgyűlési képviselő a trafikpályázatok listájával érkezett a kormánypárti képviselők találkozójára, hogy politikai szempontból véleményezzék az indulókat. Kilép a Fideszből a trafikmutyit leleplező képviselő Tovább olvasása

Elbukott hazánk szégyenpadra ültetése az Európa Tanácsban (videóval)

Gaudi_Nagy _TamasMiért most, miért Magyarország és miért az Európa Tanács saját normáinak megsértésével akarnak monitoring eljárást indítani Magyarország ellen?– tette fel a kérdéseket Gaudi-Nagy Tamás az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlés magyar delegációjának tagja. a Magyarország elleni monitorozási eljárásról szóló jelentés vitájában 2013. június 25-én Strasbourgban. Felhívta a figyelmet arra, hogy feltűnő a hasonlóság az Európai Parlament és az Európa Tanács Magyarország elleni eljárásaiban.

Úgy tűnik – tette hozzá-, hogy a két jelentés egy központban készült Magyarország megbüntetése és fegyelmezése érdekében. Rámutatott arra is, hogy a magyar parlament ellenzéki tagjaként nem kormányzati álláspontot képvisel, hanem a szabadságszerető magyar és európai emberek érdekét, úgy is mint a nemzeti jogvédő. Elbukott hazánk szégyenpadra ültetése az Európa Tanácsban (videóval) Tovább olvasása