Felhívás az antibolsevista, anticionista tüntetésre

antibolsevista-cionistaAz alábbi felhívást a Facebookon találtam, s figyelemre méltónak tartom!

Mindenki fontolja meg, képes-e fegyelmezetten viselkedni, felismeri-e a provokátorokat, s hajlandó-e azokat a rendezvényen elhallgattatni, elkergetni, s úgy vegyen részt ki-ki a rendezvényen.

Jó lenne azonban, ha minél többen mennének el erre a megmozdulásra (ami nyilván a Zsidó Világkongresszus helyszínén lesz megtartva), s kiállnának hazánk sérthetetlensége, magyarságunk tisztelete érdekében, valamint jeleznék a kormány felé, hogy EZ MÉG MAGYARORSZÁG, s a tiltás a magyarság méltóságát sérti súlyosan! (NIF szerkesztő)

A felhívás:

“Betiltották a szombati antibolsevista-anticionista tüntetést – Én ott leszek!

Tegnap vette át Hegedűs Lorántné képviselőtársam a BRFK tiltó határozatát. A Zsidó Világkongresszus idejére Orbán Viktor minden olyan tüntetést betiltott, amely sértheti az oda érkezők méltóságát. Mivel ez a döntés súlyosan sérti nekem, mint magyar állampolgárnak a méltóságomat, így mindenképpen részt veszek a megemlékezésen, amely vagy így, vagy úgy, vagy itt, vagy ott megtartásra kerül. Hogy milyen formában, még nem tudom…

Egy dologra mindenki figyelmét felhívom viszont. A kormány célja, hogy bebizonyítsa, keményen leszámol az Izrael politikáját kritizálókkal. Jó fiú akar lenni az USA és a zsidó állam szemében. Ehhez arra van szüksége, hogy bennünket csürhének tudjon bemutatni. Minden vágya ezért egy olyan elszabadult tüntetés, amelyet fel tud oszlatni, és amelyet úgy lehet majd a médiában tálalni, mint egy erőszakos eseményt romboló, garázda résztvevőkkel. Minden bizonnyal olyanok is megjelennek majd, akik szerepe az lesz, hogy ezt a kényelmes helyzetet generálják a kormány számára. Mindezt el kell kerülni. Ezért arra kérek mindenkit, hogy forró szívvel jöjjön, de hideg fejjel. Méltósággal akarunk emlékezni az áldozatokra, és méltósággal akarjuk megmutatni, hogy ez a mi hazánk.

Aki ezt nem érti meg, aki ezt nem így látja, az ne jöjjön a megemlékezésre. Az csak árthat ott. Aki viszont egyetért, azzal találkozni fogok.”

Nemzeti InternetFigyelő

15 gondolat “Felhívás az antibolsevista, anticionista tüntetésre” bejegyzéshez

  1. Úgy tesznek a kohngresszusra érkező zsidók mintha elnyomottak volnának, miközben a világ nyugati felét ők ugráltatják. Akiknek ekkora befolyásuk van az itteni kormányra is, nem nevezhetők üldözöttnek.

    A zsidóságból kikerült cionisták egykori és mostani uralmi törekvései ellen szól ez a tüntetés, azt veszik sértésnek hogy nem hagynánk őket uralkodni felettünk? Mert arról bizony rosszak a történelmi tapasztalataink.

    Scall Fast

    Kedvelés

    1. ” Akiknek ekkora befolyásuk van az itteni kormányra is, nem nevezhetők üldözöttnek.”
      Kedves Scall Fast!
      A zsidóknak nem befolyása van a magyar kormányra,hanem ők maguk a kormány.
      H.B.
      “Aki fölfedezte az igazságot a júdaizmus ügyeit illetően és nem küzd a zsidóság mint közös ellenség ellen, valamint nem figyelmezteti, óvja nemzettársait a zsidó fertőzés veszélyeiről, a zsidó fegyvertársa lesz a saját nemzete elleni támadásban és fajának legnagyobb árulója!”Gyakorlatilag minden zsidónak van egy közneve és többezer évig “örökölték” egymástól. ezért aztán mit vársz tőlük kedves Olvasó?Nincs az a társadalmi rend, amely túlélné azt a sokkot, amely a zsidók tömeges befogadását elfogadta… és kritikusan szemlélve: a zsidó megsemmisít minden kultúrát és megsemmisít minden befogadó népet.(Einar Aberg)

      Kedvelés

  2. Egyetértek a fennti vélaménnyel, legyen ez néma tüntetés, az többet mond mint a hangoskodás. Nem helyeselném a Petőfi idézetet, mert abba bele lehet kötni. Brüsszelből figyelik, lehet, hogy lesz aki személyesen megy figyelőnek. Sajnos a szabad vélemény nyilvánítás ránk nem vonatkozik….míg mások mocskolódhatnak is erre hivatkozva…

    Péter

    Kedvelés

  3. Nem megyek , mert sajnos szombaton is dolgoznom kell , de ha mennék is , akkor sem a békés nézelődés lenne a célom . Mert ugyan milyen eredménye lesz egy újabb békés tüntetésnek ? Semmi !!! Mondjon valaki egyetlen példát az elmúlt 20 évből , amikor békés tüntetéssel valamilyen kézzelfogható eredményt ért el a mindenkori ellenzék a kormánnyal szemben ! Ahhoz több százezres tömeg kellene . Összejön majd talán 500 vagy 1000 ember , és csendesen , békésen demonstrál , úgy mint eddig már kismilliószor . És a kormányt ez marhára nem fogja érdekelni ! Ha 500 vagy 1000 ember végre támad vagy harcol , az már igen , arra már felfigyelne a kormány is , de a békés nézelődőket le se sz………….a . Hogy le akarnak számolni az izraelt kritizálókkal ? Több ezer embert akarnak börtönbe küldeni talán ? Nos , minél nagyobb lesz az elnyomás , annál erősebbé válik vele szemben az ellenállás ! De ha nincs valódi ellenállás , akkor csak marad a langyos , poshadt állóvíz .
    Persze megértem a szervezők helyzetét is , akik vissza akarják fogni az indulatokat , hiszen ha valamilyen esemény vagy kár keletkezik , azt a bíróság a szervezőkön hajtja be .
    Sztanó

    Kedvelés

    1. Nem értek egyet ezzel a véleménnyel,mégpedig azért nem mert ebben az országban akkora széthúzás van,még az úgynevezett nemzeti oldalon is,és tulajdonképpen ez lenne az egyetlen közös nevező mégis,amiben a nagy többség egyetért,hogy nem akarunk gyarmat lenni! Tehát szerintem lehetne több 100 ezres tömeg is ezért a célért,és azt bizony már nem söpörhetnék az asztal alá. És éppen azért kell tartózkodni minden atrocitástól,mert akkor viszont azonnal ,fasisztáznak,antiszemitáznak,szélsőségeznek,csőcseléknek neveznek,vagyis semmi súlya nem lehet a demonstrációnak.
      Viszont ha tényleg több 100 ezer ember összejönne/de akár csak 100 is/ csendben ,kulturáltan véleményt nyilvánítana,az lenne nekik az arcul csapás,és ráadásul csendben minden erőszak nélkül történne. Pontosan az ő taktikájukkal kéne élni,hiszen ők is ugyanezt csinálták a diák tüntetések során,még süteményt is osztottak nekik,ölben vitték őket,mert ugye a ,,ballib” alig várta,hogy történjen valami,és telesipákolhassa vele a világot. Tehát szerintem is ez a legjobb stratégia. Fegyelmezett komoly tömeg kell,és azt nem lehet figyelmen kívül hagyni,mert az tudja már demonstrálni,hogy a Magyarok nem akarnak gyarmat és rabszolgák lenni.

      Friedrich Éva

      Kedvelés

      1. Teljesen mindegy, hogy mit csinálsz a tüntetésen, ha ott vagy akkor te is fasiszta vagy az ő szemükben!
        Ami a legnagyobb baj, hogy féltik az emberek azt kis vagyonukat és gyerekeiket ami még maradt nekik ideig-óráig!
        Ezzel tudják még a népet sakkban tartani, akkor lesz nekik végük amikor már nem lesz mit félteni!

        kató rudi

        Kedvelés

      2. Kedves Kató Rudi!

        Pontosan így van, de még tovább megyek, hogy az Ön állítását igazoljam.
        Tudunk róla, hogy tömegek nem nyilvánulnak meg ma már ilyen rendezvényeken, mert teljesen értelmetlennek tartják a kiabálást. Egy dologra várnak, hogy akkor menjenek ki az utcára (és ki is fognak menni), amikor az összes 1990-től a haza elárulásában szerepet játszó, sőt még ma is a parlamentben ülő képviselőket (tekintet nélkül azok párthovatartozásától) és azok anyagi kitartóit végleg el nem takarítják a közéletből.

        Nifadmin

        Kedvelés

  4. Orbán ismét kimutatta “identitását”! De mit is várhatunk egy olyan kormányfőtől, aki Ráhelnek nevezi el legidősebb lányát? (Aki éppen most nyert meg egy pályázatot. Minő véletlen!

    HÁNYNOM KELL !!!

    Patmosz

    Kedvelés

    1. Az, hogy Orbán Viktor lánya nyert egy pályázaton, ne legyen már csoda. Ezek szerint az ő gyermeke már nem lehet semmiben sem kitűnő, vagy nyertes, mert az apja az, aki? Ez nem számít kettős mércének? Én semmi kivetni valót nem találok ebben. Én is nyertem tanulmányi versenyeket, s senki nem csodálkozott rajta. Ja, mert apám nem volt miniszterelnök?

      A zsidók kongresszussal kapcsolatos intézkedései viszont szánalmasak és megdöbbentőek, láthatóan az izzadtságszagú megfelelni akarásból fakadnak! Így megbántani saját népét, egy miniszterelnöknek nem szabad!

      Híradmin

      Kedvelés

  5. Kedves Híradmin! Ne légy naiv! Ráhel lehet, hogy tehetséges, és megérdemelte a díjat,( ami egyébként könnyen lehet a zsűri szervilizmusának eredménye), de éppen ezért, és mert a miniszterelnök lánya, etikailag problémás már a nevezése is! Hiszen melyik zsűri merte volna másodiknak ítélni? Pláne egy olyan pályázaton, amit a kormány írt ki, (és kivételesen nem Simicska, vagy Nyerges cégeire adaptálva. 🙂 )
    Még, ha egy egzakt matek, kémia vagy magasugrás versenyt nyert volna meg.
    Szóval kissé bűzlik. (Nekem mindenképp…)

    Patmosz

    Kedvelés

    1. Engem naivitással vádolni igen érdekes dolog,… 😀

      Az elvárás, miszerint ha matek, kémia,… területen nyert volna, eléggé értelmetlen, mert ez olyan, mint ha tőlem azt kívánná, hogy festészetben remekeljek (amihez semmi tehetségem nincs).

      Én nem feltételezek minden bokorban ellenséget,… szóval elfogadom, ha a zsűri tehetségesnek ítélte.

      Van ennél sokkal nagyobb gondunk, mégpedig éppen az apukájával és cionista haverjaival!… 😦

      Sokkal jobban idegesít engem a közelgő Zsidó Világkongresszus elleni tiltakozások erőszakos betiltása, a magyar nép arcul csapása,… a különböző mutyik,… a 80 évre titkosított akták anyaga,… a kettős állampolgárságú képviselők és miniszterek, államtitkárok jelenléte,… sintér Pintér belügyminisztersége,… az elmaradt elszámoltatások és felelősségre vonások,… az elsíbolt milliárdok,… a földkérdés,… a multik és más külföldi cégek (pl. In-Kal Security) itthoni regnálásai,… szóval van itt baj csűstül. (Csak gyorsan összeírtam pár felháborító dolgot). Ezekhez képest Orbán Ráhel pitiáner kis sikkantása lepkefing!

      Üdvözlettel:

      Híradmin

      Kedvelés

      1. Ha tisztességes nevelést kapott volna a lány akkor el sem indul semmilyen pályázaton, hogy még a látszatát is elkerülje az ilyen kommenteknek! Az, hogy egy iskolába járt a gyúrcsótány fiával mindennél többet mond az indentitásáról!

        kató rudi

        Kedvelés

      2. Igen, Híradmin! Ezen a szinten teljesen egyetértünk. Elveszünk a részletekben, miközben a lényeg a szemünk előtt válik szörnyű valóssággá. Minden “lepkefing ahhoz képest, hogy itt és most “zsidó világkongresszus” demonstrálja a teljes “honfoglalást”.
        Erről az jut eszembe, amikor a törökök a “csecsemőkirály” meglátogatása ürügyén elfoglalták Budavárt.

        Nem először kató rudival értve egyet írom, hogy “alma a fájától…”,– vagyis nem véletlenül “keresztelték” Ráhel névre. (De van Sárája is!)

        Patmosz

        Kedvelés

  6. Szánalmasnak tartom Orbán Ráhel szakdolgozata díjazása körüli hajcihőt. Ráhel? Sára? Nem tökmindegy? Ebből csak az következik – számomra- hogy a Nemzetvezető ab ovo súlyos identitászavarban szenved, nem tudja a helye.
    A Világkongresszus tényleg komoly veszélyt jelent a Nemzeti Oldalra nézve. A magyar amúgy is megosztó, és a birkák továbbra is lapulni fognak és majd a pálya széléről fognak bekiabálni, ha egyáltalán mernek.
    Magyarország Gyarmat lett.
    Loviaguin Alexander

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.