Terroristák szabadlábon – egyetlen politikai vezető ellen sem emeltek vádat terrorcselekmény bűntette miatt eddig (+videó)

Napokban jelentették be, hogy a 2006 őszi rendőrterror miatt Debreceni Katonai Ügyészségen folyamatban levő eljárásokat egyesítették, egyúttal a nyomozásokat lezárják és vádat emelnek katonai bűncselekmények miatt 14 volt, illetve jelenlegi rendőrtiszttel szemben.

A gyanúsítottak között van többek között Gergényi Péter akkor budapesti, Bene László akkori országos rendőr-főkapitány és Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) akkori parancsnoka. Fontos lépés, hogy ez végre megtörtént, de ez még mindig kevés. Nincs a gyanúsítottak között azonban egyetlen akkori politikai vezető, így Gyurcsány Ferenc sem, még ki sem hallgatták. A számos rendelkezésre álló bizonyíték és jelentés ellenére terrorcselekmény miatti felelősségre vonásról még mindig nem akar hallani az ügyészség, pedig a felelősségre vonás igazi terepét ez jelentheti. Lényegesen súlyosabb büntetéssel jár, másrészt ezáltal mindenki aki részt vett vagy akár felhívást adott rá emiatt is felelősségre vonható halmazatban a katonai bűncselekményekkel. Követeljük tehát a terrorcselekmény miatt gyanúsítást, majd vádemelést is Gyurcsány Ferenc és társaival szemben! Terroristák szabadlábon – egyetlen politikai vezető ellen sem emeltek vádat terrorcselekmény bűntette miatt eddig (+videó) Tovább olvasása

Ujlaki Dénes levele Kerényi Imrének

Ujlaki Dénes

Az alább mellékletként csatolt cikkre reflektálva Ujlaki Dénes még ma is érvényes írása:

Levél Kerényi Imrének

(Megjelent a Színház.hu-n, 2010-ben)

Egy végtelenül szerény olvasói levél.

Szeretnék reflektálni pár sorban a 2010. május 15-én, a Magyar Nemzetben megjelent cikkedre. (Zsámbéki Gábor és társai). Már a cím is érezteti egy bírósági tárgyalás kitűzésének hangulatát, időpont nélkül. Hát eljött az idő? A cikket igazságtalannak tartom részedről, hiszen annak idején te is részese voltál, az általad kritizált politikai vonalnak.

A cikkben ítéletet mondasz olyan emberekről, akikkel együtt kezdted a pályát. Én úgy vélem, hogy ilyen súlyos erkölcsi ítéletet olyan ember mondhat, akinek a köpönyege kívül is, belül is egyforma. Ezért szeretnék most a következőkben tisztázni néhány közös dolgunkat, elfogulatlanul… Ujlaki Dénes levele Kerényi Imrének Tovább olvasása

„Nincsenek fájdalmaim”, “mondta” a kómában fekvő beteg

“Nincsenek fájdalmaim” – fordította le az MRI által rögzített agyhullámokat a kanadai Western Ontario egyetem kutatócsoportjának rendszere, egy 12 éve kómaszerű állapotban levő beteg üzenetét közvetítve. A 39 éves Scott Routley 12 éve szenvedett autóbalesetet, és ebben olyan agysérülést, ami miatt az elmúlt évtizedet vegetatív állapotban töltötte. Ez az első eset, hogy egy agysérülése miatt a kommunikációra képtelen páciens információt képes adni a saját állapotáról. A kanadai kutatócsoport szerint eredményük óriási áttörést jelenthet a kómában fekvő betegek kezelésében.

Az orvosok szerint Routley, aki 12 éve nem mozdult meg, vagy adta jelét akaratlagos cselekedetnek, az MRI-n kimutatható módon olyan agyhullámokat produkál, amelyek szerint részlegesen tudatánál van, tudja kicsoda, hol van és mi történt vele. Az orvosok kérdéseire pedig megpróbál válaszolni, és az agyhullámaival most sikerült is. Routley családja szerint a beteg eddig is próbált kommunikálni velük a szeme mozgatásával, de az orvosok nem láttak rendszert ezekben a véletlenszerűnek gondolt momentumokban… „Nincsenek fájdalmaim”, “mondta” a kómában fekvő beteg Tovább olvasása