Frontvonalban: Kajászó! – Ne hagyjuk magukra a fenyegetett gazdákat!!

A kajászói gazdák álláspontja:

A jelenleg érvényben lévő földtörvény, az 1994. évi LV. trv. 5§. (1) bekezdés alapján magánszemély 300 ha VAGY 6000 AK termőföldet birtokolhat.

Ezzel szemben Kiss Árpád Kápolnásnyéki lakos az NFA-tól 8194 AK területet kapott 20 évre. A törvényes részen felüli területet, amely 2194 AK, 70 ha, avagy 700 000 nm illetve 100db „labdarúgó pálya” nagyságú, a Gazdatanács döntése alapján NEM ENGEDJÜK törvénytelenül megművelni. A terület feletti rendelkezést ezért, a törvényesség helyreállításáért vontuk a kajászói gazdák hatáskörébe (ún. „közbirtokosságba”).

Az NFA azt hangsúlyozza, hogy a pályázatok során mindenkor a törvények szerint jár el, ezért a kajászói gazdák ezen a kijelentésen, – valamint a Magyaralmási példán felbuzdulva, ahol egy pályázatot hasonló okok miatt vont vissza az NFA – úgy döntöttek, hogy Kajászón vissza kell állítani a törvényes állapotot. Előtte – jogkövető magatartást tanúsítva – megkeresték az ügyben a hivatalos intézményeket, többször jelezték az elhatározásukat, de senki nem állt velük szóba. A gazdák ezek után tették a dolgukat, a törvények, a jog, és az igazság szellemében cselekedve. Frontvonalban: Kajászó! – Ne hagyjuk magukra a fenyegetett gazdákat!! Tovább olvasása

A törvényesség helyreállítását szorgalmazzák a kajászói gazdák

Az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület és a Fejér Szövetség sajtónyilatkozata a Kajászón történtekről

A törvényesség helyreállításának szorgalmazása közéleti (politikai) tevékenység, de nem volt sem alaptalan, sem jogtalan és végképp nem bűncselekmény Kajászón.

A kormány első nyilatkozata a kajászói állapotokról kettős, de a megoldást is meghozhatja akarva, vagy akaratlanul.

Kijelentjük, hogy a nyilatkozat következtében esetlegesen büntetőjogi vagy szabálysértési eljárás alá vont résztvevője a kajászói akciónak megalapozottan és jogszerűen, minden szempontból jóhiszeműen járt el mind szeptember 4-én (a kajászói gazdatanácskozáskor) október 17-én (Őszi határszemle eseményen), mind pedig november 11-én (Őszi szántás eseményen) Kajászón. A jogtalanság vádja nem a kajászói gazdákat illeti, hanem azokat, akik a jogtalanságot nem akarják észrevenni és feltárni!

Sajnálatos, hogy a kormány MTI-hez eljuttatott közleménye indokolatlan feltételezéseket is tartalmaz. A törvényesség helyreállítását szorgalmazzák a kajászói gazdák Tovább olvasása

NIF: Magyar „Ki kicsoda”?

1. Orbán Viktor ,Miniszterelnök 1990 előtt a KISZ titkár. 

2. Stumpf István Kancellária miniszter 1990 előtt MSZMP tag a Hazafias Népfront alelnöke. 

3. Pintér Sándor ,Belügyminiszter 1990 előtt MSZMP titkár. 

4. Martonyi János ,Külügyminiszter 1990 előtt a III/2-es ügynök és az MSZMP tagja.

5. Járai Zsigmond ,Pénzügyminiszter 1990 előtt az MSZMP tagja és a III/2 ügynök. (A hvg írta: D007-es, D209 kollégája)

6. Varga Mihály járait követte a Pénzügyminiszteri székben 1990 előtt KISZ titkár.  NIF: Magyar „Ki kicsoda”? Tovább olvasása