Szegedi Csanád után testvére, Márton is kilépett a Jobbikból

Szegedi Csanád után Szegedi Márton is úgy döntött, hogy családi érintettsége okán kilép a Jobbik tagjainak sorából. Az alábbi elektronikus levelet tőle kaptuk, és most ezennel közzé is tesszük! (Híradmin – NIF szerkesztő):

Tisztelt Szerkesztőség.

A Jobbik egységéért megszüntetem párttagságomat.

Az elmúlt időszak eseményei miatt, a felmenőim és testvérem iránt érzett tiszteletem és szolidaritásom jeléül a mai nappal lemondtam a Jobbik Magyarországért Mozgalomban betöltött minden párttisztségemről és ezzel együtt párttagságomról is. Mától fogva nem pártkatonaként, hanem csupán gyermekei és városa jövőjét szem előtt tartó családapaként, lokálpatriótaként kívánok dolgozni szülővárosomért, Miskolcért. Természetesen nem adjuk meg az örömet ellenségeinknek, hogy megszűnjön Miskolcon a Jobbik frakciója, így annak a jövőben is tagja maradok. Tovább megyünk az elkezdett úton Jakab Péter és Pakusza Zoltán képviselőtársammal, valamint a Jobbik miskolci tagjaival, akikben soha sem csalódtam.

Tisztelettel:

Szegedi Márton

önkormányzati képviselő

Miskolc MJV Pénzügyi bizottságának elnöke

Nemzeti InternetFigyelő

20 című bejegyzés “Szegedi Csanád után testvére, Márton is kilépett a Jobbikból” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Tehát a lóvéról nem mondott le Mártonunk, nem okozott csalódást, hozta bátyus vérvonalát. Minő hatalmas áldozatot hoz most Márton Miskolcért és értünk radikálisokért.

    Ezek teljesen hülyének néznek minket?

    kzsofi

    Kedvelés

  2. Jaaaaaa!

    Bölcs döntésed következtében élhetsz tovább, mint Marci Hevesen…… A viselkedésed alapján megállapítható, ereidben tényleg igazi kapzsi zsidóvér csörgedezik. A humbukot hagyjuk, ne nézz minket ennyire baromnak.
    De tudod mit Márton? Nehogy félreértsél minket, így inkább lefordítanám nyelvezetedre kérésünket, én is lököm neked a kóser dumát. Először is, szeretnénk neked megköszönni azt, ahogyan a radikális tábor pártját építetted, választási sikereiben oly hatalmas szerepet játszottál, jó hírnevünkre vigyáztál, öregbítetted azt, növelted szavazótáborunk létszámát. Köszönjük neked, hogy míg mi építettük a mozgalmat, kampányoltunk a cigányoktól hemzsegő végeken és napokig homokzsákokat pakoltunk árvizek idején, addig te nem pénzes zsákokat pakoltál álmodban és biztosan nem zabigyerek gyártásával foglalatoskodtál. Köszönjük neked azt is, hogy annyira jó munkát végeztél a Miskolci önkormányzatban, hogy még a legnagyobb ellenségeink is elismerték munkásságod, megjutalmaztak jó munkádért azzal, hogy a pártból kizárt hazafiak hiányában is frakcióként üzemelhettek, természetesen a köz érdekében. Azt is szeretnénk neked megköszönni, hogy te is ilyen sokáig titkolni tudtad származásod és nem pl. a 2009-2010-es választások kampánytémájává tettétek a mostani történéseket, sikereket érhettünk el a választásokon. Azonban most eljött az az idő, amikor be kell lássuk, a benneteket ért támadások miatt, elérkeztél teljesítőképességed határára, további önfeláldozó áldozatos munkát tőled nem lenne szabad elvárjunk, nem lehetünk annyira önzőek, hogy megszakítsunk téged, teljesen feláldozzad magad értünk. Arra kérnénk téged, segítsd a továbbiakban is Miskolcot, segíts spórolni a Miskolci költségvetésnek, mondjatok le az önkormányzati pénzes pozícióitokról is csapatoddal – lefordítva – húzzál el a büdös pi…ba!

    Károly

    Kedvelés

  3. Jól van. Szegediék még így is többet tesznek a Jobbikért, a hazáért, mint az endresik-banda. Mert különbek. Több klasszissal.

    HK

    Kedvelés

    1. RE: HK
      Minden bizonnyal igazad van, és ezért megkérlek írd le, hogy mit is tettek Szegediék, hogy lássa mindenki.
      A szövegelést hagyjuk ki, mert mint likudt vitya is mondta ne azt nézzétek mit mondok hanem azt, hogy mit teszek.
      Tehát szívesen olvasnám a hős tetteiket.
      De főleg a vagyon gyarapodási részére lennék kíváncsi, a holokamusz lóvé kiosztása óta a mai napig.
      rl

      Kedvelés

      1. A magadfajta hőstettekkel vagyok elfoglalva, nézd:

        …és így tovább…..a Jobbik ellen /is/.

        Gratula.

        HK

        Kedvelés

    2. Kedves HK! – ha azt hiszed,hogy a zsidók hajlandóak bármit is tenni a magyarság sorsának javítása érdekében,akkor kezelésre szorulsz.

      „Legyetek, amennyire csak lehet, képmutatók, hogy annál jobban rászedhessétek a keresztényeket” (Jore deah 159, 2 Haga).[3]

      Horváth Bertalan

      Kedvelés

  4. Vigye magával az összes zsidót a pártból,akkor talán még van esély újra a parlamentbe kerülni.
    Dolfi

    Kedvelés

    1. Miért nem csinálsz magadnak egy új pártot, milyen jogon adsz tanácsot még mindig? Állj ki, oszt meglátjuk kapsz-e annyi szavazatot, amennyi kell. Nem szétverni, hanem másik pártot alkotni.

      Mondom én, ha tisztességesen gondolkozik valaki, akkor ha nem tetszik, veszi a sátorfáját. Na de teleokádni a netet ilyen ócska összeállításokkal, amiből néhányat már törölt a szolgáltató…

      Az hőstett, hogy sértettségből családfát kutattok, persze nem kell megélhetés után néznetek……..van pénz. Meg háttér is. Aztán majd elfogy.

      Remélem, visszaszáll rátok minden mocsok. Nem szeretnék a családotok helyében lenni. Hiszen nemsokára kiderül minden.

      HK

      Kedvelés

  5. Parlamentbe kerülni…. Az nekik a csúcs, a hétköznapi emberek meg tovább a szakadék felé. Ha nem megyünk az utcára, rövid időn belül nem lesz magyar oktatás, egészségügy, munkahelyek, magyar föld és víz, illetve magyar nyelv sem. De ha ilyen birka ez a nép, megérdemli.

    BettiM

    Kedvelés

    1. A Jobbik vezetőinek egyik legnagyobb aljassága az,asszisztáltak Orbánnak ahelyett, hogy igazi ellenzéki nemzeti pártként tiltakozást szervezték volna, az ellenzéki Orbánhoz hasonlóan építették volna pártunkat. Nem használták ki az ellenségeink gyengéit, nem lovagolták meg a botrányos kormányzás okozta népi elégedetlenséget, nem építették a nemzeti ellenállást, hanem rombolták azt. Trójai falóként viselkednek a parlamenti választások óta, a saját mozgalmukat is szétverték. Nem az ellenség verte szét, hanem a Jobbik vezetősége a “világ legjobb pártigazgatójával” az élen. Ennyi hibát, amennyit a Jobbik vezetősége elkövetett, nem lehet véletlenül tenni, ezt csakis szándékos rombolással lehetett elérni. Ez volt a feladatuk, ezért indították el őket ellenségeink. Kifogatták a szelet a nemzeti ellenállás vitorlájából. Nem a nagy csinnadrattával meghirdetett Szentkorona előtti eskü volt a meghatározó, hanem a Fideszes vezetőknek az alapalkukor tett eskü, ehhez tartották magukat a Jobbik szélhámos vezetői. A takonygerincű Vona – Szabó Gábor – Balczó triumvirátus számtalan ígéretet tett a hazafiaknak, az ügyek kivizsgálásával kapcsolatban, amit sosem tartottak be, hanem a náluk is gerinctelenebb etikai bizottság tagjaival simíttattak el úgy, hogy a jogos panasszal élő hazafiakat eltávolították a pártból, esetleg elüldözték őket, míg a Fideszes kötődésű gyenge mutyiembereket pozícióba helyezték. A vak számára is világos kell legyen, mi történik jelenleg. A Jobbik vezetősége építené a kisfideszt, a nemzeti radikális tábor tagjai helyett, inkább a Fideszből kiábrándult szavazókra építene a jövőben. Igen ám, de van egy kis bibi, folyamatosan homok kerül a gépezetbe, mert a szembeköpött aktív tagság nem nézi jó szemmel a történéseket, bosszút forralnak a megélhetési radikálisok ellen, akik átvertek mindenkit. Az elkövetkező választások alkalmával a Jobbiknak nem a Fidesz, esetleg a ballibek lesznek a legnagyobb ellenségei, hanem a saját volt tagsága, ők fognak majd kampányolni a Jobbik ellen. Azok az emberek, akik 2010-ig, sokszor utolsó pénzükből kampányoltak a Jobbiknak, idejüket a Jobbiknak adták, félelmet nem ismerve járták az országot, azok meg fognak fizetni az árulásért, ismét aktivizálják majd magukat. Ezt látjuk jelenleg is, bár most olyanok kezdték ki Vonáékat, akik pl. egyszer sem álltak fel akkor, mikor a frakcióvezetés úgy döntött, hogy a Fidesszel kell szavazni. Endrésik is mehet kapálni, mert ő is csakis a saját bizniszéért harcolt, a saját hatalmi ambícióiért szállt harcba és nem azért tört ki botrány, hogy a Jobbik teljesen mást csinál a parlamentben, mint amit ígértek nekünk. A 47 képviselőből egy sem állt fel azért, szót emeljen, nem azért harcolt a választásokig, hogy a Fideszt kiszolgálja a parlamentben és a Fidesszel szavazgasson. A pénz jól jött mind a 47-nek, eltették és csöndbe voltak, mindent megtettek, amit a Fideszes Gyöngyösi és a mutyit szervező Balczó kért a frakciótól. Vona is az Orbáni úton ténykedik, mondhatja ő is nyugodtan, ne azt figyeljék a megbízók, amit mond, hanem azt, amit csinál. Amit meg Vonáék csinálnak, az a maximum, amit a megbízó elvárhat tőlük, mivel kardélen táncol a mutatvány, bármikor lebukhatnak. Ez a nagy lebukás meg is fog történni, legkésőbb a következő választások kampányakor. A 47-ből egy sem érdemli meg azt, hogy becsületes munka nélkül tovább zsebeljenek milliókat.

      Borsodi Hazafi

      Kedvelés

      1. Tömören és velősen megfogalmaznám véleményem. Szerintem nem érdemes foglalkozni azzal, mit mondtak a Jobbikos vezetők a parlamenti választások óta, mert csak a szerepüket játszották. Arra viszont már érdemes odafigyelni, hogy mit tettek 25 hónap alatt, bár ez sem a legfontosabb a megítélésemnél. Szememben az a legfőbb szempont, hogy mit nem tettek meg Vonáék, amit ígértek, amiket meg kellett volna tegyenek, mint olyan nemzeti radikális párt, akinek tényleg számít a nemzet sorsa. Számtalan esetet lehetne itt felsorolni, olyanokat is, ahol nem hogy szóban sem volt tiltakozás, hanem egyenesen megszavazták a rosszat számunkra. A együttszavazást se indokolták meg sok esetben a tagságnak, azt meg természetesen nem indokolták meg, hogy miért nem tiltakoztak és miért nem hívták tiltakozni az embereket. Itt látszik legjobban a Jobbik vezetőségének igazi arca, illetve arcátlansága.

        Gárdaanyó

        Kedvelés

  6. re:h.k.
    Te ha MAGYAR vagy olyan ostoba vagy, hogy veled nem érdemes vitatkozni, de inkább a szarkavaró bőrhiányos sátánisták közzé tartozol mint a haverodék a szegediék. Ezért is véded őket ilyen nagy hévvel.
    De lásd a MAGYAR már csak olyan, hogy segít még akkor is ha ezt semmilyen körülmények közt nem érdemled meg.
    Tessék egy kis olvasni való:
    https://internetfigyelo.wordpress.com/2012/07/31/a-magyar-holokauszt-tettesei/
    https://internetfigyelo.wordpress.com/2012/06/28/konnyebb-a-hazug-embert-nyilt-level-a-jobbik-elnokehez/#comments
    itt a hozzászólásokat olvasd el főleg a 7. vág a témába.
    Ne fáradj a válasszal nem vitatkozom szellemi fogyatékossal, parazitával meg főleg nem, és még csak az sem érdekel melyik népes táborba tartozol.
    r.l.

    Kedvelés

    1. Te nem vagy a szívedben magyar. Mostantól a hazafi kifejezést is átértékelem magamban. Számomra eddig sokat jelentett…..

      Én már akkor olvastam és tájékozódtam holo témában, amikor te még hátulgombolós voltál.

      HK

      Kedvelés

  7. Ha ezek a történések sem világosítják meg a magyarok elméjét, akkor nics mit tenni, ezt érdemlik. Nagyon kellene már egy Vitéz Nagybányai Horthy Miklós Magyarországnak! Nagyon!!!!!!!!
    délvidéki

    Kedvelés

  8. Azt hittem vicc a Kurucinfon megjelent cím ..aztán olvasom tovább…és még mindig keresem a végét: ez csak vicc……..

    Most értem haza, nem bírom felfogni mi történt, ezt nem gondoltam volna, ez nagy bumm…

    HK

    Kedvelés

    1. Gondolj most a sokat tevő öcsikére, aki Csalárd nyilvános megtérése után nagyon nehéz helyzetbe került. Nagyon tudjuk sajnálni. Reméljük elhúz ő is Izraelbe.

      Károly

      Kedvelés

      1. Nem kérek senkitől bocsánatot, veletek kapcsolatban helytálló amit gondoltam és írtam.

        HK

        Kedvelés

    2. re:h.k.
      Igaz leírtam, hogy nem érdemesítelek vitára.
      De igen is azt kérem, hogy az új tények ismeretében, (ami számomra és sokunk számára nem volt kétséges), csak számodra és a nyilvánosság számára, de ez is csak azért, mert nem ismered ismeritek a rajtatok élősködő parazitákat, pedig őket ismerned kell, jobban mint saját magadat, azért hogy tudj ellenük védekezni.

      KÉRJ elnézést azoktól akikbe belekötöttél.

      Persze csak abban az esetben ha MAGYAR vagy, ha nem még csak ezt sem várom el.
      És lehet, hogy hozzád képes hátul gombolós vagyok (amit nem tudom,hogy mire alapozol)
      De elmondanám:
      A kor az csak egy állapot, és nem érdem, az érdem a tájékozódásban, a tudásban van ami neked sajnos nem erényed.
      És még úgy látom el kell olvasnod pár könyvet ahhoz, hogy megértsd a paraziták lélektanát, és viselkedési formáit. (akár közéjük tartozol akár nem) Csak bátran tájékozódj az életed függhet tőle, pro és kontra alapon is.
      Látod a segítő készség benne van a MAGYAR emberben, még mindig segíteni szeretnék rajtad, pedig nem érdemled meg.
      rl

      UI: És, hogy lásd én nem haragszom itt egy kis hon ismeret:

      Kedvelés

  9. re:hk
    Ne is tedd!
    Már az előző hozzászólásban már leírtam miért nem teszed, és miért van az,hogy nem is várom el tőled.
    De ne feled,amit leírtam a “neo fm dolgozói cikkben” bocskorról az rád is vonatkozik.És ezt csűrheted csavarhatod ez akkor is vonatkozik rád, vagy faji, vagy szellemi színvonal alapján.

    rl

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.