Mennyivel jobb már nekünk? – Vezetőink Moszkva helyett Washington ülepét nyalják.

A szövetségi együttműködés erősítése céljából látogat Washingtonba Szijjártó Péter

Háromnapos látogatást tesz Washingtonban Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár azzal a céllal, hogy erősítse a szövetségi együttműködést az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország között, valamint bemutassa az elmúlt időszak kormányzati döntéseit és azok eredményeit – közölte a Kormányszóvivői Iroda kedden az MTI-vel.

    Szijjártó Péter kedden utazott Washingtonba, ahol tárgyalásokat folytat az Egyesült Államok külügyminisztériumának vezető munkatársaival, a régióval és a magyar ügyekkel foglalkozó befolyásos tisztségviselőkkel – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben… Mennyivel jobb már nekünk? – Vezetőink Moszkva helyett Washington ülepét nyalják. Tovább olvasása

Megmenekülhetett volna (kommentárral)

Nagyon kevésen múlott Bándy Kata élete. Amint arra korábban utalást tettünk, a lányt egy fiatalember láthatta a kérdéses időpontban a cigánnyal. A vallomások és az elkövetőről bemutatott fényképek alapján nagyon valószínű, hogy őket látta. A fiatalember történetesen a Magyar Nemzeti Arcvonal tagja.

Bajtársunk a zaklatást látva a lány segítségére akart sietni, mire a cigány vissza is kapcsolt. A lány azonban nem kért segítséget, sőt a cigánygyerekkel ment tovább. A megtett bejelentéssel a rendőrség sem foglalkozott érdemben, mondván, hogy a lány biztos tiltakozott volna. Az elkövető vallomása szerint azonban valóban beszélgetett vele, és kísérte a lányt…

Megmenekülhetett volna (kommentárral) Tovább olvasása

Gyűlnek a viharfelhők – Bayer Zsolt levelére reagálva

Bárcsak tudnám, mire gondolt a Nemzeti InternetFigyelő szerkesztése, amikor kommentár nélkül megjelentette Bayer bértollnok cigányügyi gondolatait.

Azét a Bayerét, aki elfogadta nyilvános segítségem a képernyőn zsidóügyileg, majd a részére dedikált “Tiszta beszéd” c. könyvem szimbolikusan a szemétkosarában landolt gárdaügyileg és zsidóügyileg egyaránt.

Az a Bayer jogvédőzik – feltehetően a Zétényi, Gaudi, Morvai nevéhez is köthető, közel száz együttműködő ügyvédre – a Nemzeti Jogvédőkre gondolva, akik valóban a nemzet lelkiismereteként okoznak folyamatos, jogos lelkifurdalást a Bayer féle fülkeforradalmároknak is, mert nem hagyják a mai hatalom birtokosait – hazugságaira, választóik átverésére, a bűnösök futni hagyására és bűneik tudatos megtorlatlanságára emlékeztetve valódi jogvédő tevékenységükkel – pillanatra sem felejteni… Gyűlnek a viharfelhők – Bayer Zsolt levelére reagálva Tovább olvasása

Magyarország sorskérdései napjainkban

A mai magyarországi politikai frontvonalak nem a hagyományos baloldali és jobboldali kérdések körül alakultak ki, hanem már régóta a globalizmushoz, a fináncoligarchia világhatalmához való viszony jelenti a törésvonalak alapkérdését. A hagyományos, régimódi attitűdök közül talán már csak a balliberálisok egyházellenessége maradt meg mutatóba, ami nem sokat változott az idők folyamán. *

Az ország helyzete kicsit hasonlít a 2. világháború utáni úgynevezett ‘koalíciós időszak’ korára, amikor a Kisgazdapárt ugyan abszolút többséget szerzett az 1945. novemberi választásokon, de ennek ellenére kénytelen volt koalícióban kormányozni, a legfontosabb posztokat a kommunistáknak átengedve. A kormány mindvégig alá volt rendelve a szovjet világhatalomnak (hivatalosan, az általa vezérelt Szövetséges Ellenőrző Bizottságnak), és ebben a présben hamarosan felmorzsolódott. ** Magyarország sorskérdései napjainkban Tovább olvasása

Viharfelhők

A kéjgyilkos

Fohászkodtam, hogy ne legyen cigány a tettes.

Fohászkodtam – kedves cigány kollégáim miatt, van közöttük riporter, biztonsági ember, takarító. Naponta találkozom velük, tisztelem őket, s borzalmas még belegondolni is, hogy Bándy Kata kiontott vére rájuk is fröccsenhet.

Péntek László a gyilkos. És cigány.

Azért kell mindenképpen kimondanunk ezt, mert mások majd el akarják hallgatni. És minden hallgatás azok malmára hajtja a vizet, akik polgárháborút akarnak.

Ezért kell nekünk kimondanunk: az a gyilkos állat cigány volt. És nem valami szexuálisan aberrált pszichopata. Nem holmi Csikatilo, az „X polgártárs”, nem Hasfelmetsző Jack, nem. Péntek László egy munkanélküli cigány csupán, akinek van nője, aki középső ujját felemelve pózol a saját Facebook oldalán – akiről egyetlen mondandó üvölt a fényképeit nézegetve: „Itt vagyok, cigány vagyok, tehettek nekem egy szívességet!”… Viharfelhők Tovább olvasása