Nigel Farage szerint tömeges tiltakozó megmozdulások várnak Európára

Nigel Farage, Európai Parlamenti képviselő felkavaró beszédet mondott az Európai Parlament május 9-i ülésén, arra figyelmeztetve, hogy az EU intézkedései a nemzeti szocializmus újjáéledéséhez vezethetnek, és ha semmi sem változik, a kontinensre tömeges felkelések várnak.

Az eurózónát a kommunizmus bukásához hasonlítva, Farage elmondta, hogy szerinte az EU Titanicja jéghegynek ütközött.

„Ez a gazdasági bukások, a tömeges munkanélküliség és lassú növekedés Európai Uniója, és ami a legrosszabb, az EU nem más, mint az euró gazdasági börtöne. Ez a helyzet óriási veszélyt jelent a kontinens számára,” mondta.

„Tömeges polgári felkelések várhatnak ránk, a teljes kétségbeesésbe taszított országokban akár forradalom is.”…

„Görögországban egy hete vasárnap mintha az 1932-es német választások megismétlődését láttuk volna. A politikai közép összeomlott és a szélső jobb és baloldal felemelkedett. Ez az egész projekt a nemzeti szocializmus újjászületését eredményezheti Európában.”

„Rossz irányba tartunk. Az eurózónát fel kell oszlatni, és felszabadítani a mediterrán országokat.”

Az angol független párt vezetője azzal a heves kijelentéssel zárta felszólalását, hogy a válság egyetlen megoldása az eurózóna rendezett feloszlatásában rejlik, majd az egységes valuta feladását követően vissza kell térni a kizárólag kereskedelmen alapuló Európához.

„Ezt nem tudjuk véghezvinni, ha fel kell felsorakozzunk e mögött a zászló mögött,” mondta Farage az EU zászlajára mutatva. „Nem tartozom hűséggel ennek a zászlónak és szerintem Európa legtöbb állampolgára sem.”

Farage nincs egyedül az iránti aggodalmában, hogy Európára tömeges megmozdulások várnak a kontinensen eluralkodó pénzügyi válság miatt.

Tavaly arról érkeztek hírek, hogy az angol kormány felszólította eurózónabeli nagykövetségeit, hogy készítsenek vészforgatókönyvet a brit állampolgárok hazatelepítésére az egységes valuta összeomlása esetére. A kormány szerint az euró összeomlása „csak idő kérdése,” írta a London Telegraph.

A brit kormány kérésére felvázolt forgatókönyv szerint előfordulhat, hogy a pénzügyi összeomlás eredményeként a bankszámlák nem lesznek elérhetők, így a pénzjegykiadó automaták sem jelentenének megoldást, aminek eredményeként tömeges megmozdulások alakulnának ki.

Tavaly decemberben Martin Dempsey tábornok aggodalmát fejezte ki aziránt, hogy egy esetleges európai összeomlás az Egyesült Államokra nézve is súlyos következményekkel járhat.

Emil Boc, román miniszterelnök szerint a szigorú megszorítások egész országokat tehetnek tönkre.

Az elmúlt két év során számos tüntetéshullám söpört végig Franciaországon, Spanyolországon, Görögországon, Olaszországon és Nagy-Britannián.

A szélsőbaloldali Alexis Tsipras vezette mentőcsomag ellenes koalíció létrehozására irányuló görög kezdeményezés pedig akár az újabb megmozdulások előszele is lehet.

VIDEÓ (http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=hJ6_Ey_MJV4)

Kapcsolódó cikkek:

A DHS informátor szerint Amerika „kiterjedt polgárháborúra készül”

Miért költözik el James Cameron az Egyesült Államokból?

Soros erőszakos tüntetéseket és pénzügyi összeomlást jósol, kemény fellépéssel a kormánytól

2012: Mi vár ránk?

Forrás: Idők jelei

Nemzeti InternetFigyelő

5 című bejegyzés “Nigel Farage szerint tömeges tiltakozó megmozdulások várnak Európára” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Nem is lenne baj a tömeges felkelések elindulása, ha az emberek felismernék a valódi ellenséget és nem az eléjük, ebből a célból kitett szalmabábut kezdenék püfölni.

    Kedvelés

  2. Vissza kell venni amit a tolvajok elraboltak! A bűnözőket (eu) fel kell akasztani

    Kedvelés

  3. A GLOBALIZACIO, A PENZVILAG, A VILAGKORMANY TERVEZOINEK SATANJAI MAR NEM ISMERNEK HATAROKAT, A HATALOM CSALOKA MAMORABAN UGY ERZIK, MINDENT MEGTEHETNEK.

    TEVEDNI ALLATI DOLOG, DE MAJD RAJONNEK, AMIKOR AZ ALTALUK GERJESZTETT VEROZONBE OK MAGUK IS BELEFULLADNAK.

    MERT HIABA AZ INGATAG HATALOM, A PENZ, A KATONAI, RENDORI VEDELEM ES ERO, AZERT A VIZ AZ UR !

    Kedvelés

  4. Nagyon is itt az ideje,hogy az emberiség felkeljen a világot uraló betegesen pénzéhes zsidó háttérhatalommal szemben,mert nagyon elszaladt velük a ló.A kezelhetetlen kapzsiságtól vezérelve soha nem tudták hol a határ most is az lesz a vesztük.

    “Mikor az utolsó fát is kivágtuk, az utolsó halat is kifogtuk, és az utolsó folyót is megmérgeztük, rájövünk majd, hogy a pénz nem ehető….

    Már kezdődik is! Spanyolországban már tüntetnek! Egyes források szerint százezrek voltak, mások szerint azonban csak tízezrek (na, vajon kik szerint? 🙂 ), igaz, hogy rendőrségi beavatkozás kellett, mert nem akartak tágítani! Gyanítom, nálunk sem lesz ez másként! (Híradmin)

    Kedvelés

  5. Mi a fene. Nyugaton nincs szadesz megmondó párt? Megspékelve vele szövetséges maszoppal?Akik elmagyaráznák a sok mucsainak,hogy nincs más út,csak az EU.a megszorítása a köznek.Kovács elvtárs is mennyire öregbítette hazánk “jó”hírnevét mint biztos. Makogott angolul a bemutatkozáskor.Mint biztos semmi hasznosat nem tett. Persze bokros is hozza a formáját.Mi meg fizetjük.

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.