Régi rómaiak, olaszok, oláhok – Kik is a románok?

Régóta talány, hogy miért hasonlít jobban a román nyelv a dél-olaszországi, calabriai olasz nyelvjáráshoz, mint az észak-olaszországihoz, például lombardiaihoz, vagy a latinhoz, ha igaz, hogy a román nyelv délről észak felé, Itáliából érkezett Havasalföldre és Erdélybe?

Az „olasz csizma” sarkában Calabria-ban járt, románul tudó turistáknak bizonyára feltűnt, hogy mennyire más, a mai románnal szinte azonos az ottani olasz nyelvjárás. „Io sono” (ejtsd: ió szóno) mondja az olasz, ha azt akarja kifejezni: „vagyok”. „Eu suntu”(ejtsd: jeu szuntu) mondja a calabriai, míg románul ugyanaz így hangzik: „eu sunt” (ejtsd: jeu szunt)„Che fai?” (ejtsd: ke fáj) kérdi az olasz, ha azt tudakolja „mit csinálsz?”„Ce faci?” (ejtsd: cse fácsi) – így a calabriai, és „ce faci?” (ejtsd: cse fács) így a román. Hasonlóképpen talány marad az is, hogy miért tanulják meg napok alatt egymás nyelvét románok és albánok?

Ki más adhatta meg minderre a hihető választ, mint Magyar Adorján, nemzetünk e méltatlanul elfelejtett óriása, a tőle megszokott hatalmas tudással és zseniális meglátásokkal? Eszmefuttatása nem csak a dákó-román kontinuitás elméletét teszi helyre, de választ ad arra a kérdésre is, hogy miként, és mikor kerültek a mai románok ősei a Balkán déli részeire, az Ohrid-tó, illetve Koszovó (Rigómező) környékére, ahonnan a Havasalföldre és Erdélybe vezető útjuk már ismert.

 

Magyar Adorján:

A régi rómaiakról… (oláhokról)

Nem szeretek rombolni, de hibákra figyelmeztetni néha talán mégis jó és hasznos. Fiatal koromban évekig éltem Rómában és Firenzében, ahol az alábbiak nagy részét olvastam, hallottam, tanultam. Akkoriban ott még senkinek sem jutott eszébe ilyesmiket meghamisítania. Mindenekelőtt azonban ezt kell megemlítenem: A rómaiak elfoglalták ugyan Erdélyt is, de ez inkább katonai megszállás volt és nem is tartott sokáig. Uralkodtak ugyan a dákok fölött, amiért régebben sokat lett emlegetve a „dákó-románság”. De mivel ismeretes, hogy megszálló katonaság mit csinál a nőkkel, ezért, mint nem dicső valamiről, a dákó-románságról ma inkább hallgatni szokás.

A régi magyarok még igen jól tudták, hogy az oláhok, olasz (de nem római) származásúak és ezért nevezték őket az egyező olá (oláh) és olasz néven. Amely szó tulajdonképpeni jelentése juhász, juhos volt, mivel az oláhok juhokat nagyban tenyésztő nomádok voltak, akik nomádságra azért kényszerültek, mert enélkül több ezernyi juhból álló nyájaiknak nem lehetett volna elegendő legelőjük.

E szavak: ó, jó, jú valamint olá, jolá is, egyszerűen juh jelentésűek is voltak, de jelentettek ezenkívül vagyont is. Kelet-Afrikában él a vagy kétmilliónyi galla (saját nevén ormo) nevű kámita (nem szerecsen, nem néger), tehát velük rokon eredetű nép, amelynek nyelve tisztán ragozó, mint a magyar, szóanyagában pedig a magyarhoz a töröknél közelebb álló. Fajilag ottaniakkal keveredett ugyan, de nyelve meglehetősen megmaradt. Valamikor, talán még az újabb kőkorban kerültek oda. E nyelv szótára s nyelvtana nekem megvan. Néhány példa: dibbe = dob, ani = én, bilacsa = pille, csukalu = csukni, varantó = varázslat, szokitu = szökevény, csobu = csöpög, gorade = kard, makarra = makacs, guma = gyümölcs.

Nos, e nyelvben is betű szerint ola = juh még ma is. Világos tehát, hogy valamikor az olasz név juhász avagy juhos jelentésűnek kellett lennie.

Olaszországban pedig ma is megvannak a tratturi – k = utak, járások, járatok, amelyeken élnek ma is a nomád juhászok, akik több ezernyi állatból álló nyájukkal is minden nyáron a Közép-olaszországi Abruzzo hegységbe vándorolnak, de minden télire elvonulnak a Calabria hegységbe. Ezen tratturik néhol csak fél kilométer szélesek, de néhol egész kilométernyiek is és rajtuk mindenütt fű, legelő van. Egész hosszukon területük ma is államilag védett, rajtuk sehol semmit építeni vagy művelni nem szabad, mert e nomádok nagy hús-, gyapjú- és tejtermék termelése az ország gazdaságában igen fontos szerepű.

Juhtenyésztő nomádok tehát Olaszországban még ma is vannak. De ismeretes, hogy ugyanilyenek vannak sokan mindenfelé a Balkán hegységeiben is. Viszont ilyesmi éppen csak a magyarságnál nem létezett soha. Voltak és vannak nekünk is juhászaink és ezeknek juhnyájaik, de sohasem olyan nagyok, mint a nomádoknak, akik hiszen ezekből élnek, de a miénk sohasem járhattak, legeltethettek másutt, mint saját városuk határában, nem a máséban, télire pedig az állatok a zárt hodályokban voltak, ahol szénával, avagy ahol volt, szárított lombbal etették az állatokat.

Honnan kerültek hát a Balkán hegységére és Erdély hegyeire az oláhok? Világos, hogy Olaszországból, de nem a rómaiak idejében, hanem a Középkorban éspedig az Otranto tengerszoroson át. Miért?

Olaszország már a Középkorban is sűrűn lakott volt és mindenfelé voltak hatalmas és hatalmasabb földesurak, meg várurak, akik kisebb-nagyobb zsoldos szolgahadat is tartottak, amelyekkel egymás közt is háborúskodtak. Ezeket partigiani (ejtsd=partidzsáni, tájszólással pártizáni) néven nevezték. Elég volt tehát ilyen haddal a tratturi utat valahol elzárni, hogy a juhászoktól a továbbmenésért ennyi vagy annyi juhot, avagy sajtot adó vagy vámként követelhessenek. Idővel az ilyen fizetéskövetelések mindig súlyosabbak lettek.

Mindezzel ellentétben a Balkán hegységei akkoriban vagy lakatlanok, avagy csak igen gyéren lakottak voltak, ahol sem tratturik nem léteztek, sem senki a hegyekben járó juhászokat nem adóztatta, vámolta. Ezért menekültek tehát a Középkor juhászai az Otranto szoroson át a Balkánra, valamint ez fejti meg azt is, hogy a mai oláh nyelv miért hasonlít inkább a közép és dél-olasz tájszólásokra, mint a latinra, vagyis hogy a latinnal csak annyira rokon, amennyire a tájszólások is rokonok vele. Leszögezhető tény tehát, hogy a mai „románok” nem a rómaiak maradványai, hanem a középkori olasz nomád juhászok leszármazottai. Aminthogy a még száz, kétszáz év előtti oláhok is kizárólag hegységi, havasi és többnyire még mindig nomád juhászok voltak, akik a hegységekben, országhatárokkal nem törődve, a följegyzések szerint, Csehországig is el-elvándoroltak.

Habár az oláhban sok az albán, szláv és magyar szó, de ezeket az irodalmi nyelvből természetesen igyekeznek kivetni s latin vagy olasz (de irodalmi olasz) szavakkal helyettesítem. Aminek eredménye azonban, hogy a nép az irodalmi nyelvet alig érti, kivéve csak legújabban, amikor az irodalmi nyelvet a gyermekek az iskolában megtanulják.

Szokás mondani, hogy hódításaik nyomán a rómaiak a műveltséget is terjesztették. Ami azonban nincsen egészen így, mert habár így a római műveltség valóban terjedt, de ez csak következmény volt, sohasem cél. A cél mindig csak a leigázottak adóztatása, s rabszolgák szerzése s az illető ország vagy föld természeti kincsei kiaknázása, vagyis Róma gazdagsága és hatalma növelése volt.

Egyébként pedig, ha a római műveltséget pontosabban szemügyre vesszük, rájövünk, hogy az csak átvétel. Átvétele a görög, az etruszk és a szikul műveltségnek; aki utóbbiak a szikulok, eredetileg a később létesült Róma helyén éltek, ahonnan mindent otthagyva a latinok elől menekültek Calabriába, majd Szicíliába, mely sziget nevét is róluk kapta. (Azelőtt: Trinákria), de utóbb itt is Róma uralma alá kerülvén, nyelvileg el lettek latinosítva.

De a római műveltséget vizsgálva megállapítható még az is, hogy ami ebben a szép, az tulajdonképpen a görög, az etruszk és a szikul, ami ellenben tulajdonképpen római, az inkább durva, de nem szép. Hogy a rómaiak minden műveltségük mellett milyen durva lelkületűek voltak, egyebeken kívül mutatja az is, hogy cirkuszaikban élvezettel nézték végig a gladiátorok többnyire halállal végződő harcait, valamint a halálra ítéltek kiéheztetett vadállatok általi széttépését. Amely elítélteknek néha kést, baltát is adtak, hogy élet-halál küzdelmük „érdekesebb” legyen. Lehettek akkoriban is egyesek, akik üyesmi nézésétől iszonyodva a cirkuszba el sem mentek, de mi ez a nézők ezreihez képest?

Manapság ilyen „előadások” elképzelhetetlenek, mert közfelháborodást okoznának, de lehetetlenek is volnának, mivel ezt a hatóság már előre megtiltaná.

De vegyük még szemügyre Róma alapításának mondáját is, úgy ahogyan ezt a rómaiak maguk hagyták reánk. Ez természetesen csak mese, monda, nem valóság, de jellegzetes. Romulusz várost akar alapítani s a leendő várost körülvevő falat botjával a földbe karcolt vonallal jelezte. De testvére, Rémusz ezt csak úgy nevetségből átugrotta. Ezen Romulusz annyira felbőszült, hogy Rémuszt agyonütötte. Róma alapítója tehát testvérgyilkos volt. Amely gyilkosság méghozzá nevetséges kicsiség miatt történt.

A város tehát meglőn alapítva, de hogy belé lakókat is szerezzen, Romulusz Asilum-ot alapított (menhely, menedékhely), ahová bárkit befogadott. Akik természetesen főképp csavargók voltak, akik, hogy valamely tettük miatti büntetésüket elkerülhessék, törzsüktől, nemzetségüktől megszöktek. Ezek azonban mind férfiak voltak. Márpedig városnak nőkre is szüksége volt. Ezért Romulusz egy ünnepségre a szomszéd szabinokat is meghívta, akik gyanutlanul, fegyvertelenül és családostul meg is jelentek. Ámde az ünnepség folyamán Romulusz és emberei adott jelre a szabinokat megtámadták, leányaikat elrabolták, aki férfi pedig ellenállást kísérelt meg, leütötték. A többi szabinok elmenekültek. Ilyesmi azon időkben a legszörnyűbb tett volt, mert a vendégjog általános szokás – törvény volt. A vendéglátó saját vendégét meg nem támadhatta, ki nem foszthatta, sőt vendégét ennek esetleges ellensége ellen megvédeni is köteles volt. Ezért a szabinok megtorló bosszút forraltak. Egész évig fegyverkeztek és készültek a megtorlásra. Csakhogy amikor a csatára került volna sor , akkor Romulusz és emberei a nőket és ezek karjain az időközben már megszületett csecsemőikkel előrebocsátották. A szabinoknak pedig nem volt szívük ennek ellenére is a saját leányaikat és ezek csecsemőit félrelökdösve mégis ellenükre csapni. Úgyhogy a dolog vége békekötés lett. Vagyis Rómát mindjárt keletkezése után, nők, csecsemők mentették meg. Megjegyezhető, hogy magukat a cigányok is rom néven nevezik.

Népünk vélekedését illetőleg pedig elég az oláhkodás avagy könnyebb kiejtés szerinti ólálkodás szavunkat fölhoznunk. Jelentése: lappangva valakire leskelődni, hogy alkalmas pillanatban meg lehessen támadni. Vagy valamely tárgyra vagy háziállatra, szintén lappangva lesni, hogy egy őrizetlen pillanatban ellopható legyen.
Források:

A Nap Fiai, Argentína, 1978. 11-12. szám

http://www.szekelypajzs.org/index.php/napkelet/173-a-regi-romaiakrol-olahokrol

Térkép: Wikipédia

MVSZ Sajtószolgálat

Nemzeti InternetFigyelő

6 című bejegyzés “Régi rómaiak, olaszok, oláhok – Kik is a románok?” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Pallasz lex: Trauszok,(Trau szigetére menekült IV.Béla tatárjárás! idején, őrzi a nevet) Kihalt balkáni nép, nőközösség roppant szapora,( hasonlóan az albánhoz) túlszaporodás okán kelnek át a Dunán! De Kárpátokon belülre Brassói Fekete templom építéséhez hoznak be román munkásokat! Áldassék a neve keresztény egyháznak!

    Kedvelés

  2. Úgyse érdekel senkit de kapásból nem stimmel ám több dolog is itt.

    Kezdve azzal, hogy nem Romolusz és Rémusz, hanem Romulus, és Remus. Jó hogy nem Rémusz bácsi meséi…Még csak nem is ejtjük Rémusznak…az Remus!

    Továbbá. A testvérgyilkosság oka, egy komoly hagyomány, ami ráadásul etruszk eredetű. A falat átugorni a hit szerint nem lehet.

    Csak a mai embernek kicsinység, ez akkor nagyon komoly tettnek számított. Mellesleg egy másik legenda szerint Celer ütötte agyon Remus-t.

    Továbbá, a szabin nők elrablása idején, nem előre engedték a nőket és gyerekeket a rómaiak, hanem önként vetették magukat a küzdő felek közé, és ezt követően Titus Tatius szabin királlyal Romulus együtt uralkodott!

    Aztán. Durva Rómaiak? Amiért gladiátor viadalokat néztek?
    Akkor mi a helyzet a középkorban oly divatos máglya általi kivégzéssel? Vagy a lefejezéssekkel? Ezeket az eseményeket és szélés közönség előtt tették, és az emberek örömmel néztek kivégzéseket!
    Akkor hát, a mi keresztény őseink mégis mennyivel voltak jobbak a rómaiaknál? Hiszen ugyanúgy örömüket lelték abban, hogy embertársaik halálát megnézhetik!

    Na mindegy, a lényeg a lényeg: Hogy lehet egy olyan cikket egyetlen percig is komolyan venni, ami a: egyetlen darab forrást, szakmunkát nem mutat fel?
    b: alapvető tárgyi tévedések vannak benne?

    A cikk érdemi részére nem mondok semmit, de ez nem szakcikk, hanem katyvasz.

    Uccu! Írjon egy jobbat! Majd biztosan lesz, aki azt is kritizálni fogja, és katyvasznak nevezi! 🙂 (Híradmin)

    Kedvelés

    1. “Uccu! Írjon egy jobbat! Majd biztosan lesz, aki azt is kritizálni fogja, és katyvasznak nevezi! 🙂 (Híradmin)”

      Na igen. A szokásos reagálás. Miért kéne jobbat írnom? Ez elég buta érvelési hiba.
      Ellenben ha bármit is írnék a jogos kritikát elfogadnám.
      Továbbá akár tudnék jobbat írni, akár nem, attól míg amint elírtam mind az.
      Érdemi reakcióra persze nem számítok. Televan alapvető tévedésekkel, pontatlanságokkal. Most nem azért, de ha egy rómaiakról szóló cikkben az a szó szerepel hogy ,,Rémusz” az már nem lehet tudományos szakcikk. Kéne forgatni egy latin könyvet…

      Kedvelés

  3. A “Remus”-t magyarul Rémusz-nak eltjük.
    A gladiátor-viadalok és a kivégzések között pedig óriási a különbség. Amig az előbbit kifejezetten élvezetből nézték, addig a kivégzéseket legtöbbször elrettentő szándékkal végezték a nyilvánosság előtt, sokszor úgy, hogy népet kötelezték arra hogy végignézze. Az szinte kizárt hogy a nép örömét lelte volna a kivégzésekben. Te kritizálsz(?), miközben ilyen hülyeséget írkálsz.

    Olyan írás, amelyben egyetlen tévedés sincs, alighanem nem létezik a világon, tekintve azokat mind emberet írták. A fenti cikk pedig nincs teli tévedésekkel mint ahogyan Te állítod. Ellenkezőleg, igenis és nagyon is hiteles.

    dr.anna

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.