Líbia: „Humanitárius” vérfürdő – azaz a Nyugat bukása

A nyugati fősodor média ezekben a napokban a Gaddafi (magyarul: Kadhafi – NIF szerk. megj.) rezsim bukását hirdeti címlapjain. Valójában a Nyugat bukásáról kellene beszélni, mivel a felvilágosodás és demokrácia legcsúfosabb elárulásának lehetünk tanúi.

Már a fősodor média is elismeri, hogy a nyugati hatalmak messze túllépték az ENSZ 1973-as döntésével adott felhatalmazást, ami csak a polgári lakosság védelmére terjedt ki. Hamisan azonban azzal érvel, hogy így csak a feleslegesen elhúzódó harcokat rövidítik le. Valójában a felkelőknek a legkisebb esélyük sem lett volna a nagy többség szimpátiáját élvező Gaddafi rezsimet akár csak veszélyeztetni is… Líbia: „Humanitárius” vérfürdő – azaz a Nyugat bukása Tovább olvasása

Egy készülő megemlékezés margójára

Megemlékezés a Budai Turul szobornál

Annak ellenére, hogy erről pártolóként nem kaptam hivatalosan tájékoztatást, természetesen ott leszek a Budai Turul Emlékhelyen, 2011. aug. 28-án vasárnap délután négy órakor, a törvénytelenül betiltott Magyar Gárda megalakulása negyedik évfordulóján.

Ott leszek három minőségemben is az emlékezők között.

Ott leszek, mint aki testével védte meg szülő helyén a Turult és üzenetét 2005 non 4-én, az SZDSZ támadása ellen, közel két évvel a Gárda megalakulása előtt, szembeszállva a támadó Ungár Klárával és Gusztos Péterrel… Egy készülő megemlékezés margójára Tovább olvasása