Még hányan segítik vajon a bankokat?

DR. LÉHMANN GYÖRGY  (8600 Siófok Szűcs u. l. – tel. 84/313-176  és 06-20/49-39-85l) irata    e-mail:lehmann@invitel.hu ==========================================================================

Megdöbbentő az, amit nap, mint nap tapasztalok.

Talán két nappal ezelőtt voltam kénytelen feljelentésemet kiegészíteni a volt PSZÁF elnökök és Pénzügyminisztereknek a devizaalapú kölcsönnel kapcsolatos csalás bűncselekményének alapos gyanúja miatt korábban előterjesztett feljelentésemben írtakat is figyelembe véve, ma reggel pedig a mellékletben látható, 2011. július 27-i Közjegyzői Okirat jutott el hozzám.

Ezt a Közjegyzői Okiratot Dr. Parti Tamás közjegyző úr, a budapesti Közjegyzői Kamara Elnöke mellett tevékenykedő  közjegyzőhelyettes készítette.

Annak a Dr. Parti Tamás közjegyzőnek közjegyzőhelyettese, akivel ez év július 15-én este a Duna Televízió  Közbeszéd címűsorában az alábbi című linken folytattam sajátos beszélgetést:… Még hányan segítik vajon a bankokat? Tovább olvasása

“Békés erőszak”?

Békés, vagy erőszakos harc, avagy „békés erőszak”?

Néhány napja (Toroczkai László és Tyirityán Zsolt nagy port fölvert kijelentései kapcsán, ill. Perge Ottó cikke után) érdekes vita bontakozott ki a Kuruc.infón. Akkoriban nem voltam itthon, azaz gépközelben, így csupán most tudok reagálni az olvasottakra. Nem titkolt vágyam az, hogy megpróbáljam közelíteni az álláspontokat, hiszen szerintem azok – noha elég élesen különböznek – nem áthidalhatatlanok. Mivel a kezdetektől mostanáig előadó voltam-vagyok a Magyar Szigeten, sőt az ottani Sajtóklubok állandó szereplője is (ahol egyik-másik ominózus tétel elhangzott), talán ezért is indokolt a megszólalásom.

Önmagukban sem a békés, sem az erőszakosabb (harciasabb) módszerek és eszközök nem elvetendőek, amennyiben nem gyávaságot („polkorrektséget”), vagy üres hőzöngést (borgőzös üvöltözést) tükröznek, hanem eredményre vezethetnek, és a nemzet „üdvözülését” mozdítják előre. A Sajtóklub egyik körkérdésére (kb. kitől, mitől és miért határolódnánk el közéletünkben?) nagyjából a következőket válaszoltam. Addig, amíg valaki jót akar népünknek, s teljes tudásával, energiájával a magyarság ügyét szolgálja, semmiképpen sem határolódom el tőle, még akkor sem, ha olykor hibázik, vagy bizonyos elveivel, cselekedeteivel nem értek egyet… “Békés erőszak”? Tovább olvasása

Feneketlen frank

Magyar Nemzet

Kérés a Képeslap olvasóihoz: néhány percre felejtsenek el minden eddig olvasott és hallott elemzést a svájci frank erősödésének okairól, és legyenek nyitottak másfajta okfejtésre! Amely arra következtet, hogy a magyar kárvallottak iszonyatos sorsának az oka az amerikai háborús politika. Ez persze nem menti fel a kapzsi magyarországi bankok példátlan, egyoldalú szerződésmódosításának és az ezt lehetővé tévő államnak a felelősségét, amely a bajt feneketlenné tette.

Az okfejtés: elsősorban az amerikai gazdaság beteges, de az euró netán végzetes állapota miatt is menekülnek a befektetők a svájci frankba, amelynek értéke az egekbe szökik. Az amerikai gazdaság alig nő. Elsősorban azért, mert az amerikai fogyasztók zsebében egyre kevesebb a pénz. Az Egyesült Államokban a fogyasztók költekezése teszi ki a gazdasági tevékenység hetven százalékát. Ugyanakkor a nyakig eladósodott és lehetőségein messze túlköltekező Amerikában a hiány hetvenöt százalékát a hadikiadások okozzák… Feneketlen frank Tovább olvasása

Az Izraeli Lobbi visszatér a Kongresszusba

Alison Weir

Az ember azt hinné, hogy ha az amerikai kongresszus tagjainak húsz százaléka egyhetes dáridóra utazik egy idegen országba, s az utaztatás költségeit a vendéglátó ország érdekeit képviselő lobbycsoportja fizeti, annak hírértéke van. Különösen akkor, ha mindkét kongresszusi párt küldöttségének élén az illető pártok hivatalos vezetői vannak. Aki azt hiszi, hogy a fősodrású média a fentiekről kötelessége lenne tudósítani az embereket, az téved.

Az Amerikai Egyesült Államok egész területéről megválasztott nyolcvanegy kongresszusi képviselője ebben a hónapban Izraelbe utazik. A küldöttséget a Demokrata Párt fegyelmi megbízottja, Steny Hoyer, és a Ház többségi tagjainak elnöke, Eric Cantor vezeti.

A küldöttség tagjainak többsége újonnan megválasztott képviselő, beleértve 2010-ben megválasztott Republikánus Párt tagjainak felét… Az Izraeli Lobbi visszatér a Kongresszusba Tovább olvasása

Visszanyal a fagyi, miközben elsül a kapanyél?

avagy A Bounty helyett lázadás a végeken?

Parázik a gyarmatbirodalom, hogy felkelnek a rabszolgák? Kis ízelítő barbáréktól London utcáin.

Ha a hagyomány állításának hinni szabad, a gigantikus méreteket öltő Római Birodalom bukását is a mohóság és telhetetlenség szinonimájaként ismert kamatos kamat, valamint az ezen alapuló pénzrendszer bevezetése hozta el. Már évezredekkel ezelőtt is nagy gondot okozott a rongyrázás, a felelőtlen költekezés pórnép, valamint a népes rabszolgahad által történő egyre kilátástalanabb finanszírozásának kísérlete, amely aztán el is vezetett a tényleges bukáshoz.

No, mármost megint csak a hagyományra hivatkozva, szintén régi, nagyon régi és nagyon bölcs emberek szerint, „kétszer nem léphetünk bele ugyanabba a folyóba.” Pedig dehogynem! A manapság modernnek, posztmodernnek vagy a jó ég tudja minek nevezett, technológiai értelemben konzumidiotizmus (értsd: fogyasztói társadalom) korában úgy tűnik mammon világa, a halandó ember egyszerű biológiai fehérjehalmazzá történő ledegradálása, mint sok minden másra, erre is rácáfol. Íme az ékes bizonyíték, az Index internetes portálról idézünk:… Visszanyal a fagyi, miközben elsül a kapanyél? Tovább olvasása

A magyaroknak pusztulniuk kell a Kárpát-medencéből! !!!!!

Bizonyos – nem hivatalos – forrásokból kapott, de megbízható, értesüléseink szerint a fenti címmel megjelenő jegyzetet nem Dr. Papp Lajos professzor írta, ezért levettük honlapunkról, s elnézést kérünk az érintettől.

Kérjük egyúttal, hogy amennyiben a hír igaz, a professzor úr adjon ki erre vonatkozóan egy hivatalos nyilatkozatot, amit mi természetesen nyilvánosságra hozunk.

NIF szerkesztők