A négyek bandája

A valaha volt kínai politikai fogalmi rendszerből átvett kifejezést adtam publicisztikám címének utalva a „hivatalos Magyarország” Kína iránti túlzott megértésére.

Kik is a fenti fogalmi rendszerben foglaltak?

Nem mások, mint az ECHO TV egyik jelenlegi, mélyrepülő műsorának szereplői, Pozsonyi Ádám író, Kerényi Imre színházi rendező, Szőnyi Kinga modell végül, de nem utolsó sorban Bencsik András laptulajdonos – átváltozó életművész…

Vannak, akik ugyancsak megjárták a „hadak útját”!

Ilyen a „négyek bandája” főintendánsa, Bencsik András is, aki bizony végigment a sűrű forgalmú damaszkuszi úton. Bencsik a Népszava és Népszabadság napilapoknál szocializálódott újságíróként, mint az MSZMP pártpolitikai rovatainak hű munkatársa. Aztán jött az úgynevezett rendszerváltás, és Bencsik is gyorsan rendszert váltott és belépett az MDF-be, ahol bizony nem találta meg megálmodott helyét, nem érvényesülhetett korábbi múltja. Kényszeres kiszolgálóként sokadik politikai ellenfelét és céltábláját Csurkában, a „szélsőjobboldaliban” találta meg, akit szintén hátba szúrt, mert a korábban baloldalt kiszolgáló fasisztázó Bencsiknek Csurka nem volt elég jobboldali az akkori használatos fogalmi rendszer szerint. Gyorsan döntött, maga mögött hagyva a pártot, mely döntését egyik fél sem bánta meg, mert nem hagyott maga mögött maradandó emlékeket. Az igazi jobboldaliságot a Fideszben találta meg, ahol a meghatározó többség vagy MSZMP vagy KISZ tag volt korábban, mint maga Orbán is.

De ne felejtsük el azt sem, hogy a „jobboldali” FIDESZ egyik későbbi meghatározó egyénisége a kerekasztal tárgyalásokon az MSZMP-ét, többek között Orbán volt kancellária minisztere, Stumpf István képviselte a bolsevista oldalon. Az a Stumpf, akinek apósa az a Horváth István, aki a kommunista időszak egyik belügyminisztere volt.

De akár említhetjük a mai második Orbán kormány külügyminiszterét, Martonyi Jánost is, aki szinte az utolsó pillanatokban, 1989-ben lépett be a kommunista pártba.

Visszatérve Bencsikre, Demokrata című hetilapja komoly anyagi támogatással, a Király utcából átköltözhetett az Andrássy úti elegáns villába. Bencsik megbízott főszerkesztője is volt a korábbi nagyon népszerű, de sajnos rövidsorsú napilapnak, a Pesti Hírlapnak is. Amikor a lap tulajdonosa – pénzügyi okokból – beszüntette a lap kiadását, Bencsik magáénak tudva, vitte a cég szinte teljes vagyonát, előfizetői adatokat, bútorokat, számító gépeket, egyszóval mindent, ami mozgatható volt. Ezt a cselekményt a büntetőjog lopás néven aposztrofálja és bünteti, de a volt megbízott főszerkesztő ezt is megúszta. Később megint váltott, és – jellemzően tájba simuló gerincére – bizalmába férkőzve az akkor még a politikában és emberismeretben viszonylagosan járatlan társainak, részt vett a Magyar Gárda Egyesület alapításában, ebből természetesen komoly anyagi hasznot húzva, barátnője, Takács Zsuzsanna cégén keresztül megrendelve és gyártva a Gárda akkori ruházatát. Az első adandó alkalommal elárulta Gárda alapító társait, de egy ilyen embertől ez már nem is volt meglepő és ismét meg sem állt újra a FIDESZ –ig, időben megsejtve ismételt kormányra kerülésüket, újabb alamizsnára számítva.

A korábban Újságíró Klubként ismertté és hiteltelenné vált műsorait ismét feltámasztotta a – bizonyos körökben „kockafejűként” is nevezett – média mágnás Széles Gábor tulajdonában lévő ECHO TV-ben Demokrata Kör címmel, ha lehet mondani még a korábbiaknál is hiteltelenebb emberekkel.

Emlékeztetőül gondoljunk például Bencsik Újságíró Klubjában szerepet vállaló Tóth Gy. Lászlóra, az ECHO TV korábbi program igazgatójára, aki az SZDSZ alapítója volt, vagy Lovas Istvánra, aki izraeli állampolgárságért is folyamodott korábban, és akit a FIDESZ, ki tudja miért, parkoló pályára állított Brüsszelben.

Tagja volt még Bencsik korábbi csapatának az Bayer Zsolt, aki jelenleg a Széles média ügyeletes kiemelt kedvence. /ő veti el a „kockát”!/ Bayer elhíresült játékszenvedélyéről, ezért jól megszolgált júdáspénzének egy tekintélyes részét játékkaszinókban veri el. Sőt nyilvánosságra kerüléséig Bayer szlovák rendszámú terepjárójával furikázott, a hathatósabb pénzspórolás érdekében, ennyit Bayer mélymagyarkodásáról. Egyébként a kilencvenes évek elején Bayer elkezdett a FIDESZ-re neheztelni, de különösen Simicskára haragudott meg, rögtön meg is találta helyét a Népszabadság szerkesztőjeként. Bayerről még említenem kell, hogy az utóbbi időben rendesen ki lett tömve közpénzzel, egyszer 35 milliót, nem sokkal később újabb 8,5 milliót kapott arra, hogy filmen ismét megörökítse Rockenbauer Pál korábban már elkészített  emlékét. Ezt egyben nyugodtan hálapénznek is felfoghatjuk, a feltehetően váltópártként is esélyes Jobbik korábbi folyamatos megalapozatlan mocskolásáért.

Térjünk rá a jelenlegi és a volt Bencsik csapat következő tagjára a tüntetőket „letérdepeltető és virágokat szóró” Kerényi Imrére, aki egy esetleges nemzetközi kaméleon versenyben biztos első befutó lenne. Kerényi KISZ titkárból MSZMP titkár lett, majd később – jellemzően a FIDESZ politikai hiteltelenségére – együtt szervezte az ismertté vált Demokratikus Charta mozgalmat az Antall kormány ellen, azzal a – jelenleg is Orbán főtanácsadójává avanzsált – Hegedűs Zsuzsával, aki exneje volt az SZDSZ alapító Kiss Jánosnak.

Hegedűs önmagát zsidó zöldbaloldaliként határozta meg, majd elérte a hetvenes években, hogy Aczél György tudtával és személyére szabott engedélyével Párizsba távozhatott „hivatalos emigránsként”, a fáma szerint az akkori kádárista rendszer szemeként, füleként.

Kerényi Imre a kilencvenes években az elsők között követelte a politikai szankciókat a „fasiszta „Csurkával szemben, mára azonban már ő is szembe került egykori önmagával, s a közvéleménnyel elhitetni igyekezik hiteltelen nemzeti érzelmeit, jobboldaliságát.

Az ECHO TV-s Demokrata kör négyfős csapatában jelentéktelen szerepet játszik az adásban is önmagát neuralgikusan ellényegtelenítő Pozsonyi Ádám, akiről többnyire azt sem lehet tudni, miről beszél, mert csak alkalom szerűen kapcsolódik be „két rángatózás között” az Orbánt folyamatosan mini Duceként istenítő beszélgetésbe.

Udvariatlan dolog egy hölgyet utoljára hagyni, de szellemi kapacitása miatt az önmagát /”öregecske”/ modellként aposztrofáló Szőnyi Kingáról is szólnunk kell. Az ECHO TV nemrégen avanzsált műsorvezetője látványos szellemi színvonaltalansággal vezeti a „beszólós” műsort. Ilyenkor a szabadfantáziájú néző nyugodtan odaképzelhetné a stúdió láthatatlan falára Orbán Viktor megkoronázott fényképét, és azt a köztársasági elnök Schmidt Pált, aki múltját már elfelejtette, miként azt is, hogy egyike volt azoknak, akik a Los Angeles-ben megrendezett olimpia ellen szavaztak. Így aztán ugyanerről az olimpiáról versenyzőként lemaradt az a Szalma László is, aki a Kun Béla SE-ben kezdte pályafutását, most pedig „hivatásos férjként” a modell Szőnyi Kinga mellett „nemzetivé” vált.

Felmerül az emberben a kérdés, hogy ez a korábban a médiában ismeretlen hölgy, hogyan lett nemzeti érzelmű, hacsak nem azért, mert ráaggatták Hampel Katalin gusztustalanul drága ruháit. Kinga asszony és a nézők talán jobban jártak volna, ha marad, mint suszter a kaptafánál, háziasszonyként minél távolabb a számára oly nehéz politikától.

Feltehető a kérdés, hogy milyen politikai és gazdasági érdeket szolgál a „Négyek Bandájának” képernyőn történő folyamatos szerepeltetése, vagy ez a négy ember nem más, mint a FIDESZ folyamatosan felöltöztetett kiszáradt narancs szendvics emberei.

Álláspontom szerint képernyőről történő végleges leparancsolásuk nagyban segítené az ECHO TV mélyrepülésben lévő hiteleségének esetleges további csökkentését és Széles megtépázott politikai ázsiójának visszaszerzését!

Reiner Péter   Budapest, 2011. Június 28.

Nemzeti InternetFigyelő

9 című bejegyzés “A négyek bandája” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Sztem a szerző e cikkel nem lesz túl népszerű a konzervatívok táborában.:-) Tartalma alapján írhatta volna akár egy általuk utált libsi is. 🙂

    Kedvelés

  2. Már Bibó leírta, hogy 1849 szabadságharc bukása óta, tiszteséges ember nem vállal politikai szerepet, vagy nem tűrik meg maguk között!
    Aki felül van, mint a vízben, az mind könnyű, szemét, akinek súlya van az elsüllyed! Ez a mi valóságunk, Orbán vitéz is azért kap kitüntetést a zsidóktól mert heves ellen álló! Izrael meg annyira hülye, annak ad kitüntetést, vagy a magyar aki ezt elhiszi!

    Kedvelés

  3. Reiner uram, nem tudom mi baja a fent nevezett emberekkel, de mivel úgy őket, mint önt is van szerencsém ismerni, egyet bizton állíthatok: bármelyikük különbet szarik, mint (személyeskedő sértés – törölve) reiner péter, még 3 liter tejjel kevert must elfogyasztása után is. Elhiszem, hogy savanyú a szőlő egy olyan zsidónak, akit utálnak a zsidók is, a magyarok is, de erről nem mi tehetünk. Inkább a tükörbe kéne nézni – ha jó a gyomra…

    Kedvelés

  4. “s a közvéleménnyel elhitetni igyekezik hiteltelen nemzeti érzelmeit, ”
    helyesen: igyekszik

    Ettől függetlenül, a cikkben fontos infok vannak, melyeket nem árt tudni! Pozsonyi Ádámtól pedig érdemes elolvasni a Hogyan pukkasszunk liberálisokat c.könyvét, hogy megfelelő helyre tegyük.

    Fölösleges kötekedés. A “Helyesírási Tanácsadó Szótár” szerint is mindkét alak helyes! Igyekezik v. igyekszik. Ha valaki kijavít valamit, járjon alaposan utána, hogy jól tudja-e.

    Híradmin

    Kedvelés

  5. R. Péter, gratulálok írásodhoz! További leleplező írásokat várok tőled! Minden nemzeti sallangtól menteset!
    Arra lennék kíváncsi, hogy Te, mint a budapesti és magyarországi zsidóság jó ismerője, meg tudnád-e mondani, hogy a jelenlegi országgyűlésben hány zsidó rejtőzködik magyar parlamenti képviselőként. És legyél olyan kedves és számold ki a százalékukat is, amellyel az országgyűlésben túlreprezentálják magukat, magyarnak álcázva.
    -Igaz-e pl., hogy Olstein a nagyanyja Orbán Viktornak?
    -Szedd össze a listát és tedd közzé itt!
    Ez lenne részedről a legnagyobb dobás!
    Egy barátod, aki éppen továbbmenekülni készül más kontinensre, mert elege van ebből a rohadt narancsos, vagy bűzlő szekfűs, vagy dögkeselyűs (ez is szabad madár), élhetetlen országból! S a JOBBIK magatehetetlen asszisztálásából!

    Kedvelés

  6. Kedves Bazil fedőnév mögé rejtőző bátor hozzászóló!

    Ritkán szoktam reagálni méltánytalan hozzászólásokra, most mégis megteszem, mivel olyan tömegű az itt megjelenttől hála Istennek eltérő hozzászólás érkezett vissza e-mail címemre, ami miatt úgy érzem, reagálnom kell.

    Azt tettem ugyanis, hogy közel másfél ezres címlistámra levelem mögé feltettem bátor Bazil véleményét kommentár nélkül, mert érdekelt – döntő többségében a radikális nemzeti oldalhoz tartozó – ismerőseim, barátaim véleménye Bazil kommentjéről. Meg is érkezett, ahogy vártam és ha ezt az arctalan és nevetlen Bazil elolvasná, feltehetően világgá futna szégyenében, ha egyáltalán van gerince és van önérzete! Nekem van egy valódi véderőm, ugyanis több évtizedes valódi baráti körrel rendelkezem, amire úgy hiszem joggal, nagyon büszke vagyok! Nálunk a barátság alapja a közös hitvallás szeretet Hazánk iránt és az együtt megélt évtizedes közös élmények gúnyhatárokon innen és túl!

    Valóban működik az egy mindenkiért és mindenki egyért elve.

    Ennyit Bazil arc nélküli kritikusom vélekedéséről és a zsidók és nem zsidók utálatáról.

    Arra külön büszke vagyok, hogy a rólam megjelent könyv harmadik kiadása fogyott már el! Még valamit Bazil arc és név nélküli jeligésnek!

    Lehet élni teljes életet volt kommunistaként is és folytonosan pártot váltóként is, ha valaki bűntelen! De igenis köz- és politikai szereplőként számon kell kérjem a hitelességet és a tiszta múltat! Nekem támadhatatlan a múltam, minden pillanatával el tudok számolni. Ezt várom el a közszereplőktől is, ezért íródott publicisztikám és fog íródni a jövőben is!

    Beszélgetni,csak nevüket vállaló emberekkel lehet!

    Kedves Bazil hozzászóló!

    Remélem kielégítő volt válaszom

    Reiner Péter

    Kedvelés

  7. Ez egy hihetetlenül ízléstelen írás. Magáról állít ki bizonyítványt, aki odacsücsült a gépe mögé és kiengedte amije van ott belül. Tartalmi résztől függetlenül, ez egy szintalatti moslék. Jobboldali – értékközpontú – ember ezt restellné. Csak a proli képes erre…. Tipikus zsidó lelkület. Köpni kell…

    Mi a baj, kedves Jenő Úr?

    Rossz hallani, hogy mekkora disznókat tűr meg sorai között az állítólag nemzeti beállítottságú FIDESZ? Volt MSZMP párttagokat, párttitkárokat, KISZ titkárokat és egyéb gusztustalan, haszonleső, köpönyegforgató, tehát teljességgel megbízhatatlan embereket! Ez valóban ízléstelen! Magáról állít ki bizonyítványt az olyan vezető (Orbán Viktor), aki ilyen embereket meg tűr maga körül! Valódi jobboldali ember ezt restellné. Ez pedig nyilvánvalóan belőle jön ki. Csak a proli képes erre… Tipikus bolsevista lelkület! Köpni kell…

    A tartalmi résztől nem lehet függetlenül nézni a dolgot, mert OTT a lényeg!
    Valóban egy szint alatti moslék, ami a FIDESZ berkeiben, holdudvarában van!

    Szomorú tény, hogy a leírtak mind igazak!

    Inkább ezen kellene sopánkodnia és nem azt szidni, aki végre fel meri tárni a tényeket!

    További jó böngészést. Ja, és ne feledje el időnként használni a kritikai érzékét is elfogultan szemlélt, lila ködbe burkolt barátait illetően.

    Üdvözlettel: Híradmin

    Kedvelés

    1. Ó, nem. Félreért. Nem barátaim. Csak rossz látni, hogy miféle primitívségekre képes valaki, miközben piszok fennkölt és honfi. És igen, a forma sajnos lényeges. Tudja, ettől válik hitelessé valami (amit irományában oly veszettül hiányol). Nem beszélve a minőségről. “Minőség”. Ízlelgesse… gyakorolja. Alapolvasmányok: Spengler, Guenon, Evola. Nem, az urak nem (voltak) kommunisták. Ők jobboldaliak voltak. Ellentétben az ön nekigyűrkőzésével. Kerényit és Bencsiket védi a rosseb, de a Pozsonyit úgy mossa össze velük, hogy azt sem tudja eszik-e vagy isszák. Nem politikus, még csak nem is újságíró. Ez olyan, mintha Kosztolányit sározná egy épp aktuális senki, hogy miért fogadja a miniszter kézfogását. A Szőnyi Kinga meg egy buta tyúk. Időt pocsékolni rá is felesleges. Modell. (Megjegyzem, én is hordok ruhát, mégsem ülök a tévében.) Elhiszem, hogy a négyek bandája cím piszokul tetszett, és jó érzés volt leírni, de ez egy iskolaújság színvonala. A fogalmazás, az övön aluli szúrások, az egész alpári tónus. Miközben újdonságokat nem tud meg az ember…

      Kedves Jenő Úr!

      Előző hozzászólásában még a tartalomról beszélt, most meg a formával van baja? Milyen nekigyürkőzésről beszél?
      A nagy fennköltség közepette ne feledje, hogy az említett négy ember ki is volt a kádári időben (három legalább is MSZMP-s(!) vagy azokkal közeli barátságban állt). Megmondaná, mi az alpári a tónusban? Az, hogy kimondja az igazságot, és megmutatja a köpönyegforgatásukat?

      Szerintem meg az az alpári, ahogy ez a négy ember (és még sokan mások) viselkednek, nagy hazafinak kiadva magukat, miközben sunyi haszonlesők!

      Üdvözlettel: Híradmin

      Kedvelés

  8. Minden bizonnyal bennem van a hiba, mint genetikusan alattvalóban, de nem tudom értelmezni a Tisztelt Szerző céljait. A szavakat értem, magyarul lenne, de mit akart mondani?
    Az én nehéz fejem számára össze tudná foglalni? És amit ki tetszik mondani, abból mi következik?
    Tudja, nekem csak Lenin jutott eszembe, mint “soha bocsánatot nem kérőnek” – olvasva írását – amikor ő azt állítja, hogy a legveszélyesebb dolog a világon, amikor az ellenségeink dicsérnek.
    Már csak azt kellene eldönteni, hogy ki hol áll.

    Mondjuk egy ilyen “merész” és “bátor” írást szívesen olvasnék az ATV MSZMP-rekvizitumnak számító csúcs-újságíróinak szerepléséről. Ekkor – talán – elfogulatlannak merném nevezni az írást; a szerző korábbi állásfoglalásait is mellőzve.

    Szóval én nem gratulálok a prekonceptiózus írásához, Kedves Szerző!
    Pozsonyi Ádámot meg – úgy gondolom – teljesen félreérti. Gondolom nem sok mindent olvasott még tőle. S úgy vélem, nem tudja, milyen feladat 3 szómániás mellett megszólalni, főleg, ha valaki egy olyan című műsorban szerepel, ami az újságjának a címe és a főszerkesztője a műsor szerkesztője. A szavak emberei mellett az írás emberének megszólalni…?
    “Többnyire azt sem lehet tudni, miről beszél”. Juj! Lehet, hogy más kábeltévé szolgáltatóra kellene váltania, mert ezek szerint önnél átviteli hibák találhatóak. Vagy csak azért írta, jött ki önből ez a gondolta-özön, mert tán Ön is egy ilyen meghívásra várna…? Erről szól a cikk?
    Gondolom az ATV-ben Kálmán Olga kapva kapna egy önként jelentkező, házi “turbómagyarra”, s tán még jól is fizetnének, hallva a HGY anyagi helyzetéről szóló híreket.
    N1 Tv? Tudja! Jobbik, Magyar Gárda. S míg el nem felejtem: hitelesség, megbízhatóság, hűség – meg csupa ilyen avítt fogalom jut eszembe. De biztosan menne, ha megpróbálná. Szívesen látnám az ön “már tudom miről beszél” megjelenéseit.

    E-mail címem a hozzászólásban benne van, ha (S ezt csak azért írom, mert itt valakiktől családi és keresztneveket tetszett várni. Nem anonim vagyok, de úgy gondolom, a véleményemre kíváncsi – hiszen publikálta az írását, és nem zárta ki a kommentelést – nem a hitelszámlám számára és PIN-kódomra; már ahogy az interneten szokás. Állítólag.)

    Egyébként meg kellemes Hanukát kívánok a Kedves magyarérzelmű Szerzőnek.

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.