Mai sajtóhírek Tóásó Elődről és a Rózsa ügyről

Az EL DEBER beszámol a tegnapi felfüggesztett tárgyalásról. Idézi Fernando Riverát, a kormány  jogi államtitkárát, aki szerint a tárgyalást Előd és ügyvédjének  jelenlétének hiánya miatt függesztették fel. Ugyanakkor közli, hogy Előd állapotában nincsen változás így nem tudja mire alapozzuk a szabadlábra helyezés kérelmét.

Szegény embert még nem tájékoztatták, hogy az eredeti forgatókönyv nem jött össze, és Előd ott volt a tárgyaláson, bár ők gondoskodtak arról, hogy ne legyen kiszállítási parancs. DE mivel a rabok ezt este megtudják ( Előd riadóztatott mindenkit ) , reggel az ügyvéd a bíróságon kikövetelte hogy adják ki a parancsot, és személyesen ment Elődért és a börtönigazgatóval lejátszott ” meccs ” után ki is vihette a tárgyalásra. Rivera az állapotváltozásra vonatkozó bizonyítékokról ( szállás, munka a tiszteletbeli konzul jóvoltából ) elméletileg nem tudhat, hiszen a meg nem tartott tárgyaláson lettek volna ismertetve, bár kétlem hogy nem lenne már a közjegyzőtől saját példánya. Egyébként a tárgyalást végül Marcelo Sosa ügyész hiánya miatt függesztették fel, akinek semmi keresnivalója nem lett volna a tárgyaláson. Mai sajtóhírek Tóásó Elődről és a Rózsa ügyről Tovább olvasása

Rólunk, nélkülünk – Egy Bolgár Svédországban a magyarokról angolul

Kaslik Péter írása

2011. április 6-án a Svéd Akadémia, és a Nemzetközi PEN Klub szervezésében egy angol nyelvű műsor hangzott el Stockholmban Magyarországról, és a magyarokról. Vagyis: „Rólunk nélkülünk” Ó, Trianon!

A „Rendezvény” címe: „Jelentés Magyarországról.”  A fenti „Rendezvényt” műfajilag nehéz meghatározni. Nem konferencia, nem vitaest, inkább egy fajta nyilvános árulkodás. A Svéd  Akadémia Ki Hazudik Nagyobbat Műsoros Estje?  A rendezvényen levetítettek egy berlini regényíróról készült videót, egy másik fellépő pedig felolvasta egy másik író írását.  A műsor résztvevőjeként, Bolgár György magyarországi újságíró, pedig igen félszegen és tagolva felolvasott egy angol nyelvű olvasmányt, mely szerint Magyarországon veszélyben van a szólásszabadság és a demokrácia. Ezt követően, pedig a Svéd  Akadémia szólásszabadságról szóló rendezvényén nem engedték szóhoz jutni a magyar nemzet tagjaiknak tekintendő svédországi magyarokat. Vagyis azokat, akikről az előadás szólt. A rendezvényen ugyanis a jelenlevő a svédországi magyarok nem tehettek fel kérdéseket az előadóknak.

Rólunk, nélkülünk – Egy Bolgár Svédországban a magyarokról angolul Tovább olvasása