Nyílt levél Lázár Jánosnak – az alázatról

Magyarország megújul, hirdeti a felirat Lázár János előtt. De nem a Lázár félékkel. Ez az emberfajta teljesen elszakadt a valóságtól, és akkor finoman fogalmaztunk.
Magyarország megújul, hirdeti a felirat Lázár János előtt. De nem a Lázár félékkel. Ez az emberfajta teljesen elszakadt a valóságtól, és akkor finoman fogalmaztunk.

Nem írom, hogy tisztelt, és azt sem, hogy úr… ugyanis akik sértegetnek egy egész társadalmat, azokat nem lehet tisztelni sem és urazni sem, mert mindkét estben a hazudozás vádja vetülne rám.  Igaz, még írni sem volna szabad egy olyan embernek, aki a polgárok pénzén élősködik, és mert sokja van, lenézi azt, akinek semmije sincsen.  Azért én mégis írok Önnek, mert azt a pártot képviseli, amelyre én is szavaztam – életemben utoljára – a 2010-es parlamenti választásokon.

Orbán Viktor azt mondta a választások előtt és utána is, hogy kellő alázattal kell szolgálni a nemzetet, az országot, a polgárokat. Ön azonban ezt a szót, fogalmat nem ismeri: alázat. Ön az immár hírhedt felvételen olyan szavakat és gondolatokat adott hallgatói tudtára, amelyek nem egyeznek a Fideszről alkotott véleményemmel, bár ez a vélemény még a választások idejéből való, s erősen kezd kopni. Az utóbbi napokban ez a kopás egyre erősödik. Mert olyan megnyilvánulásokat, olyan cselekedeteket látok, amelyek cáfolják az Önök ígéreteit. Cáfolják azt, hogy Önöknek a nemzet, a nép számít, s, hogy Önök a nemzetet, a népet hivatottak szolgálni.

Melyik nemzetet? A gazdagot vagy a szegényt, a határon túlit, vagy annak csak a vezetőit? Hiszen amikor egy sajnálatos jogi ügy miatt az Ön párttársa nem megy el Kézdivásárhelyre a március 15-i ünnepségre, ahol tízezer székely várta, akkor ehhez aligha van hozzáfűzni való. Kiderült ugyanis, hogy nem a nemzet, a nép, az ünnep számít Önöknek, hanem a melldöngetés, a szereplés, az ilyen-olyan ülepfényesítés okán megkapott ilyen-olyan kitüntetés.

És most Ön: – ha valaki szegény az annyit is ér… – mondta, s ezzel a Fidesz bennem kialakult képe bizony fakulttá vált. Mint az összekarcolt szélvédő, amelyet nem engednek át a vizsgán. Amikor hallottam ezt a kommunistákra és liberálisokra jellemző néhány mondatot, akkor eszembe jutottak olyan emberek, akik szegények voltak, de mérhetetlenül többet értek Önnél. Nagyapám, a vak mesterember szegény volt, mert a kommunisták elvették a vakon és kétkezi munkával összeszedett kis boltocskát, és a budai két műhelyt, amelyben a budai vakoknak adott munkát. Igaz a budai vakok közül egyet, egy segédet, a kommunisták hátulról agyonlőttek… pedig a fehér bot látványa ezt megakadályozhatta volna. Walter Jenőnek hívták ezt a segédet, akinek szintén vak felesége koldus-szegényen halt meg… Szóval nagyapámtól mindent elvettek, s 70-től 80 éves koráig kellett dolgoznia, hogy nyugdíja legyen… De másik nagyapámról és családjáról is írhatnék Önnek, és párttársainak: – Ő miért volt szegény? Mert tőle is elvettek a kommunisták mindent. Ő is nyolcvan felett volt, amikor befejezte a munkát. Keserű gondolatati voltak, hiszen szegény rokonokon is segíteni kellett. Olyan rokonokon, akik szegények voltak, mert tőlük is elvették egy élet munkáját, és sokáig a Hortobágy szépségeivel ismerkedhettek ingyen lakásból… egy istállóból. Deportálták őket ugyanis. Igaz, előtte a családi ékszereket a háborút követően – lehet épp az Ön rokonai – egy kiló zsírért és egy vekni kenyérért elvették tőlük.

Hadd folytassam apámmal, aki doktori diplomájával fémcsiszoló volt, mert politikailag megbízhatatlanná nyilvánították, de anyám ennek ellenére nem ment el a rendelőbe, hogy kiirtson minket, hanem öt gyermeket nevelt föl apámmal tisztességesen úgy, hogy olykor saját szájuktól vonték meg a falatot, hogy nekünk jusson.  Sokszor azt ettük gyermekkoromban, amit a budai ferencesektől kaptunk… De ezek az idős, nincstelen emberek, akik Önnek – feltételezem, mert Önt még nem rúgták ki két lábbal –  és a Fidesznek semmit sem érnek, fejenként 1000 forintot adtak fel minden alkalommal, amikor a Fidesz erre csekket mellékelve kérte őket!

Magamról nem beszélek, mert nem szokásom saját ügyeimet az olvasók elé tárni. Ám, beszélek barátaimról, hozzátartozóimról, akiknek azért nincsen semmijük, mert nem loptak és csaltak, hanem tisztességesen éltek, dolgoztak. Ezt Ön elképzelni sem tudja. Művész-mesterember barátom maholnap feléli mindenét, mert Önök és elődeik nem a kultúrát, a tisztességet támogatták 20 éve, hanem a harácsolást, és a hamis vagyonnyilatkozatokat beadó alja-elitet. Közeli hozzátartozóm 16 évig volt polgármester – nemzeti, keresztény elkötelezettségű -, de mert nem lopott ma semmije nincsen, ellentétben sok ismert milliárdossal, akik ugyanezt nem mondhatják el magukról. Igaz, e hozzátartozómnak a szívében Papp Lajos professzor hat eret cserélt… mert polgármesterként tisztességesen akart dolgozni. Említhetném még két barátomat, akiknek mindenük odaveszett a gazdasági válság miatt, noha amijük volt, becsületes munkával keresték. Egyikük még csendes és nyugodt öregkort biztosító házát is elvesztette… Ön nem? Vajon miért?

A szegénység tehát nem függ össze az emberi értékkel, mert mint a szépség, a gazdagság is belül van, az emberi magatartás és kulturáltság ismérve. Ön lehet bármilyen gazdag, számomra szegény marad. Szellemi és lelki szegény, aki pártjának gyurcsányferencévé vált. Hiszen mondatai után Önt azonosítják – én is azonosítom – a Fidesszel, s Önökről az jut eszembe ezután, hogy megalázták a dédnagyszüleimet, a nagyszüleimet, és a szüleimet. Engem nem, hiszen én harminc-egynehány év belpolitikai újságírás után nem is vártam mást az elittől… s csak szánni tudom Önöket, akik a Parlamentben lopják a napot és a választók pénzét, lehetőségeit, életterét, s elősegítik a nyomorát is.

Javaslom azonban, hogy bocsánatkérés mellett mondjon le minden politikai funkciójáról, vagyonát ossza szét a szegényeknek, és szórjon hamut a fejére. Ön sem nem magyar, sem nem keresztény, sem nem a nemzetéért aggódó és tevő politikus. Ön végtelenül szegény és szánalmas ember, aki mint szocialista és liberális barátai kellő intelligencia nélkül azt gondolják, hogy a pénz és a vagyon tesz valakit emberré, értékessé. Pedig tévednek. Hiszen erre jó, de keserves példa ma Japán… S mint Széchenyi mondta, a haza igazi ereje a kiművelt emberfőkben van. No, Ön nem tartozik ezek közé. Ha a Fidesz erkölcsi erejét nem akarja megroppantani, akkor Ön mondjon le, távozzék a Parlamentből, s kövesse azokat az őseit, akik tudták, és megtanították Önnek, hogyan kell gyűjtögetni, meggazdagodni és lenézni mindenkit, akinek kevesebbje van Önnél.

Szégyellje magát lázárjános!

Stoffán György

Nemzeti InternetFigyelő

7 című bejegyzés “Nyílt levél Lázár Jánosnak – az alázatról” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Ha valaki azt hiszi, hogy Lázár ebben az okfejtésében mindenben hazudott téved.
    Abban igaza van, hogy mindezért keményen meg kellett dolgoznia.
    Fel kellet adnia, le kellett rombolnia teljes emberségét. Nem csak a magát, de valószínűleg a hozzátartozóiét is. Nagyon hátrányos helyzetű az a gyermek, aki sajnos egy ilyen apai, családi háttérrel indul neki az életnek.
    Mert értékrend csak egy van, az evangéliumi.
    A többi a Gonosz cselvetése.
    Nem felháborodni kell, hanem imádkozni érte!

    Kedvelés

  2. Stoffán Úr!

    Nem gondolja, hogy talán illendő lenne elnézést kérni a felbujtatott “érintettektől” és magától L. J.-tól is?
    A tisztelet ezt követelné….
    Tévedni emberi dolog – mondta a sündosznó -és lemászott a súrolókeféről !!!

    Hoppá 🙂

    Kedvelés

    1. Bocsánatot csak attól kell kérni,aki azt ki is érdemelte!!!!!Erről a “politikusról”,pedig,ezen az oldalon,még a választások előtt megjelntetett a NIF egy sorozatot,melynek a cime ez volt: “Ismerjük meg………..”,amiből már akkor!!! megismerhettük azt a lázárjanit,aki most mint a “forradalmi kormány””ezen belül is a “polgári párt”frakcióvezetője,az arrogancia királya.
      Ezzel,és a hasonlókkal,hogyan is lehetne “összefogni”? Jó lessz ha megjegyzi a “szolgáló” képviselő,hogy egyszer fenn a kerék,máskor lennt-és ehhez már nagyon beindult a szekér-lefelé-,mégha hallgatnak is róla! Mintha arra játtszanának tudatosan,hogy a négy év után visszajuttassák a patkányhordát-aki már szervezkedik a háttérben,a rájuk jellemző sunyisággal,alattomossággal,patkánymódon!És beleröhög a képünkben még mindig a Parlamentben-mert MEGTEHETI-BŰNTETLENÜL!

      Kedvelés

  3. Mert 2008-ban mondta? Nem! Vagy nem mondta? Na ne mondja! Nem én tévedtem, ő mondta, amit mondott… megmagyarázni mindent meg lehet. Amit viszont a fülemmel hallok, azt tényként kell kezelnem. Az megint más kérdés, hogy ki és miért szivárogtatta ki. Az meg az ő dolga…

    Kedvelés

  4. Egy szó, mint száz!
    Tehát Lázár értékrendjében Teréz anya, Isten nyugosztalja, semmit sem ért, mivel nem volt semmije. Meglehet, hogy az önkéntes lemondás meg, súlyosbító körülményként értékelhető az esetében.
    Szépen vagyunk, mondhatom!

    Kedvelés

  5. Úgy nézem, a narancsos gazemberek szépen haladnak egy irtózatosan nagy pofáraesés felé.
    Hajrá fidesz! Hajrá lázár! Hajrá orbán!

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.