Lájkolom a bankolást! – avagy: Még egyszer a szóhasználat fontosságáról

Krimiket megszégyenítő olvasmányossággal bír Drábik János legújabb munkája, melynek címe Sötét újkor – Búcsú a felvilágosodástól. Kimerítő részletességgel számol be a Wall Street-en lezajlott eseményekről és Washington DC erre való reagálásáról, és még csak a könyv közepe felé tartok.


Az új világrend kiépüléséből természetesen Európa sem maradhat ki. A sajnálatos csupán az, hogy ez az egész szánalmas bagázs, amely a gazdasági folyamatok közvetítő közegéül szolgáló jelrendszerre, azaz a pénzre, önhatalmúlag rátette a mocskos kezét, fordítva ül a lovon. Ahelyett, hogy visszaállítanák a nemzetállamok megbecsülését és hatalmát, önálló nemzeti valutájukkal együtt, a versbéli cimbalmoshoz hasonlatosan serényen munkálkodik, mégpedig egységes világvízfej létrehozásán.

Muszáj lesz megmagyaráznom a címet. Ismét az urbánus frazeológia, a városi szóhasználat áldozataivá váltunk. Mintha csak és kizárólag városokban élnének az emberek. A reklámok kitekert, sokszor az anglicizmus vagy az amerikanizmus előtt szükségtelenül hajbókoló és meghunyászkodó megnyilvánulásai ezek, amikor a világ talán legcsodálatosabb nyelvét akarják hozzábutítani egy olyan retorikai produktumhoz, amely erre kétségkívül nem alkalmas. Mivel a dolog nem megy, és még mindig nem beszél a magyar tűrhető szinten és kellő számban angolul, az idegen kifejezést próbálják meg hozzáigazítani ékes, édes anyanyelünkhöz, ahogy esik, úgy puffan alapon, íme ilyen lesz aztán a végeredmény. Minden rosszban van valami jó, hiszen ez is azt mutatja, mennyire túlélő nemzet a magyar, még a nyelvünk is, mely az utóbbi időben sok silányítást kellett hogy elszenvedjen, még az is bennünket véd, hiszen nem mi alkalmazkodunk az idegen hatásokhoz, hanem azok kénytelenek valahogy beleilleszkedni, belesimulni a mi nyelvünkbe, ha létjogosultságot szeretnének kivívni maguknak. A végeredmény aztán olyan amilyen, de most – talán minden eddiginél jobban – az idegen ülep feltétlen nyalásáról szól a világ itthon, de legalábbis az urbánus szubkultúra mélységes mély bugyraiba empirikus tapasztalatszerzés céljából alámerítkező szociológus-hallgatók szerint. De legalábbis ez mostan a trendi, a városokban, főként a nagyvárosokban, megyeszékhelyeken, a fővárosban felnövekvő fiatalok körében. A székelyek által találóan csak „képmutatónak” nevezett televízió prezentálásában pedig mindenképp.

No, mármost az internesönel trendi lengvidzsben, azaz ángliusul a „like” szó azt jelenti, hogy „kedvel” valamit vagy valakit. Van még ezenkívül egy csomó más jelentése is, de jelen esetben most ezzel foglalkozunk. A bankolás meg gondolom szintén az angolból jön, banking, azt jelenti banki-ügyintézés, vagyis az, aki éppen a banki ügyeit intézi, éppen magára vette az „ing”-et, azaz a toldalékot, vagyis a folyamatosságot jelző kis végződést.

Valamelyik weboldalon láttam a K&H Private Banking hirdetését. Érted? Nem a K és H Magán Pénzintézet hirdetését, hanem a K&H Private Banking-ét. Mecsoda különbség! Ettől mindjárt jobban érzed magad, nem igaz? Kicsit kihúzhatjuk magunkat, benne vónánk a nagy nemzetközi vér…, ó pardon, akarom mondani pénzkeringésben! De ez még semmi! Figyeld a hirdetés szövegét! A szóhasználat az, ami megint nagyon érdekes. Nagyon apró, nagyon kis dolog, mégis azonnal szemet szúr!

„Ön értéket teremt, mi megőrizzük generációkon át!”

Rögtön több gond is adódik. Először is minimum csökkent munkaképességűnek néznek. És akkor még nagyon finoman fogalmaztam. Te, meg persze veled együtt én is, lehet, hogy értéket teremtünk, de arra már nem vagyunk képesek, hogy meg is őrizzük azt. De semmi gond, itt vannak ők, majd ők megőrzik helyettünk, csak adjuk oda nekik! És ez a szemléletmód tényleg működik, hiszen ha vállalkozó vagy, kötelező számlát nyitnod valamelyik pénzintézetnél. Nagy üzlet! Idézzük csak ide Bogár prof. szavait, mit is ír „Kötelező őrület” című írásában e tárgykörben:

„Ráadásul ez csak egy jelentéktelen kis szelete (ön)kifosztásunknak. Hogy csak egyet emeljünk ki a sok közül, ma Magyarországon közel négyezer-milliárd forint van állandóan látra szóló (bármikor azonnal hozzáférhető) betétekben. Már az is elgondolkodtató: kinek, hogyan és miért is jutott eszébe az a perverz, önpusztító ötlet, hogy a hazánk területén ideiglenesen állomásozó globális bankok (ma már csak ilyen van! Ki tudja, miért…) egyáltalán számlát vezethessenek. A banknak az a dolga, hogy hitelt nyújtson! Ja, hogy abban esetleg kockázat is van, és sokkal egyszerűbb abszolút kockázatmentesen, gátlástalan cinizmussal az egekbe emelt költségekért számlát vezetgetni… Ráadásul úgy, hogy közben ingyen használják a pénzünket? Hát persze, ez így van, de amint a régi vicc hőse mondja, ez az „ögyes” megoldás kb. százmilliárdot húz ki a zsebünkből.

Egységes kincstári számlavezetési rendszer segítségével ez a százmilliárd itt maradna az országban. És legalább egy tucatnyi hasonló trükk létezik az egész nagy pénzhatalmi „hidraulikában”.”

Bizonyára te is emlékszel még az egyik kampányban arra a plakátra, ahol az volt felvésve: Az MSZP a javadat akarja! Szemfüles alkalmi graffitisek meg odabiggyesztették az „összes” szót a mondat közibe. És tényleg! A szegfűmintás utódpárt központi projektként az összes vagyonodtól meg akart fosztani kollektív ellehetetlenítéssel, szerencsére nem maradt rá ideje.

Félelmetes analógiának tűnik, ahogy a Bush–Obama váltáshoz hasonlóan valahogy itt is elmaradni látszik a gyökeres fordulat. Persze az is lehet, hogy ennyi és ilyen hosszadalmas szenvedések és hányattatás után mi vagyunk türelmetlenek.

Visszatérve a fenti banki hirdetés szövegéhez. Az őrzés magasztos feladatát generációkon át vállalja a derék pénzintézet. Figyeled? Nem azt mondja, hogy nemzedékeken át! Tudja, érti mindenki a „generáció” szó jelentését, de ahogyan manapság már nem divat kedvelni valamit, vagy valakit, már nem is „csípik”, mára az is kiment a divatból, ma lájkolsz, meg bankolsz, vagy lájkolod, ahogy bankolok, vagy valami ilyesmi. És a politikai pártok azonnal rárepültek a témára, mind a szegfűmintás utódpárt, mind a déligyümölcs-kereskedőkkel bizonnyal jutalékos rendszerben együttműködő forradalmi párt előszeretettel használja a „lájkolás” kifejezést, főleg internetes kommunikációja során.

Egy próbát talán megérne, tömegesen visszajelezni valami ilyesmit: „Előbb tanulj meg magyarul!”

Nemzedék helyett most már generáció van. Már nem magyarul beszélünk. Érti mindenki a jelentését, tisztában van vele, hogy mit jelent, azzal is tisztában van mindenki, hogy van ehelyett magyar szó is, mégsem azt használják. A magyar szó pedig egy idő után, ha nincs használatban, kikopik, elfelejtődik.

Vagy ez lenne az újmagyar beszéd? De vajon kié ez a nyelvezet? A városi népeké? Vagy mindannyiunkra ráerőltetik a bárhol szabadon fogható kereskedelmi televíziós csatornákon keresztül? Megmérgezik a vidék emberét is? Elhomályosítják vele a tisztánlátását?

Miért kell mindig másokat majmolnunk? És ha már majmolunk, miért csak egy bizonyos határig mehet el ez a majmolás? Akkor már miért nem lehet mindent? Mondjuk a liberalizmus jegyében? Ja, hogy az éppen most bukott meg! Pedig Réthelyi miniszter úr is megmondta, nem a régi értékekhez kell visszatérnünk, mert ott a közösség érdekei az egyén érdekei fölé kerültek. Gondolom ez ma már semmiképpen sem kívánatos. Pedig ha a közösség nem tud túlélni, akkor az egyén is halálra van ítélve. Csak idő kérdése, ugyanis egymásra vagyunk utalva. Bizonyára sokan ismerik azt az indián mondást, amely arról szól, hogy ha már mindent kipusztítottunk, fogunk rájönni arra, hogy a pénzt nem lehet megenni.

Visszatérve a majmolásra. Azzal semmi gond, ha amerikai zászló van a dzsekid (radikálisabb érzelmű olvasóink kedvéért, a szélkabátod) hátán, de ha magyar zászló, ne adj’ isten a történelmi (egyesek szerint a helyes megnevezés: Nagy) Magyarország, na, akkor kitör a skandallum.

A szóhasználaton nagyon sok múlik még akkor is, ha csak ilyen apróságokról van szó. A szemléletmód tükröződik benne. És ma már nem feltétlenül száll el a szó, nem feltétlenül szükséges leírni, hiszen a rögzítésnek jóval modernebb és sokkal hatékonyabb formái is elterjedtek. Bármikor visszakereshető, visszanézhető az információ, a világhálóról eltüntetni jóval nehezebb, és ha le is szedik, addigra a nagy számok törvényéből adódóan általában valakinek már megvan, valaki már letöltötte. A nagy gyártók – már nem tudnak mit kitalálni kínjukban – GPS-t, azaz a globális helymeghatározó rendszert építik be a legújabb fényképezőgépeikbe, videokameráikba. Pillanatok alatt meg tudjuk mondani, hol készült a felvétel. Amit nem tudunk megmondani az, hogy ehhez az információhoz rajtunk kívül még ki jutott hozzá. Ha a szellem egyszer kiszabadult a palackból, hasonlatosan a fogkrémhez, azt oda rettenetesen nehéz visszagyömöszölni. Az esetek nagy százalékában általában nem is sikerül. És ez még akkor is így van, ha a kontinensen igen tekintélyesnek tartott, magukat filozófusnak aposztrofáló egyének állítanak a valósággal szembemenő dolgokat.

Édes, ékes anyanyelvünk mindig segít nekünk, mindig eligazít. Forduljunk hozzá bizalommal, s tegyük ezt minél gyakrabban. A világot kerek egészében szemlélni és leírni képes magyar nyelvet mi képesek vagyunk megérteni, de a megértésen kívül az is szükségeltetik, hogy ennek a nyelvnek a szellemében gondolkodjunk, s aztán cselekedjünk.

Ennyit dióhéjban a szóhasználat fontosságáról.

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő

 

5 című bejegyzés “Lájkolom a bankolást! – avagy: Még egyszer a szóhasználat fontosságáról” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Nagyon is egyet lehet érteni minden, itt felvetett kérdéssel.

    Kiegészíteném, bár tudom, túl sokat szeretnék, mit kukacoskodok itt, de mégis kiegészítem:

    A szóhasználat mellett a helyes nyelvhasználat kérdése sem elhanyagolandó!

    Éppen tegnap este hallottam az Echo-TV bemondónője szájából: “az” u, pé, cé (UPC) helyett az “a” jú-pí-szí-t.
    Hát még ettől a képcsatornától is ezt a helyes magyar nyelvhasználatot semmibe vevő, majmolást kell elszenvednünk?!?
    Évekkel ezelőtt a Duna TV egyik szerkesztőnőjével kellett vitatkoznom! Ő azt mondta, az az irányadó a számunkra, hogy a cég, azaz az UPC hogyan nevezi meg önmagát!! (“Szegény, szegény, magyar hazám…”)
    A helyzet egyszerűen kétségbeejtő, és ahogyan írtam, minden, a cikkben leírt kérdést érintően.

    Kedvelés

  2. Tisztelt “1 öntudatos pécsi polgár” !

    Koszonom a remekbe szabott irasat!

    http://drabikanyagok.blogspot.com/

    Meg keresem a magyar megfelelojet a blogspot -nak.

    “Mit tegyünk:

    – elolvasni Drábik írásait, felhasználni azt a tudást, hogy tudjuk, mire kérdezzünk rá a politikusoktól és a média képviselőitől
    – kérdezni a helyi politikai képviselőt
    – betelefonálni a HírTV-be hogy kerüljön be napirendre: magyar munkával fedezett magyar pénz
    – betelefonálni a TV-kbe, ennyire legyünk magyar hazafik és honleányok
    – Felvetni, megkérdezni!

    Azért kell újra és újra telefonálni, levelet írni, hogy téma legyen, mert
    – a szerkesztők félnek Drábiktól, mert ha elveszíti miatta az állását, nem kap újat és ezt Drábik megérti.
    – a pénzrendszerhez amíg nem nyúlnak hozzá a nemzeti politikusok – és eddig nem teszik -, addig minden marad a régiben, nincsen korszakváltás vagy új nemzeti egység valójában.
    – Magyarország még mindig nem a magyaroké, ők csak cselédek. Akinek nincs vagyona, az cseléd.”

    “1970–89 között felvett 10 milliárd dollárból ténylegesen csak 1 milliárd jött be az országba, ezt az MNB Műhelytanulmányokban lehet olvasni. 1989-ig kifizettünk az 1 milliárd dollár bevonásért 11 milliárd kamatot. Az adósságunk mára 270 milliárd dollárra növekedett. Ebből 107 milliárd dollár kamatot már kifizettünk.

    Magyarországon 2009-ben – a pénzügyi világválság kellős közepén a magyar bankrendszer nyeresége a duplája volt a nyugati országokban realizált profitnak. Miért nem engedik meg az államnak, mint tulajdonosnak, hogy beleszóljon a pénzrendszer irányításába, ha a bankrendszer már a válság alatt tőle várta a segítséget?

    Kiderült, hogy Kínában, ahol az állam irányítja a központi bankot, a legnehezebb időszakban is meg tudták tartani az egyensúlyt: nincs infláció, és 10%-kal növekszik a gazdaság.

    Az ország 27-szeresen fizette vissza a felvett hiteleket, és ha követjük az eddigi gyakorlatot, akkor 120-szorosan kellene visszafizetni, ami lehetetlen. Ez egyenlő a magyar nemzetgazdaság, a magyar nemzet felszámolásával. Nem lehet ezer évig viselni az adósságszolgálat terheit, törleszteni és vég nélkül fizetni a kamatokat. Kinek állhat érdekében ez a képtelenség?”
    http://drabikanyagok.blogspot.com/

    “Az új világrend kiépüléséből természetesen Európa sem maradhat ki. A sajnálatos csupán az, hogy ez az egész szánalmas bagázs, amely a gazdasági folyamatok közvetítő közegéül szolgáló jelrendszerre, azaz a pénzre, önhatalmúlag rátette a mocskos kezét, fordítva ül a lovon. Ahelyett, hogy visszaállítanák a nemzetállamok megbecsülését és hatalmát, önálló nemzeti valutájukkal együtt, a versbéli cimbalmoshoz hasonlatosan serényen munkálkodik, mégpedig egységes világvízfej létrehozásán.”
    https://internetfigyelo.wordpress.com/2011/03/18/lajkolom-a-a-bankolast-%E2%80%93-avagy-meg-egyszer-a-szohasznalat-fontossagarol/

    Nos, hat akkor beszeljunk magyarul.
    A fenti linken ,jobboldalt megtalalhato az olvasnivalo.
    Errol beszeljen a parlament,a tv,a radio,a piacter,az utca,stb.
    Kerdezzunk ra a megvalasztott kepviseloinknel:Ki szedi/szedte le a magyar emberek munkajanak gyumolcset?
    Es egyaltalan:Van meg merszuk alkotmanyozni?
    Van meg merszuk tovabbra is hazudozni?
    Nem felnek a magyarok Istenetol ?

    Kedvelés

  3. Nyelvében él(hetne) a nemzet.

    Miért maradna ki a nyelvpusztítás, az általános és teljes nemzetrontásból ?

    A nyelvpusztítás legaljasabb eszközei:

    – oktatásügy lerontása
    – a média hatalom idegenek által ördögi módon történő kihasználásának engedélyezése, állami támogatása, szemben a magyar értékeket megőrizni kivánókkal.
    – idegen ajkúak, idegen szívűek eröltetett “sztárolása” a magyar közéletben (egy visszataszító, és jellemző példa : Heller Ágnes mindenek fölötti, döbbentes mértékű publicitása, akármit is csinál)
    – az internacionalizmus beteges imádatának, “kisebbségi jogok” fetisizálásának napi gyakorlattá tevése
    – Minden dolog, vagy cselekvés, ami a magyarsághoz köthető, szégyelnivalóvá, büntethetővé vált a közéletben, jogalkalmazásban az elmúlt 21 évben.

    És még sorolni lehetne a napi rendszereséggel bekövetkező megaláztatását a MAGYAR nyelvnek, hiszen mindenki tapasztalja, vagy tudatlanul elköveti.

    Csak egy stratégiai jelenségről teszek röviden említést : teljesen megszüntek a rádióban, és a TV-ben, a nyelvünkről szóló, kulturált emberek számára korábban igen kedvelt műsorok. (pl. “Álljunk meg egy szóra”)

    Kedvelés

  4. Kedves Kam!
    Igaza van! Amikor még volt BRG és BHG (a fiatalabbak kedvéért: az európaiság és a globalizáció felkent főpapjaiként működő politikai elitünk által a mammonnak szentelt áldozati oltáron lemészárolt magyar gyárak) egyetlen nyugatival sem találkoztam, aki nem bíárdzsí-t vagy bíéicsdzsí-t mondott. Valahogy nem érdekelte őket, hogy a magyar cég miképp ejti a nevét. Egyszer egy hivatalos helyen engem is „helyre tettek” „globalizált, európai honfitársaim”, mert íbéem-et mondtam ájbíem helyett. Azt válaszoltam, hogy azonnal megváltoztatom a szóhasználatomat, ha ők vécé (gyengébbek kedvéért: WC) helyett dabljúszít fognak mondani és ezentúl a „dabljúszíbe” járnak majd „pisszelni”. Ezt üzenem a Duna tévé riporterének is. Azt is megkérdezném, hogy tudja-e, hogy egy zulukaffer vállalat nevét hogyan kell “szpellingelni” zulukafferül. Esetleg ismeri-e a hutu és tuci (gyengébbek kedvéért tutsi) szpellinget is? Esetleg tudja-e (mert tapasztalataim szerint nagyon kevesen tudják), hogy miképp kell helyesen kiejteni a lengyel városnak, Lodz-nak a nevét (Łódz). Pedig itt van a szomszédban. Vagy miképp kell kiejteni a francia munkásszakszervezet (Confédération générale du travail) nevének a rövidítését (CGT) ? Nos elárulom: nem szídzsití, hanem szézsété. Mert ha még ennyit sem tud, kénytelen leszek kétségbe vonni a „korszerűségét” (gyengébbek kedvéért: modernségét) és Távol-Mucsa környéki, tanyasi trogloditának minősíteni. Olyannak, aki egy horhos oldalába ásott, digitális tévével és szibériai árnyékszékkel összkomfortosított löszbarlangban lakik és gyűjtögető életmódot folytat. (Mármint gyűjtögeti, amit mások megtermeltek.) Vagy csak a “szent angol” szpellingelést kell mindenkinek ismernie? Annak a nyelvnek az idióta betűzését, amelynek még egy normális, emberi helyesírása sincs, ehelyett latin írásjegyek illogikus kombinációjából álló, kódolt hieroglifákat használ? Ez ihlette a hajdani szocialista oktatási minisztérium akkor még kryptoliberális baromállatait – Magyar Bálint és Pokorny szellemtelenségi elődeit – a „szóképekben való olvasás” bevezetésére. „Európai” piktografikus írásként akarták tanítani a „mucsai” magyar betűírást. Ezt a regresszív lépést is – szokásuk (hazugságkultúrájuk) szerint – haladásnak, előrelépésnek nevezték. Igen, igazi „modernizélés”, modern izélés volt. Esetleg annak idején a Duna tévé idézett tudósítójának (a csak Hunglishul tudók kedvéért: riporter) ilyen volt a viszonya a “szent oroszhoz” is? Tudom, hogy nem volt. Akkor a kulturális talpnyalásnak azt a szintje Magyarországon még ismeretlen volt. A gond nem az, kedves Kam, hogy nagy az Isten állatkertje, hanem az, hogy túl sok benne a majom. Akikben a programozással kialakított, a „mainstream” divathoz való igazodás eredetileg feltételes reflexei már feltétlenekké alakultak. Ez az emberfajta a humán evolúciónak a fogyasztói társdadalomban kialakult legújabb eredménye. Az a fajta, akit az amerikai utca embere úgy nevez, hogy „a true pain in the arse”.

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.