Aki átélte a tegnapi földrengést Japánban – első kézből a tragédia helyszínéről

A 6852 szigetből álló Japán a földrengések hazája. Lakóinak lába alatt itt mozdul meg legtöbbször a talaj, szeszélye szerint évente több ezerszer. Akire gyakorta ráköszöntött a hirtelen bizonytalanság, hogy az életéből mindössze 20-40 másodperc maradt, más emberré válik. Mert a földrengést megszokni nem lehet.

A Japánban töltött 31 évem alatt számtalanszor találkoztam a természet gigászi erejével. A földmozgást az épület egyre erősödő jobbra-balra ingásából észleljük, amit aztán vérfagyasztó hang-egyveleg kísér. Reccsenések, roppanások, lehulló tárgyak zaja, ablaktörés, sikolyok, összedőlt épületek robaja. A cseresznyevirágos szigetországban hat esetben kényszerültem gyors és végső számadásra. Ebből egyik alkalommal az épület rendhagyóan nem jobbra-balra, hanem körmozgással ingott, másik alkalommal pattogott, a harmadik eset pedig az időtartamával volt rendkívüli, tudniillik, majdnem egy percig tartott. Ezeken azonban mind volumenében, mind időtartamában messze túltett a mai idegpróba. 

Japán idő szerint délután 3 óra után megmozdult alattunk a föld, és ez az állapot kisebb-nagyobb megszakításokkal immár tizenegyedik órája tart. Az épület inogni kezdett, és amint a kilengése 10-15 másodperc elteltével nem hogy csökkent volna, de erősödött, menekülőre fogtuk a dolgot. A japán házakat úgy építik, hogy földmozgásra inogjanak. Úgy többet kibírnak, míg a masszív szerkezetek, amelyek könnyebben összeroppannak. Bár a hozzáértők szerint ilyenkor okosabb asztal alá bújni, többen a szomszédos parkolóban kerestünk menedéket, ahol az összedőlő épületek és villanyoszlopok sem tehetnek bennünk kárt. “Ódzsisin, ódzsisin!” (Földrengés, földrengés!) hangzott fel innen-onnan. A máskor oly függőleges falak és oszlopok most táncot jártak körülöttünk, a szomszédok sikoltva futottak ki házaikból, akadt, aki pizsamában, macskáik pedig halálfélelemben rohangásztak körülöttük.

A kisebb földmozgásokat az utcán járva észre sem vesszük, de most a parkoló aszfaltja úgy vonaglott, mintha szőnyegként rángatnák a lábunk alatt. “80 éves vagyok, de ilyet először éltem meg” – morogja szomszédom, Tamura bácsi, akivel summázva összegezzük az utóbbi évtizedek megpróbáltatásait. A rázkódás néhány perc múltán csitult, de nem múlott. Egy fiatalasszony széket és takarót hozott a parkolóba. Még órákkal később is ott találtam, ölében sokkos kisfiával. A gyerek sikoltozott, amikor zárt helyre próbálta visszavinni. Mi viszont visszaszállingóztunk házainkba, és mint ilyen esetben mindig, bekapcsoltuk a televízió állami csatornáját, az NHK-t. A japán kormány mindig azon keresztül ad hírt, és közli a további teendőket. A mai hírek a pusztításról szólnak. A Richter-skála szerinti 8,9-es rengés az utóbbi 140 év, más állítások szerint Japán eddigi legnagyobb földrengése volt. Meghaladja az 1995 évi, hatezer áldozatot követelő kobeit, ami “csak” 7,3-as volt. A kár előzetes becslések szerint 100 milliárd US dollár. A cunami 6-10 méteres hullámai egész városrészeket sodortak el. A kamera ráközelít az utcán keresztben fekvő halászhajóra, amit egyszerűen csak odadobott az óceán. Az üzletek között autókat sodor az ár, tulajdonosa a habokban úszik utána. A halottak száma hivatalosan 110-nél jár, de a számadat egyre kúszik felfele. Rövidesen elérheti a több százat, ezret. A Fukusima atomerőmű két blokkjának a hűtése leállt. Nukleáris vészriadót rendeltek el. Több városban tűz ütött ki, a házakkal egyetemben leégett egy olajtározó is. A naritai nemzetközi repülőtér összes járatát törölték, leállították a metrókat, vonatokat, de még a felvonókat és a mozgólépcsőket is. A boltok többsége bezárt. A híreket nézve 5-10 percenként, amint erősödik a rezgés, ugrunk az ajtóhoz, felkapjuk a túlélő csomagot, és ha kell, futunk. “Fuss az életedért!” Nehéz éjszakánk lesz.

Persze, tudom, Japán mint mindig minden nehézségen, ezen is túlteszi magát. Nem csak azért, mert a földrengésekre legjobban felkészült ország, de azért is, mert a japán emberek szorgalma és munkaszeretete a természet minden csapásán úrrá lesz.

Doma-Mikó István

Tokió

Nemzeti InternetFigyelő

 

2 című bejegyzés “Aki átélte a tegnapi földrengést Japánban – első kézből a tragédia helyszínéről” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Kedves István! Borzongva olvastam a beszámolódat. Amikor meghallottam a híreket, az első gondolatom Te voltál, és kértem Istent óvjon meg…
    Tiszta szívemből megörültem, amikor megláttam a címet, tudtam a tudósító Te vagy. Nem illendő dolog ilyen szörnyű tragédia idején örömködni, de mikor az embernek egy barátja ad életjelt magáról, megengedett…
    Vigyázz magadra, Isten óvjon továbbra is!
    Barátsággal üdvözöllek.

    Kedvelés

  2. Szörnyű időszakot éltél túl kedves István, amit látunk a tv-ben, az félelmetes, a hírek, amiket hallani, szintén riasztóak. Tudom, hogy Te mindenkin segíteni szeretnél, de ebben a nehéz helyzetben ez nem túl egyszerű. Remélem, az atomerőműtől jó távol vagy!
    Vigyázzon Rád továbbra is a Jó Isten, és segítse meg a japán embereket is!
    Barátsággal: Ibolya

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.