Humánerőforrás…

„Vannak mezők, Neo, végtelen mezők, ahol az emberi lények többé nem születnek. Termesztik őket.”

Idézünk a Hír Tv weboldaláról:

„A népességfogyás megállítása lehet a siker kulcsa

Réthelyi Miklós miniszter szerint a „legfontosabb erőforrásaink a gyermekeink”; Magyarország csak akkor lehet sikeres és gazdag, ha elegendő gyermek születik, ezért el kell távolítani az akadályokat a gyermekek születése elől. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője sorskérdésnek nevezte a népességfogyás megállítását, és jelezte: a kormány feladata megteremteni annak feltételeit, hogy a gyermektelenség ne jelentsen gazdasági előnyt a jövőben, illetve hogy el tudja fogadtatni, a gyerekre ne teherként, hanem „saját életünk egy újabb lehetőségeként” tekintsünk.”

Ej, de ismerős ez valahonnan! Hol is hallottuk már ezt egyszer? Megvan!

Viktor Viktortól egyik évértékelője alkalmából:

„…a gazdasági válság kezelésének egyetlen hatásos módja a gazdasági növekedés beindítása, szinte minden áron.”

„Minden egyes megszülető gyermek befektetés, amely sokszorosan meg fog térülni az országnak, amikor képzett és egészséges felnőtté válva munkát vállal, és részt vesz a javak előállításában.”

A szóhasználat az, amelyre ismételten szeretném felhívni mindenki figyelmét! Áras népeknek hítták a régiségben az olyan embereket, akiknek szemléletmódja ismerősen cseng, hogy úgy mondjam visszaköszön Viktor Viktor, valamint minisztere beszédmódjában.

A táncoslábú hazudozó pereputtyát menesztő régi-új kormányfő szóhasználata túlhaladta az „elgondolkodtató” jelzőt, szinte felkiáltójelként magasodik előttünk, akinek van füle a halláshoz, azonnal meghallja. Érdekessége ezeknek a legutóbbi beszédeinek, hogy azokban a megképződött helyzetekről úgy beszél, melyekben a magyarokkal ez meg az történt, a magyarok soha nem látott mértékű adósságnövekedést szenvedtek el, a magyarok így jártak, a magyarok úgy jártak, a magyarok emígy jártak. Soha nem azt mondja, hogy mi jártunk így, vagy úgy, mindig csak a magyarok. A kormányfő az utóbbi időkben beszédeiben mintha csak egy külső szemlélőként, kívülállóként mondana el egy történetet, amely rólunk szól, nekünk, azoknak, akiknél jobban senki sem tudja, mivel velünk történt, mi éltük át, mi szenvedtük meg. Mintha csak egy kívülálló, egy idegen mesemondó szórakoztatna, vagy traktálna bennünket történeteivel, függetlenül attól, kíváncsiak vagyunk-e rá, vagy sem. Mintha ő nem is közénk tartozna, nem magyar volna, csak kitűnően beszélné a nyelvünket. Jó Ha Figyelünk!

Visszatérve Réthelyi miniszter úr szavaira. A Hír Tv weboldalán olvasható hírben ugyan nem szerepel, de a „Kommentár nélkül” című videóbejátszásban arról is beszél a tárcavezető, hogy nem a régi értékekhez kell visszatérni, mert ott az egyén alá volt rendelve a közösségnek, hanem a mostani világot kell jobbá tenni, vagy valami ilyesmi. Nos, ez a múltat teljes egészében eltörölni talán nem, de félig eltörölni egészen biztosan akaró szemlélet az, ami megérteti az emberrel, hogy mi is az, ami itt alkotmányozás címén zajlik. Miért is nem áll szándékában még csak napirendre sem vetetni a Szent Korona jogfolytonosságának visszaállítását egy magát nemzetinek mondó pártnak, ráadásul kétharmados többség birtokában. De hát mit is várhatnánk egy olyan politikai érdektömörüléstől, ahol a gyermek már nem áldás, nem öröm, mindösszesen csak „legfontosabb erőforrás” vagy „befektetés, amely sokszorosan meg fog térülni az országnak”.

Hogy is mondta Morpheus, amikor Neo-t kalauzolta a valóság sivatagában?

„Vannak mezők, Neo, végtelen mezők, ahol az emberi lények többé nem születnek. Termesztik őket.”

Ilyen lenne hát a legújabb kori, a szavazófülkékben lezajlott forradalom humánerőforrás-gazdálkodása? Ennek a végén is cseppfolyósítják majd a holtakat, hogy intravénásan táplálhassák az élőket? Ki tudja? Hiszen már ma sem tudjuk, hogy mit eszünk és mit iszunk.

Mammon világának vazallusai lélek és feltétel nélkül tesznek meg mindent a profit érdekében. Mindezek fényében meglehetősen szürreális az a kijelentés, hogy az abortusztörvény nem szorul módosításra, mert azzal a többség elégedett. Mondják ezt a hatalom jelenlegi birtokosai a hatmillió elvégzett művi terhességmegszakítás után.

Járja mifelénk egy mondás a városi szóhasználatban: Akik támogatják az abortuszt, már mind megszülettek.

„Magyarország csak akkor lehet sikeres és gazdag, ha elegendő gyermek születik…” – mondja a nemzeti erőforrás minisztériumának első embere.

Figyeltek?

Arról egy árva szó nem sok, annyi sem esett, hogy mikor lehet boldog Magyarország, a Magyarországot lakó magyarok, a magyar nemzet! A siker időleges, a gazdagság mulandó, elherdálható. Miként földi porhüvelyünk is, romlandó, de a lelkünk örök. Az első és legfontosabb a lélekkel való törődés lenne, de Mammon világában az őt elvtelenül kiszolgálók nem engednek szárnyalni bennünket, magasztosabb eszmék követése helyett visszahúznak minket a rögvalóság mocsarába, pénztárfőkönyvi rubrikák precizitásába rendezve életünket.

Ahogy Morpheus mondta:

„Amint láttam ezt a tiszta, elborzasztó precizitást, rájöttem mennyire nyilvánvaló az igazság.

Vagy egy másik klasszikusból (A ragadozóból) vett mondattal azt is mondhatnám:

„Fogyóeszközök vagyunk.”

Félreértés ne essék, természetesen magam is kívánatosnak tartom a lélekszám gyarapodását, hiszen Európa többi országához hasonlóan, nálunk is öregszik a társadalom, amely folyamat ráadásul egy népességfogyással is párosul. Újra és újra a szemléletmód az, amire szeretném ráirányítani az igen tisztelt Olvasó figyelmét! Kicsit olyan ez, mint amit Vona Gábor a cigányok népszaporulatáról mondott. A rendszer sajátosságából adódóan az esetek tekintélyes többségében kizárólag az anyagi haszonszerzés motiválja a gyermekszülést. Az embernek óhatatlanul ez jut az eszébe, amikor Viktor Viktort vagy miniszterét hallgatja. A gyermek már nem öröm, nem áldás, csak a pénztári főkönyv bevételi rubrikájában szereplő összegek feljebb tornázására való praktikus megoldás. Erőforrás, meg kitűnően megtérülő befektetés. Ezért kell belőle minél több! (Csak épp azt nem teszik, hozzá, hogy eftársak, meg, hogy ötéves terv!) És nem Franciscótól halljuk ezeket a szavakat, hanem Viktor királytól és hű emberétől, a tárcavezető minisztertől.

A stílus maga az ember. A szavak sok mindent elárulnak azok számára, akik nemcsak hallgatják, de meg is értik a szavak valódi jelentését.

A fülkeforradalmárok beszédstílusában, az általuk használt retorikai fordulatokban tetten érhető, hol húzódik az a határ, ameddig van bátorságuk elmenni. Félő azonban, hogy az ún. polgári jólét anyagias szemléletű, a rendszer gyökeres megváltoztatása helyett csupán korlátozott, és könnyen visszarendezhető tessék-lássék átalakulása ide már nem lesz elegendő.

Magam, szembehelyezkedve a miniszter által mondottakkal, úgy gondolom, hogy pontosan a régi értékekhez kellene visszatérni, és nemcsak az alkotmányozás, hanem a mindennapi életvitel során is. A régiségben a természettel szerves kapcsolatban élt együtt az emberiség. Emberi léptékekben. Arányosan, egészséges egyensúlyban.

Humánerőforrás-gazdálkodás helyett lélek(újjá)építésre lenne szükség, de még pediglen íziben!

Egy ötlet, hogyan is kezdjük el:

Isten áldjon minden igaz, jó magyar embert!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő

12 című bejegyzés “Humánerőforrás…” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. “A táncoslábú hazudozó pereputtyát menesztő régi-új kormányfő ” hozta a sajat pereputtyat.
    Vitézyk, Orbán és egy Hankiss – vér(narancs)vonal
    http://kuruc.info/r/6/75630/

    “#9WARRIOR2010-02-13 08:37:46válasz erre
    Vitézy Dávid – állítása szerint – egyetlen korrupciós ügybe keveredett BKV-s cégvezetővel, így Fuzik Zsolttal sem ápol közeli barátságot, csak a felügyelőbizottsági és VEKÉ-s tisztségeiből adódó munkakapcsolatot tart velük. A BKV egykori fideszes fb-tagja a Nollal közölte: minden őt rágalmazóval szemben megteszi a büntetőfeljelentést – szól a hír.
    A Lauder Javnén végzett Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője, a BKV felügyelőbizottságának (fb) egykori, Fidesz által delegált tagja több szemtanú elmondása alapján márpedig Fuzik Zsolt Béla köcsöge.
    De, hogy a történet még izgalmasabb legyen, nézzük, Dávid kisasszony milyen szálon kapcsolódik Orbán Viktor családjához.
    Kiderül szépen lassacskán, amit amúgy is sejtettünk, mégpedig hogy a fővárosi cilibulikban minden párt és holdudvara benne van valamilyen módon. Orbán Anita a férjén keresztül, a Vitézy klán pedig Hankiss-Erdős Ágnes (Erdős Péter* lánya) és Vitézy László közös gyermeke, Vitézy Dávidkán keresztül, aki néhány évesen már a VEKE kis főnökeként a média egyik főszereplőjévé vált, és mondja akár hetente is a tutit. Dávidkából előbb-utóbb minisztert vagy minimum államtitkárt szeretnének csinálni a szülők. Buzeráns Dávidka nagybátyja az a Vitézy Tamás, a László testvére, aki a Helyi Théma c. lap tulajdonosa, és a minapi hírek szerint BKV-reklámra is kapott pénzeket a közösből. Vagyis szépen osztogattak egymásnak az elvtársak és az urak.
    A Vitézy klán egyébként nagyon nyomulós fajta. Vitézy László bent ül az ORTT-ben is, mint a pályázatokat elbíráló grémium egyik szakmai tagja. Hogy mekkora pénzek fölött diszponálnak, amikor filmek elkészítéséhez szavaznak meg sok százmilliót, azt csak sejtjük. Ezekben a szakmai bizottságokban megállapodnak a “különféle oldalak” szakértői, kiknek adnak pénzt, majd, ha az illető megkapja, ahogy az a pályáztatásoknál lenni szokott, valószínűleg valamennyit szépen vissza is oszt.
    Vitézy László a rendszerváltás előtt még együtt parolázott a komcsikkal, utána meg Szélessel, Libajnaival és Gyurcsótánnyal együtt szétlopták az állami vagyont. Ennek visszamenőleges feltárása szintén a Jobbik feladata lesz. Tehát miközben mindenki azt gondolja, hogy Dávidka a VEKE hőse, a téma szakértője, kiderült hogy szimplán rokoni kapcsolatainak köszönheti a BKV-s helyét.
    Vitézy Tamás különben a Helyi Thémához fideszes önkormányzatoktól is kap pénzt. Vitézy Zsófia pedig, aki Vitézy László lánya, a Magyar Nemzet kulturális rovatának vezetője, a HírTV műsorvezetője, és a Reform c. hetilap becsődöltetője. Nem éppen a szakma csúcsa, de hát ő az Orbán-rokon. A Vitézy-Erdős-Orbán klán összefonódása itt látható ábrázolva.”
    http://althir.org/index.php?com=article&id=487296

    A mai Magyar Nemzetben (5.oldalon) megjelent egy egesz oldalas szemelveny Nyilvanos az uj alkotmany tervezete cimmel.Profi modon befolyasolja az olvasot a “Munkatarsunktol” nevezetu szerzo.

    Így alakítanák át a kormánypártok az országot – Itt az új alkotmány tervezete
    http://www.origo.hu/itthon/20110309-a-fideszkdnp-alkotmanytervezete.html
    A fenti linken talalhato cikkben megadjak az alkotmany tervezet letolthetosegi helyet is.En letoltottem.Ez egy EU-s alkotmanytervezet,a magyar embereket valoban “EROFORRASKENT” kezeli.A magyar nemzethez kb.annyi koze van ennek a tervezetnek,mint volt a sztalini alkotmanynak a magyar nemzethez.Igaz,a sztalini alkotmany keszitoi es haszonelvezoi , valamint a mostani tervezet keszitoi es haszonelvezoi kozott nemcsak eszmei rokonsag,de valosagos,versegi rokonsag is talalhato.
    Mert vegulis a kommunizmus es a mostani liberalizmus egy torol fakadt/fakad.

    A tervezet igy indit:”ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART”.
    Nem tudom,melyik Istennek kellene megaldania a magyart,ugyanis a Fidesz-Kdnp 1990 ota bent ul a parlamentben,..es meg mindig nem aldotta meg az az Isten a magyart.Mivel,a 2010-es valasztasok elott a fideszes ,kdnp-s foguruk gyakran megfordultak bizonyos helyeken,hat gondolom,..az o Istenuk aldasat kerik a magyar nemzetre.

    Felsültek a zsidók a Best of Hitgyülivel: töröltették öt oldalról, most több mint ötven másikra töltöttük fel
    http://kuruc.info/r/22/61593/

    Csak erős idegzetűeknek! – csíkszeredai ?katolikus? elsőáldozás
    http://www.youtube.com/watch?v=lepteZrmY9k&feature=related

    Mi történik ha IGAZHITŰ ZSIDÓ és MUSZLIM emberek találkoznak? Kitor a BEKE!
    http://www.youtube.com/watch?v=ImXKl1cOCe4&feature=related

    De az az Isten nekunk,tobbsegi magyaroknak ,tudvalevo, nem aldast hoztak.Hoztak :1919-et, 1920-at,1948-1989 -et, 1990-2011 -et.
    Figyelmesen vegigolvastam es a videokat vegigneztem/hallgattam a “TAHSZ – Szövetség a magyar alkotmányosságért” topikban.
    https://internetfigyelo.wordpress.com/2011/03/10/tahsz-%E2%80%93-szovetseg-a-magyar-alkotmanyossagert/
    Meggyozodesem,hogy a magyar nemzet megmaradasat csakis a fenti videokon korvonalazott ,es nemzeti erzelmu alkotmanyjogaszok altal alaposan kidolgozott ,ALKOTMANY biztosithatja.Vagyis, VISSZA a GYOKEREKHEZ.Ennek mai.21.szazadi formajat ne a kommunista es liberalista leszarmazott alkotmanyjogasz adja meg,mert akkor magyar foldon magyar elet,magyar boldogulas sohasem lesz.Mar igy is a kalmarok markaban vagyunk.Kalmarokra magyar alkotmanyt bizni egyenlo a magyar nemzet ongyilkossagaval.
    Kivancsi vagyok arra,van-e harmadik elgondolas az alkotmanyozas modjara.

    Kedvelés

    1. A partok jonnek es mennek.A vilagpolitika szinpadan a politikai-gazdasagi erdekszovetsegek megalakulnak,majd elmulnak.Ilyen tobbek kozott a mostani EU is.DE a MAGYAR NEMZET MARAD.Itt,a Karpat-medenceben.Magyar nemzeti iranyitas alatt.Eppen ezert a Magyar Alkotmanyban semmilyen vonatkozasban nem jelenhet meg az EU.A kormanypartok alkotmanytervezeteben uton-utfelen deklaraljak az EU-hoz valo “husegunket”.Nem a kormanyparti mediakbol kell az informaciot szerezni,le kell tolteni a tervezet szoveget es figyelmesen vegigolvasni.
      Elhiszem,hogy Orban Viktor sokat tett az EU-ert.Csakhogy o a magyar namzet pillanatnyi kormanyfoje,tehat neki es csapatanak ELSORENDU KOTELESSEGE a magyar nemzet megmaradasat szem elott tartania.Orban Viktor hitvallasat/elkotelezettseget orszag-vilag ele tarta,akkor most mit varhatunk tole mi,a tobbsegi nemzet ?
      “#
      Idézet Orbán Viktortól

      Orbán Viktor:
      “A Likud egy nemzeti párt, kormányzópárt és
      nemzeti párt Izraelben. Mi is nemzeti párt vagyunk Magyarországon,
      az elveink is közel vannak egymáshoz, szeretnénk, hogyha
      a jövőben az együttműködésünk az még szorosabb
      lenne, mint a múltban volt. Ennek a jövőre nézve lehet jelentősége”

      Izrael, 2005. június
      23.”
      Nos,”Ennek a jövőre nézve lehet jelentősége”.Nagyon is ertjuk mi,akik nem betelepult Vilagpolgarok vagyunk.Oseink ezert a foldert eltek es haltak.Ez a magyar fold adott nekik kenyeret,megelhetest ugy,hogy dolgoztak rajta es ezaltal volt lehetseges az eletuk.A KALMAR jon-megy,profitot csinal maganak,olcson vesz,dragan ad el.Ebbol jol megel.Az emberi elet soha nem merheto profitban.A fidesz-kdnp arra hivatkozik,hogy az elmult 8 evben nem ok kormanyoztak.Ez igaz.De az elmult 8 ev profitszerzo,rablo,a nemzet eleterejet vegsokig megcsapolo torekveseknek,nemzetellenes buneinek ellenallhatott volna.No nem a kordonbontassal,sokkal inkabb a valodi ellenzeki szerep felvallalasaval es kovetkezetes vegigvitelevel.Sajnos,en erre semmi szandekot es cselekedetet nem lattam az elmult 8 evben,ezert alapos a gyanum,ez a szandek es cselekedet most sincs sehol.Legfeljebb a szavak szintjen,de annak mar itt,a tobbsegi magyarok kozul,egyre kevesebben hisznek.Hinni meg ugye a templomban kell.Ha megnezem a fenti videot es beleolvasok a video alatti hsz-ekbe,…hat mar a templom sem a regi.Affele multi-kulti,mint a kormanypartok alkotmanytervezete.
      Amire akar azt is mondhatnam:INTERNACIONALISTA.Azt hiszem,ebbol a nemzetnek mar epp elege van.

      Kedvelés

  2. Hogy mennyi HUMAN EROFORRASRA bukkantam!!
    Ez,szinte hihetetlen!

    “MÁRCIUS 10 – BŰNÖZŐ KÉPVISELŐK
    A többiek – a nagyhalak – nem a kőbányában dolgoznak, hanem az alkotmány (takonytákolmány) szövegét körmölik….

    Íme, az ország “krémje” MSZP- SZDSZ

    Lehetne az is a címe hogy ki-kicsoda? Ezekről vajon miért nincs szó a híradóban, origo-n stb…

    1. Bajor Zoltán SZDSZ vesztegetés előzetesben
    2. Tátrai Miklós MSZP hűtlen kezelés előzetesben
    Nemzeti vagyonkezelő
    3. Wieszt János MSZP vesztegetés előzetesben
    4. Kabai Károly MSZP adócsalás, magán okirat h. 2,6év jogerős börtön
    5. Nagy Imre MSZP 100 millió áfacsalás házi őrizet
    6. Zuschlag János MSZP sikkasztás, hűtlen kezelés 6 év letöltendő börtön
    7. Fürst György MSZP hűtlen kezelés szabadlábon Terézváros védekezik
    8. Páva zoltán MSZP hűtlen kezelés szabadlábon komló védekezik
    9. Orbán István MSZP vesztegetés előzetesben
    10. Benedek Fülöp MSZP okirat hamisítás 1.5 év felf.
    Államtitkár számtalan bűncselekmény és folyamatban lévő eljárások!
    11. Horváth Klára MSZP hűtlen kezelés eljárás alatt
    12. Herédi Dezső MSZP sikkasztás, hűtlen kezelés Előzetesben
    Tiszaderzs vádemelés
    13. Gál István SZDSZ hűtlen kezelés megalapozott
    Balmazújváros gyanú,
    14 Szabó Lóránd MSZP-SZDSZ személyes adatokkal pénzbírságra
    dombóvár visszaélés ítélve
    15 Kálmán András MSZP Hűtlen kezelés előzetesben
    16. Karakasev Anna MSZP Sikkasztás 10 hó. Börtön
    Salgótarján
    17. Walter Dezső MSZP Hatalommal visszaélés Jogerős ítélet
    18. Gyurcsány Ferenc Altus ügy. Bíróság mondta ki, jogosolatlanul gazdagodott a magyar állam rovására 84 millió forintal
    19. Rácz Péter Magyar úttörő sz. hűtlen kezelés 1,5 év felfüggesztett
    20. Csonka Gábor MSZP vesztegetés 3év börtön
    Lendvai kampányfőnöke. Hivatali befolyással üzérkedés
    21. Szabó Gábor MSZP- SZDSZ Magánokirat hamisítás 8 hó börtön
    22. Kaszab Csaba MSZP hivatali befolyással űzérkedés 2 év börtön
    23. Szarvas Attila MSZP társadalom biztosítási csalás 1év 10 hó börtön, szökésben
    24. Pénzes Sándor Veres János Adócsalás jogerősen elítélve
    szponzora
    25. Hunvald György MSZP üzletszerűen, folytatólagosan előzetesben elkövetett vesztegetés, stb
    26. Nyékesi Béla MSZP 300milliós csalás Megalapozott gyanú
    27. Kálmán András MSZP hűtlen kezelés Megalapozott
    dunaújváros gyanúval nyomoznak
    28. Borovszki Tímea MSZP hűtlen kezelés Előzetesben
    29. Gál György MSZP üzletszerű,bűnszervezetben előzetes
    30. Kardos Péter SZDSZ elkövetett csalás letartóztatásban
    31 Hunvald György MSZP sikkasztás mind a hárman
    32. Nyolc Erzsébetvárosi MSZP-s képviselő az előző három díszpinty mellett előzetesben, vagy szabadlábon védekezve.
    33 ..Kolompár Orbán MSZP sikkasztás vádemelés
    csalás megtörtént
    34. Kodela László MSZP adócsalás 8.1milliós pénzbünti
    35. Weiszenberger L.MSZP hivatali befolyással jogerősen
    üzérkedés elítélve
    36. Benedek Fülöp MSZP hivatali visszaélés jogerősen
    államtitkár számtalan más bűntett elítélve
    jelenleg is folynak a bűntető eljárások ellene
    37. Balázs Gábor MSZP számlagyár felfüggesztett szabadságvesztés
    38. Deme Gábor MSZP kettős gyilkosság előzetesben
    39.Gyarmati Mihály MSZP hamis tanuzás 800 forint
    Nyíregyháza pénzbünti
    40.Hámori Csaba MSZP emberre fogta vadászfegyverét börtön felfügesztett
    41. Hering Gyula MSZP 100 márkát lopott 1 év börtön
    Pécs az édesanyjától!!! Ez a legszebb!!!
    42.Kemecsei Árpád Barát Etele kampány Csalás, fiktív számlák megalapozott gyanú, nyomoznak
    43. Kövecses Gábor MSZP csalás, sikkasztás vádemelés közokirat hamisítás alatt
    44. Lados István MSZP Zuschlag ügy elitéltje. (körlevélből)
    A LEGÚJABB
    ENYVESKEZŰ
    A Blikk megírta, hogy Rákay Philip 40 milliós csalással vádolható, de ezt a Fideszes “művész” tagadja és be akarja perelni a lapot. Mivel a Blikk adatai általában helytállóak ezért vélhető, hogy a Blikknek nem kell aggódnia a per miatt. Előző blogunkban a művészúrnak számos sötét ügyét idéztük, lapok alapján. Kép: a művészúr

    Bejegyezte: glaborka dátum: 19:06
    Címkék: patkányköztársaság, zsidóbűnözés
    MÁRCIUS 10 – ZSIDÓKKAL SZEMBEN NEM MŰKÖDNEK A BÍRÓSÁGOK
    KETTŐS MÉRCE A BÍRÓSÁGOKON
    Ha ártatlan magyarokat kell elitélni a véleményük miatt, akkor a cionista bíróságok a legnagyobb bűntetéseket szabják ki. Pl. Budaházy és politikai fogolytársai esetében, vagy a Magyar Gárda elleni perekben és a sort még a végtelenségig folytathatnánk. De ha zsidó bűnözőkről, terroristákról van szó, akkor a bíróságok ólom lábakon cammognak és úgy viselkednek mintha az erős mágneses tér miatt lebénultak volna. Alább két jellemző eset.
    „ÁVH-ÁS ORSZÁGBAN ÉLÜNK”
    Császár Előd (képen a Blikkből a tárgyalásán) nemcsak a tévés mocskairól híresült el, hanem attól is, hogy elgázolt egy vétlen rendőrautóst, aki meghalt és a végén fölmentették. Császár anyja az az ÁVO-s tiszt volt a belügyminisztériumban, aki azt nyilatkozta hivatalosan 1994-ben, hogy az ÁVH-nál nem történtek kínzások. „1998. december 17-én a Szilágyi Erzsébet fasorban Császár közel 100 km/óra sebességgel haladt. Előd nem kapta meg méltó büntetését, hiszen a rendőrség nem csukta rács mögé, pedig a balesetet követő vizsgálatok során még marihuánaszármazékot is találtak a vérében. Azt azonban nem tudták bebizonyítani, hogy az énekes drog hatása alatt állt, amikor a baleset bekövetkezett.” – szólt a Blikk cikke (2010/4/27) Kép: MTI

    Mostantól szabadon járhat-kelhet Kulcsár Attila
    Nyolc év után jogerősen megszüntetett Kulcsár Attila ellen minden kényszerintézkedést a Fővárosi Bíróság (FB) a megismételt elsőfokú büntetőper pénteki tárgyalásán. (MN, 2011. február 11.) Eredetileg, nyolc éve még Kulcsárt 130 milliárd Ft ellopásával vádolták…”
    http://elhallgatotthirek-hungariannews.blogspot.com/

    Kedvelés

    1. A kormanypartok Alkotmany tervezete szerint ugyanilyen “jogrendszerben”szeretnenek szeretnenek tovabbra is elni,…OK!
      De NEM a MAGYAR NEMZET !A vilagpolgarokat kiveve,hisz nekik lehetseges (?) az egesz vilag..a hazajuk,..es a szolgajuk.

      Kedvelés

      1. Sosem ertettem,mi szukseg van a 10 millios Magyarorszagban egy nagy rakas politikus es kommunikacios “szakember” kepzesere.Az alabbi idezet megadja erre a valaszt:

        “”Még sohase volt a tömegszuggesztió olyan hatásos, még sohase rendelkeztek a manipulálók olyan hatékony, tudományos tapasztalatokra épített propaganda technikával, olyan beható tömegkommunikációs eszközökkel, mint ma.”
        (Konrád Lorenz)
        NEMZETEK MEGSEMMISÍTÉSÉRŐL

        “A nemzeteket úgy likvidálják – mondta Hübl -, hogy legelőször elveszik emlékezetüket. Megsemmisítik könyveiket, műveltségüket, történelmüket. És valaki másféle könyveket ír, más műveltséget nyújt, és másfajta történelmet gondol ki nekik. A nemzet aztán lassan elfelejti múltját és nem érti jelenét. A környező világ még sokkal hamarabb felejt.
        Hát a nyelv? Azt minek vennék el tőlük? Puszta folklórrá válik, és előbb-utóbb természetes halállal kimúlik.” (Milán Kundera: A nevetés és felejtés könyve, Európa, Bp. 1998. 201-202. oldal)”
        http://www.magyarmegmaradas.eoldal.hu/cikkek/figyelemre-melto-irasok/1259.html

        Nos,a kituzott celt mar majdnem elertek/vagy tan el is ertek?

        Ezert nem kellett a jol kepzett/fegyelmezett/erkolcsos altalanos iskolas,kozepiskolas.

        Ezert lehetett a tanart szidni,rosszabbik esetben meg is verni.Meg rosszabb esetben agyonverni.

        Ezert epitettek le a valamikori jo szinvonalu szakmunkaskepzest is.

        Ezert szamoltak fel a haza honvedelmet,mert az a hazaszeretetet is jelentette,ha elethivatasnak tekintette a magyar fiatal.

        Ezert lehet meg most is “jogszeruen”kikaparni a magyar magzatokat,pedig a nem kivant ,-ezert csak “terhesseg”- mas modon is elkerulheto.

        Ezert kellett a massagot propagalni,abbol biztos nem szuletik magyar elet(nepnyelven:a buzik).

        Ezert kellet a drogokra raszoktatni a magyar fiatalokat,mert “joguk van”teljesen ertelmetlenul elniuk.

        A fidesz-kdnp alkotmanytervezete is tele van “jogokkal”.
        Amolyan internacionalista-globalista-liberalista-EUsiszta jogokkal.

        Eszembe jut a VIP-es egeszsegugyi ellatasban reszesulo Horn Gyula,a “klasszikus”:

        Lehet,hogy NEM ERKOLCSOS,de JOGSZERU!

        Az otthonukat elveszitett/elveszito, devizahiteles/kozmutartozasos magyar csaladok legfeljebb majd azzal “vigasztalodhatnak”,hogy:
        Amit velunk tettek,az lehet,hogy NEM ERKOLCSOS,de JOGSZERU ?!?!

        Kerem a Magyarok Istenet adja megelnem:csak az a jogszeru,ami ERKOLCSOS.

        Adjon eleg turelmet es bolcsesseget minden igaz magyarnak,hogy ne egymas ellen (polgarhaboru,testverhaboru),hanem EGYMASSAL VALLVETVE,a HAZAERT,a MAGYAR MEGMARADASERT tudjon kuzdeni, es ha kell,akkor harcolni.

        Igaz szeretettel:a hosszunicknevu

        Kedvelés

      2. “Koszonom,hogy eszrevettek!A kormanypartok 4 evente valthatjak egymast.A NEMZET EROFORRASAI FELETT HATALMAT GYAKORLOK meg 8-10 evig pozicioban maradnak.Jol ki van ez talalva.Nem biznak semmit a veletlenre.A magyar embernek elobb-utobb eszre kell mar vennie:eros KALMAR MARKOK szoritjak a nemzet eroforrasait tartalmazo bukszat.Itt a cirkusz 21 eve megy.A hozzavalo kenyer meg mar fogytan.Gondolkozni kellene a magyarnak,de ahhoz csendre van szukseg.Hogy atgondolja,megertse a helyzetet.
        Tenyleg olyan ostobak voltunk,hogy elhittuk:nem mi alljuk a szamlat?Az igaz,nem mi fogyasztottunk.De a szamlat az atvert nep fizeti.Hadd hoborogjon a nep.Addig sem azzal foglalkozik:kiknek,hogyan,mikor jatszottak at (el ) a magyar nemzet vagyonat/eroforrasait.Szoval,errol …pszt…nem beszelni…A szemelyi felelossegrol meg plane nem.
        Megoldas?Nem tudok (en sem).
        Amit gondolok a fenti tervezetrol:ez , egy piros-feher-zold masnival atkotott nemzetirto program.Vagy,ha tetszik,project.”

        “A Magyar Feltámadás előtt áll Nemzetünk
        Posztolta Dr.Mátyás István 11:04 Hozzászólások (0) csütörtök, március 10. 2011

        A Fidesz tegnap nyilvánosságra hozta „Alkotmány-tervezetét”, amely első átolvasásban is érzékelhetően egy nemzeti mázzal bekent Liberális Diktatúra, a négy liberális alapelven álló EU birodalmi diktátumának, a Lisszaboni Szerződésnek a végrehajtási utasítása.

        Kozmopolita és nem Magyar.

        Az, hogy a FIDESZ és KDNP parlamenti képviselői közül lesz-e tizenegy, aki választói érdekeinek megfelelően nemmel szavaz, és ezzel megbuktatja a nemzeti érdekeinket semmibe vevő Diktátumot, nem valószínű, hiszen ők pártjuknak zsoldosai és nem az egyetemes magyarság honvédjei.

        Ezért Hazánk, Nemzetünk és önmagunk megmentése érdekében a Szent Korona iránymutatásával összehangolt önvédelmi feladatot kell végeznünk, Felszabadító Mozgalomként.

        Húsvétig a Magyar Lelket kell feltámasztanunk önmagunkban. Ennek eszköze a hatalom leleplezése és a Szent Korona Értékrend megismertetése. A Párhuzamos Alkotmányozási folyamat ennek alázatos szolgája.

        Minden magyar ember terjessze, bárhol él a világon: a Magyar Feltámadás Jeruzsálemi Útját kell végigjárnia úgy, hogy minden nap egy órát szán önmaga feltámasztására, azzal, hogy otthonában vagy a Feltámadás Útjának egy-egy állomásán személyes részvételével befogadja a Szent Korona Értékrendjét.

        Húsvéttól a Feltámadt Magyar Nemzet „Testet ad az Igének”: saját közösségéből építi fel a Szent Korona Országát, amely mintát ad minden embernek az emberi életre.

        Nagyboldogasszony napján a Feltámadt Magyar Nemzet egységben tesz hitvallást a Szent Koronát értünk és nevünkben viselő Boldogasszonyunk előtt, aki kegyelméből visszanyerjük ezeregyszáz év után újra Magyarságunkat.

        Ehhez kérem a Magyarok Istenének erőt, megvilágosodást és kitartást adó kegyelmét.

        Így lesz!

        Kelt Szegeden, 2011. Kikelet havának 10. napján.

        A krisztusi örök Értékrend szerinti magyar szeretettel:

        Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája
        Címkék:
        Hozzászólás (0)
        Van Blogger.hu regisztrációm, úgyhogy inkább azt használnám, vagy még nincs, de szívesen csinálnék egyet, és azzal szólnék hozzá.
        Név:

        http://drmi.blogger.hu/2011/03/10/a-magyar-feltamadas-elott-all-nemzetunk

        http://radicalpuzzle.blogspot.com/2011/03/az-uj-alkotmanytervezetrol.html

        Kedvelés

      1. Erre az egyuttes 100 %-os szavazasra meg mindig nem talaltam kielegito magyarazatot.

        “A Magyar Köztársaság területén szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erők, valamint a Magyar Köztársaság területén felállított nemzetközi katonai parancsnokságok és állományuk nyilvántartásáról, valamint jogállásukhoz kapcsolódó egyes rendelkezésekről”

        Csak nem HAZANK MEGSZALLASARA adtak aldasukat a honatyak?

        “A Magyar Köztársaság területén szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erők, valamint a Magyar Köztársaság területén felállított nemzetközi katonai parancsnokságok és állományuk nyilvántartásáról, valamint jogállásukhoz kapcsolódó egyes rendelkezésekről kormány(honvédelmi miniszter) részletes vitára bocsátás
        Igennel szavazott képviselők
        Képviselő Frakció
        Ágh Péter Fidesz
        Dr. Ángyán József Fidesz
        Arnóth Sándor Fidesz
        B Nagy László Fidesz
        Babák Mihály Fidesz
        Bábiné Szottfried Gabriella Fidesz
        Dr. Bácskai János Fidesz
        Balázs József Fidesz
        Balla György Fidesz
        Balla Mihály Fidesz
        Balog Zoltán Fidesz
        Balogh József Fidesz
        Dr. Balsai István Fidesz
        Bánki Erik Fidesz
        Bányai Gábor Fidesz
        Bartos Mónika Fidesz
        Bebes István Fidesz
        Becsó Zsolt Fidesz
        Bencsik János Fidesz
        Berényi László Fidesz
        Bíró Márk Fidesz
        Bodó Imre Fidesz
        Dr. Bohács Zsolt Fidesz
        Dr. Bóka István Fidesz
        Boldog István Fidesz
        Borbély Lénárd Fidesz
        Borkai Zsolt Fidesz
        Brájer Éva Fidesz
        Dr. Braun Márton Fidesz
        Dr. Budai Gyula Fidesz
        Csampa Zsolt Fidesz
        Csenger-Zalán Zsolt Fidesz
        Cseresnyés Péter Fidesz
        Dr. Cser-Palkovics András Fidesz
        Csizi Péter Fidesz
        Csöbör Katalin Fidesz
        Czerván György Fidesz
        Dr. Czira Szabolcs Fidesz
        Dr. Czomba Sándor Fidesz
        Czunyiné Dr. Bertalan Judit Fidesz
        Dr. Daher Pierre Fidesz
        Dr. Dancsó József Fidesz
        Dankó Béla Fidesz
        Demeter Ervin Fidesz
        Demeter Zoltán Fidesz
        Dióssi Csaba Fidesz
        Dr. Dorkota Lajos Fidesz
        Ékes Ilona Fidesz
        Ékes József Fidesz
        Erdős Norbert Fidesz
        Farkas Flórián Fidesz
        Farkas Sándor Fidesz
        Farkas Zoltán Fidesz
        Dr. Fazekas Sándor Fidesz
        Fejér Andor Fidesz
        Dr. Fónagy János Fidesz
        Font Sándor Fidesz
        Földesi Gyula Fidesz
        Fülöp István Fidesz
        Gajda Róbert Fidesz
        Gelencsér Attila Fidesz
        Dr. Gruber Attila Fidesz
        Gulyás Dénes Fidesz
        Gulyás Gergely Fidesz
        Dr. Gyimesi Endre Fidesz
        Gyopáros Alpár Fidesz
        Győrffy Balázs Fidesz
        Dr. György István Fidesz
        Gyutai Csaba Fidesz
        Hadházy Sándor Fidesz
        Halász János Fidesz
        Hanó Miklós Fidesz
        Dr. Heintz Tamás Fidesz
        Dr. Hende Csaba Fidesz
        Herman István Ervin Fidesz
        Hirt Ferenc Fidesz
        Dr. Hollósi Antal Gábor Fidesz
        Dr. Hoppál Péter Fidesz
        Horváth István Fidesz
        Dr. Horváth János Fidesz
        Horváth László Fidesz
        Dr. Horváth Zsolt Fidesz
        Dr. Horváth Zsolt (Veszprém) Fidesz
        Dr. Hörcsik Richárd Fidesz
        Dr. Illés Zoltán Fidesz
        Prof. Iván László Fidesz
        Ivanics Ferenc Fidesz
        Jánosiné Dr. Bene Ildikó Fidesz
        Kapus Krisztián Fidesz
        Kara Ákos Fidesz
        Dr. Karakó László Fidesz
        Dr. Kerényi János Fidesz
        Kiss Attila Fidesz
        Dr. Kocsis Máté Fidesz
        Koncz Ferenc Fidesz
        Kontrát Károly Fidesz
        Kontur Pál Fidesz
        Koszorús László Fidesz
        Kovács Ernő Fidesz
        Kovács Ferenc Fidesz
        Dr. Kovács Ferenc Fidesz
        Dr. Kovács József Fidesz
        Kovács Péter Fidesz
        Dr. Kovács Zoltán Fidesz
        Kozma Péter Fidesz
        Kőszegi Zoltán Fidesz
        Kővári János Fidesz
        Kövér László Fidesz
        Kubatov Gábor Fidesz
        Kucsák László Fidesz
        Kulcsár József Ferenc Fidesz
        Dr. Kupcsok Lajos Fidesz
        Dr. Kupper András Fidesz
        L. Simon László Fidesz
        Lakatosné Sira Magdolna Fidesz
        Dr. Láng Zsolt Fidesz
        László Tamás Fidesz
        Lasztovicza Jenő Fidesz
        Lázár János Fidesz
        Lezsák Sándor Fidesz
        Lipők Sándor Fidesz
        Lukács László Fidesz
        Mágori Józsefné Fidesz
        Magyar Anna Fidesz
        Manninger Jenő Fidesz
        Márton Attila Fidesz
        Dr. Matolcsy György Fidesz
        Dr. Mátrai Márta Fidesz
        Meggyes Tamás Fidesz
        Menczer Erzsébet Fidesz
        Dr. Mengyi Roland Fidesz
        Mihalovics Péter Fidesz
        Dr. Mikola István Fidesz
        Dr. Molnár Ágnes Fidesz
        Dr. Molnár Attila Fidesz
        Nagy Csaba Fidesz
        Dr. Nagy Gábor Tamás Fidesz
        Nagy István Fidesz
        Dr. Nagy István Fidesz
        Németh Szilárd István Fidesz
        Németh Zoltán Fidesz
        Németh Zsolt Fidesz
        Nógrádi Zoltán Fidesz
        Dr. Nyitrai Zsolt Fidesz
        Obreczán Ferenc Fidesz
        Dr. Ódor Ferenc Fidesz
        Dr. Orbán Viktor Fidesz
        Örvendi László Fidesz
        Pánczél Károly Fidesz
        Dr. Papcsák Ferenc Fidesz
        Patay Vilmos Fidesz
        Dr. Pesti Imre Fidesz
        Pichler Imre László Fidesz
        Pintér László Fidesz
        Pócs János Fidesz
        Pogácsás Tibor Fidesz
        Pokorni Zoltán Fidesz
        Polics József Fidesz
        Dr. Pósán László Fidesz
        Potápi Árpád János Fidesz
        Dr. Puskás Imre Fidesz
        Rácz Róbert Fidesz
        Dr. Répássy Róbert Fidesz
        Révész Máriusz Fidesz
        Riz Gábor Fidesz
        Riz Levente Fidesz
        Rogán Antal Fidesz
        Román István Fidesz
        Rónaszékiné Keresztes Monika Fidesz
        Sági István Fidesz
        Schmidt Csaba Fidesz
        Sebestyén László Fidesz
        Dr. Selmeczi Gabriella Fidesz
        Dr. Simon Miklós Fidesz
        Simonka György Fidesz
        Szabó Csaba Fidesz
        Dr. Szabó Erika Fidesz
        Dr. Szabó Tamás Fidesz
        Szabó Zsolt Fidesz
        Dr. Szakács Imre Fidesz
        Szalay Ferenc Fidesz
        Dr. Szalay Péter Fidesz
        Szatmáry Kristóf Fidesz
        Szedlák Attila Fidesz
        Szekó József Fidesz
        Székyné Dr. Sztrémi Melinda Fidesz
        Szijjártó Péter Fidesz
        Szólláth Tibor Zoltán Fidesz
        Dr. Szűcs Lajos Fidesz
        Talabér Márta Fidesz
        Tállai András Fidesz
        Tamás Barnabás Fidesz
        Dr. Tapolczai Gergely Fidesz
        Tasó László Fidesz
        Tessely Zoltán Fidesz
        Dr. Tiba István Fidesz
        Tiffán Zsolt Fidesz
        Dr. Tilki Attila Fidesz
        Tóth Ferenc Fidesz
        Tóth Gábor Fidesz
        Dr. Tóth József Fidesz
        Törő Gábor Fidesz
        Dr. Turi-Kovács Béla Fidesz
        Ughy Attila Fidesz
        V. Németh Zsolt Fidesz
        Vantara Gyula Fidesz
        Varga Gábor Fidesz
        Dr. Varga István Fidesz
        Varga József Fidesz
        Varga Mihály Fidesz
        Vargha Tamás Fidesz
        Dr. Vas Imre Fidesz
        Vécsey László Fidesz
        Vigh László Fidesz
        Vincze László Fidesz
        Dr. Vinnai Győző Fidesz
        Dr. Vitányi István Fidesz
        Dr. Völner Pál Fidesz
        Wintermantel Zsolt Fidesz
        Wittner Mária Fidesz
        Dr. Zombor Gábor Fidesz
        Dr. Zsiga Marcell Fidesz
        Zsigó Róbert Fidesz
        Dr. Baja Ferenc MSZP
        Baracskai József MSZP
        Boldvai László MSZP
        Burány Sándor MSZP
        Ficsor Ádám MSZP
        Dr. Garai István Levente MSZP
        Gőgös Zoltán MSZP
        Göndör István MSZP
        Gúr Nándor MSZP
        Harangozó Gábor MSZP
        Dr. Harangozó Tamás MSZP
        Dr. Hiller István MSZP
        Horváth András Tibor MSZP
        Dr. Ipkovich György MSZP
        Dr. Józsa István MSZP
        Juhász Ferenc MSZP
        Káli Sándor MSZP
        Kiss Péter MSZP
        Kovács László MSZP
        Kovács Tibor MSZP
        Dr. Lamperth Mónika MSZP
        Lendvai Ildikó MSZP
        Dr. Molnár Csaba MSZP
        Dr. Molnár Zsolt MSZP
        Dr. Nemény András MSZP
        Nyakó István MSZP
        Pál Béla MSZP
        Pál Tibor MSZP
        Simon Gábor MSZP
        Dr. Simon Gábor MSZP
        Sós Tamás MSZP
        Dr. Steiner Pál MSZP
        Szabó Imre MSZP
        Szabó Vilmos MSZP
        Dr. Szanyi Tibor MSZP
        Dr. Szekeres Imre MSZP
        Tóbiás József MSZP
        Dr. Tóth József MSZP
        Tukacs István MSZP
        Dr. Vadai Ágnes MSZP
        Dr. Varga László MSZP
        Varga Zoltán MSZP
        Dr. Veres János MSZP
        Vitányi Iván MSZP
        Dr. Apáti István Jobbik
        Balczó Zoltán Jobbik
        Balla Gergő Jobbik
        Bana Tibor Jobbik
        Baráth Zsolt Jobbik
        Bertha Szilvia Jobbik
        Bödecs Barna Jobbik
        Dúró Dóra Jobbik
        Egyed Zsolt Jobbik
        Farkas Gergely Jobbik
        Ferenczi Gábor Jobbik
        Dr. Gaudi-Nagy Tamás Jobbik
        Dr. Gyenes Géza Jobbik
        Gyöngyösi Márton Jobbik
        Dr. Gyüre Csaba Jobbik
        Hegedűs Tamás Jobbik
        Kepli Lajos Jobbik
        Korondi Miklós Jobbik
        Kulcsár Gergely Jobbik
        Dr. Lenhardt Balázs Jobbik
        Magyar Zoltán Jobbik
        Mirkóczki Ádám Jobbik
        Németh Zsolt Jobbik
        Novák Előd Jobbik
        Dr. Nyikos László Jobbik
        Pörzse Sándor Jobbik
        Rozgonyi Ernő Jobbik
        Samu Tamás Gergő Jobbik
        Schön Péter Jobbik
        Dr. Staudt Gábor Jobbik
        Szabó Gábor Jobbik
        Szávay István Jobbik
        Szilágyi György Jobbik
        Vágó Sebestyén Jobbik
        Varga Géza Jobbik
        Volner János Jobbik
        Vona Gábor Jobbik
        Z. Kárpát Dániel Jobbik
        Zagyva György Gyula Jobbik
        Zakó László Jobbik
        Dr. Aradszki András KDNP
        Bagdy Gábor KDNP
        Básthy Tamás KDNP
        Bús Balázs KDNP
        Firtl Mátyás KDNP
        Földi László KDNP
        Habis László KDNP
        Dr. Hargitai János KDNP
        Harrach Péter KDNP
        Hoffman Pál KDNP
        Dr. Hoffmann Rózsa KDNP
        Kalmár Ferenc András KDNP
        Karvalics Ottó KDNP
        Dr. Lanczendorfer Erzsébet KDNP
        Dr. Latorcai János KDNP
        Dr. Lukács Tamás KDNP
        Michl József KDNP
        Móring József Attila KDNP
        Dr. Nagy Andor KDNP
        Dr. Nagy Kálmán KDNP
        Pálffy István KDNP
        Dr. Puskás Tivadar KDNP
        Dr. Rétvári Bence KDNP
        Dr. Rubovszky György KDNP
        Dr. Salamon László KDNP
        Sáringer-Kenyeres Tamás KDNP
        Dr. Semjén Zsolt KDNP
        Dr. Seszták Miklós KDNP
        Seszták Oszkár KDNP
        Dr. Simicskó István KDNP
        Soltész Miklós KDNP
        Spaller Endre KDNP
        Dr. Stágel Bence KDNP
        Szászfalvi László KDNP
        Dr. Tarnai Richárd KDNP
        Varga László KDNP
        Dr. Vejkey Imre KDNP
        Dr. Dorosz Dávid LMP
        Ertsey Katalin LMP
        Jávor Benedek LMP
        Karácsony Gergely LMP
        Kaufer Virág LMP
        Kukorelly Endre LMP
        Mile Lajos LMP
        Osztolykán Ágnes LMP
        Scheiring Gábor LMP
        Dr. Schiffer András LMP
        Szabó Rebeka LMP
        Szabó Timea LMP
        Szilágyi László LMP
        Szilágyi Péter LMP
        Vágó Gábor LMP
        Ivády Gábor független
        Pősze Lajos független
        Dr. Szili Katalin független

        Találatok száma : 1

        Vissza a honlapra ”

        http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_szav.szav_lap_egy?p_szavdatum=2011.02.28.17:09:21&p_szavkepvszav=I&p_ckl=39

        Remelem,ez meg a kormanypartok alkotmanyozasa elott kiderul.

        Mas.
        Lehet,hogy ujabb EROFORRASOKRA bukkanunk?Esetleg kiderul az,miert szavaztak egyontetuen a parlamenti partok es parton kivuliek (fuggetlen ??????) a fenti tema (MEGSZALLAS ????) kapcsan?Nem tudom,de nagyon varom mar azt,hogy kideruljon:

        Ki a valoban magyar es ki az,aki csak magyarul beszel (vagy meg azt se).

        Leleplező könyv készül a Jóbbikról? Ideje volt.
        http://postaimre.euroweb4you.eu/news.php?readmore=1825#comments

        erdekes ez is…,hogyis van ez…?…

        FAJVÉDELEM IZRAELBEN?
        «Ha a zsidóság megmaradása forog kockán,
        akkor az erkölcsnek semmi helye nincs»
        http://www.hazankert.com/200805_cion-naci-fajvedelem.html

        …ez is erdekes…

        …a NEMZETEK MEGSEMMISÍTÉSÉRŐL.

        “Még sohase volt a tömegszuggesztió olyan hatásos, még sohase rendelkeztek a manipulálók olyan hatékony, tudományos tapasztalatokra épített propaganda technikával, olyan beható tömegkommunikációs eszközökkel, mint ma.”
        (Konrád Lorenz)

        “A nemzeteket úgy likvidálják – mondta Hübl -, hogy legelőször elveszik emlékezetüket. Megsemmisítik könyveiket, műveltségüket, történelmüket. És valaki másféle könyveket ír, más műveltséget nyújt, és másfajta történelmet gondol ki nekik. A nemzet aztán lassan elfelejti múltját és nem érti jelenét. A környező világ még sokkal hamarabb felejt.
        Hát a nyelv? Azt minek vennék el tőlük? Puszta folklórrá válik, és előbb-utóbb természetes halállal kimúlik.” (Milán Kundera: A nevetés és felejtés könyve, Európa, Bp. 1998. 201-202. oldal)
        http://www.magyarmegmaradas.eoldal.hu/cikkek/figyelemre-melto-irasok/1259.html

        Mar csak azt kerem a tisztelt nemzettarsaimtol,gondoljak vegig:

        Mi is tortent a nemzetunkkel, mifele kormanyoztak a nemzet hajojat az elmult 21 evben (fizikailag,szellemileg,erkolcsileg,stb.)?
        Csoda,hogy meg egyaltalan elunk!
        Na nem a fehergalleros,a feketegalleros es a politikusi/gazdasagi bunozok!Mert ok elnek,es eleg jol.Hogy egy klasszikust idezzek,amugy szabadon:

        Lehet, hogy NEM ERKOLCSOS ,de JOGSZERU!!!!!!

        Hat,ezert nem szabad a politikusokra es a holdudvarukra bizni az alkotmanyozast!

        Kedvelés

  3. Meg mindig:az ALKOTMANYROL (letoltheto valtozat!)

    A TÉT MAGYARORSZÁG
    Konferencia az alkotmányról

    Zétényi Zsolt

    Herceg Eszterházy Antal

    Bencze Izabella

    Tanka Endre

    Raffay Ernő

    Varga István

    Liszt Ferenc: Tell Vilmos kápolnája – Várallyay Fülöp

    Pozsgai Imre

    Tóth Zoltán József

    Palkovics ImreGergely István

    Duray Miklós

    Kelemen András

    Jelenczky István – Molnár V. József: Üzenet a Nemzethez
    http://utolag.com/A_tet_Magyarorszag.htm

    Kedvelés

  4. Elgondolkodtato hsz-ek,…igy , a kormanypartok altal atverni akart alkotmanyozas…kozben..

    “bezonyám, hogy az, az amerikai rassz tipikus képviselője. Legalábbis ha megnézed milyen amerikaiakat mutogatnak a tévében (mindegy, hogy hírek vagy film) nagyjából ilyenek. Ha egy elég egyértelmű rassz-jellegű USA diplomata azt mondja, hogy “Magyarország fontos az USA-nak”, akkor nem a magyarokról beszél és nem is az USA-ról – hanem az ottani meg az itteni zsizsikekről. Róluk szól az egész történelem, nem? A történelem vége biztos, hogy róluk fog szólni…”

    “Félelmetes jövő elé nézünk a” fontosságunk” miatt.
    Át van engedve gordonéknak Kelet-Európa valamennyi országa északtól délig. Azután persze, hogy simon felvásárolta a területek nagy részét. Milyen gyenge vagyok földrajzból. Nem is tudtam, hogy az amerikai határ itt van Európa közepén. Lehet, hogy már hadüzenet is küldtünk csatlósként vologyának?”

    “Fontos ám Amcsinak a magyar és szlovák gázvezeték. Magyarul!-Fontos az amcsi-cion számára a profit, tulajdon, a jövőbeni hatalom s ezért, minden követ megmozgat, hogy gyengítse az orosz befolyást s minél több volt szoci országot hangoljon az oroszok ellen.
    Hogy ütköző zóna leszünk?! Nem kérdés.”
    http://postaimre.euroweb4you.eu/news.php?readmore=1820#comments
    http://kitekinto.hu/europa/2011/03/10/fontosak_vagyunk_az_egyesult_allamoknak/

    …Azt hiszem,en nem akarom:a magyar nemzet az USA,az OROSZ vagy a CION agyutolteleke legyen.

    Politikusokra es a gazdasagi holdudvarukra semmi,a magyar nemzet egeszet erinto dontest,nem szabad rabizni.Ok majd elhuzzak a csikot,a boszme csaladja mar kikoltozott,..mi meg itt maradunk az altaluk osszehozott trutymoban.

    A mi eletunk az igazi humaneroforras!Es ezt ne adjuk oda “nekik”!

    Kedvelés

  5. Kedves “Az igazat…..”!
    Ön fáradhatatlan,és egyben felülirhatalan,hiszen annyi mindent tett fel az oldalra,hogy “csak győzzük olvasni”,amit magam részéről részben meg is tettem,mivel az időm-mint mindannyiunknak-véges,és mással is kell foglalkozni.Nem csak az internet létezik.Aki eddig is tudott gondolkodni,az tudja,hogy amiket itt olvashatunk az igaz,és van ami -számomra legalábbis- megdöbbentő.Úgy hogy köszönöm kitartó,és agymozgató irásait,és a linkeket,amit csatolt.Nem kis munka volt,minden elismerésem.

    Kedvelés

  6. “Humán erőforrás….”
    Emberi energia, tartalék, stb. Talán nem túl nagy “offolás” ha most az írás címébe “kötök bele” most. Mert a lényeges itt is benne lesz.
    Emberi erőforrás, erő-tartalék az is amikor JUlis néni kimegy a térre “csujjogatni”-mert a Remény élteti.. Vagy a számtalan, szorgos hangyaként ténykedő aktivista, akik egy ÜGY előre vitelében szorgoskodnak. Vagy a reménykedő, a nemzet szolgálatában tenni akaró naív ember aki még kevéske pénzét is összekuporgatja egy tanfolyamra, olyan diplomában reménykedve ezért, aminek birtokában majt TEHET is valamit. Aztán kiderül, hogy egy feneketlen lyukba dobta pénzét, mert jogi és gyakorlati vonatkozásban SEMMIT nem kap érte… De ugyanígy, amikor reszkető kezek az agyon-használt de általában inkább üresen tátongó pénztárcából kaparják elő az utolsót, hogy adományaikkal, támogatásukkal….
    Lehet az “mezei tüntetgető” aki a jelenlétével és személyével a LÉTSZÁMOT erősíti, vagy akár műalkotás-számba menő dolgok “elkövetője”:
    EGY valamiben mindannyian közösködnek: INGYEN, a hit és a remény szellemében teszik azt, bízva valamiben..
    És a másik, ami közös mindannyiukban: hogy adományaikból, jelenlétükből, cselekedeteikből aztán mások profitálnak, és élnek is meg nagyon sokszor egész rendesen… Miközben a reményeket, a bizalmat dehogy is váltják valóra.. Általában soha… A lényeg a saját kis szemétdombjuk, ahol jókat kukorékolhatnak. Mire, miért is?
    Akár csak azért, hogy újabb “híveket” szerezzenek, akiknek erejéből, forrásaiból aztán megint mehet a bicikli tovább.
    És itt aztán teljesen mindegy, hogy a sok sárga csillagos kék zászlóba burkolóznak vagy éppen a trikolorba.
    Maga a “szisztéma” a lényeges. A “humán erejét” felhasználni. Hogy ezek meg miben közösek, most inkább nem boncolgatnám, de a GYÖKÉR az bizony közös. És azta gyökeret a Vörös tenger környéke táplálja.

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.