Bombariadó a Jobbik rendezvényén

Nagyon szeretnék eltaposni

A Jobbik Magyarországért Mozgalom szeptember 17-én 17.30-tól Kocsordon lakossági fórumot tartott. A fórumon egyrészt a párt alapszabályában foglalt kötelezettségemnek, valamint a választóknak tett ígéretemnek megfelelően beszámoltam az Országgyűlésben eddig végzett munkámról, másrészt a képviselő-jelöltek és a polgármester jelölt bemutatására került sor. A rendezvény kiváló hangulatban zajlott, a teremben ekkor még semmi rendkívüli nem történt. Az eseményeket a helyi kábeltelevízió élő adásban közvetítette, illetve a jövő héttől kezdődően több alkalommal műsorára tűzi.

Idáig nincs semmi különös a történetben, ami ezután történt, viszont egészen megdöbbentő, félelmetes és szégyenteljes. (A fejleményekről ma reggel értesültem.) Nagyjából a művelődési ház elhagyásával egy időben, 19,30-20,00 óra magasságában ismeretlen személy betelefonált a Mátészalkai Rendőrkapitányságra és közölte, a Jobbik rendezvényének helyt adó épületben bombát helyeztek el, amely nemsokára robban. A községi párttagoktól és a település polgármesterétől kapott tájékoztatás alapján tudomásom van arról, hogy a rendőrség megjelent a helyszínen, vizsgálatot tartott, majd bő egy óra elteltével távozott. Robbanószerkezetet nem találtak, az elkövető egyelőre ismeretlen maradt. Mihamarabb tájékozódom, a rendőrség megindította-e a nyomozást közveszéllyel fenyegetés bűntettének alapos gyanúja miatt? Remélem igen, ha mégsem, ismeretlen tettes ellen magam teszek feljelentést.

Nem vagyunk hajlandóak tovább tűrni a faluban zajló eseményeket. Kezdődött azzal, hogy a trianoni békediktátum 90. évfordulója alkalmából a Székely Hadosztály Emlékművénél tartott megemlékezést követően elvakult, sötét agyú, beteg félemberek meggyalázták az emlékművet, megtaposták a nemzeti színű szalagokat, megrongálták, szétrugdosták, sárba tiporták a koszorúkat. Nemcsak minket sértettel meg ezzel ezek a műveletlen senkik, hanem a hős, székely honvédő katonák emlékét is, akik a vérüket ontották a hazáért és Kocsordért.

A föl alatti vackából tegnap este ismét előbújt az egyik puhatestű és ezúttal nem állt meg a rongálásnál, hanem robbantással fenyegetőzött. Elvakult gyűlölet fűtötte, amelyre semmilyen okot nem adtunk. Az elhangzottak megalapozott, de gyalázkodástól mentes kritikát tartalmaztak a Fidesszel és az MSZP-vel kapcsolatban, de a hangsúlyt a Jobbik helyi programjának bemutatására fektettük és egyetlen konkurens polgármester-jelöltet sem sértettünk meg. Lehet, hogy valaki nem bírta elviselni a fórum sikerét és elviselhetetlen fizikai fájdalmat okozott neki az igazság. Az igazság nem fáj, AZ IGAZSÁG SZABADDÁ TESZ!

Valakinek mégsem tetszett a mutatvány, ami persze önmagában nem probléma, nem kötelező elfogadni az érvelésünket. Másokkal ellentétben mi tiszteletben tartjuk az eltérő véleményt, megpróbáljuk meggyőzni, ha nem sikerül, nem bántjuk azért, mert nem ért velünk egyet. Ugyanakkor nem hagyjuk annyiban az esetet, megvédjük magunkat, hiszen mindennek a legalját jelenti ilyennel fenyegetőzni.

Követeljük a rendőrség minden részletre kiterjedő vizsgálatát! Követeljük, hogy ugyanolyan alapossággal járjon el, mint ahogyan vallási, nemzeti vagy etnikai kisebbségek tagjainak sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén szokták tenni!

El tudom képzelni, mi lenne, ha Jobbik rendezvény közelében és időpontjában zsinagóga vagy cigánytelep környékén történt volna hasonló. Az országos média, a jogvédők, a hazaáruló, magyar gyűlölő, a valódi szélsőséget jelentő bal-liberális „értelmiség” úgy ordítana, mint az apátlan szamár az állítólagos, de valójában csak a sérült elméjükben létező szélsőjobb oldali veszély miatt. Ha mindez ellenkező előjellel történik, szerintük annak nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani, az csak egy bűncselekmény a sok közül. A sok közül, amelyeket sem két hét alatt, sem négy hónap alatt nem sikerült megfékezni. Hiába ígérgeti Sanyi bá’, nincs rend. Hiába mondogatja a kormányfő, nem ébredtünk új országra, nem változott semmi.

Mielőtt bárki félremagyarázná az előző bekezdésben megfogalmazott gondolataimat, az esettel összefüggésben nem a kocsordi cigány kisebbségre gyanakszom. Közel hét évig dolgoztam a településen, szinte kivétel nélkül mindegyiket ismerem, róluk nem feltételezem, hogy ilyet tettek volna. A 2008. júniusi Gárda felvonuláson, a tavaszi kampányrendezvényeken sem történt rendbontás, pedig előbbi esetben rendkívüli feszültség uralkodott, de szót lehetett velük érteni. Tisztában vagyok a cigányság hibáival, problémáival, a magyar-cigány együttélés konfliktusaival, de ami igaz, az igaz, eddig Kocsordon ilyen mértékben nem ragadtatták el magukat. Anélkül, hogy túldicsérném őket, biztos vagyok abban, hogy nem ők állnak az ügy hátterében.

A nyulak bátorságával támadó tettes kézre kerítése a rendőrség feladata. Bízom benne, hogy az emlékművet meggyalázó(k) esetétől eltérően most sikerül elfogni az elkövetőt, akinek a legszigorúbb büntetést kell kapnia, hogy egy életre megtanulja, ilyet nem lehet tenni.

Meg kell tanulnia az emberi társadalom egyik legfontosabb alaptörvényét: TETTEINKNEK KÖVETKEZMÉNYEI VANNAK.

Kocsord, 2010. szeptember 18.

Tisztelettel:
dr. Apáti István
országgyűlési képviselő
Jobbik Magyarországért Mozgalom

jobbik.hu