A PARLAGFŰ VÉDELMÉBEN

A parlagfű latin neve: Ambrosia artemisifolia, a hármaslevelű parlagfűé pedig: Ambrosia trifida. Azt mondják rájuk, hogy gaz, pedig ez nem igaz. Gaz, csak az emberek között van, mert van rendes ember, meg gazember. Növények között nincsen gaz, csak haszonnövény és gyomnövény. A parlagfű nem gyomnövény, mint ahogy az ürömfélék családjába tartozó többi növény sem az. Az ürömfélék hasznos növények gyógyításra és ételek, italok készítésére használják őket. Például a likőrök, borok közül nagyon finom az ürmösbor, vagy a likőr. Az egyéb hasznosságot illetően csak később adok magyarázatot.

Még 1973-ban, amikor először találkoztam személyesen Lajos Atyával, a lazarista missziós pappal Adonyban, úgy tudtam, hogy a parlagfű haszontalan gyomnövény. Szerencsére nem voltam rá allergiás, de más pollenekre sem. Különös véletlen folyamán ismerkedtünk meg. Dunaújvárosban voltam közlekedési rendőr és Adonyban ellenőriztem a forgalmat, a kivilágítatlan kerékpárosokat. Esti szürkület volt már és láttam, hogy egy idős úr kerékpárja hiányosan van felszerelve, mert nem volt hátsó világítása. Lajos Atya volt az, de nem büntettem meg, hanem csak figyelmeztettem, mert halkan és tisztelettudóan beszélt velem, aki akár az unokája is lehettem volna. Sokáig beszélgettünk, mert a szerénysége mögött egy nagy tudású, intelligens embert ismertem meg, s még a tréfa sem állt tőle távol, amikor azt mondta, hogy a Jóisten vigyáz rá, még akkor is, ha nem jó a világítás a kerékpárján.

Lajos Atyával, a magyar újkori természetgyógyászat úttörőjével a megismerkedésünk után többször is találkoztam –kerestem a vele való találkozási lehetőségeket!-, mert a végtelen egyszerűsége és a hatalmas tudása lenyűgözött. Addig is sokat tudtam a természet törvényeiről, mert reál beállítottságú is vagyok, s akkor már mérnök voltam, meg az anyai nagyapám Vincze Ágoston, állandóan járta velem a Heves megyei kis faluban, Fedémesen az erdőket, mezőket és szedtük a gyógynövényeket, meg a gombákat. Apai nagyapám Weixl János pedig egész életét az előszállási (Fejér Megye)állatorvos, Dr, Eglesz Mihály mellett töltötte, mint felcser. Mindkettőjüktől sokat hallottam a természet erejéről, szépségéről, az állatok öngyógyító tevékenységeiről, a növények gyógyító és tápláló hatásairól. Olyan bölcsen beszéltek ezekről a dolgokról, hogy azok  felkeltették a figyelmemet és haláluk után is egyre többet olvastam, tanultam ezekről a természetes dolgokról, erdő, mező növényeiről és állatairól.

Lajos Atya is megerősített abban, hogy a természet törvényei Isten törvényei és azok változatlanok, örök törvények. Azt mondta, hogy a közlekedési törvényeket át lehet hágni büntetlenül, ha nincs rendőr a közelben, és akkor megúszta a felelősségre vonást, de ha valaki a természet törvényeit hágja át, akkor az saját magát bünteti meg!!! A természet úgy működött évmilliókkal ezelőtt, ahogy ma működik és úgy fog működni évmilliók múlva is. Bölcsen mondta, hogy semmi új nincs a Nap alatt, mert amit ma felfedeznek, az már régóta létezik, csak az ember most ért el oda, hogy megismerjen olyan dolgokat, tényeket, amelyet eddig eszközök, vagy tudás híján nem ismert fel, vagy meg. Beszélgetéseink során szóba került a parlagfű is, mint allergén növény.

Lajos Atya védelmébe vette és elmondta róla, hogy régi gyógynövény könyvek leírják több gyógyító tulajdonságát, de meg is lehet enni, mert nagyon sok vitamint tartalmaznak a levelei és a virága, meg a pollenje is. Ezért szeretik legelni az állatok is. Elmondta, hogy a múlt századelőn az előkelő szalonokban az ambrózia illat volt az úri, és az előkelő illat. Ez pedig a parlagfű, az ambrosia artemisifolia illata volt. Aroma olaját aroma mécsesekben hevítették, de lehetett kapni,  a szárított, összesodrott leveleiből készített füstölőt is.

Tőle tudtam meg azt is, hogy amikor a spanyolok és a portugálok felfedezték és kisajátították az Új Világot, azaz az Amerikai földrészt, akkor keresztényi szellemben kiirtották az őslakosokat (inkák, aztékok, toltékok, stb). Amikor az angolok is vérszemet kaptak, hogy nekik is kell az új világból, ők sem kímélték az őslakos indiánokat, és kíméletlenül öldösték azokat, szintén a keresztényi szellemiségre hivatkozva. A franciák is erős nemzetté váltak és látták, hogy lemaradnak az Új Világ elosztásánál, ezért ők is részt követeltek Amerikából, de nekik már csak néhány Közép Amerikai rész és Kanada jutott, de Kanadát megosztották egymás között az angolokkal. Az angolokkal ellentétben a franciák nem öldösték ok nélkül az őslakosokat, ezért azok hálából egy csomó titkukat megosztották velük. Ilyen titok volt a parlagfű titka is. A parlagfű egy ősi, nagyon intelligens növény, sok tekintetben az embernél is intelligensebb. A parlagfűnek az a természetben a feladata, hogy megóvja a földet a kiszáradástól!! Ahol parlagon van egy földdarab, ott elszaporodik, hogy megóvja, az adott föld területét. Ahogy megóvta, azután átadja a helyét más növényeknek, amelyek az így megóvott talajon már képesek voltak megmaradni és szaporodni. Olyan ez, mintha valaki nyerne a lottón 1 milliárdot és neki csak 100 millió kellene, és a maradék 900 milliót elosztaná a rászorulók között. A valamennyi parlagfű képes erre az önzetlen cselekedetre, s vajon hány ember lenne képes erre? Ezért írtja a balga ember és irtatja sok balga hatóság kül- és belhonban egyaránt? Ők ugyanis nem lennének képesek ilyen nemes cselekedetekre!

A búzára, a búzából készült ételekre a lakosság 90 %-a, a szarvasmarha tejére és az ilyen tejjel készült tejtermékekre a lakosság 80 %-a allergiás és mégsem irtják ki sem a teheneket, sem a búzát a földeken. Ezt az érzékenységet nem allergiának hívják, hanem glutén- és laktóz érzékenységnek!  Ugye mekkora csúsztatás! Nagyon sokan allergiásak a pollenekre (ürömfű, repce, paréj, libatop, stb), s nemcsak a parlagfű pollenjeire, s mégis a parlagfű van kikiáltva fő ellenségnek! Legalább annyi ember allergiás az állati szőrökre, különösen a kutya- és macskaszőrökre és ezen állatok ürülékeire, mint a parlagfű pollenjeire, s mégsem irtatják ki hatóságilag sem a kutyákat, sem a macskákat, pedig más tekintetben, csak Budapesten az utcai megszáradt kutyagumik szállóporától évente 3-4 kisgyermek meg is vakul!

10 évvel ezelőtt két kisbusznyi allergiás gyermek lett kirándultatva Dobogókőre. A gyermekek allergiás betegek voltak, s Dobogókőn a parlagfűben játszottak, pedig akkor volt a virágzása, és senki sem prüszkölt, senki sem váladékozott tőle! Sokan szedtek csokorba parlagfüvet, hogy otthon büszkélkedjenek vele, hogy már nem allergiásak a parlagfűre. Ahogy a buszok beértek a Flórián tér közelébe, szegény gyermekek elkezdtek prüszkölni, köhögni. Vajon miért? Azért mert az autók kipufogó gázai lemarták a pollenek védőburkát, amely védőburok alatt a polleneknek a bogáncsra hasonlító kis karmai vannak. Ezek a kis karmocskák irritálták a légutak nyálkahártyáit. Addig, amíg ép volt a védőburok, addig nem allergizáltak!!! Akkor most ki a hibás a parlagfű, amelynek a pollenje védőburokkal van ellátva, hogy ne sértse meg a légutak nyálkahártyáit, vagy a a kipufogó gázok, amelyek lebontják (lemarják) a védőburkot? Nem az autókat kellene inkább irtani, vagy a városokból kitiltani? Vajon miért erőltetik még a kőolajszármazékokból nyert hajtóanyagokkal üzemelő motorok gyártását, üzemeltetését, amikor van, vannak sokkal környezetkímélőbb, környezettisztább üzemanyagok, hajtóanyagok is? A válasz: a gyógyszeriparnak óriási üzlet az orvostudomány által gyógyíthatatlannak kikiáltott allergiás betegségek gyógyszeres kezelése!!!!!!!!! Ma már a lakosság 30 %-a allergiás, vagy asztmás, s ők biztos gyógyszerfogyasztók! Mellesleg a légutak nyálkahártyáit a tej- és tejtermékek teszik védtelenné a magas kazein tartalmukkal (300-szor több a kazein a tehéntejben, mint az emberi tejben, s a kazeint az asztalosipar ragasztásra használja!!)! A tejet nem fogyasztók nem allergiásak a pollenekre, s így a parlagfű pollenjeire sem!!

Tagja vagyok a Palocsa Egyesületnek. Ezzel az egyesülettel még a múlt évezred utolsó éveiben Alcsútdobozon (Fejér Megye), egy több hektáros területet hagytunk parlagon, szándékosan, hogy mi lesz ezzel a földdarabbal a természet törvényei szerint. Első évben teljes területét beterítette a parlagfű (hogy honnan tudta meg, hogy ott van egy üres földdarab?). A második évben már a parlagfű több, mint 50 %-ban visszaszorult és átadta a helyét más növénykultúráknak (megjelent a lóhere, a gyermekláncfű, az útilapu (bojtorján), a lósóska, fehér üröm, máriatövis, paréj, libatop, stb). A következő évben már 20 % alá esett vissza a parlagfű aránya az adott területen, pedig senki sem irtotta!!. Öt év elteltével pedig mindössze az eredeti terület 1-2 %-án volt csak parlagfű!! Nem kell tehát irtani, visszafogja az önmagát is a szaporodásban, ha nincs megműveletlen terület, mert neki az a teremtéstől rendelt feladata, hogy megóvja a termőföldet a kiszáradástól, s teszi a „dolgát”!

Az a tény, hogy az orvostudomány gyógyítani nem tud, csak kezelni, régóta ismert. „Medicus curat, natura sanat.” Csak a beteg tudja saját magát meggyógyítani. Az orvos csak kezel (kúrál), a (saját) természet gyógyít. Hippokratész és Galénusz óta semmi sem változott. De a gyógyszeripartól sem várhatjuk el egészségünket. Az is egy iparág –méghozzá jövedelmezőbb, mint a hadiipar-, amely a gyógyszerek eladásából él. Ha a gyógyszerek meggyógyítanának, nem csak szimptómákat szüntetnének meg vagy enyhítenének, rövidesen minden beteg egészséges lenne, és senki nem venne többé gyógyszert. Mindenki előtt világos, hogy egészséges nép egyidejűleg „halott gyógyszeripart” jelentene. Ehhez nézzünk meg néhány idézetet. „Az orvostudomány (beleértve a gyógyszeripart) közvetlenül a szívinfarktus és a rák után az emberiség legveszélyesebb kórokozója lett. Egy átlag német ma kb. ötször annyi gyógyszert fogyaszt, mint közvetlenül a második világháború előtt. Vajon ettől legalább ötször olyan egészséges is? Természetesen nem. Ellenkezőleg: a német lakosság átlaga ma sokkal gyakrabban beteg, mint azelőtt… Hirtelenül így lett egy olyan iparágból, amely azért keletkezett, hogy betegségeket gyógyítson, új betegségek kiindulópontja.” (Kurt Blüchel: Weisse Magier, Fischer Verlag, 1976

Az emberi szervezet tökéletes. Még az önmaga iránt tanúsított barbár magatartás ellenére is az esetek többségében legalább 30-40 évig betegeskedés nélkül él. Az ember korábban nem érzett fájdalmakat, de egyszer csak számos betegség támadja meg. Azonnal a kórházhoz fordul segítségért, az orvos pedig, amikor felteszi neki a kérdést, honnan erednek ezek a kórok, azt feleli neki: „Mit akar Ön, hiszen ezek a korral járó betegségek.”

Szemüveget rendelnek a betegnek, eltávolítják salakanyagokkal, kövekkel, baktériumokkal telített szerveit, kioperálják daganatait, stb. Az okok pedig, melyek ehhez az állapothoz vezettek, senkit nem érdekelnek, beleértve magát a beteget is.

Az emberek kifejlesztették a vegyi alapú gyógyszereket. A szervezetet azonban nem lehet becsapni. A szervezetnek csakis természetes eredetű gyógyszerekre van szüksége. Mi pedig tulajdonképpen egy tömegpusztító élelmiszer- és gyógyszeripari korszak feltételei között élünk.

Azt hiszem, az emberek többsége józan ésszel gondolkodva egyetért azzal, hogy nem az a járható út, hogy kiirtunk mindent körülöttünk, ami virágzik, pollent termel mindent ami élő. Az sem megoldás, hogy az allergiások szervezetét teletömjük kemikáliákkal, gyógyszerekkel, mert így olyan mellékhatások alakulhatnak ki, amelyek súlyosabb betegségeket idézhetnek elő, mint maga az alapbetegség.

Abból kell kiindulni, hogy miért van ma annyi beteg, így pollenallergia is. 60-80 évvel ezelőtt kevesebb ember volt és több pollent termelő növény, tehát egy emberre fajlagosan több pollen jutott, mint napjainkban, és mégsem volt ennyi allergiás, asztmás beteg. A virágporok nem veszedelmesek, hanem hasznosak (az egyik legértékesebb táplálékunk). Van, aki a lisztre érzékeny, és mégsem mondjuk, hogy veszedelmes a liszt. Korábban tisztább volt a környezetünk és az emberek is egészségesebben táplálkoztak, többet mozogtak, türelmesebbek voltak egymáshoz, nem zúdult rájuk annyi stressz, annyi elektroszmog, mint napjainkban.

A táplálkozás is nagyon sokat jelent az immunrendszer erősítése szempontjából. A mai átlagember sietve, kapkodva eszik, akár otthon van, akár úgynevezett gyorsétkezdékben. Nem rágja meg jól az ételt, emellett egyoldalúan táplálkozik, az élelmiszeripar által gyártott különféle tartósítószereket, ízfokozókat, állományjavítókat, mesterséges színezékeket, „természet azonos” aromákat, emulgeáló-szereket, stb. tartalmazó, agyon sütött-főzött, hőkezelt ételeket fogyasztja. Az ipari élelmiszerekben levõ különbözõ vegyszerek annyira feldúsulnak az ilyen táplálékokat fogyasztó emberekben, hogy a szervezetük immunrendszerét teljesen leköti az ezen anyagok elleni küzdelem, s ha ilyenkor virágzik egy parlagfű, egy fűzfa, egy ürömféle, akkor annak az egyébként hasznos pollenjei már teljesen megzavarják a szervezetet (autoimmun reakciók). De nemcsak az ipari élelmiszer-előállítás során mérgeződik az étel, hanem a megtermelés során is, mivel többnyire ez is iparilag történik. Például az állatok, hogy minél előbb vágásérettek legyenek, különböző kémiai anabolitikus szereket kapnak, hogy minél elõbb meg legyen – mozgás nélkül – az izomtömegük. Az ember az ilyen szereket a hússal együtt elfogyasztja, ezek a szerek egy idő után feldúsulnak, kumulálódnak a szervezetben, ami aztán mérgezi a szervezetet, gyengíti az immunrendszert. Régen az állatok izomzata a mozgástól (legelő, rét) alakult ki, nem tartalmazott ilyen szereket. Az állatok tápláléka sem tartalmazott annyi káros anyagot, mint napjainkban. Az iparszerűen tartott állatok, hogy ne kapjanak el egymástól különböző állatbetegségeket (száj- és körömfájás, tüdõvész, takonykór, streptococcus, fakultatíve patogén baktériumok stb.), állandóan, -tápba keverten- különböző gyógyszereket, antibiotikumokat kapnak, melyeknek maradványai szintén belekerülnek a húst fogyasztó ember szervezetébe. Ma már antibiotikumért nem a patikába kell menni, hozzájutunk a hús- és a tejboltok termékeiből is.

Az állatok táplálékának egy részét a közutak, szennyező ipari üzemek közvetlen közelében termelik meg. Az árokparti széna még alomnak sem alkalmas, nemhogy tápláléknak. Benne van a kipufogógázok szennyeződése, az úton elrobogó járművek gumipora, fékbetét pora, kuplungbetét pora, stb.

Az elektromos vezetékekkel körülvett nagyüzemi csirkék és pulykák mindegyike leukémiás! Beteg állatokat etetnek a húsevőkkel! Ez is bioterrorizmus!

A közutaktól számítottan 50-80 méteren belül termelt növények annyi koncentrált mérget tartalmaznak, hogy ha el is keverednek a többi, távolabb termelt növénnyel, akkor is mérgezik az állatok szervezetét, így a húsát, tejét, tojását is.

Az ember közvetlenül is fogyaszt ilyen módon termelt élelmiszereket, amelyek szintén az immunrendszert gyengítik. A megoldás az lenne, hogy ha minden út mellett kb. 50 méter széles, minden gyár, légszennyező üzem mellett kb. 100 méter széles erdősávot telepítenének, ami felfogná a gépjárművek, gyárak által kibocsátott mérgeket és tisztítaná a levegőt. Be kellene indítani egy olyan mozgalmat, hogy „Erdősávot az utak, a gyárak mellé!”, a parlagfű irtása helyett.

A közönséges diesel motorok kipufogógázának koromszemcséit kiszűri az orrunk csillószőrzete. A legújabb „korszerű” HDI, TDI diesel motorok üzemanyagát olyan finomszemcsékké porlasztják szét, hogy azt már nem szűri ki a csillószőrzetünk, hanem belekerül a tüdőnkbe, ott lerakódik, megbetegíti azt. A különböző mesterséges illatanyagok (dezodorok, öblítők, WC szagtalanítók, légfrissítők, stb.) is feldúsulhatnak, de enélkül is kiválthatnak allargiás reakciókat. Hasonló hatást vált ki a molyirtó naftalin is.

A természetes életmód, a természetes ételek, a „kóser” dolgok adják meg a lehetőséget a túlélésre. Ha megszegünk egy törvényt úgy, hogy nem tudjuk, hogy amit tettünk az törvénysértő, megbüntetnek, ugyanis van egy szabály, miszerint a törvények nem ismerete nem mentesít a felelősségre vonás alól. A természet törvényeinek nem ismerése sem mentesít a felelősségre vonás alól. A felelősségre vonás betegség formájában jelentkezik! A „kóser” étel vércsoport szerint fogyasztva védi az emberek egészségét és szaporodóképességét!

Nemcsak a hús- és húskészítmények, valamint a tej- és tejtermékek fogyasztását kell kerülnie az allergiás, asztmás betegnek, hanem az egyéb gyorsan bomló fehérjefélék -gomba, tojás, stb.- fogyasztását is. Ez még a biohúsra is vonatkozik. A hullamérgek az állat leölése után azonnal megjelennek az állat szervezetében. (Nem véletlenül hívják a vegetáriánusok -én is az vagyok már 16. éve- a húslevest hullateának vagy dögteának!) A gombák esetében is hamar keletkeznek olyan fehérje méreganyagok (toxinok), amelyek akár halálosak is lehetnek. S hogy a hús ne büdösödjön, szebb színe legyen, iparilag salétrommal és egyéb olyan szerekkel kezelik, amelyek szintén mérgezést okoznak. Az utóbbi idők döghús-botrányairól, pestises, madár-influenzás, prionos húsairól már nem is szólok, mert ezek önmagukért beszélnek!

Mi természetgyógyászok holisztikus szemlélettel gyógyítunk, a test, a lélek, a szellem vizsgálatával és figyelembevételével, tehát nemcsak tüneti síkon kezelünk. Lelki dolgaink, lelki jelenségeink kivetülnek a fizikai-testi síkra is. A test a lélek temploma és a lélek megbetegítheti és meg is gyógyíthatja a testet.

Minél inkább szeretettel közelítünk élő és élettelen környezetünk felé, ez a szeretet visszasugárzódik, visszatükröződik felénk, meggyógyulunk. Ha mosolygunk valakire, legtöbbször mosolyt is kapunk vissza! A mosoly nem kerül pénzbe! A homo sapiens nem arra teremtetett, hogy ölje egymást. Ha mi öljük a természetet, az is öl bennünket. Nem igaz, hogy nem előzhető meg az allergia, az asztma és nem gyógyítható meg teljesen a beteg. Nem a természetet kell kiirtani, hanem nekünk kell visszaidomulnunk a természethez. Az evolúciós folyamatban az ember szervezete évezredek alatt alakult ki és mindig harmóniában volt a természettel. Az utóbbi 50 évben annyira eltávolodtunk a természettől, hogy ilyen gyorsan nem tud az emberi szervezet reagálni a változásokra, s diszharmónia alakul ki, megbetegszik. Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, az embernek megvan a tudása, megvannak az eszközei, csak nem használja egyiket sem, vagy nem úgy használja, ahogy kellene. A természet körforgásában minden növénynek, állatnak megvan a szerepe. Ha ezt a körforgást megbolygatjuk, ennek előre be nem látható következményei lehetnek, felbomlik az ökológiai, biológiai egyensúly. Nem a parlagfüvet, nem a libatopot, nem a fűzfát, nem a lisztet adó búzát, stb. kell kiirtani, hanem helyes életmóddal, helyes táplálkozással kell erősíteni az immunrendszerünket, kerülni kell a káros geopatogén zónákat (vízér, Hartmann-háló), és akkor az sem árt meg, ha virágporfelhőben járunk.

Hazánkban úgy akarnak védekezni az allergia ellen az illetékesek és mindenféle egyletek, hogy a parlagfű irtására szólítanak fel. A parlagfüvet csak vegyszerekkel tudnák véglegesen kiirtani, ha egyáltalán véghez lehetne ezt vinni. A parlagfű is a természet része és kipusztításával felborulna a természet rendje. A vegyszeres irtás több kárt okozna az embereknek és a természetnek, mint a parlagfű az embereknek. A parlagfű után aztán jönnének a többi allergének, az ürömfélék, a libatop, a nyírfák és még sorolhatnám a növényeket s végül nem volna körülöttünk természet, mert a kultúrnövényeket is irtani kellene, mert aki allergiás, az előbb-utóbb a kukorica, a búza, stb. pollenjeire is érzékennyé válna, s így lassan kipusztulna az emberiség is.

Engem nem tudnak megbüntetni a parlagfű nem irtása miatt, ugyanis én úgy irtom a parlagfüvet, hogy megeszem!

Lajos Atya óta tudom, hogy a parlagfű az emberek számára is ehető, s azóta rendszeresen fogyasztom, az év minden napján. Ilyenkor, amikor még zsenge, összevágom apróra egy kis petrezselyem-, vagy zeller-zölddel, – önmagában sem rossz!- és rászórom a szendvicseimre, a kiszedett ételeimre ( leves, kása, tészta, főzelék, barnarizs). Ebben a zsenge korban nagyon sokat leszedek és leszárítom, majd szárítva tárolom, s így egész évben tudom az ételeimbe, ételeimre tenni a szárított, megőrölt porát. Sokan nem hitték el, hogy jómagam eszem a parlagfüvet, ezért rámküldték a különböző tv-s társaságokat is, akik felvették, ahogy a parlagfüvet fogyasztom.

Veterán dobóatléta vagyok és sokszor vannak olyan monstre versenyek, ahol több órán keresztül kell dobálni különböző súlyú nehézkalapácsokat. Ilyenkor szoktam a teljesítményem fokozása céljából a verseny színhelye körült talált parlagfűből fogyasztani, önmagában és nyersen. El is neveztek a sporttársaim fűevőnek. Aztán megdöbbentette őket, hogy a parlagfű-evésem után kb. 20 percen belül egyre javultak az eredményeim. Néhány követőm is akad majdnem mindig és náluk is hasonló teljesítmény javulásokat lehetett tapasztalni.

Pár évvel ezelőtt el akartak adni nekem egy gyufás-skatulyáni zöld port több tízezer (!) forintért. Kérdeztem, hogy mi van a dobozban és miért olyan drága? Erre azt felelték, hogy a szervezet őssejt termelését fokozza a zöld por és ezáltal minden betegséget helyrehoz a szervezetben. Nem vettem meg a port pedig tudtam, hogy egy keletet, nyugatot is megjárt, neves magyar orvostól származik, hanem megízleltem s megszagoltam. Kellemes volt a meglepetésem, ugyanis a zöld por, a parlagfű pora volt, amelyet jómagam már régóta napi szinten fogyasztok! Lajos Atya nekem is beszélt arról, hogy a parlagfű minden betegséget helyrehoz a szervezetben, de nyilván azt Ő sem tudta, hogy ezt a szervezet őssejt-termelésének fokozásával éri el. Szerintem sem baj, ha nem ismerjük az elméletet, hanem csak az adott növény hasznosságáról győződünk meg a fogyasztása során. Az is igaz, hogy akiket eddig meg tudtam győzni arról, hogy a parlagfű rendszeres fogyasztása milyen hasznos, bármilyen betegségük is volt, meggyógyultak belőle, még a rákból is, vagy a parlagfű allergiából is.

A fentiek ismeretében merül fel a kérdés, hogy akkor miért irttatják velünk a parlagfüvet? Ráadásul még büntetés kiszabását is kilátásba helyezik, ha nem irtjuk azt! Nekem erre is meg van a válaszom! A Földünk túlnépesedése már napjainkban is veszélyezteti  a Föld valamennyi élőlényét és lakóját is! Ez ellen a Világkormánynak ( én csak háttérhatalomnak nevezem) tennie kell valamit. Nos a világunk ezen urai fő részvényesei a gyógyszeriparnak is. Ha a világon mindenki megtudná azt, amit az indiánok közöltek a franciákkal, jelesül, hogy a parlagfű, mintegy csodaszer minden betegségnél visszafordítja és normalizálja a szervezetben zajló rendellenességeket, azaz a betegségeket, akkor senki nem venne gyógyszert, és akkor nem lenne óriási bevétele a világ urainak, s még így a Föld is túlnépesedhetne. Ezért a világ urai, a  fizetett bértollnokaikkal és bértudósaik által úgy rendelkeztek, hogy elsőszámú közellenségnek kiáltották ki a parlagfüvet, ezt az embernél is intelligensebb, több Föld-történeti katasztrófát is átélt csodálatos ősi növényt, hogy a tudatlan és megtévesztett embereknek még véletlenül se jusson eszébe, hogy a kötelező irtás mögött egy más célja van ezen uraknak.

Ez a cél pedig a lakosság gyérítése, a Földünk megóvása a túlnépesedéstől. A gyógyszerek mellékhatásai következtében ugyanis, csak Magyarországon minden órában meghal egy ember, de sokkal többen halnak bele abba, amit a patológusok már régóta tudnak, hogy minden második felboncolt embert tévesen diagnosztizáltak és tévesen gyógyszereztek, mivel nem az volt a halál oka, amivel kezelték a betegségüket!

Weixl-Várhegyi László

feltaláló, mérnök-radiesztéta, bioenergetikus, fitoterapeuta, életmód- és táplálkozási tanácsadó és terapeuta, természetgyógyász, a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége, a Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesület tagja, a  Tudományos Rendőrség alapító tagja és szóvivője

Forrás: AntalVali.com

Nemzeti InternetFigyelő

86 című bejegyzés “A PARLAGFŰ VÉDELMÉBEN” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Pollen, gombák spórája előbb volt 1 kicsivel.(néhány 100 millió év) mint a diesel, és mindenféle autó, autók előtt, nem volt allergia, vagy nem tömeges? 10 milliók repkednek, katonai repülőkről adat sincs:: Kidöglünk, megérdemeljük!

    Kedvelés

  2. Jóságos ég. Rég nevettem már ennyi válogatott ökörségeken 😀

    Remélem a cikkíró is csak viccnek szánta.
    A végén ezek a véletlenszerűen generált címek meg csak felteszik az i-re a pontot. Zseniális komolyan. Szórakoztató iparban sokat érne.

    Kedvelés

    1. Kedves “Lord Tika”!

      Te vagy a Gyógyszeripar kegyeltje vagy, vagy egy nagyon tájékozatlan egyede ennek az elbutított Társadalomnak!

      Ha csöndben maradtál volna,Bölcsességed tovább tartott volna!

      Üdvözlettel:
      -Gábor-

      Kedvelés

      1. Ezt az állatságot 🙂 Aki nem hisz el vmi. egetverő baromságot, az rögtön a gyógyszeripar kegyeltje lesz. Parasztvakítás és primitív higyjünk el mindent tipikus esete.

        Kedvelés

  3. A fenti cikk nem nevetnivaló, hanem megfontolásra serkent.
    Erdélyben járva tapasztaltam, hogy idős emberek gyógyszerkészítményt még életükben soha nem vettek magukhoz. Minden betegségre van gyógynövény.
    Lajos Atyát személyesen én is ismertem, Amerikában élő testvéremet gyógyította -természetesen- gyógynövényekkel, eredményesen.
    A “parlagfű védelmében” című cikket magam is ajánlom mindenkinek, és terjesztem a világhálón!

    Kedvelés

    1. Emlékezzünk csak a madár infulenzára ! Hány szerencsétlen állatot gyilkoltak le ! A vándor madarak azóta is jönnek mennek, de az infulánzával már senkik sem törödik.

      Kedvelés

    2. Az ISTEN TEREMTO::::……A PARLAGFU EGESZSEG ORZO:::Az allatokat taplalja,az embereket gyogyitja!!!udv.eva da italy

      Kedvelés

  4. Gratulálok a cikkhez! Több, a cikkben található tényt már korábbról ismertem, sokat saját tapasztalatból tudok, sokat pedig most ismerhettem meg.Nagyon hasznos lenne a többség számára is…
    Azonban, mint az élet sok más területén is tapasztalom, az emberiség hatalmas, tudásnak vélt önteltsége olyan mérhetetlen szellemi nyomorba juttatta a világot, amihez képest a sötétnek nevezett középkor is vakuvillanás! Sokkal boldogabb lehetne mindenki, ha legalább a középkori szintű kapcsolatuk és ismereteik meglennének a Természettel!
    Ehelyett sajnos a “Lord Tika” -féle szemlélet az általános.
    Korábban még abban reménykedtem, hogy a felgyorsuló szellemi-lelki degeneráció ráijeszt a világra egy kicsit, és végre felértékelődik a Lajos Atyák jelentősége.
    Sajnos általánosságban nem ezt tapasztalom: a leépülés nemhogy a folyamat hátterét, de magát a folyamatot sem engedi meglátni az Embertömeg számára.
    Ezért van, hogy azok, akik a Természetet, a Valóságot, a manipuláció mentes Igazságot keresik, mindig egyedül, vagy elvek köré gyűlt kis létszámú csoportokban tevékenykednek, a Tömeg által gáncsolva és minimum “bogarasnak” titulálva.
    Igazán az sem jelenthet vígaszt, elégtételt “bogaras” társaim számára, hogy a Tömeg soha nem tapasztalhatja meg, milyen lélekemelő és harmónikus kapcsolat alakulhat ki Ember és Természet között. Embertömeg és Természet között soha!
    Az egészséges Emberiség Emberekből áll, részeként a Természetnek.
    A globalizálódó Embertömeg lebutított, ösztöneiken keresztül manipulált, Természettől elidegenített, és így az önálló létre alkalmatlanná tett egyedekből áll. Az önellátás képsségétől megfosztva, kiszolgáltatva, ezáltal megfélelmítve már ideális falkatag, aki Tömeget alkotva, egymást kontrol alatt tartva uralható, vezényelhető, vagy -ha a “szükség” úgy kívánja – ritkítható, kiírtható.
    Én nem keresem a Falka “biztonságát”, a Természet erejét sokkal többre tartom. A végén amúgy is Ő fog győzni…

    Kedvelés

    1. Kedves Mátyás!

      A szívemből szól(tál) és különösen ki kell emelnem ezt a részt:

      “A globalizálódó Embertömeg lebutított, ösztöneiken keresztül manipulált, Természettől elidegenített, és így az önálló létre alkalmatlanná tett egyedekből áll. Az önellátás képsségétől megfosztva, kiszolgáltatva, ezáltal megfélelmítve már ideális falkatag, aki Tömeget alkotva, egymást kontrol alatt tartva uralható, vezényelhető, vagy -ha a “szükség” úgy kívánja – ritkítható, kiírtható.
      Én nem keresem a Falka “biztonságát”, a Természet erejét sokkal többre tartom. A végén amúgy is Ő fog győzni…”

      Bizonyára olvastad már Te is Ghislaine Lanctôt könyveit, az “Egészségügyi maffia” c. könyvel az élén és “Az orvostudomány a feje tetején” c. könyvet ugyancsak az EzVanKiadótól, amelyekben az emberek manipulációjával és megfélemlítésével kapcsolatos tényfeltárás (számunkra már nem meglepően) egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen.

      Üdv.: Gyuszi

      Kedvelés

  5. Regős Mátyás “tapintott rá” a lényegre: a tudomány 21.sz.-i állása olyan hatással van az Emberiségre, hogy a Természet leigázásán keresztüli érvényesülés az egyetlen kiút a további felemelkedésre,

    Kedvelés

  6. Nagyon tetszik a cikk .nagyon sok igazságot lehet benne felfedezni.Főleg ami a gyógyszer iparra vonatkozik!

    Kedvelés

  7. Ismerős kipróbálta, eszi! A vérnyomása helyreállt, a víz, smit a gyógyszerek nem hajtottak ki,ez szépen viszi!

    A cikknek igazsága van….. A természet tud valamit!

    Kedvelés

      1. remélem meghalsz rákban ha ilyen hülye vagy.. a parlagfű elismert gyógynövény

        Kedvelés

  8. Ideje volna felébredni,a természet tálcán nyújtja nekünk “patikáját” és mi csak átlépünk felette vagy ami még szörnyűbb,eltapossuk.A legdrágább gyógy szerek ott hevernek az erdők szélén és a réteken.Aki pedig mindezeken nevet és gúnyolódik,annak azt üzenem:…”szedd csak továbbra is a bogyókat,a te döntésed,de ne gúnyolódjál,mert MI sem nevetjük ki a méregzabálókat…”

    Kedvelés

  9. A mult vasàrnap Rust ucàin jàrva Megdobenve làttam tobb viràgos làdàban muskanli és leànder tàrsasàgàban a parlagfuvet.Nekik szabad az utcàn tartani. Vagy talàn nem ismerik???. Entyire el maradottak szomszédaink. Ugy làtszik ,hogy a magyarok értenek csak hozzà.Errol enyit.Nemakarok làzitani tàvol àljon tolem. Mindeki ugy dont eggessége felett ahogy jonak làtja.

    Kedvelés

  10. Kedves bartarlaszlo nagyon örülök hogy ilyen jó szomszédjai
    vannak mert azt jelenti hogy tőrödnek az egészségükkel.
    Úgy vettem észre a levél szövegéből hogy ezt a cikket el sem olvasta vagy nem is érdekli hogy mit ír ide. Mert az a helyzet
    hogy magam is ki próbáltam és másnak is tanácsoltam
    hogy fogyasszák és pozitív vissza jelzéseket kaptam és
    tapasztaltam magamon is.

    Kedvelés

  11. Amikor a fiam kezelőorvosa elindította ezt a parlagfű irtást,a döbbenettől nem tértem magamhoz. Hiszen a parlagfű csak tükröt tart az emberiség elé, hogy rossz irányba megy és hálásak lehetnénk érte, hogy figyelmeztet arra, hogy mennyi vegyianyaggal , ízfokozókkal, tartósítószerekkel és még ki tudja mivel szennyezik a szervezetünket, amiután az inmunrendszerünk nem működik rendesen és ezért leszünk érzékenyek mindenre. Van egy rossz hírem, hogy a fenyőfélék legalább ilyen mennyiségben szórják a pollenjeiket, akkor azt is kiirtjuk, és utánna a többi növényt magunk körül. A multik meg a pénz miatt továbbra is tömhetik a szervezetünket minden félével, mert a parlagfű nem tud védekezni a multiknak meg annyi pénze van hogy minden büntetést kifizet és tovább szennyezi a szervezetünket.

    Kedvelés

  12. A parlagfű gyógynövény,erről szól a cikk,amit nem egy kisiskolás írt!Ha nem ismerném,akkor is meggyőző lenne,és kipróbálnám.
    Elszomorító ez a hazánkban is közkedvelt népbutítás,ami már világ szinten létezik!
    Egy jó példa erre az a trágya wikipédia-elnézést a szóért,de ez még enyhe rá!
    Átjavítottam a gyomnéven feltüntetett parlagfüvet,és visszajavították,hiába hivatkoztam erre az oldalra!
    Vandalizmusnak kiáltotta ki egy nyilván kockafejű kamasz,akinek nincs jobb dolga,mint,hogy hülyeségeket firkáljon,és megírja a egetverő butaságait.
    Ennyi!
    Aki már lát,az mindig fog,hiába takarják is el a szemét,mert bár felhők takarják el a Napot,de tudjuk,hogy ott van!

    Kedvelés

  13. Nagy örömömre fiatal hajtású parlagfüvet találtam az árokparton és rohantam leszedni még mielött valaki megelőz. Mert a cikkett kölcsönadtam a barátnőmnek és ő is itt az utcába lakik. De azért még hagytam neki is. Tegnap a tanfolyamon Dr. Molnár Gábor parapszichológus is megerősítette ezt a cikket vagyis a parlagfű a leghatékonyabb gyógynövényünk.
    Nagyon “érdekesek” ezek az írtások.
    Nagyon is egyetértek az egyik hozzászólóval Regős Mátyással.

    Kedvelés

  14. A PARLAGFŰ VÉDELMÉBEN

    Megint verik a lármafát. Most, a nép közellenségévé kikiáltott parlagfű, a papírnyár és az összes virágzó fa levegőben szálldogáló virágpora ellen kongatják a harangokat. Az asztma, allergia rohamos terjedéséért a szerencsétlen parlagfüvet teszik meg egyes számú közellenségnek, s riogatják vele a lakosokat. Tudom, borzasztó a kivörösödött, könnyező szemű, orrfúvásban szenvedők látványa, de!

    Ha jól belegondolunk, akkor a teremtő globálisan teremtette meg ezt a világot virágporostól, poratkástól, fástól-bokrostól és emberestől együtt. Érdekes, hogy évezredeken át nem is hallottunk allergiáról. Szépen együtt éltünk az allergénekkel, amit hangsúlyozok: időtlen idők óta szimbiózisban él velünk, a természet koronának kikiáltott környezet és önpusztító lényekkel.

    Miért van az, hogy egyeseknek semmi köze az asztmához, allergiához? Velem együtt, szemtelenül jövünk-megyünk, szívjuk a gaz virágport, az autók bűzét, a politika és média mocskát magunkba, mint az anyatejet, s mégsem tüsszentgetünk?
    Miért van az, hogy sokan már csecsemőkorban elkezdik asztmás, allergiás rohamaikat, s életük végéig szenvednek ebben a népbetegségben?

    Megmondom miért:
    Ha szomatikusan nézzük a dolgokat, akkor az A vércsoportúak alkatilag egyenesen a stresszre hajlamosak, s a stresszhelyzetek váltanak ki belőlük allergiás rohamokat. A B vércsoportúak viszont az elfogyasztott táplálék által válnak hajlamossá az allergiára. Az AB vér-csoportúaknak olyan magas az immuntoleranciája, hogy a leginkább környezet és stressz-tűrők, és kétszeres mennyiségű antitest áll rendelkezésükre az allergének legyőzősére.

    Fizikálisan a pollenek, porban található lektinek, kölcsönhatásba lépnek belégzéskor a szervezet antitesteivel, amik a hisztamin felszabadítása mellett más kémiai allergéneket is kibocsátanak (kinineket), amik a garat nyálkahártyának vizenyőjét, a tüdő hörgőcskéinek görcsét, orr nyálkahártya és a szem könnyezését váltják ki.

    Akinek pechje van, az A vagy B vércsoportú és messzire kerülnie kell a stresszhelyzeteket, allergiás reakciót kiváltó étkeket. Lásd: PETER D’ADAMO: Az ABO terv.Az utóbbi tíz évben a nyugodt, tespedt életmódból hirtelen a vadkapitalizmus és az új korszellem számos kihívása zúdult a magyar társadalom nyakába. Ezt a kevésbé stressztűrők pánikkal, stresszel, depressziós rohamokkal élik meg, s ezt az élethelyzetet kiárasztják családjukra és környezetükre is.

    Egyes jóslások szerint, pár éven belül a lakosság 70-80%-a fog allergiában szenvedni. Már most 2 milliónyira saccolják az allergiások számát. Az ötvenes évek elején városunkban a 10 tantermes iskola és az L épületek közötti, jó kilométeres területet összefüggő parlagfű erdő borította. Csapásokat vágva, bele, jártunk a parlagfűtengeren át, az utat lerövidítve, a suliba. A városban gyorsan növő több ezer papírnyárfa ontotta a pollent tartalmazó vattát.

    Mi, akkor még hírből sem ismertük az allergia, asztma fogalmát. Boldog együgyűségben építettük a Rákosi apánk által ígért kommunizmust. És most, a nagy szabadság létbizonytalansággal, munkanélküliséggel, a megélhetési bűnözéssel, kiszorítósdival, médiamérgezéssel önt nyakon bennünket. Ha mindenki esze, munkabírása, leleményessége szerint megtalálja a neki kijelölt helyét a világban, akkor kizárva magunkból a stresszt, elfeledhetjük az allergia rémét.

    Ha megteremtjük a belső és külső egyensúlyt, ha elkerüljük a konfliktushelyzeteket, s nem akarunk mással olyat tenni, amit magunknak nem kívánunk, akkor békességben élhetünk a külvilággal, és nem kell kampányszerűen százával csokorba kötve kihuzigálni a szerencsétlen parlagfüvet. A parlagfű és a virágzó fák teszik a dolgukat: mézelő méheknek adnak alapanyagot. Ők nem bántanak bennünket, csak figyelmeztetnek rá, hogy valamit nem jól teszünk, letértünk a számunkra kijelölt helyes útról.

    És mi erre a reakciónk? A jó szándékot a növényzet kiirtásával toroljuk meg. A parlagfű után majd allergének híján kialakul a rezisztencia jelenség válfaja, és az eddigi allergének helyét a gyümölcsfák, a bodza, a kerti virágok pora veszi át, és ha szépen sorjában kiirtogatunk minden növényzetet, nem lesz a méheknek mézelő legelő, nem lesz méz, nem lesznek gyümölcsök, aztán a búzára is sor kerül, nem lesz kenyér, de az allergia az marad. Majd a kipusztított növényi allergének híján egymásban keressük allergiánk okát, és az ősi elfojtott gyűlölet az emberiség kiirtásához fog vezetni.
    Éppen ezért a nótával szólva: „Ne vágj ki minden fát!…”

    2000 július Bogumil

    Kedvelés

    1. A szívemből és nagyon hozzértően szóltál a témához kedves Bogumil (szintén Gyuszi :)).

      A félelem – amit a konvencionális orvostudomány (?!) a WHO-val az élen oly sikeresen táplál a köztudatba – a legalacsonyabb rezgésfrekvenciájával hihetetlen rossz hatással van a sejtek működésére.
      A különböző, stressz- és konfliktusos élethelyzetek sok rátermett és becsületes orvos által voltak már feltárva mint legfőbb betegség indikátorok.

      Az Új Germán Orvostudomány úgy néz ki, hogy Magyarországon (is) ki fogja nyitni az emberek szemét, hogy hol is van az igazság “elrejtve” és milyen hihetetlen lehetőségek vannak az öngyógyításos életvitelben.

      Köszönet a kitűnő hozzászólásért!

      Tisztelettel és üdvözlettel: Gyuszi

      Kedvelés

  15. Nem védeni hanem kikéne irtani az egész parlagfüvet egész Magyarországon. Évről évre Jul-Okt. sok ember szenved miatta alergiába mint ahogy én is.
    Aki a Parlagfüvet védi azt kivánom egyik évbe legyen rá alergiás és majd rájön mit érez át az az ember aki ebbe szenved.

    Kedvelés

    1. Kedves krisz936,

      a hozzászólásodhoz csak egy sokatmondó szlogant tudok hozzáfűzni:
      “Az, ha egy okos ember hülyéskedik, jópofa dolog.
      Viszont az, ha egy buta ember okoskodik, visszataszító.”

      Ne vedd sértésnek, ha igazat olvasol magadról…

      Kedvelés

    2. És mi lenne, ha esetleg kipróbálnád a parlagfüvet szedni, amikor éppen az allergiától szenvedsz, ugyanis még az is előfordulhat, hogy elmúlnak a tüneteid. Semmiből sem áll kipróbálni ám (már ha találsz vhol parlagfüvet).

      Kedvelés

  16. Ha nem lenne ennyire elvakult, ennyire demagóg ez a szöveg, még el is fogadnám. Pláne, hogy ha valaki kommenteli a véleményét, rögtön megkapja, hogy jobb lett volna csöndben maradni, meg hogy buta, stb.

    Én nem szedek gyógyszereket. Semmit, soha. Na jó, megesett már, hogy némi fájdalomcsillapítót bevettem, ennyi. Ez talán még megengedhető. Egyébként igyekszem a körülményekhez képest egészségesen, odafigyelve élni, táplálkozni.

    A parlagfűtől azonban irtózatosan rosszul vagyok. Aki nem tapasztalta ezt még meg, az egyszerűen nem okoskodhat! Ebből a szempontból számomra mindegy, hogy mi az oka, és hogy a gyógyszeripar megélhetése-e a tét. Azt tudom, hogy egész nyáron nem tudok kimenni az utcára, a kertbe, egy strandra vagy bárhova. (Az allergiaellenes szerektől meg olyan bágyadt leszek, hogy nem tudok ébren maradni, tökmindegy, szóval nem szedem.)

    Lehet élni a saját életmódunk szerint, de ne legyünk elvakultak. Tessék meghallgatni a másik felet is. Ahol parlagfű van, én ott haldoklom. Csak egy fél órára szeretném “kölcsönadni” ezt az érzést, és utána meghallgatni a véleményeket. 😦

    Kedvelés

      1. Kedves ismeretlen. El hiszem a problémàjàt . En is szenvedtem az alrgiàtol. Nem csak parlagfu van ami alergiàt okoz. Egész nyàron nincs prlagfupolen igy nem értem apoblémàjàt. Màs oka is lehet. Nekem liszt és tej alergiàm van.Ezért most mérgemben szedem és irtom a parlagfuvet meg szàritom és daràlom a poràt kenyeremre szorom és vàrtam a hatàsàt. Meg szuntek a problémàim. Jol érzem magam kitunoen alszom eszem iszom.

        Kedvelés

    1. Kedves Lilla!
      Én is nagyon allergiás vagyok kb. 8 éve, átérzem ezt az állapotot. A szénanátha összes kimerítő tünete átmegy rajtam cirka 3 hónap alatt. Viszont soha nem vettem be gyógyszert rá és nem is fogok. Biztos vagyok benne, hogy kijövök az allergiából, csak rajtam múlik és nem a parlagfüvön vagyis azon is, de nem a kiirtásán.
      Érdemes lenne egy kicsit jobban elgondolkozni, vajon miért vagy allergiás és talán vmit tehetnél is érte, hogy ne legyél az (táplálkozás, életmód, gondolkozásmód stb.) Az nem megoldás, hogy nem mégy sehová, becsukod szemed-füled.
      Idén kikiáltották, hogy minden eddiginél brutálisabb lesz a parlagfű koncentráció, még azok is érezni fogják, akik egyébként alig, vagy egyáltalán nem érzékenyek rá. Valóban: néhány ismerősömnek is “kijött” újra a nyavalya.Csakhogy én pont az ellenkezőjéről számolhatok be: soha nem volt még ilyen enyhe az allergiám, mint idén! Vajon miért? Pl. azért, mert évek óta ráhangolódtam arra, hogy meggyógyulok. Keményen “dolgozok” érte. Kaptam vmit, amit allergiának hívnak, nem véletlenül. Nagyon örülök neki, akármennyire is ellentmondásosnak tűnik a helyzet. Sok mindenre rájöttem. A környezetemben mindeki mosolygott , gúnyolódott rajtam, amikor idén el kezdtem enni a parlagfüvet. Sárkány ellen sárkányfű! Valóban: a homeopátia elve érvényesül!
      Saját magunk vagyunk sorsunk kovácsai…

      Kedvelés

      1. Kedves Patricia!
        Nagyon egyetértek a hozzáállásoddal.Én is elkezdtem a parlagfű evését, sőt pl a petrezselymes burgonyába a petrezselyem mellett zsenge kis parlagfüvet is aprítottam.Nem csökkentett az élvezeti értékén, a család szépen elfogyasztotta. A mindennapi gyógynövényteák között is elfoglalta az egyik értékes helyet. Nálunk csak a lányom allergiás és nem kifejezetten a parlagfűre, de úgy gondolom, hogy a parlagfű fogyasztása segít lekűzdeni az allergiát, mivel az az immunrendszer gyengesége miatt következik be.
        Remélem az itt megszólaló, egyelőre ellenálló honfitársaink is megpróbálják igénybevenni ennek a kedves növénynek a segítségét. A szomszédasszonyom is kóstolgatja már- az én javaslatomra- és remélem, hamarosan leküzdi a parlagfű allergiát.
        Ideje, hogy végre őjra tudatos nemzetté alakuljunk. Remélem,ebben egyetért mindenki!

        Kedvelés

    2. Kedves Lilla!

      Az allergiáján lehet segíteni. A Forevernek van egy olyan készítménye, a Pollen tabletta, amit nagyon sok ismerősöm szed és nagyon meg vannak elégedve vele. Mindenki magasztalja és áldja. Ez a készítmény nem gyógyszer és csak természetes alapanyagokat tartalmaz. A tüneteket teljesen megszünteti. Nincs mellékhatása, de óvatosan kell elkezdeni a használatát. Ha érdekli, a lehetőség adott, hogy hozzájusson és kipróbálja.

      Kedvelés

  17. Lilla, nem vagy egyedül.
    Nem vagyok/voltam soha beteges alkat, gyógyszereket én sem szedek, egész évben kitűnő egészségnek örvendek, nincs por/macska/kutya stb. allergiám, és a polleneknek is ellenállok… kivéve a parlagfüvet.
    Augusztus végétől olyan durva asztmám van egy hónapon keresztül, mint valami tüdőbetegnek. Nem volt mindig így, kb. 10-12 éve tart a folyamat, azelőtt sosem volt hasonló panaszom.
    Eleinte próbáltam “természetgyógyászos” megoldásokat, homeopátiát, egyik sem segített.
    Maradt az asztma-gyógyszer (inhalálva), azzal szépen kihúzom ezt a néhány hetet. Nélküle egyszerűen nem tudnék lélegezni, ergo megfulladnék.
    Aztán októberben szépen elmúlik a baj.

    Minden szép és jó, amit itt olvasok, de valami nagyon nincs rendben ezzel a parlagfűvel, ha néhány földi társát (az allergiás embereket) el akarja tenni láb alól. 🙂

    Szóval arra buzdítanék minden kedves olvasót, hogy ne csak zsenge állapotban fogyassza e nemes növényt!
    Főzzék, süssék, rántsák ki (!), tegyék el kompótnak, befőttnek, szárítva, és így tovább.

    Csak az út szélén ne hagyják, és váljék kedves egészségükre! 🙂

    Kedvelés

  18. Kedves Lilla, José!

    Megismételem a kicsit feljebb lévő hozzászólásomat, kissé kibővítve.

    Aki tájékozódni akar az allergiákkal kapcsolatban, az nézze meg az újmedicinánál, hogy miért vannak az allergiák. Nem a növények és más “allergiaokozók” a főszereplők ebben, hanem a lelki dimenzió, és mellesleg mellékszereplőként ott vannak az allergiás esetekben a növények és az úgynevezett allergiaokozók is. Nem velük kell foglalkozni a megoldás érdekében. Az orvostudománytól jelenleg nem lehet elvárni, hogy a dolgot helyesen értelmezve tegyenek az érintettekért értelmes dolgokat, mert az allergia-jelenséget és sorolhatnám tovább az összes betegséget, nem akarják helyesen értelmezni. Ébresztő emberek! Ha megtudják, hogy miért van allergia, tenni is lehet ellene. De csakis az érintett személynek. Ez az oka annak, hogy az orvostudomány ezt nem szeretné. A helyes megoldás tekintetében érdekellentéte van.

    Kedvelés

  19. Kedves Sexty János!

    Feltételezem, hogy Te nem vagy allergiás.
    A második pont, hogy ha nem a növénytől (jelen esetben a parlagfűtől) van az allergia, akkor miért kizárólag azokban a napokban vagyok halálomon, amikor ennek a növénynek a pollenje a levegőbe kerül? (Azt most hagyjuk is, hogy érdekes módon városi, tehát fűmentesebb környezetben enyhülnek a tüneteim, nyilván annyira függök már a szmogtól meg a füsttől, ha a cikk álláspontját nézem, de nem akarok cinikus lenni, csak elkeseredett vagyok.)

    Harmadik pont, hogy ez az új medicina honlap nekem az égvilágon semmi hasznosat nem mondott. Én most, nyáron akarok levegőt kapni, könnyes, gyulladt szemek nélkül dolgozni, viszketés és tüsszögés, nátha és fékezhetetlen orrfolyás nélkül létezni… amikor az emberiség legnagyobb része pihenni igyekszik, én egy zárt, sötétített szobában küzdök. Megteszem ezért szívesen, amit kell, csak világosítson fel valaki, hogy mi az.

    Kedvelés

  20. Na igen
    János látod nem én vagyok az egyedüli aki igy nyilatkozik.
    nekem Jul-Oktoberig olyan szar az életem…
    egyszerűen ugy ahogy lilla mondta be vagyok szoritva a négy fal közé mert allergiás vagyok a parlagfűre.
    De ha te véded remélem jövöre alergiás leszel rá és majd szenvedsz mint állat meg éjszakánként arra kelsz hogy fulladsz..

    Kedvelés

    1. Én nem értem, miért védelmezitek a struccpolitika álláspontotokat foggal-körömmel ANÉLKÜL, hogy kipróbáltátok volna a parlagfüvet szedni az allergiátokra. Miből áll kipróbálni? Még pénzbe se kerül!!

      Kedvelés

  21. Parlagfű (Ambrosia artemissiifolia vagy Ambrosia elatior)
    A fészkesek (Compositae) családjába tartozó veszedelmes gyomnövény. Észak-Amerikából származik, a Kárpát-medencébe 1908-ban került, azóta rohamosan terjed, különösen az utóbbi évtizedben.

    Tessék

    Akkor ezek szerint aki az irtását szorgalmazza “az hülye”?

    Kedvelés

  22. Olvasva az időnként kemény hangú véleményeket, én is hozzátenném a magamét.
    Valószínűleg mindkét tábornak van némi igazsága.
    Én a megoldást abban látnám és nem csak ezekben az esetekben, ha a gyógyszeripar meg akarná gyógyítani a beteg embereket. Viszont ekkor hatalmas nyereségtől esne el.
    Biztos vagyok benne, hogy az allergiának is mint sok másik betegségnek is ott lapul már a hatékony – mellékhatás mentes – gyógyszere és gyógymódja, csak amíg a haszonszerzés az elsődleges szempont, addig maradnak a természetes (régi, házi praktikák) gyógymódok.

    Kedvelés

  23. Nagyon tetszett a cikk, és minden szava valóság. Ami kiemelkedő benne,az a gyógyszeriparral kapcsolatos,ill. a pénzszerzéssel, a haszonnal. Az ember legnagyobb ellensége saját maga. De szeretném megkérdezni, milyen formában kell fogyasztani a parlagfüvet,mert nekem sajnos daganatom van, és sokat használna állapotomon. Kaptam ugyanis kemót 12-őt, az orvosok szerint még 2 kellett volna,de én megtagadtam,ugyanis éreztem,hogy a szervezetem egyszerűen nem bírna el több mérget. Kipróbálnám ezt a parlagfüvet,de nem tudom miképpen tegyem

    Kedvelés

    1. Koszontelek Vancouverbol Ha valaszolsz az e-mailemre ugy elkuldom kedves baratom levelet amiben eppen ez ertekes gyogynovenyrol beszel mivel o is gyogyit ugy rajtad fug,mikeppen teszel.addig is uvozletemet kuldom a kozeli csendes ocean kozelebol Sandor.

      Kedvelés

  24. Kedves allergiások!
    Én is elég rendesen allergiás+asztmás voltam (közel 25 éve alakult ki), de már majdnem teljesen kijöttem belőle (poratkára+jópár növény porára voltam érzékeny). Én csak mindenkinek ajánlani tudom, hogy keressen fel egy jó talpreflexológiával foglalkozó szakembert, aki meg tudja mutatni, hogy mely területeket kell masszírozni naponta a talpadon. Nekem egy év kellett hozzá, hogy végre érezzem az illatokat a természetben.

    Kedvelés

  25. Kedves Lilla, José és a többi szenvedő!

    Annak ellenére, hogy gyakorlati tapasztalataim alapján “parlagfűpárti” vagyok, tökéletesen megértelek Titeket. Én is átestem ezen a stádiumon. Nagyobb pollenkoncentráció idején csak ültem, kezemben a WC-papír gurigákkal, és törölgettem az egybefolyó taknyomat-könnyemet (elnézést, de szó szerint így volt). A szememet kinyitni sem tudtam. Órákig tartott egy-egy hullám, volt, hogy egész napig. Ez még a 200-as papírzsebkendők időszaka előtt történt, akkor, amikor a pollen- és egyéb allergiákat össztársadalmi szinten még nem fedezték fel. Akkoriban még az amerikai atommal és az imperializmus rémével igyekezett a Hatalom figyelem-elterelő hisztériát előidézni a lakosság körében. Akkoriban nem a Parlagfű Akciócsoportoknál, hanem a Népi Ellenőrző Bizottságnál lehetett a szomszédoknak feljelentgetni egymást. Engem még az anyám az anyatejjel önkéntelenül is DDT-vel indított el, nem kellett partidrogokra költenem később, hogy odavágjak az egészségemnek. Régi szép idők! Ebből is láthatjátok, hogy nem vagyok mai gyerek, akinek csak véleménye van mindenről, de még nem volt lehetősége a tapasztalatszerzésre.
    A személyes tapasztalatom, történetem pedig a következő:
    Amikor a pollen- és egyéb allergiás tüneteim a csúcsra jártak, városban, panelben laktam. Igaz, nem a klasszikus, lélekromboló, egészségtelen, nagyvárosi betondzsungelben, hanem csak egy kisvárosi, sokkal emberbarátibb környezetben. Ettem, ittam, amit a városi népek általában, szívtam a városi civilizáció minden áldásával terhelt levegőt, és tudomásul vettem, hogy valamilyen okból időnként a könnytől nem látok ki a fejemből, az orromból pedig folyamatosan víz folyik.
    Aztán megszületett a kislányom. kicsit pörgősebbre sikerült, mint az átlaggyerek, de belefért az “elevenezagyerek” kategóriába. Aztán másfél éves korában egyszer az éjszaka közepén egy meghatározhatatlan, rossz érzéstől indíttatva átmentem hozzá: tágra nyílt szemekkel, tátott szájjal, levegő után kapkodva feküdt hanyatt a kiságyában. Az orvosi rendelő egy sarokra volt, a gyereket becsavartam az ágyneműbe, én egy kezes-lábasba ugrottam, és rohantam az ügyeletre vele. Az injekcióval párhuzamosan azonnal készítették ki az eszközöket a gégemetszéshez, mert úgy nézett ki, nem lesz elég idő, hogy az injekció hatni tudjon. Azt hiszem, nem kell körülírnom, mit él át ilyenkor egy szülő. Sikerült a műtéti beavatkozást elkerülni.
    Ez után a Jóisten, a Szerencse, vagy a Sors, kinek mi, de úgy intézte, hogy elkerülhettem azt a csapdát, amibe ilyen esetekben az aggódó szülők – érthető módon-rendszeresen beleesnek: nem rohantam specialistához (hiszen azt sem tudtuk, mi a probléma), ahonnan kórházakba, szanatóriumokba és ki tudja, hogy hová küldtek volna. Azt ugyanis nem szívesen mondja ki egy orvos, hogy nem tudja, mi a baj.
    Én sem tudtam persze, ezért a “kályhához”, a gyermekorvosunkhoz fordultam először. Ő megkérdezte, akarunk-e még gyermeket másikat is? Persze, mondtuk feleségemmel. Na, akkor a másiknál már sokkal higgadtabbak lesznek, mondta. Elmondta, hogy bejárhatjuk a szokásos utat, a specialistákat és a különböző intézményeket, de semmire nem fogunk jutni vele, a gyerek viszont kórházban fog felnőni. De mégis, mi a baj?, kérdeztük. Nem tudni, mondta, de egyre több hasonló eset van, ha nem is ilyen súlyosak a tünetek, mint a lányomnál. A beteg civilizációnk egyik átka. Arra a kérdésre, hogy mit tehetünk, a következőket javasolta: változtassunk az életmódunkon a lehetőségeink szerint. Tér és jó levegő kell a gyereknek. Ha “pörög” a gyerek az az egyik tünet, az idegrendszerét is terheli a “roham”: teret neki, és had pörögjön! Az esős frontok közeledtekor ki a levegőre, párásítani a lakásban és ki az allergén padlószőnyeggel! És persze várni: mert ezt a hajlamot vagy kinövi a gyerek, vagy egy akár súlyos asztma lesz később belőle. Befolyásolni nem tudjuk, viszont a gyermekkorát tönkre tudjuk tenni a kórházról-kórházra járással. Kaptunk gyógyszert is, de csak muszáj esetre, alkalomszerü használatra, ha a tünetek a megelőző intézkedések ellenére nagyon súlyossá vállnak.
    Ezért döntöttünk: ki tanyára!
    A lányom 22 éves, teljesen egészséges, a tablettákból pedig a kezdeti, beleszokós időszakban fogyott talán 4-5 szem.
    A fiamnál mindez már a születésekor jelentkezett, de ő már a tanyára született. Igaza volt a drága doktor úrnak, őt már a kellő higgadtsággal tudtuk kezelni. 8-10 éves korára ki is nőtte a problémát és szinte csak akkor volt “beteg”, ha egy kis szabadságra vágyott.
    Arra is a doktor úr ébresztett rá, hogy a legnagyobb ostobaság a “szottyos” időszakban orvoshoz cipelni a gyereket, hogy egy egyszerű náthára, megfázásra, ami a legtöbbször otthon, gyógyszerek nélkül is kezelhető, az orvosi váróban, sorbanállás közben még minden összeszedhető vírust és bacilust is begyűjtsön.
    A gyerekeim gyakorlatilag gyógyszerek nélkül, de telefonon kapott hasznos tanácsok segítségével nőttek fel.
    Viszont a tanyára költözés után kb. fél évvel kezdtem észre venni, hogy múlik a túlérzékenységem. Mire az igazi parlagfűszezon beköszöntött, már ellephetett a sárga pollen kaszálás közben, teljesen tünetmentessé váltam. Hozzá tartozik a dologhoz az is, hogy az anyagi körülményeink rákényszerítettek minket arra, hogy az élelmiszereinket a kenyér kivételével magunk termeljük meg. A “kánaán” mindaddig tartott is (sok éven át), amíg a multik megjelenésével rá nem szoktunk (részben) újra a tömegtakarmányra. Ha a korábbi mértékben már többet nem is, de a túlérzékenységem az óta időnként visszatér.
    Tudjuk, hogy mit kellene, hogyan kellene, csak egyrészt gyarlók vagyunk mi is, másrészt a ránk erőszakolt körülmények nem mindig engedik, hogy a mókuskereket úgy pörgessük, ahogy mi szeretnénk.
    Mindezzel igazán azt szerettem volna mondani (ha kicsit bő lére is sikeredett a dolog), hogy a túlérzékenység nem attól múlik el, ha a vélt, vagy valós kiváltó okot démonizáljuk, és gyógyszerekkel kezeljük. A hajlam, a fogékonyság okait is fel kell tárni és meg kell tenni azt, ami az EGYÉN számára is megtehető. TÁRSADALMI szinten ezt a problémát nem lehet kezelni, hiszen még a valós tényeket sem ismerik az emberek. A Hatalom számára viszont alkalom a figyelem lekötésére, a társadalom megosztására, a „bűnös” gazdák terrorizálására és anyagi terheik növelésére, hogy még inkább ellehetetlenüljenek. Alkalmat ad számtalan megnyomorodott, beteg lelkű honfitársunknak, hogy végre alávágjon szomszédjának, irigysége tárgyának és végre ő is VALAKInek érezhesse magát: eleget téve állampolgári kötelességének, FELJELENTHESSEN! Na, és hát ugye nem kis bevételt jelent mindez a gyógyszergyártók és –forgalmazók számára. Miért oldaná meg tehát a TÁRSADALOM a helyzetet, ha egyszer ilyen sok szempontból, sokaknak inkább alkalmat, lehetőséget jelent?
    Problémát igazán az EGYÉN számára jelent, és megoldania is neki kell, hiszen a megoldás lehetőségei is egyénenként változnak.
    Sajnálom, hogy a többség nem olyan orvosokkal kerül kapcsolatba, mint mi kerültünk. A mi doktor bácsinknak a gyerek lelke és a teste jelentette a kis beteget, a gyógyszer pedig a legszükségesebb esetekben és csak végső megoldásként került elő. Elsősorban ő volt gyógyír: az embersége, a tapasztalata. Sajnos már nem él, de nagyon sok szeretettel emlékezünk rá.
    Dr. Párizs Ambrusnak hívták.

    Kedvelés

  26. “A parlagfű (!!!) veszélyes gyomnak (!!!) tekinthető, ezért (!!!) kötelező(!!!) az ellene való védekezés! Irtása a növényvédelemről szóló 2000. évi xxxv. törvény alapján a földhasználó, az ingatlanhasználó és a termelő kötelezettsége saját területén! Nyomatékosan felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy a városunkban nagymértékben elszaporodott és közegészségügyi problémákat okozó gyomnövények, különösen a parlagfű irtását az ingatlanhoz tartozó területeken saját és a lakosság egészségének érdekében irtani szíveskedjenek.

    A növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény 60. §. (1) bekezdés c) pontja, a (3) bekezdés, valamint a 61. §. (2) bekezdése alapján, aki a közegészségügy védelmét szolgáló növényvédelmi intézkedést elmulasztja 20.000-től 2.000.000 Ft-ig terjedő növényvédelmi bírsággal kell sújtani.

    Az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII.28.) Korm. rendelet 106. §. értelmében 60.000 Ft-ig terjedő összegű szabálysértési bírság is kiszabható, a növényvédelmi feladatok elmulasztása esetén.”

    Ezzel persze nem kötelező egyetérteni, de a fentiek szerint
    ejárni igen.

    Az együttműködést köszönöm én és a többi allergiában szenvedő, percenként tüsszögő, és orrotfújó, könnyező és viszkető szemű társam nevében. 🙂

    Aki nem szenved évente 1-1,5 hónapot a parlagfűtől és társaitól az sosem fogja megérteni, miért akarjuk kiirtani az összeset a földről.

    Kedvelés

    1. jogász vagy, vagy mi (***)?

      (*** Ennyi kérdésnek elég. Minősítése fölösleges és otromba, ezért töröltem! – Híradmin)

      Kedvelés

  27. Kedves Évi
    Amit leírt, az mind igaz.
    Azonban, gondolja csak végig az életében hány törvényről, rendeletről derült ki, hogy káros, ostoba, kifejezetten emberellenes volt. (majdnem mindről) És mindig akadt egy újabb törvény, divathullám – madárinfluenza – stb., amiről az idő rántja le a leplet.
    Az allergiából, idővel ki lehet gyógyulni. Ám, a “modern” életvitelnek köszönhetően betegségként megjelenhet az ember bármely életkorában, de megjelenésére pontos okot, a legjobb orvosok sem tudnak mondani. Legföljebb csak annyit jegyeznek meg, hogy a páciens szervezetének immun gyengeségei vannak. És nem arról beszélnek a továbbiakban, hogy hogyan kellene a beteg szervezetét ellenállóbbá tenni, hanem azt javasolják, hogy forduljon a vegyi anyagokhoz segítségért. Mert, ők ezt tanulták, és sajnos, az egészségügyi rendszer hiányosságai miatt, ebben érdekeltek.
    Ha mégsem győztem volna meg, akkor még annyit : a a mai értelemben vett “gyógyszereket”, profitéhes, kizsákmányoló, bünbandák gyártják, gyártatják, forgalmazzák. Őnekik megengedett , hogy Magyarországon “generikus”, lejárt licenszű, más gyártók által értéktelennek ítélt “gyógyszereket”, mesterségesen létrehozott, monopol piacon értékesítsenek. Ehhez a “polgári”, “forradalmi” kormány segítségét, miliárdos támogatásait is élvezik. Ennek, a nemzet elleni bűncselekménynek, aki keresztbe tesz, vagy pedig nyilvánosságra hozza az evvel kapcsolatos disznóságaikat, azokat ellehetetlenítik (Mikola egyszer megpróbálkozott vele, azóta…megnevelték). Azoknak, akik érthető okokból nem remélik a vegyszerek általi gyógyulást, pedig nem marad más mint a jó Isten által nyújtott évezredes természetes lehetőség, mint pl. a gyógyfű.
    üdvözlettel: pislacsek

    Kedvelés

  28. A parlagfű veszélyes gyom. A Föld meg lapos.
    Mindkét “tényt” törvénybe foglalta a mindenkori Hatalom. Megtette, mert lehetősége volt rá, és érdekeltsége volt benne.
    Az utóbbi törvényerejű dogma azóta megszűnt. Nem a józan ész diadalmaskodott, arra korábban is hallgathattak volna: az érdekeltség szűnt meg.
    A parlagfű-bizniszben még bőven vannak lehetőségek!
    Addig a Törvény az Törvény!
    Amit tisztelni kellene…
    Miért is?

    Kedvelés

  29. Ja, azt majd’ elfelejtettem: a parlagfű-törvény gyakorlatilag végrehajthatatlan. Elég egy kicsit félreautózgatni a főutakról a földutakra, hogy bárki meggyőződhessen róla!
    Az is tudhatja, aki gyakorlatban is foglalkozik a mezőgazdasággal.
    Valójában ez az egyik (ha nem a legfontosabb) szempont, amiért a rendelet/törvény még él.
    Töléletesen alkalmas a társadalom legszélesebb rétegének fenyegetésére, megfélelmítésére, tönkretételére.
    Nem akarok most messzire kanyarodni, de pl.ha jövőre nem kapjuk meg az engedélyt, hogy meghosszabbítsuk a földmoratóriumot, hatalmas igény lesz az eladó földekre – ha hajlandók a gazdák eladni!
    De melyik ne lenne hajlandó, ha milliós bírságokkal fenyegetik és büntetik rendszeresen?!
    Egy percig se higgye el egyetlen allergiában szenvedő se, hogy az ő egészsége a meghatározó szempont a törvényalkotás folyamán!
    Sokkal “fizetőképesebb” szereplői vannak ennek a játéknak.

    Kedvelés

    1. MINDEN RÉSZLET ÉRDEKEL!!!!!
      9 éves kislányom allergiás 3 éves kora óta.Befújós inhalátort használunk de ha van természetes módja a gyógyulásnak mindenképp kipróbálnám.Szinte mindenre allergiás fűre,fára,háziporra ugyhogy egész évben kinlódunk vele .SZÖRNYŰ!!!!MILYEN FORMÁBAN HOGYAN KELL SZEDNI-FOGYASZTANI?

      Kedvelés

  30. A Regos ur véleményével teljesen egyet értek. A parlag fu alergiàsoknak uzenem , Tavaszal még nem viràgzik a parlag fu és mégselàtok kiezsebkendo mogul. Elnézést kell kérnem a helyes iràsom végett a gépem nem magyar és én nem értek hozzà. Szenvedtem az alergia miatt 3 honapja ez a problémàm meg szunt. Koszonom egy baràtomnak aki ezt az oldalt meg mutatta.El olvastam és a gyufàs dobozban talàlhato zold fu tartalmàt meg értve ami por alakban volt. Meg csinàltam magam a por alakot és fogyasztom. AZ alergiàm meg szunt és bàtran vajas kenyérre szorva minden reggel a kàvem mellet jo izuen elfogyasztom.76 éves vagyok jo eggéségnek orvendek amihez a parlag fu is nagyban hozzà jàrult.

    Kedvelés

  31. Én is allergiás vagyok a parlagfűre, kb 15 éve. Minden kellemetlen tünetét produkáltam már, bár aláírom, hogy vannak nálam betegebbek is, ismerik többet is.
    Az allergiától függetlenül- ez akkor eszembe sem jutott- januárban a cukor helyett elkezdtem mézet használni édesítőnek. Szeretem az édes ízt, az édesítőszereket viszont nem. A méz erre tökéletesnek bizonyult. És most, augusztus végén azt vettem észre, hogy nem érzem az allergiás tüneteket. Nem szedtem még be semmilyen gyógyszert, nagyon ritkán orrspray-t használok, és ennyi. Lehet ez a méz ” mellékhatása”?
    A parlagfű irtásáról: egy ismerősöm is eszi, szárítja. Azt mondja, rá serkentő hatással van, teljesen fürgén, fitten tudja végezni a napi teendőit, 65 felett is.
    Lehet én is kipróbálom:)

    Kedvelés

  32. 2-3 éve tudom, hogy a parlagfűnek gyógyító hatása van. Férjem az élő példa rá, hogy igen is hatásos. Súlyos betegségből gyógyult ki(persze nem kizárólagosan a parlagfűtől), de azt is fogyasztja még a mai napig is. Nem porítjuk, csak úgy nyersen apróra vágva. Fontos, hogy olyan helyről szedjük , ahol kizárt a kipufogógáz és egyéb szennyeződés. Lajos atyát én is személyesen ismertem, tőle tudom, hogy nem hiába hívták az ókorban a parlagfüvet(ambrosia) az Istenek eledelének…..

    Kedvelés

  33. Erdekes modon ugyebàitt befejezodott ez a tényàllàs. Mi tortént? Mindenki meg gyogyult vagy meg halt? Ahalatak nem beszélnek de az életben maradottak folytathatnàk a vitàt ugyebàr.

    Kedvelés

  34. Most szeptember végén egy nagy àruhàz keritése mellett kozel egyméter màgas parlagfuvet làttam A terulet ugyan kaszàlva van de nem làtok semmi értelmét a befektetet munkanak mert 2 héten belul ujra ott az utànpotlàs.Tehàt szedjuk és egyuk.

    Kedvelés

    1. Kedves batarlaszlo!
      Nem ajánlom, hogy az áruház környékéről “szedjük és együk” a füvet! 🙂
      A kertemben van egy parlagfű díszpéldány, onnan szedem frissen, persze azért mindig megmosva.Aprítom, mint a petrezselymet, ételekre, salátára szórom, és fogyasztja az egész család.
      Télire szoktam megszárítani a leveleit, és azt összemorzsolva használom. Üdv: Tatjana

      Kedvelés

  35. Nagy a keletje mostanában a bűvös dolgoknak, életelixireknek. Keressük a csodát, és sokan állítják, hogy meg is találták. Van aki a vegytiszta tudományban hisz, van aki a misztikus “régi” dolgokban. Én is ismertem Lajos atyát. Ő számomra hiteles személy. Ugyanakkor, anélkül, hogy a fenti írás szerzőjét személyesen ismerném, komoly fenntartásaim vannak egy olyan személy bölcsességével szemben, aki még a maga választotta téma főszereplőjének nevét is következetesen hibásan írja le: Ambrosia artemisiifolia helyett Ambrosia artemisifolia. Vajon az illető csak ebben téveszt, vagy esetleg másban is? Csak felhívja magára a figyelmet és kihasználja a természetesre, jobbra vágyó emberek jószándékát? Nem tudom, de ez az alapvető tájékozatlanság vagy felületesség, nevezze ki hogyan akarja, nekem elég ahhoz, hogy a hozzászóló és nyilvánvalóan teljesen tájékozatlan nyájjal szemben a 2. hozzászóló Lord Tikával értsek egyet.

    Kedvelés

    1. Kedves Hozzászóló!

      Azért egy esetleges elütés miatt nem kellene kardot réntanis (szándékos elütés a “rántania” helyett – szerkesztő).
      Talán meg kellene cáfolnia az állításokat.
      Matematikusok azt mondják, hogy a “minden” tagadása nem az, hogy “egy sem”, hanem a “van olyan, hogy nem”.

      Mondok egy példát:
      Egy konferenciára több tudós utazik.  Az egyik biológus – kinézve az ablakon, ahol meglát egy legelő tehéncsordát – azt mondja: “Jé, itt minden tehén fekete!”. Erre a szintén ott ülő fizikus azt mondja:”Csak annyit mondhatunk, hogy itt vannak fekete tehenek!”. Mire egy szintén a fülkében utazó matematikus azt mondja:
      “Tévedés, kérem! Csak annyit állíthatunk, hogy ebben az országban vannak olyan tehenek, amiknek legalább az egyik fele fekete”.

      Szóval van még mit tanulni a vitatkozás területén.

      (Szerkesztő)

      Kedvelés

  36. Kedves hozzászólók..

    Magam is allergiás vagyok..több mindenre.
    Tavaly hallottam először a parlagfű ezen hatásáról, kipróbáltam teaként…
    Érdekes.. nem kellett gyógyszer, ..
    / nekem van és hagyom is hogy legyen a kertben mértékkel..és hasznosítom…./

    Szerintem az elismertetésével az a probléma:

    Több gyógynövényes oldalon is a növény leírása után ott szerepel a ” hatóanyagai ” ezt -legalábbis én- még sehol nem találtam meg a parlagfűről…..

    Lehet ….ha akadna egy bátor illetékes ” elismert tudós” megvizsgálná az összetételét és uram- bocsá.. összehasonlítaná egy-két gyógynövényként elismert növény összetevőivel… bizonyított lenne a jótékony hatás..???
    Több növény is van / pld diólevél gyomírtó hatású, de komposztálva első osztályú virágföld../ amelyik egyes érési fázisukban károsak, más vonatkozásban viszont hasznosak lehetnek….

    Mindenkinek meg lehet a sajt véleménye.. és mindenki azt tesz amit jónak lát…

    “Mindenki a maga sorsának kovácsa..”

    Kedvelés

  37. Víg napot!

    Lenne kedves valaki elárulni, hogy milyen módjai vannak a parlagfű fogyasztásnak?
    Párat már megtudtam, hátha van még.

    Kedvelés

  38. Szép estét Mindenkinek!
    Állást nem szívesen foglalok, mert nem vagyok allergiás semmire, és még a vita tárgyát képező növényt sem ettem, ittam semmilyen formában.De a szkeptikusoknak, a kételkedőknek annyit mondanék, hogy a puding próbája az evés! Amíg nem próbálták ki, miért mondanak ennyire kemény véleményt? ( Tudom, tudom, nekem nem folyik az orromból és a szememből semmi, és nem vagyok a négy fal közé szorítva akkor, amikor mások élvezik a tavasz, és a nyár összes örömét) De azt mondják:”kutyaharapást szőrével” ! Ismerős? A természet egy csodálatos dolog, és nem véletlenül vannak a növények, és minden más élőlény. Mindennek, és mindenkinek megvan a maga rendeltetése. Jó pár évtizede még az orvosi egyetemeken kötelező volt természetgyógyászatot tanulni. Mára eltűnt a tananyagból. Miért is? Mi is van a nagyon kemény haszon orientált gyógyszergyári lobbival? És még sorolhatnám a kérdéseket, de a tény az tény, mindenki a saját sorsának, egészségének a kovácsa.

    Kedvelés

    1. Hát ha nincs is allergiám, azért ki fogom próbálni a parlagfüvet, ha már serkenti az őssejt-termelést.

      Kedvelés

  39. mindenkinek meglehet a saját véleménye, de egy véleményt hazugságokkal alátámasztani akkor sincs rendeben!
    nem olvastam végig a cikket mert már egy két bekezdés után kiderült hogy nincs értelme rá időt szánni.
    a szerző például azt írja hogy a lakosság 90%-a allergiás a búzára és 80%-a a szarvasmarha tejére. valójában az valamilyen fajta élelmiszerallergiában szenvedők száma összesen nem haladja meg a lakosság 5%-át.
    emellett az élelmiszerallergiák nem gyakran okoznak súlyos tüneteket, inkább csak hasmenést, kiütést, stb… és megfelelő táplálkozással elkerülhetőek, ezért nem irtják a teheneket.
    a macskákat meg azért nem irtják mivel az allergén hatósugara egy macskának nem haladja meg a lakást ahol a macskát tartják. így aki allergiás a macskára, az egyszerűen nem tart otthon macskát.

    a parlagfűvel viszont más a helyzet. először is a parlagfű pollenje a egyik létező leghatékonyabb allergén. könnyű tüneteket kiválthat már 6 pollen egy köbméter levegőben. 11 pollen per köbméter fölött már súlyos tünetek is várhatóak az allergiások között. egyetlen egy növény 1 milliárd pollent képes termelni. ez azt jelenti hogy egy növény pollenjének segítségével több mint fél millió lakást lehetne az allergiások számára megközelíthetetlenné tenni. ezért irtják a parlagfüvet, akár van gyógyhatása, akár nincs.
    annak ellenére hogy nem állítom hogy ne lenne gyógyhatása a növénynek, azért súlyos betegség esetén nem hagyatkoznék rá!

    ha senki nem lenne rá allergiás, akkor senkinek sem lenne baja a parlagfűvel!

    Kedvelés

    1. Akkor vajon miért van, hogy annyi jó visszajelzést kaptunk már ezen az oldalon a többi hozzászólótól? Aki kipróbálta az allergiájára, mind helyrejött, mi lenne, ha többen kipróbálnák, ahelyett, hogy eleve a homokba dugott fejükkel kijelentik, hogy ez egyszerűen nem lehetséges. Nem valami konstruktív hozzáállás…
      Ezenkívül az első részben elferdítve adod vissza a dolgokat. Talán mégiscsak jobb lenne elolvasni magát a cikket?

      Kedvelés

      1. Én elolvastam a cikket, és azt kell mondanom, hogy érdemes elgondolkodni azon, amit kritikus (és a többi kritikus) írt. (Amúgy te normálisan reagáltál, a többen itt erősen pszichopata módon lerohannak mindenkit, aki ellent mer mondani.)

        A cikk jelentős része érdekes és informatív, azt gondolom, a parlagfű pozitív hatásainak leírt nagy része igaz.

        A cikk egy másik szintén jelentős része a szerző, hogy fogalmazzam meg udvariasan, szenvedélyéből fakadó harcos szellemének visszafoghatatlanságát tükrözi, amikor nekiáll szidalmazni a titkos társaságokat, a lefizetett tudósokat meg gondolom magát a Sátánt is, aki bizonyára számára teljesen érzékelhetően áll a dolgok mögött. Ezeket érdemes lett volna mellőzni, mert a szerző amúgy értelmesen leírt egyéb gondolatait TELJESEN hiteltelenné teszik. Nem itt kellene téríteni a Világméretű Konspiráció ellen, bár a szerző titulusai alapján ez érthető.

        Harmadrészt valóban teljesen nevetségessé alacsonyítja az értékes gondolatokat a hazugságok alkalmazása, ráadásul régi jótanács az, hogy az ember csak olyat hazudjon, ami egyszerűen nem leplezhető le. Ilyen teljesen légből kapott adatok, mint az allergia számai ártanak a legtöbbet a cikknek.

        És végül a cikk nem emlékszem hogy említette azt, hogy a parlagfű európában nem honos növény: azt a hódítók hozták át ámerikából, az ígéret földjéről (nem Isten ujja vagy az éteri áramlatok). Illik ezt megemlíteni akkor, amikor az Anyatermészet lelkét boncolgatjuk.

        És akkor most el lehet kezdeni a köpködést, hiszen nem értek egyet a lelkes dícsérőkórussal. 🙂

        Kedvelés

    2. Csak ritkán nézek ide fel…és amint olvastam az írásodat, megragadott egy részlet..” azért súlyos betegség esetén nem hagyatkoznék rá! ”

      Nem tudom mennyire ismered az allergia elleni szereket.. van most a piacon egy injekció. Jelenleg mivel szezon van nehezen és drágán kapható. Egy ismerősöm szintén allergiás, tavaly beoltatta magát.. hatott, megszűntek a tünetei.
      Idén ismét ment a dokihoz, ám másik orvos volt /nem a megszokott előző évi/… ez a doki meglepetésére közölte vele ” Ember maga meg akar halni…!!” Ismerősöm meglepetten nézett a dokira, aki elmondta, amit az előző doki nem… a gyógyszer mellékhatását. ” két-három év folyamatos / évi 1 oltás / alkalmazás esetén vészes és megállíthatatlan csontritkulást indít el az emberi szervezetben.”

      Még nem tudom hogyan döntött az ismerősöm, a lehetőséget el mondtam neki…../ sajna rettentően szkeptikus ilyen ügyekben…/

      Viszont elgondolkodtató és szerintem sajnálatos, hogy egy “súlyos betegségi stádiumban” / Én annak nevezném azt az állapotot, amikor az egyén nem tud környezetében szabadon mozogni-dolgozni…stb../ még azon hezitál, hogy megkísérelje egy orvosilag ugyan nem igazolt növény fogyasztását / amit többen is eredménnyel és mellékhatások nélkül fogyasztunk / , vagy egy olyan szert adasson be magának aminek tudottan szörnyű mellékhatásai vannak…. ?????

      Ha a doki, vagy az ismerősöm hazudott akkor én is…

      Szóval……mindenkinek igaza van..!!!.
      Én senkivel sem vitatkozom..Senkit nem kívánok lerohanni…..Mindenki maga dönt…

      DE EGY BIZTOS ROSSZ ÉS EGY TALÁN JÓ KÖZÜL MÉG GONDOLKODNI A VÁLASZTÁSON…..?????

      Kedvelés

  40. Nem tudtam eldönteni, hogy van-e valós alapja a cikknek, ezért eldöntöttem, kipróbálom. Gyomorfájásom rögtön enyhült. Már vagy két hete fogyasztom, és kezd visszatérni az étvágyam. Folytatom a “kezelést”, és meglátom több idő elteltével lesz-e hatása. A parlagfüvet nem lehet kiirtani, a legdrasztikusabb intézkedések ellenére is marad annyi, hogy az egész világ használhatja gyógyszerként! Mint agronómus mondom!

    Kedvelés

  41. Bevezetésként:nem vagyok allergiás a parlagfűre, de megértem akik szenvednek tőle.Nem akarok egyik tábor mellé sem állni a fentiek miatt.
    De!!
    Kérek mindenkit gondolja végig a következő állításaimat.Nem akarom ismételni az előttem szólók által esetleg többször is leírt dolgokat.Ezért csak olyasmit írok ami fentebb nem hangzott el(ha igen, elnézést kérek, igyekeztem figyelmesen olvasni).Mint majd’ minden növény ez is elsősorban magot akar érlelni.Ezért végigjárja a szokásos utat:Kihajt, növekszik, virágot hoz (jul. végétől aug. végéig!), termékenyül és érleli a magot, majd elpusztul. Ha megnézünk egy nem bolygatott összefüggő állományt, látni fogjuk a növények szinte egyforma fejlettségűek, tehát egyszerre virágoznak, ami nem tart tovább egy hónapnál.Aki érzékeny, annak ez is hosszú idő, tudom.A különböző irtási eljárások közül a legelterjedtebb (és egyesek szerint a leg környezet barátabb) a kaszálás.Utóbbi állítással vitatkoznék, de minek.
    Tehát a kötelező védekezés nagy része így történik (kaszálással).Akkor lenne eredményes ha a növényt gyökérnyaknál (talajszinten) vágnák el, ekkor nem tudna kihajtani.Aki kaszált már(akár kézi kaszával, akár valamilyen gépivel), az tudja, hogy ez gyakorlatilag lehetetlen.Aki nem kaszált, gondolom ők vannak többen, kérem higgyék el.Tehát marad 1-3, vagy több rügy, amiből a növény újra ki hajt, nagyon kevés vegetatív részt fejleszt, és újra virágzik.Ha ezt is lekaszálják, még egyszer virágozni fog.Így tehát nagyon kemény büntetések kilátásba helyezésével arra kényszerítik a föld tulajdonosokat, utak karbantartóit, hogy az eredetileg egy hónapig tartó időszakot legalább a háromszorosára nyújtsák ki.
    Természetesen!? a parlagfű allergiások védelmében!!!
    Hogy kinek jó ez? Mindenki válaszoljon rá saját legjobb meggyőződése szerint.

    Kedvelés

  42. De mi az hogy allergia…?
    Hát igen….- valaki szervezetének túltengő reagálása. (Annyira “védekezi” az idegen irritálóval szemben, hogy akár fuldoklási rohamot válthat ki..)
    De miért van az, hogy “egyesek”-nél igen, egyeseknél nem…?
    Nos, tudtommal a letöbb allergia saját énünk, tudatalattink, felfogásunk, lelkületünk hibás produkciója…
    Békéljünk meg önmagunkkal és fogadjuk el a világot – és felére csökken a külső irritáló hatás..
    (Én is – mindenkivel jóban vagyok – de ez az én anyósom… – ez a fúria.. – ….érthető….?)
    És ami ezen érdekes – ezt meg lehet tanulni. Nekem pl. az a ház ott baloldalt – ha kitekintek – hát hogy milyen marha tervezte…?

    Amíg lesz rossz anyós, meg rossz ház – lesz ennek utózengése is – lesz allergia is…

    De, hogy ez végett kezdjük írtani a természetet – és ennek apropóján támadni a valóságot kereső, feltáró cikkeket , embereket…

    (Különben is: mindig, mindenért valaki más okolható. A parlagfű meg meg sem kukkan…)

    Kedvelés

  43. Én is keményen padlón vagyok július-október táján, de annyira, hogy dolgozni sem tudok elmenni. Mégis valahogy egyszerűnek érzem csak a parlagfüvet okolni, bár józan eszem ellenére gyűlölöm a parlagfüvet, mert gyarló vagyok és kicsit hinni is akarok már ebben, de azért valahogy mégis azt mondom, hogyhogy anyukám nem igazán érti mi az az allergia! Pedig most is napi 50 db PZS-t fogyasztok el, – horror, szedjek gyógyszert és tán a tünet enyhül, de érzem nem ez az út, orvosokban meg nem hiszek – bocs, főleg a gyógyszerekben nem, biztos hogy orvosok egy nem kis része még jóindulatú és segítőkész, bár ez is egyre félőbb, hogy így marad-é? Mi a megoldás, valóban nem tudom pontosan, de érzem hogy TV reklámjának már nem dőlök be…..

    Kedvelés

  44. Ha nem tudok természetben szerezni, akkor hol lehet kapni??Ahol valóban azt kapom, mondjuk egy porban, amit gondolok róla???Ebben ki tudna segíteni??Jeannecora

    Kedvelés

  45. Ekkora baromságot régen olvastam. Biológus létemre van valami rálátásom a dolgokra.
    Csak egy apró megjegyzés: honnan szedte a szerző,azon adatokat, miszerint a búzából készült ételekre az emberek 90%-a, a tejre, tejtermékekre pedig 80 %-a allergiás, ennyi gluten- és laktóz érzékeny ember nincs, ezt még a laikusok is tudják.

    Kedvelés

  46. Làszlo vagyok. U dvozlom a parlagfu jo és rossz hozzàszoloit.En 2O10 ota irtom a kiirthatatlant szàritom és fogyasztom renszeresen .

    batarlaszlo

    Kedvelés

    1. Magamat csak igazolni tudom mert élek és jo eggéségnek orvendek amit a palagfu fogyaszioinak kivànok.2 honapra abba hagytam és ujra vissza tért szemem konnye igy kénytelen vagyok elorol kezdeni a fogyasztàst.

      batarlaszlo

      Kedvelés

  47. Nem vitazni kell, hanem kiprobalni. De aki csak vitatkozni akar, hat tegye, de a nagy hang meg nem azt jelenti, hogy igaza van. Tiszteljuk meg egymast azzal, hogy csak akkor nevetjuk ki a masikat, ha a proba negetiv lett. A gyogyito “iparnak”es gyogysze gyartoknak viszont nagy erdeke fuzodik ahhoz, hogy a novenyek hazilag is gyogyito ereje feledesbe meruljon, mert ha az emberek meggyogyulnak orvosok es gyogyszerek nelkul, akkor vege a zsebukbe arado penznek.

    Pasztorfi Istvan

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven, hogy aki arra válaszolni akar, be tudja azonosítani), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.