Egy korsó és már húzta is a roma az X-et a Fideszre – várjuk a csodát?

Olvastam egy levelet, amelynek írója Budaházy György szabadságáért emelt szót Orbán Viktornál. Valamiféle kéznyújtást remélve a kétharmados miniszterelnök jelölttől, a Nemzet felé. Szép gondolat, de sajnos, csak romantikus vágyálomnak érzem ezen óhajt, s véleményem szerint ennek beteljesülésére semmi esély nincs.

Talán egy millió körül lehet csupán azoknak a magyaroknak a száma, akik hasonló csodák reményében a Fideszre szavaztak. Ők a hiszékeny, csodaváró, megvezetett magyarok. Mert hát a többi Fideszre ixelő, az nem magyar ember.

Nézegettem az edelényi libanoni orvos vereség utáni méltatlankodásának lehangolt közönségét, s nem láttam mást csak rosszarcú, rendezetlen külsejű cigányokat, akiket a kétharmados párt aktivistái invitáltak szavazni egy pofa sörért. Ózd környékén is ez volt a cigányoknak kivetett fideszes csali. Egy korsó és már húzta is a roma az X-et a Fideszre. Bizton állítható, hogy a Fidesz szavazóinak jelentős része a munkát legtöbbször kerülő, segélyekből, bűncselekményekből élő cigány volt. Egy korsó és már húzta is a roma az X-et a Fideszre – várjuk a csodát? Tovább olvasása

Forró lesz a görög tavasz – általános sztrájk május 5-én

A görög válság hónapok óta lázban tartja Európát, mert az Unió fertőző betegségtől tart, ami akár az euró összeomlásához vezethet. A szociális rendszer durva leépítése miatt a 45 milliárd eurós készenléti segélycsomag sem nyugtatja meg a kedélyeket. A legnagyobb szakszervezetek általános sztrájkba kezdenek.

Görögország legnagyobb szakszervezete, a Görög Munkások Általános Szövetsége (GSEE) kedden, április 27-én május 5-ére általános sztrájkot hirdetett meg. A szakszervezetnek több mint egy millió tagja van és kijelentette, hogy „visszautasítja a neoliberális zsarolást, az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap követeléseit, amelyek a munkások szociális és gazdasági jogainak a megnyirbálására irányulnak”. Éppúgy elveti a nyugdíjreformot is „amely a nyugdíjak reálértékét csökkentené, és a nyugdíjkorhatárt felemelné”. Forró lesz a görög tavasz – általános sztrájk május 5-én Tovább olvasása

Gratuláció és útravaló – levél Murányi Leventének

Kedves Alelnök úr, kedves  Murányi Levente!


Nagy utat tettél meg, és teljesült régi, több éves álmod, mert egy eddig a hazai politikában ismeretlen, valóban  nemzetpárti gondolat jegyében azt képviselve csapatoddal, csapatunkkal bekerültél a Nemzet törvényhozásába, az Ország Gyűlésébe.

Egyúttal viszed magaddal a sajnos egyre csökkenő számú ötvenhatosok forradalmi üzenetét, és meg nem valósult álmait a mának és a holnapnak.

Gratulálok Neked, Gratulálok a magunkfajtáknak, hogy Morvai Krisztina már örökbecsű “kirekesztő” szavát kölcsönkérjem.

Nem kell magyaráznom, hogy ez mit jelent, ezt nélkülem is jól tudod, ez jog, ez egyben kötelesség, ez minta. Gratuláció és útravaló – levél Murányi Leventének Tovább olvasása

Függetlenség – hozzászólás a Molnár Oszkár jelenséghez

Azok közé tartozom, sajnos, akik csak  most ismerkedtek meg a “közszolgálati” képernyőjén személyesen Molnár Oszkárral, a jelek szerint akaratán kívüli függetlenként az Ország Gyűlésébe a választók egyértelmű akaratából bejutott képviselővel.

Ezt közérthetőbben úgy értem, hogy a három kérdezővel felálló “vallató bizottság” célirányosan záporozó kérdései össztüzéből a figyelmes szemlélő számára lassan kibontakoztak a “közérdekből” eddig a széles nyilvánosság számára elfedett tények, az igazság, hogy miért is vált kényszerből függetlenné egy eddig választói érdekeit hitelesen képviselő ember, aki 18 éves pártagságával a háta mögött is elvszerűen és tisztességesen dolgozott és élt. Függetlenség – hozzászólás a Molnár Oszkár jelenséghez Tovább olvasása