Az egyházban nincs erkölcsi válság!

Két évfordulót is ünnepel ezekben a napokban a Mindszenty Emlékbizottság és a Zadravecz István Baráti Kör elnöke és tagsága. A húsz évvel ezelőtti változások idején a Jurta Színházban – amelyet ma igyekszik méltatlanul elfelejteni, az összes ott született párt –, alakult meg a Mindszenty Emlékbizottság, majd 15 esztendeje, Zadravecz István ferences tábori püspök halálának 30. évfordulóján a Zadravecz István Baráti Kör. Mindkét civil társaságnak az alapítója Stoffán György, akit e két évforduló alkalmából kerestünk fel.

– Miért áll annyira közel önhöz e két egyházi személyiség, hogy emlékükre kis csoportokat is szervezett?

– Nos, mind a két egyházi méltóság hihetetlen nagy szellemi, lelki, és erkölcsi példát mutat. Az erkölcsi példamutatásba a hazaszeretet és a keresztény nemzet egysége megteremtésének a szándéka is benne foglaltatik. Ők mindketten szenvedtek, és mindkettejük szenvedését az emberi méltóság melletti kiállás, a magyarság iránti elkötelezettség és a hithez való hűség „okozta”. Egy embertelen világ kezdetén ők voltak az első áldozatok, de egyben a mai embernek is erőt adó példaképek. Hiszen a keresztény értékek mentén, Krisztust követve vállalták azt, amit Isten rájuk bízott.

– Zadravecz megítélése nagyon képlékeny még ma is. Mi ennek az oka? Az egyházban nincs erkölcsi válság! Tovább olvasása

Egy megkésett megemlékezés – 150 éve húnyt el gróf Széchenyi István

Idén 2010. április 8-án volt 150 éve, hogy Gróf Széchenyi István elhunyt. “A legnagyobb magyar” tevékenységére minden honfitársunk büszke lehet.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
A mai médiáknak nem érdekük hazánk nagyjainak méltatása, csak a gyógyszerek hirdetése, szenzációk hajhászása, semmitmondó üresfejű celebekkel, ripacskodó politikusokkal készített riportok. A jelen politikusai pedig ( pártállástól függetlenül) elfoglaltak a karrierjeik építésével, vagyonuk gyarapításával.

Ez az összeállítás megpróbál a teljesség igénye nélkül szerény kis emléket állítani Gróf Széchenyi Istvánnak, az egyik LEGNAGYOBB MAGYARNAK.

Kissé megkésett, de őszinte megemlékezést szeretnénk ezúton közreadni.

Egy megkésett megemlékezés – 150 éve húnyt el gróf Széchenyi István Tovább olvasása