A tiszta víz, a pohár, és az abrosz („Minek örülnek ennyire?”)

A magyarországi választások első fordulója tiszta képet festett az ország társadalmi helyzetéről, IQ-járól, elvárásairól, és persze a pártokról – hasonló tekintetben. A kampány semmi másról nem szólt, mint a Parlamentbejutás csillapíthatatlan vágyáról. „Apát fiú, testvér testvért adott el”, és annyi hazugságot szórtak egymásra a pártok – kivétel nélkül mindegyik -, amennyit a magyar ember ilyen töménységben ritkán hallhat, ritkán tapasztalhat.

Az MSZP világos és egyértelmű bukásra ítélte magát az elmúlt nyolc esztendő esztelen és magyarellenességében velejéig aljas rabló-politikája okán, ám még most is a demokráciáról beszél, miközben a demokrácia nemlétező intézményét lábbal taposta. Lendvai Ildikó a választások estéjén arról beszélt – és talán saját ebbéli elmeháborodottságát el is hiszi -, hogy ők majd a demokrácia védelmében figyelik ellenzéki széksoraikból a Fidesz kormányzását. Ezt nevezik igazi bolsevik arcátlanságnak. Hiszen ezek a kommunista férgek lopták szét szakmányban az országot, a BKV-tól Zuschlagon és a kistérségi pénzmosodákon keresztül a Honvédelmi Minisztériumig. Ezek kampányoltak a nemzet ellen, s ezek lázították a cigányokat a többségi nemzet ellen úgy, hogy annak sok száz magyar polgáron kívül Marian Cosma is áldozatává vált, hiszen csaknem minden hétre – volt, hogy minden napra – jutott egy olyan gyilkosság, amelyet az elkényeztetett és a nemzet ellen uszított kisebbség követett el.

Egy éve sínylődik börtönben Tóásó Előd

Egy évvel ezelőtt fogták el, kínozták meg majd bestiális kegyetlenséggel végezték ki a santa cruzi Las Americas szállodában a bolíviai kormány fegyveresei Eduardo Rozsa Florest, Magyarosi Árpádot és Michael Dwyert. Egy éve nem tudjuk, kik végeztek velük és miért. Egy éve nem tudjuk, ki adta ki a parancsot. Egy éve nem vizsgálják ki az életüket kioltó rendőri eljárást, abban az országban, ahol nincs halálbüntetés, és amely valamennyi latin-amerikai emberi jogi egyezmény és kiegészítő jegyzőkönyv részes fele. Gyilkosaik egy éve szabadon járnak, és nevetnek az ostoba és gyenge európaiakon.

A gyilkosság egyetlen magyar túlélője, Tóásó Előd középiskolai tanár, egy éve fogoly 3600 méteres magasságban fekvő jeges cellájában. Egy éve nem táplálkozik rendesen. Egy éve romlik az egészsége. Egy éve nem látta a családját. Egy éve nem közölték vele, miért van fogva. Egy éve nem ismerheti meg az állítólagos nyomozás iratanyagát. Egy éve nem emeltek ellene vádat. Egy éve nem állították pártatlan bíróság elé. Egy éve nem tudja, hogy a nap, amelyre ébred, nem az utolsó-e?

A számok bűvöletében – a cionista beetető gépezet ismét jól működik

...”Az a több, mint 4 millió ember, aki elment szavazni, – hozzájárult ahhoz, hogy eszkalálódjon Magyarországon, a gazdasági és társadalmi válság. Minden egyes X, egy koporsószög, a kilakoltatottak és éhezők koporsójába, – akiknek már nincs több idejük, megvárni a változást. Nekik ma kellett volna  megoldás, és nem holnap.

Minden egyes X felhatalmazást adott, ennek a parlamenti demokráciának csúfolt, cionista diktatúra résztvevőinek ahhoz, hogy a problémák valós megoldását a végtelenségig elhúzza… lehetőleg addig, míg teljesen meg nem roppantják a nép gerincét, – megszüntetve ezzel a maradék ellenállását is. A gyengék pusztuljanak, de most már egyre nagyobb számban, mert sürget az idő. Kell a hely másoknak!

Szegény megvezetett, magyarok. Szegény, konfliktuskerülő átlagemberek. Elmentek választani, ahelyett, hogy változtatnának. Ismét kiadták kezükből saját sorsukat…”

Hogy lettünk mi hirtelen nácik?

Egy hét alatt Magyarországon hirtelen megnőtt a fasiszták száma. Egy hete nem múlt el úgy nap, hogy a hírek között ne szerepeljen valami a fokozódó magyar náciveszélyről, amely nemcsak aláássa az ország tekintélyét, hanem a gazdasági fejlődést is veszélyezteti. Erről szól a fősodratú magyar sajtó, erről cikkeznek a külföldi lapok. Magyarországon nagyon súlyos a helyzet. A demokraták rettegnek, a fekete bakancsosok masíroznak…

Mi pedig csak állunk a tükör előtt a homlokunkra ütött náci bélyeget nézegetve, és azon gondolkodunk, hogy mitől lettünk mi, hazájukat szerető diákok, munkavállalók, vállalkozók és nyugdíjasok hirtelen szélsőségesek? Mitől lett hirtelen minden hatodik magyar szavazó, aki részt vett a választásokon szélsőjobboldali antiszemita?

Mielőtt valaki is túl komolyan venné a vádakat, érdemes egy pillanatra megállni és tekintetünket 2005 Lengyelországára vetni. Különös és szomorú aktualitást ad a visszanézésnek Lech Kaczynski egy hete történt tragédiája, de az ő politikai útja és sorsa azt hiszem, pontosan szemlélteti azt az álszent európai politikát, amit most mi is a saját bőrünkön tapasztalunk.