50.000 letöltés – A rovás Japánban

Rekordot döntött a japán állami TV (NHK) rovásműsorának letöltése és ezzel minden idők legnézettebb mozgóképe a YouTube-on a rovás, illetve a rovásírás témában.

Mint korábban hírt adtunk, a Rovás Alapítvány és a Japán Állami TV (NHK) közös szerkesztésében került az Ohajó Nyippon (Jó reggelt, Japán) című reggeli adásába a székely-magyar rovásról készült kisfilm, 2010 január 12-én. A film először február 12-én került a mozgókép-megosztóra, majd február 20-án készült el a magyar nyelvű felirattal ellátott változat is.

A rovással foglalkozó közélet hamar felkapta a hírt, s a film 2 változatát 10 nap leforgása alatt több, mint 40 ezren töltötték le, mely így a YouTube-on megtalálható rovással, rovásírással foglalkozó anyagok között a legnézettebbé vált. Azóta már csak a magyar feliratos változat meghaladta az 50 ezer letöltést és  a két változat együtt már a 60 ezer letöltést közelíti. Az eredmény kapcsán a film egyik készítőjét, Sípos Lászlót kérdezzük: 50.000 letöltés – A rovás Japánban Tovább olvasása

Nem veszítettünk, győztünk

A győztesnek gratulálni illik, mi ezt meg is tesszük. Sokunk töltötte ébren az éjszakát, csalódottan. Ma tiszta fejjel elgondolkodhatunk azon, hogy van-e okunk a szomorkodni, és ha igen, mit és hol rontottunk el, hol hibáztunk. Pénz és médiatámogatás nélkül, sőt nemhogy támogatás nélkül, de a média lejárató kampánya mellett maradtunk el az MSZP mögött 2,58 %-kal. Ne harmadik helyről beszéljünk, ne engedjük, hogy a fejekben ez vésse be magát, a két és fél százalék kell, hogy intő jel legyen számunkra, amit elérhettünk volna. Ugye ez nem is olyan sok?

Hol lehet ezt a 2,5%-ot keresni? Nem csak Pesten. Magunk között, a jobboldalt felszalámizók között. Nézzük csak sorjában. Ugye senki nem gondolta komolyan, hogy a Torgyán féle újpárt bejut, akkor sem, ha Drábik dr. maga állt Torgyán mellé. Ne feledjük az sem, a magukat nemzetinek kikiáltott médiumok a választás előtti hetekben Vona Gábort hatalommániásnak titulálták, ez a cikk több olyan hírportálon megjelent, ahol bizony a magunkfajták fordulnak meg… Hány szavazat veszhetett itt el? Nem veszítettünk, győztünk Tovább olvasása

Egy tragikomikus győzelem margójára

A feldarabolt és maradványaiban is fenyegetett, kifosztott kis Magyarország örül, hogy megszabadul végre sötét bitorlóitól. Pedig megtehette volna már 2006-ban, jóval kisebb áron is, ha nemzetinek mondott ellenzéke valóban az lett volna, s nemcsak egy díszlet neoliberális nyugati urai kezében. Sajnos azonban a Fidesz táborban egyenes az arány a tájékozatlanság és a pártba vetett hit között.

Ez a győzelem Magyarország utolsó 90 éve történelmének szinte minden visszásságát visszatükrözi. Átverés minden szinten és egy reménysugár, hogy „másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre”. Példaképünk, a Nyugat, kegyesen leereszkedve tudomásul vette az eredményt, de azért beintett, hogy a fasizmust nem fogja tűrni. Ideje lenne végre felébredni, hogy kik is az antifasiszta harc honi nagy szövetségesei! Miféle „felvilágosodás” és modernizáció az, amibe minket elvezetni óhajtanak. Egy tragikomikus győzelem margójára Tovább olvasása