Krasznai Zoltán: Miért a Jobbikra fogok szavazni?

(Levél tanácstalan ismerőseimnek)

Azt tapasztalom, hogy sokan közületek csak mindenféle, hallomásból vagy a magát baloldalinak nevező médiából felszedett hamis véleményt mondogattok a Jobbikról, anélkül, hogy ismernétek választási programját. A magukat előszeretettel „politikailag korrektnek” tituláló önjelölt gondolat- és véleménycenzorok e pártot szélsőségesnek, fasisztának, rasszistának nevezik.  Holott ez az egyetlen olyan, komoly parlamenti szerepre esélyes párt, amelyik részletes programot dolgozott ki, és a programjukat gondosan titkoló nagy pártokkal (Maszop, Fidesz) szemben nyílt lapokkal játszik. Részletes – közel 100 oldalas – választási programja a jobbik.hu honlapon január eleje óta olvasható[1].

Ebből kitűnik, hogy a Jobbik az egyetlen olyan párt, amelyik

– kimondja, hogy elkötelezett a nemzeti önrendelkezés elve mellett, ami liberális – nem pedig fasiszta, rasszista stb.! – jogelv, a nemzetközi jog ENSz-határozatba[2] foglalt része, ún. kógens jog – ami magyarul azt jelenti, hogy FELTÉTLENÜL ALKALMAZANDÓ, vagyis nem lehet megtagadni, visszavonni, lemondani vagy alkudozni róla.

– programjába emelte a Szent Korona tanon alapuló történelmi alkotmányunk helyreállítását. Ez sem fasiszta, hanem történeti jogelv; valamennyi európai alkotmányos monarchia saját történelmi alkotmányának szilárd alapján áll, nem véletlenül ezek a legstabilabb demokráciák.

– kimondja, hogy történelmi alkotmányunk helyreállítása nemzeti önrendelkezésünk érvényesítésének legfontosabb feltétele. Ez azzal a sorsfordító következménnyel jár, hogy termőföldünk és természeti kincseink nemzeti tulajdonban maradnak és így megszabadulhatunk a globális pénztőke által működtetett “pénzszivattyú”[3] minket kiszipolyozó hatásától, más szóval az adósrabszolgaság állapotától.

ökoszociális nemzetgazdaságot akar. Ezt eddig még egyetlen hazai párt sem mondta ki, márpedig a legszebb környezetvédelmi és szociálpolitikai programok sem érnek hajítófát sem, ha megvalósításuk nincs szervesen beágyazva a gazdaság működésébe.

gazdaságpolitikája önvédelmi válasz a globális pénzuralommal szembeni kiszolgáltatottságunkra. Ezzel ésszerű és megvalósítható alternatívát kínál a neoliberális, a külföldi tőke érdekeit fenntartás nélkül kiszolgáló nemzetáruló gazdaságpolitikával szemben, amely csak a csőd növelésére és az ország végzetes elszegényítésére volt alkalmas.

a családot a nemzet építőkövének, az ifjúságot a jövő letéteményesének tekinti. Mindennek végső célja a nemzetfogyás demográfiai trendjének megfordítása, a létszámában is gyarapodó magyarság létfeltételeinek biztosítása.

jövő-orientált nemzetpolitikát akar megvalósítani. Ebbe beletartozik nemcsak az egészségügy, oktatás, kultúra, közszolgálati és kereskedelmi média, hanem a külpolitika és a külgazdaság-politika is. Más pártoknak egyáltalán nincs erről se elképzelése, se mondanivalója, sőt van olyan párt is, amelynek a szótárában a „nemzet” és „nemzeti érdek” szitokszó, vagy csupán alibi a további mentelmi jog megszerzéséhez.

elkötelezett nemzeti érdekeink védelmére. Programjának ezen elemei nem mások érdekeit sértik, hanem a sajátunkat védik! Jogos önvédelem – nyomortól, bűnözőktől, lehetséges agresszoroktól.

***

Azért fogok a Jobbikra szavazni, mert azt akarom, hogy még az ük-ükunokáim számára is, sőt még további több ezer évig legyen Magyarország és magyar jövő – nemcsak megcsonkított maradék-hazánkban, hanem az egész Kárpát-medencében! Meg azért is, mert az elmúlt húsz évben csúfosan leszerepelt az úgynevezett „rendszerváltás” úgynevezett „politikai elitje”. Jelenleg egyedül a Jobbiktól várható – ha sikerül kormányt alakítania –, hogy megvalósítsa azt a rendszerváltást, amelyet a jelenlegi parlamenti pártok közös egyetértéssel 20 év alatt elsikkasztottak! A Jobbik programja egyértelműen kimondja, hogy “fejétől bűzlik a hal”, ezért legelőször a politikusbűnözést kell felszámolni – függetlenül attól, hogy mszp-és, szdsz-es, mdf-es vagy fidesz-es politikusok az érintettek. Ennek érdekében programjuk alapos számonkérést és – minden bűncselekmény esetében – szigorú büntetést helyez kilátásba. Nos, ezen a ponton érthető meg a levitézlett pártok kollektív riadalma a Jobbiktól! Reszketnek attól, hogy elkövetett bűneik kiderülnek, s a bűnösök elnyerik méltó büntetésüket. A Jobbik az egyetlen párt, amelyik programjába emelte a bűnöző politikusok védelméül szolgáló mentelmi jog eltörlését!

***

Utóirat: Persze a magukat még mindig véleményformálónak képzelő média-zsoldosoknak egy dologban igazuk van: tényleg van fasiszta párt Magyarországon. Nem is egy, kettő! Csak nem ott, ahol keresik. Hanem a saját házuk táján. Az elmúlt nyolc évben még nagyon elfogult választóik számára is kiderülhetett, hogy sem az MSzP, sem az SzDSz nem baloldali pártok – bár annak hazudják magukat –, mert egy fikarcnyi szociális érzékenység sincs bennük. Ezzel szemben kormányzati tevékenységük elemzése azt igazolja, hogy a nemzetközi finánctőke lokális helytartói és a hazai komprádor burzsoázia érdek-kijáró pártjai. Ha pontosan meg akarjuk határozni mibenlétüket, akkor saját fogalomrendszerükön belül kell keresnünk a választ. Tökéletesen illik rájuk Georgi Dimitrov, hajdani bolgár kommunista párt- és Komintern vezető meghatározása a fasizmusról: “A fasizmus a finánctőke legreakciósabb köreinek nyílt, terrorista diktatúrája.” Ha „a dolgot magát nézzük”, mi hiányzik a magyar történelem e két szégyen-pártja esetében a meghatározásból? Legfeljebb a nemzetközi jelző a finánctőke elől, s az, hogy nem sikerült bevezetniük a nyílt, terrorista diktatúrát, de voltak esetek, amikor közel álltak hozzá (pl. 2006. okt. 23-án). Viszont nyolc éves kormányzásuk alatt végig működött a „lopakodó diktatúra” hatalomgyakorlási technikája; a jogállamiság tendenciózus felszámolása, az emberi jogok lábbal tiprása, s a Göbbels-ét is felülmúló hazug sikerpropaganda. S bár a „fasiszta kommunizmus”[4] nemzetgyilkos rendszerét nem sikerült véglegessé tenniük, ez nem az ő szándékaikon múlott, hanem a civil társadalom ellenállásán.

A magyargyűlölő SzDSz már eltűnt a hazai politikai porondról. A kutya se vonyít utána. A Jobbik történelmi feladata, hogy az 1918-19-es „patkányforradalom”[5] és az 1948 utáni 40 éves kommunista terroruralom politikai és szellemi örököseit is kiszorítsa az Ország Házából, s imígyen tisztára söpörje az utat a valódi, 20 év óta hiába várt rendszerváltás előtt!

A Jobbik programja magában hordozza azt az ígéretet, hogy a politika a jövőben szilárd erkölcsi alapokra épüljön. Megfogadva Berzsenyi intelmét, mely szerint „… minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs, melly ha megvész: Róma ledűl, s rabigába görbed.”[6]

Aki szereti nemzetét, aki szereti hazáját, az tudni fogja, kire voksoljon. A döntés a mi kezünkben van!

Szebb jövőt!

Magyar jövőt magyar hazánkban!

Kelt Budapesten, 2010. február 28-án.



[1] http://jobbik.hu/sites/jobbik.hu/down/Jobbik-program2010OGY.pdf

[1]Az ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányából
(érvénybe lépett 1976-ban):
1.Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg
politikai rendszerüket, és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket.
2.Céljai elérése érdekében minden nép – a kölcsönös előnyök elvén alapuló
nemzetközi gazdasági együttműködésből és a nemzetközi jogból eredő kötelezettségeinek
a tiszteletben tartásával – szabadon rendelkezik természeti kincseivel és erőforrásaival.
Semmilyen körülmények között sem fosztható meg valamely nép a létfenntartásához szükséges eszközeitől.

[3] Bogár László közgazdászprofesszor találó kifejezése.

[4] József Attila jövőlátása 1936-ból („.. dünnyögj egy új mesét, a fasiszta kommunizmusét” – idézet Világosítsd föl c. verséből).

[5] Prohászka Ottokár püspök (1858-1927) lényeglátó meghatározása.

[6] Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz, 1810.

________________________________________

A szerző a Magyar Nemzet volt főszerkesztője, a 2006-os Kossuth téri Forradalmi Nemzeti Bizottmány társelnöke, 4 gyermekes családapa.

Nemzeti InternetFigyelő

Egy gondolat a(z) “Krasznai Zoltán: Miért a Jobbikra fogok szavazni?” című bejegyzésnél

  1. Vona Gábor az MTV-ben valamelyik reggel három újságiróval állt többszemközt.( meg lehet nézni a neten is,és ajánlom azoknak,akik nem látták).
    Hught Gergely volt Magyar Nemzet,most a Magyar Hirlap újságirója is elismerte,hogy a Jobbik programja egy nagyon jó, végrahajtható radikális program.
    Na ettől félnek mindazok akiknek félni kell.Mert mit tettek ezzel a csodálatos országgal és népével közösen kart-karba öltve,-csak azért,hogy a saját,és hozzátartozóik zsebét degeszre tömjék-:kiárúsitották a közvagyont,nyomorbadöntötték a népet-azaz minősitett hazaárulást követtek el,és erre nincs semmilyen felmentés.Ettől rettegnek,és ezért fasiszta,rassziszta,és még sorolhatnám a Jobbik,mert van megoldása a problémára,de ez ugye nem tettszik a folyamatosan betelepülő új “uraknak”. Aki pedig azt mondja,hogy ne menjünk el választani,(mondván,hogy majd rájönnek hogy a népet nem érdekli a parlamentáris politizálás,és semmi értelme) annak azt üzenem,hogy pontosan azokat segitik,akik miatt ott vagyunk,ahol vagyunk.A választási törvényben az országgyűlési választásnál ugyanis nincs meghatározva,hogy mikor érvényes a leadott szavazatok aránya.Vagyis ha a választópolgárok csak 10%-a megy el,akkor is midenkire vonatkozik az eredmény.Vagyis 10 % is eldöntheti az ország sorsát.
    Aki szereti a nemzetét,és a hazáját,és tenni is akar azért,hogy kikecmeregjünk a gödörből,az elmegy,és a Jobbikra szavaz,Utánna ne merjen senki sipákolni,hogy én nem ezt akartam!!!! A passzivitás egyenlő lesz végünkkel.Ezt akarják? Akkor lehet otthon (már akinek van) fotelban csücsülgetni,és bámulni a gagyitv-t,amig nem kapcsolják ki az áramot,mert nem tudja fizetni.

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.