Összeborulni, mint kocsmánál a biciklik – avagy tanulj meg nemet mondani!

Letehetetlen koloncként cipeljük magunkkal átkos pártállami múltunkat annak összes nyűgével, bajával, beidegződésével együtt. Először Botka László szegedi polgármester zanzibári kiruccanása borzolta a kedélyeket, aztán a fővárosi tömeg, ó pardon, akarom mondani közösségi közlekedési vircsaft, most pedig a múltját megszégyenítően, névbitorló módon magát továbbra is magyarnak, demokratának meg fórumnak nevező néhány nyikhaj megélhetési politikus börtönelkerülési tobzódásának abnormális túlmozgása az, ami a média teljes sávszélességét kihasználva tereli el a közvélemény figyelmét az igazán lényeges dolgokról.

Letehetetlen koloncként cipeljük magunkkal átkos pártállami múltunkat annak összes nyűgével, bajával, beidegződésével együtt. A magát jól menő vállalkozónak képzelő bankózsonglőr azon értetlenkedik, micsoda mocskos irigység – naná, hogy magyar tulajdonság (szerinte) –, hogy vegzálják ezt a szerencsétlent, miért ne kereshetne annyit egy nagyváros első embere, hogy megengedhetné magának a kiruccanást a sárgolyó túlsó felére. Nem érti, hogy mi miért nem tudjuk továbbra sem levetkőzni ezt a teljesen elavult és nem EU-konform „dögöljön meg a szomszéd tehene” című baromságot. Összeborulni, mint kocsmánál a biciklik – avagy tanulj meg nemet mondani! Tovább olvasása