Út a hippokráteszi eskütől a gyógyszeráras fosztogatáson át a tömeggyilkosságig?

Okom van aggódni és kételkedni a világjárványként tálalt jelenségben és abban, hogy ez emberi szándéktól függetlenül, véletlenszerűen jelent volna meg a Földön. Okom van rá, hiszen már öt évvel ezelőtt, az amerikai kontinensen jártamban hozták kétségbeesett magyar kutatók tudomásomra, hogy valahol nagy titokban a túlszaporodott emberiség lélekszámának megfelezésére szőnek pokoli terveket.

Okom van rá, hiszen neves gyógyszergyártók vallják, hogy egy új gyógyszer kikísérletezésére akkor, ha a hatóanyag már több országban ki van próbálva és gyártásban áll, három év szükséges. Ha pedig egy új hatóanyagot kell jóváhagyatni, akkor ennek kísérletei tizenöt évig is eltarthatnak. És végül okom van rá, hiszen esztendeje sincs annak, hogy Gordon Brown angol miniszterelnök egyik főtanácsadója, az egyik legolvasottabb brit napilapban kürtölte világgá, hogy Anglia népességét 60 millióról 30 millióra kell „csökkenteni” annak érdekében, hogy az ország környezete (!?) ne sérüljön és fejlődése (!?) fenntartható legyen. A hippokráteszi eskü egykor még kizárta azt, hogy a gyógyászatot bármi módon az élő ember vagy az élő emberek sokasága ellen fordítsák. Út a hippokráteszi eskütől a gyógyszeráras fosztogatáson át a tömeggyilkosságig? Tovább olvasása

Czakó István: Fehér műanyag karácsonyfa – avagy hogyan űzzünk gúnyt Karácsonyból

Megdörzsöltem a szememet, amikor először megláttam a karácsonyfának csúfolt valamit. Fehér volt és undorító. Az üvegpucolóhoz hasonlító ágakkal, nevetséges díszekkel,… nem akartam hinni a szememnek. Aztán a televízióban is megláttam, s megértettem, egy újabb aljas őrülettel van dolgom.

Hogy miért aljas? Aki elolvassa a karácsonnyal kapcsolatos írásomat, világosan láthatja, hogy újból az elértéktelenítés mocskos eljárása zajlik. “Teremtsünk új, a meglévőhöz hasonló, de valójában teljesen más szokásokat!”

Már az is megdöbbentett, amikor az első műfenyőt megláttam. Czakó István: Fehér műanyag karácsonyfa – avagy hogyan űzzünk gúnyt Karácsonyból Tovább olvasása

Rácz Sándor: A Magyar Gárda védelmében

A Legfelsőbb Bíróságnak a Magyar Gárda Egyesületet és Mozgalmat feloszlató, szereptévesztésben hozott ítélete váltotta ki belőlem ezt az állásfoglalást.

Én, magyar állampolgár, nem tudom, kinek az agyában született meg a gondolat, hogy a Magyar Gárdát létre kell hozni. De abban biztos vagyok, hogy nem jogi megfontolás hozta létre, hanem a történelmi szükség, mert a magyarellenesség olyan méreteket öltött az élet minden területén, hogy azok az emberek, akik a Kárpát-medencében magyarként akarnak élni, önvédelemből, nemzetvédelemből, magyar értékek és hagyományok védelméért kötelezően cselekedtek. Rácz Sándor: A Magyar Gárda védelmében Tovább olvasása