Ami a Hír Tv-ből kimaradt (videó)

Az alábbi videót a Hír Tv november 15-én  Sajóbábonyban tartózkodó stábja készítette az egyik szemtanúval. Természetesen ezt az anyagot sosem fogják leadni, azonban valakikben csak van igazságérzet, hiszen kikerült a világhálóra. Hogy kik tehették fel a YouTube-ra az anyagot, nem nehéz kitalálni. Egy biztos, ha nem lenne internet, az igazság is dobozban maradna.

Köszönet az anyagért a készítőknek és annak, aki felhívta rá figyelmünket.

Nemzeti InternetFigyelő

Az Új Magyar Gárda közleménye – Nem engedünk az emberi jogokból!

Polgári engedetlenségi mozgalmat indítunk!

Adjon az Isten!

Újabb lex Gárda készül, mely szerint ha valaki egy „betiltott” szervezet egyenruháját, „ahhoz hasonlót” hord, vagy annak „működésében részt vesz”, egy hamarosan hatályba lépő kormányrendelet szerint ötvenezer forintos bírságra számíthat – szól a tájékoztatás.

Az Új Magyar Gárda Mozgalom nem enged a Paksi Városi Bíróság 6. Sze. 685/2009/2. sz. jogerős végzéséből, mely szerint az egyenruha viselését „nem lehet kihívóan közösségellenesnek tekinteni”, továbbá „önmagában az egyenruha viselése nem alkalmas riadalom keltésére”. Az Új Magyar Gárda közleménye – Nem engedünk az emberi jogokból! Tovább olvasása

A legleleményesebb „magyar?” adminisztrátor – avagy amikor a kreativitás határait feszegetetik

A jó pap holtig tanul. Vagy talán egy kicsit még azon túl is.

A legújabb bebiflázandó lecke címe: Adminisztratív tévedés.

Képzeld el a következő szitut!

Kolompár úszik a boldogságban
Kolompár úszik a boldogságban

Meginvitálnak az APEH-be, a tudomásodra hozzák, hogy az összes létező és nem létező, írott és íratlan szabályt áthágtad, nagyon nincsen rendben a szénád, mire te felveszed legbűnbánóbb ábrázatodat és áhítatos hangon mindösszesen annyit rebegsz az éppen veled foglalkozó előadó képébe, hogy aszongya: ADMINISZTRATÍV TÉVEDÉS történt. Teccik tunni az úgy vót, hogy elírtunk egy tizedes vesszőt. Vagy kettőt, a rosseb se tuggya.

Mindeközben arról is értesülhetünk, hogy cigány nemzet mán pedig létezik!

Mer’ hogy derék Kolompár Orbán azt vallotta a bíróság előtt, hogy őt aztán sose az anyagi előnyök vezérelték, hanem a nemzete felemelkedése, meg annak a szolgálata.

Nosza, kapom is elő rögtön a világtérképet, keresném, vajon hol is lelem meg ennek a cigány nemzetnek az országát, de csak nem találom. Kéne tán szólni a Reader’s Digestnek, hogy frissítsék mán a térképeiket. A legleleményesebb „magyar?” adminisztrátor – avagy amikor a kreativitás határait feszegetetik Tovább olvasása