Jó, ha nem feledjük (4. rész) – Ez történt 1944. október 15-én a Magyar Honvédvezérkar központjában

Magyarország miniszterelnöke 1942. március 9. – 1944. március 22. között Kállay Miklós. Az angolbarát Kállay, Horthy Miklós bizalmasának számított. Politikájának lényege: szembefordulni a németekkel, átállni az angolokhoz, abbahagyni a szovjetek elleni háborút. Arra számított, hogy a világháború győztesei az angolszász szövetségesek lesznek. Az olasz kapituláció után 1943. szeptember 9-én titkos fegyverszüneti egyezmény született Anglia és Magyarország között, amelynek értelmében Magyarország feltétel nélkül leteszi a fegyvert a Balkánról érkező angol –amerikai csapatok előtt.

A németek, a sztálingrádi vereségük után, a  keleti fronton 1943. július 5-én Kurszk térségében indított nagyszabású támadása, a kezdeti sikerek után július 14-re összeomlott. A hadászati kezdeményezés ezzel végérvényesen a Vörös Hadsereg kezébe került. A soron következő szovjet offenzívák egyre másra őrölték fel a német seregtesteket. Ezek részbeni pótlására, a német hadvezetőség a keleti front mögöttes területeiről vezényelte a legkülönbözőbb egységeket az első vonalba. A megszállt ukrán és fehérorosz területek biztosítása azonban továbbra is fontos volt számukra, ezért a németek újabb és újabb magyar megszálló hadosztályok kiküldését szorgalmazták. Így a keleti fronton lévő magyar hadosztályok az őszi hónapokra erősen megduzzadtak: 1943 novemberében kilenc hadosztály teljesített Magyarországon kívül, a Kárpátoktól keletre és északra hadi szolgálatot. 1943 májusában a hadosztályok VII. és VIII. hadtestté szerveződtek. A VII. hadtest parancsnoka Kiss István altábornagy, a VIII. hadtest parancsnoka László Dezső altábornagy, a Megszálló Erők közös parancsnoka pedig Lakatos Géza altábornagy volt.

Kállay tudta, hogy ha a jövőt illetően a nyugati hatalmaknál eredményt akar elérni, akkor a honvédség határokon túli alkalmazásának minél előbb véget kell vetni. Terve az volt, hogy a hadosztályokat minden feltűnés nélkül, de német beleegyezéssel visszahozza a keleti frontról. A Kormányzóval együtt azzal a jogos igénnyel  szándékozott kieszközölni a honvédek hazahozatalát, hogy a Vörös Hadsereg közeledik a Kárpátokhoz, és a magyar haderőnek idejében fel kell készülnie a keleti határok védelmére.

Ennek értelmében utasította Horthy a vezérkar főnökét Szombathelyi vezérezredest, amikor az 1944. január 24-én Hitlerhez utazott. Érdemi tárgyalásokra azonban nem került sor, a németek elzárkóztak a magyarok kívánsága elől.

Február 12-én Horthy írásba fordul Hitlerhez a keleti fronton lévő megszálló hadosztályoknak a Kárpát vonalra való visszarendelésének ügyében. Két nappal később Szombathelyi hasonló tárgyú levelet írt Keitelnek a német véderő főparancsnokság főnökének. Válasz egyik helyről sem érkezett. Ám közvetve mégis! Lakatos Géza ekkor már vezérezredes a megszálló erők parancsnoka, március 10-én Berchtesgadenben többek között Hitlerrel is beszélhetett, aki szenvedélytől izzó hangon kitért Horthy levelére. Kereken kijelentette – írja visszaemlékezéseiben Lakatos – hogy nem hisz a kormányzó érveinek. „Magyarország nagyon téved – mondta – ha azt hiszi, hogy különbékét köthet Szovjetoroszországgal, mert akkor majd bejön országukba Sztálin, a bolsevista hordájával és kiirtja az egész intelligenciát úgy, mint Litvániában, Lettországban és Észtországban! Magyarországnak éppen ellenkezőleg, sokkal nagyobb áldozatot kellett volna hoznia, mint eddig; de most aztán ki a frontra mindenkit az utolsó szál emberig, hogy – mint Olaszországban – végét vessük ennek az árulásnak.” Lakatos minderről beszámol Horthynak.

Aztán jött március 15-e. A nemzeti ünnep estéjén, a szokásos operai díszelőadás után este tíz körül, merőben szokatlan diplomáciai órában, von Jagow német követ kihallgatásra jelentkezett Horthynál. Hitler levelét hozta, amelyben látogatásra hívta meg magához, egyben mentegetőzőtt, hogy a Kormányzó február 12-i levelére betegsége miatt nem tudott válaszolni. De most Salzburg mellett Klessheimben hajlandó a magyarokat érintő kérdésekről tárgyalni.

Horthy némi tétovázás után úgy határozott, hogy megy. A hadügy, a külügyminiszter, valamint a vezérkar főnökének kíséretében a Turán különvonattal utaznak. Március 18-án Hitler fogadta őket a pályaudvaron, a tárgyalások Lajos Viktor főhercegnek – Ferenc József öccsének – egykori kastélyában azonnal megkezdődnek.

Hitler és Horthy között drámai párbeszéd folyik. Alig, hogy magukra maradnak, Hitler kijelenteti, hogy tudomása van Kállay áruló szerepéről. Nem tűri, hogy ez így menjen tovább. Elhatározta, hogy megszállja Magyarországot, sőt már ki is adta a megfelelő parancsot. Horthy tiltakozik, szembeszáll Hitlerrel, sőt a tárgyalásokat megszakítja, azonnal haza akart utazni. Csak kísérete veszi rá, hogy újból találkozzék Hitlerrel. Hitler továbbra is kitart Magyarország megszállásának a szükségessége mellett, de hajlandó bizonyos engedményekre, ha a Kormányzó a helyén marad, és olyan kormány alakul, amelyik a német birodalom bizalmát élvezi. Ez esetben a megszállás csak ideiglenes jellegű lesz, erre szavát adja, sőt azt is megígéri, hogy Magyarországon nem foganatosít rendőri intézkedéseket.  Március 19-én Magyarországot megszállják a Németek. Az alakulatok összlétszáma meghaladja a 80 000 főt, a legmodernebb hadfelszereléssel ellátva. Kállay  még aznap lemond és másnap a török követ rezidenciájára menekül.

Március 22-én Horthy beleegyezését adja a Sztójay Döme szolgálaton kívüli altábornagy, berlini magyar követ vezetése alatt összeállított kormány kinevezéséhez. A Kormányzó tudta, hogy Sztójayt kedvelik a németek, de azt is tudta, hogy az új miniszterelnök katona lévén, mindenkor engedelmeskedni fog legfőbb hadurának. Horthy ellenére mégis  a németek által diktált kormány alakul Sztójay vezetésével.

Szombathelyit a vezérkar főnöki poszton Vörös János altábornagy váltja április 19-én,  akit május 5-én vezérezredessé léptetnek elő, helyettese László Dezső altábornagy. Meg kell jegyezni, hogy a vezérkar főnöki beosztást először László Dezsőnek ajánlották fel azzal az érvvel, hogy ízig vérig katona, a politizálást mindig elhárítja, esküjéhez híven csak katonai kérdésekkel foglalkozik. De Ő, pont emiatt nem vállalta el a felkérést, hiszen ezzel nem térhetne ki a politika útjából. László 1941 májusában mint vezérőrnagy  a vezérkar hadműveleti csoportfőnöke, Ő irányítja a délvidék visszafoglalását, majd a szovjetek elleni hadműveleteket. A Hadiakadémia, — a Ludovika –, az Ő parancsnoksága alatt részt vesz a Don menti harcokban. Ezt követően az ukrajnai Megszálló Erők VIII. hadtestének parancsnoka. Ha valaki, Ő aztán igazán ismeri a szovjeteket és a Vörös Hadsereget! E jellemzés nagyon fontos az október 15-i történtek megítélésében.

Magyarország haderejének bázisát az 1. a 2. és a 3. hadsereg képezte. Dálnoki Miklós Béla vezérezredes 1944. augusztus 3-án Huszton vette át, kisbarnaki Farkas Ferenc altábornagytól az 1. hadsereg parancsnokságát. Noha az 1. hadsereg 1944. augusztus derekán jobbára magyar földön, a Kárpátokban állt, hadműveletileg mégis a németeknek volt alárendelve. Amikor Miklós Béla megérkezett az I. hadsereghez már tudott Horthy kiugrási tervéről. Kétségtelen, hogy személyében olyan ember került a I. hadsereg élére, aki bármilyen kritikus helyzetben is habozás nélkül kész volt teljesíteni a kormányzó akaratát. Az I. hadsereg erős volt, nemcsak az első vonalak voltak megfelelően megerősítve, hanem a második vonalban is a Szent László, illetve Árpád vonalban is elegendő tartalék állt rendelkezésre.

A 2. magyar  hadsereg parancsnoka Dálnoki Veress Lajos  vezérezredes, feladata  Észak – Erdély védelme.

1943. augusztus 23-án Mihály román király kellő politikai és katonai előkészületek után a királyi palotába hivatta Ion Antonescu marsallt, közölte vele, hogy megvonta tőle a bizalmat, majd testőreivel lefogatta. Egyidejűleg parancs ment a román alakulatokhoz, hogy a szovjet csapatokkal szemben minden ellenségeskedést meg kell szüntetni. Késő este az uralkodó rádiószózatban közölte elhatározását: Románia fegyverszünetet köt a Hitler ellenes koalícióban egyesült szövetséges nagyhatalmakkal, és felmondja a német szövetséget. Augusztus 25-én Románia hadat üzent Németországnak, a román csapatok parancsot kaptak a németek megtámadására.

A román hadsereg frontváltása nagyon megkönnyítette a szovjet hadsereg előnyomulását. Romániában való megjelenése megpecsételte az egész balkáni német haderő sorsát. Hitler feladta Görögországot és Bulgáriát. Ezzel egy időben Szlovákiában felkelés tört ki, amelyhez csatlakozott a hadsereg egy része is. A helyzeten Magyarországról és máshonnan átcsoportosított német erők lettek úrrá.

A 3. hadsereg parancsnoka Heszlényi József altábornagy, feladata a délalföld védelme a  várható román és orosz támadásokkal szemben.

Ez az a katonapolitikai háttér, amire Horthy, főleg a romániai események hatására döntő lépésre szánja el magát. Sztójayt lemondatja, az új miniszterelnök Lakatos Géza vezérezredes, kormányát 1944. augusztus 29-én mutatja be. A Kormányzó, Bethlen István gróf jelenlétében a következő feladatokkal bízza meg Lakatos Gézát: Állítsa helyre az ország teljes szuverenitását, lépésről lépésre vonja ki az országot a háborúból, vessen végett a zsidóüldözésnek!

Szeptember elején Bernen át megkezdődnek a titkos puhatolózások, hogy Magyarország miként léphetne ki angolszász, de csak is angolszász segítséggel a háborúból. Ennek lehetőségével az kecsegtetett, hogy a nyugati szövetségesek táborában elsősorban Churchillnek voltak olyan határozott elképzelései, hogy Dél-kelet Európában megelőzhetik a szovjet csapatokat. A cél az volt, hogy a szövetségesek partraszálló hadműveletet hajtsanak végre az Isztriai félszigeten és a ljubljanai résen át betörjenek a magyar alföldre. Ez adott volna lehetőséget Magyarország fegyverletételéhez az angolszászok előtt. Az amerikaiak azonban kijelentették, hogy haderejüket nem engedik a délkelet európai térségben felhasználni. Clark tábornok az Olaszországban harcoló amerikai erők vezetője a háború legsúlyosabb politikai hibájának tartotta ezt a döntést. Ugyanakkor a szovjet csapatok Románia és Bulgária elfoglalása után megteremtették az együttműködést Jugoszláviában a németek ellen harcoló  Titó hadseregével is. Sztálin üzenetben jelezte az angolszászok felé, hogy legfőbb feladatának tekinti Magyarország kiütését a háborúból. A szovjet és a román erők  Temesvár és Arad elfoglalása után, Malinovszkij marsall irányításával döntő támadásra készültek kelet Magyarország ellen.

Horthy cselekvésre kényszerült: szeptember 18-án felkérte a svéd követséget, tájékoztassa az angol, amerikai és szovjet kormányt arról, hogy elhatározta az ellenségeskedések beszüntetését és kérte nevezzék meg a helyet és időpontot, ahová és amikor megbízottait elküldheti. Visinszkij szovjet külügyminiszter helyettes szeptember 21-én tájékoztatja az Egyesült Államok nagykövetét A. Harrimant a szovjet kormány döntéséről – miszerint Moszkva beleegyezik a magyar kérésbe – hozzájárulását adta ahhoz, hogy értesítsék Magyarország kormányzóját: a brit, amerikai és szovjet kormányok készek a fegyverletételi feltételek átadására, egy teljhatalommal rendelkező magyar megbízottnak.

A fegyverszüneti tárgyalások magyar részvevői: Faragho Gábor vezérezredes a csendőrség főfelügyelője, Szent – Iványi Domokos rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, valamint Teleki Géza egyetemi tanár, Teleki Pál fia. A küldöttség kalandos úton jut el Moszkvába, ahol  Molotov külügyi népbiztos – magyarul külügyminiszter – október 8-án éjjel átnyújtja a három nagyhatalom nevében az előzetes feltételek orosz és francia nyelvű szövegét, amely a következőket tartalmazza:

  1. 1. Magyarországnak ki kell vonnia minden csapatot és minden tisztviselőjét mindazon területekről, amelyeket Csehszlovákiától, Romániától és Jugoszláviától foglalt el, azokon a határokon belülre, amelyek 1937. december 31-ig  fennálltak.
  2. 2. A kiürítésnek azonnal meg kell kezdődnie és attól a naptól számított tíz napon belül, hogy a magyar kormány ezen nyilatkozatot átvette, be kell végződnie.
  3. 3. E kiürítés megfigyelése és ellenőrzése céljából a három szövetséges kormány képviselőit Magyarországra fogja küldeni, akik a szovjet kiküldött elnöklete alatt a szövetséges hatalmak küldöttségének minőségében fognak működni.
  4. 4. Magyarország kötelezi magát, hogy minden kapcsolatot megszakít Németországgal és azonnal hadat üzen Németországnak.
  5. 5. A szovjet kormány továbbá kész csapataival Magyarországnak segítséget nyújtani.

Molotov kijelenti, hogy csak abban az esetben tárgyalnak tovább, ha ezeket, feltétel nélkül elfogadja a Kormányzó.

A kormányzói válasz október 11-én éjjel 0 óra 30 perckor érkezik Moszkvába. A távirat szövege a következő: „Magyarország az előzetes fegyverszüneti feltételeket elfogadja. Kéri a részletes fegyverszüneti tárgyalás mielőbbi megindítását és a teljes titoktartást addig, amíg a Budapesten túlerőben lévő németekkel szemben a frontról katonai erőt hozhatunk német puccskísérlet és azzal kapcsolatos öldöklések, különösen a zsidó pogrom megakadályozása végett. Hogy az átállást megtehessük, és hogy biztosíthassuk a fegyverszüneti feltételek végrehajtását, kérjük a Budapest felé nyomuló orosz csapatokat megállítani.”

A magyar küldöttség tagjai október 11-én aláírták az előzetes fegyverszüneti feltételeket. A három nagyhatalom részéről az okmányt senki nem írta alá. Faragho ez irányú kérésére Molotov közölte, hogy ez nem szükséges. Hát persze, hogy nem volt szükséges, hiszen október 7-én Magyarország sorsa Moszkvában már eldőlt. Sztálin és Churchill ugyanis megegyezett a nyugati hatalmak és a Szovjetunió befolyásának mértékéről a délkelet európai országokban, idesorolva Magyarországot is. A Churchill által „százalékos rendszernek” nevezett, a Magyarország feletti 50-50%-ban tervezett befolyást, az előzetes fegyverszüneti megállapodás ismeretében  Szovjetunió javára 80-20%-ra módosították. „Minthogy Magyarországot a szovjet csapatok veszik ellenőrzésük alá, természetesen nagyobb befolyáshoz kell jutniuk” indokolta Churchill a módosítás szükségességét. Ezzel a Szovjetunió illetve a Vörös Hadsereg szabad kezet kapott Magyarországon, amit már a Dálnoki Miklós Béla 1944. december 22-én Debrecenben megválasztott Ideiglenes Nemzeti Kormánya által, 1945 január 20-án aláírt fegyverszüneti szerződés szentesített az 1945. évi V. törvénnyel. Az előzetes és az 1945. januárjában aláírt fegyverszüneti egyezmény között, a lényeget tekintve különbség nem volt. Mindkettő a győztes abszolút diktátumát jelentette.

Horthy Miklós október 14-én délután összehívott egy szűk körű tanácsot melynek tagjai: Lázár Károly testőr parancsnok, Ambróczy Gyula kabinetiroda főnök, Vattay Antal katonai iroda főnök, és a család: felesége,  Miklós fia  és menye Horthy István özvegye. Bejelentette, hogy másnap azaz október 15-én rádiókiáltványba hirdeti ki a fegyverszünetet. Ezt azonban először a németek tudomására hozza, mert magyar katona nem támad hátba szövetségest. Aggteleky altábornagy feladata a főváros megerősítése, Lázáré a Várhegy biztosítása volt. A keleten lévő 1. és 2. hadsereg parancsnokainak, Dálnoki Miklós Béla és Dálnoki Veress Lajos vezérezredeseknek elrendelte az átállást az oroszokhoz, amit akkor is végre kell hajtani ha a vezérkar főnöke vagy bárki más ellenkező értelemben intézkednék. Az átállást akkor kell végrehajtani, ha a következő szövegű táviratot kapják: „1920. március 1-jei rendelet végrehajtandó.” A 3. hadsereg parancsnoka Heszlényi József altábornagy nem volt beavatva a készülő folyamatokba, úgyszintén László Dezső altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese és a vezérkar egyetlen beosztottja sem. Először úgy tűnt, hogy Vörös János a vezérkar főnöke, a hadsereg főparancsnoka sem tudott semmit Horthy szándékáról. A távoltartás  valószínűsíthető oka: megbízhatatlanok, mert jó viszonyt tartanak fenn a német hadvezetéssel. De hát ez is feladatuk volt! Ha nem ezt teszik hadbíróság elé kerülnek! Ezek az emberek katonák voltak és esküjük szerint kellett cselekedniük. Többek között a két szövetséges állam katonai együttműködésének, hadműveleti terveinek elkészítői, felelősei és végrehajtói voltak. Ha az állítólagos németbarátságuk miatt a kormányzó bizalmát elvesztették, akkor le kellett volna váltania őket.

A kommunizmus fizetett történészei az átállás sikertelenségét a nyilas érzelmű vezérkar árulásának állították, illetve állítják be még ma is.

A vezérkar főnökségén október 14-én, és 15-én lezajlott eseményekről László Dezsőt mint a leghitelesebb  szemtanút idézem:

„Október 14-én a vezérkari főnök úrral történt megállapodás szerint pár menet és pótalakulat megszemlélésére és mezőlaki vasárnapi pihenőre kellett volna utaznom. Együttműködésünk kezdete óta a vkf. úr rendelkezése az volt, hogy ketten egyszerre nem lehetünk Budapesttől távol. Már indulóban voltam, amikor egyik személyi segédtisztem jelentette, hogy hallomása szerint a vkf. főnök úr hirtelen vidékre utazott, ezért személyesen érdeklődtem a vkf. szárnysegédi irodában. Telefonon azt a választ kaptam, hogy a vk. fönök úr vidékre utazott, hogy hová azt nem tudják. A délelőtt folyamán több ízben érdeklődtem, mert a főhadsegéd úr vitéz Vattay Antal altgyb. segédtisztje útján nálam több ízben érdeklődött vitéz Vörös vezds. úr tartózkodási helye után. Ha jól emlékszem a kora délutáni órákban jelentették, hogy a vk. főnök úr a Hadiakadémiát Balatonfüreden szemléli.

Már vissza kellett volna érkeznie, úgy látszik gépkocsi defekt miatt késik.  Ezt Vattay altgyb. úrnak jelentettem segédtisztem útján.”

Aznap  Vörös Jánosnak nem Balatonfüreden, hanem Szatmárnémetiben kellett volna lennie. Október 14-re ugyanis megbeszélésre hívta Szatmárnémetibe az 1. és a 2. hadsereg parancsnokait és vezérkari főnökeiket eligazítás céljából. Ezt azonban minden indok nélkül lemondta.

„A késő esti órákban, ha jól emlékszem 22h körül értesültem, — folytatja László Dezső — , hogy Vörös vezds. úr megérkezett és miután őfőméltósága a nap folyamán több ízben kereste, azonnal a várba hajtatott őfőméltóságánál való jelentkezés céljából. Magam is felhívtam úgy 23h körül a lakását, a kegyelmes asszonytól tudtam meg, hogy férje még mindig a várban van. Megkértem, hogy férje bármikor is térne haza, hívjon fel engem, mert Mezőlakra szeretnék a kora reggeli órákban utazni. Ígéretet kaptam a felhívásra, de ez reggelig nem jelentkezett be.

Október 15-én a hadműveleti helyzetjelentést ismertető referádára én is átmentem az osztályvezetőkkel a vk. főnök úrhoz, hogy megkérdezzem, érdeklődjem elutazási lehetőségem tárgyában. A vkf. úr ideje igen rövidre volt szabva, mert őfőméltóságához volt rendelve, a hdm. (hadművelet) helyzetet kellett előadnia. Míg az 1. vkf. osztályvezetője, Nádas vk. ezds. referádázott, a német katonai attasé egyik közege lépett be és  átnyújtotta a német vkf.- től Guderián  tábornoktól származó sürgős levelet. Vörös vezds. úr az írást idegesen elolvasta és nekem is gyors átolvasásra átadta. Alig tudtam elolvasni mert már indulóban volt a vk. főnök úr. Így a lényegre emlékszem már csak vissza,  amely az emlékezetemben kb. így rögzült:

.. hogyha Magyarország nem teljesíti kötelességét, Németország kénytelen a hadműveleteket Magyarország területén  a magyar szuverenitás és a magyar érdekek  figyelembe vétele nélkül, saját belátása szerint folytatni. A vége ultimátum szerű felszólítással, kis határidővel végződött.”:

„Az egész magyar térség német hadműveleti terület. Parancs kiadásra egyedül a német főparancsnokság jogosult. Az 1. és 2. magyar hadsereg visszavonulására kiadott parancsot azonnal vissza kell vonni, és az azt megelőző helyzetet 12órán belül helyre kell állítani.”

Ennek közvetlen előzménye: az 1. és 2. hadsereg visszavonási parancsa az arcvonalból, azaz levállása a németektől, és három magyar hadosztálynak a budapesti hídfőbe való vezénylése, Budapest védelmére.

„Vörös vezds. úr akinek már rég őfőméltósága előtt kellett volna állnia,  –folytatja László Dezső – magához vette az írást  és – ha jól emlékszem -, Guderián közeli napokra bemondott érkezéséhez előkészített elaboratumhoz véve, sürgősen eltávozott a várba. A jelenlevők pedig velem együtt érthetetlennek látva a helyzetet, ideges és letört állapotban távoztunk a Színház u 7 sz. alá. — Ez az épület volt a Honvéd Vezérkar Központja. — Amennyiben emlékezetem nem csal, a Színház u 7 sz. bejárata előtt  jelentette Nádas vk. ezds.-nek, az 1. vk. oszt, egyik századosa, hogy a  belváros egyik bérházban tartózkodó ifj.Horthy Miklós meghatalmazott miniszter urat a németek lefogták és elrabolták, állítólag tűzharc is volt, amelynél egy testőr meg is sebesült. A szükséges jelentéseket az érdekelt helyekre már elküldték és a Várba is jelentették. A hír valódisága és a részletek felderítése végett, megfelelő közegek a helyszínre kiszálltak. Ideges,  letört, letargikus és nyugtalan légkör alakult ki. Mindenki várt valamilyen tájékoztatást, de semmit nem lehetett kapni, mert azok akik tájékoztathattak volna minket nem voltak jelen, hanem – ami jóval később tudomásunkra jutott – miniszter tanácson voltak a várban. Erről nem szivárgott ki semmi sem, később is csak  mende-mondák és beszélgetések révén jutottak egyes részletek tudomásunkra. 13h 30perckor jelentették nekem, hogy a rádióban valaki felolvasott egy szózatot, állítólag a kormányzó őfőméltósága nevében, amelynek lényege, hogy Németország elvesztette a háborút, Magyarország fegyverszünetet kér.”

A lényeg valóban ez volt, de a hadsereg magatartására vonatkozóan a következőket kell kiemelni a kiáltvány szövegéből: „ Ma minden józaneszű ember előtt nyilvánvaló, hogy Németország elvesztette a háborút. Minden kormánynak, amely felelős az ország sorsáért, le kell vonni a konzekvenciákat ebből a tényből….. Történelmi felelőségem tudatában kötelességem megtenni minden lépést, amellyel elkerülhetem a további fölösleges vérontást…… Értesítem a német  birodalom képviselőit, hogy fegyverszünetet kérünk ellenfeleinktől, és megszüntetjük az ellenségeskedést velük szemben….. A magyar hadsereg parancsnokait ennek értelmében utasítottam. A csapatok híven esküjükhöz, továbbra is kötelesek engedelmeskedni parancsnokainak, akiket én neveztem ki…. „ –

Azaz a fegyverszünet létrejötte jövő időbe van helyezve, és a fegyverszünet feltételeiről nincs szó.

A kiáltványt követte a „Hadparancs”:

Honvédek! Hőn szeretett hazánk szívében pusztító harctól, a küzdő erőket számba véve, immár döntő, az országra nézve kedvező fordulatot nem várok. Ezért elhatároztam, hogy fegyverszünetet kérek. Mint a fegyveres hatalom legfelsőbb hadura felszólítlak benneteket, hogy honvéd eskütökhöz hűséggel és feltétlen engedelmességgel teljesítsétek elöljárói parancsnokaitok útján kiadott parancsaimat. További létünk attól függ, hogy a honvédség minden egyes tagja e súlyos helyzetben kötelességtudó és a végsőkig menő fegyelmezett magatartást tanúsítson. A fegyverszünet itt is jövőidőbe van helyezve.

De folytassuk László Dezső visszaemlékezését: „Amidőn a vk. főnök úr a Várból visszatért – emlékezetem szerint 15h körül – átmentünk a hivatali helyiségébe. Azt hiszem minden fontosabb osztályvezetője és én voltam jelen. Tanácstalanul, letörten, némelyek sírva álltak előtte és tájékoztatást kértünk a vk. főnök úrtól. Az akkori idegállapotomra való tekintettel nem tudok a vk. főnök úr tájékoztatásának pontos szövegére visszaemlékezni. Ő maga is tanácstalan és letört volt. Szaggatottan és összefüggéstelenül jöttek száján a  mondatok, ugyan úgy, mint nálunk. Arra emlékszem a tájékoztatásából, hogy koronatanács volt és 13h-ra volt  a német nagykövet őfőméltóságához rendelve. 13h-kor a koronatanácsot felfüggesztették arra az időre, míg a német követ őfőméltóságánál volt, — aki ekkor közölte Veesenmayerrel, hogy ezentúl Magyarország nem tekinti magát a Wehrmacht fegyvertársának, és az ország érdekében fegyverszünetet köt a Vörös Hadsereggel.” Köt – tehát ez is jövőidőben! – „A rádiószózatot a szárnysegédi szobában hallotta, ez egészen meglepte őt, előzetesen nem tudott róla, de a miniszterek sem, mondta Vörös János.”

Vörös János hazudott beosztottjainak.

László Dezső népbírósági tárgyalásán – a vád ellene háborús büntettek — mint tanú a következőket mondta: „Az október 15-i koronatanácson vádlott nem volt jelen, a kormányzó ott jelentette be proklamációját.  Amikor a koronatanácsnak vége volt, kiadtam az utasítást az 1. és 2. hadseregnek adandó „1920 március 1-re” rejtjelezett intézkedésre, azaz az átállást végre kell hajtani. Átadtam a parancsot Pogány ezredesnek, (Pogány Imre vk. ezredes a kormányzó katonai irodájának főnök helyettese volt) aminek a tartalma az volt, hogy a proklamációval kapcsolatban a fegyvert nem tesszük le, a harcot folytatni kell bárhonnan jöjjön is a támadás, így a bárhonnan szó alatt csak a németek részéről történő támadás volt érthető.”

Ez a parancs továbbításra a vezérkarhoz a Színház 7-be, Nádas Lajos vezérkari ezredes, Vörös bizalmasának a hadműveleti osztály vezetőjének a  kezébe került, aki erről senkit sem tájékoztatott. Miért? Mert a proklamáció, a hadparancs és a vkf. parancsa ellentétes értelmű illetve érthetetlen volt, ezért  elhatározta, hogy addig nem küldi ki a hadsereg parancsnokoknak amíg a vkf. erre személyes utasítást nem ad. Telefoni érintkezésbe nem tudott vele kerülni, tehát várta visszatérését. Hogy mi volt ellentétes és érthetetlen a parancsok között? Az hogy a kormányzói  proklamáció és a hadparancs egy jövőidejű fegyverletételről, de jelen idejű átállásról, míg a vkf. parancs ezzel ellentétes: „a fegyvert nem tesszük le, a harcot folytatni kell bárhonnan jöjjön is a támadás”, azaz a változatlan állapot megerősítését jelentette. Nádas ezredes amikor ezt nem továbbította csak azt tette, amit  egy katonának ilyen esetbe tennie kellett!

Folytatva László Dezső visszaemlékezését: „E tájékoztatás közben jelentették a vk. főnök úrnak, hogy a működő hadseregek az állítólagos szózatra vonatkozóan kételyeiket jelentették, puccsnak minősítették, a fegyvert nem teszik le.”

Itt kell megjegyezni, hogy a magyar királyi hadsereg tisztikara számára a proklamációban elhangzottak elfogadhatatlanok voltak. A tisztikar meghatározó részére minden történészi állítással szemben nem a feltétlen németbarátság és azok kiszolgálása volt a jellemző. Nem szerették a Németeket, de gyűlölték az oroszokat. Hiszen így nevelkedtek, irredentista és antibolsevista szellemben.  Az orosz fronton megismerték testközelből a német önzést, az „übermench” jellemet, de az orosz gátlástalanságot, a bolsevizmus minden pusztító hatását is.

Had idézzem Eszenyi László vezérkari százados gondolatait, akit a Kárpátokban harcoló 1. magyar hadsereg parancsnokságán  éri a   fegyverletétel híre, mint Kéri Kálmán beosztottját. „Trianoni nemzedék „ című könyvében így emlékszik: „ Egy katona életében az ellenség által  kikényszerített fegyverszünet és az utána várható fegyverletétel kínos és megalázó élmény még akkor is, ha azt nem előzik meg az országba betört szovjet és román csapatok kegyetlenkedésének hátborzongató hírei. Nagyfokú belső lelki fegyelmezettség kellett annak megértéséhez, hogy az atrocitások megszüntetéséhez, népünk megmentéséhez vezető egyetlen út az ellenségeskedés mielőbbi megszüntetése, történjen az bármilyen, személyünkre nézve megalázó vagy veszedelmes formában is.”

„Úgy rémlik – folytatja Lászó Dezső — maga a vk. főnök úr kérdezte, hogy mitévők legyünk. Mindnyájan azon az állásponton voltunk, hogy a harc beszüntetése és a fegyverek letétele feltételek nélkül öngyilkosság volna, ezért mindnyájan kértük, hogy ilyen értelmű parancsot adjon ki, nehogy az arcvonal idő előtt felbomoljon.” — Arról a jelenlévők közül,  a vezérkari főnököt kivéve, senkinek nem volt tudomása, hogy október 11-én az előzetes fegyverszüneti megállapodást Horthy felhatalmazásával a magyar fél Moszkvában aláírta. Ennek a ténynek és tartalmának a nem ismerete, a vezérkar beosztottjainak minden felelőségét az események további voltára feloldja!

„A vkf. úr eleinte a parancs kiadásának időpontját a késő délutáni órákra   akarta kitolni, de ha jól emlékszem, — mondja László Dezső — az első, második és harmadik vk. osztályvezetők könyörgésére kiadta a kiegészítő parancsot a harc továbbfolytatására. Nem tudom leírni híven az elhangzottakat, mert agyam hol megbénult, hol a múltban visszakalandozva, hol a jövőben kutatva lázasan zakatolt. Arra emlékszem, hogy a vk. osztályvezető Kuthy László  ezds. síró és ideggörcsben állandóan a németek által történő letartóztatását kérte, sőt javasolta, hogy mindnyájunkat le kellene tartóztatni, az volna a legjobb megoldás. Én teljesen tájékozatlanul és tanácstalanul álltam az elhangzottakkal szemben, annál is inkább, mert a vk. főnök úr részéről sem hangzott el határozott utasítás vagy parancs, maga is összeroskadva állt íróasztala mellett. Mielőtt szétoszlottunk volna elrendelte kiegészítő parancsának előkészítését és ha jól emlékszem kiadását is az 1. vk. osztály vezetőjének,”

a hadparancs így szólt:

„A kormányzó úr rádiószózatában elhangzottakat senki sem értelmezze úgy, hogy a magyar hadsereg letette a fegyvert. Mind ez ideig csupán fegyverszüneti tárgyalásokról van szó. Ennek kimenetele még bizonytalan, ezért minden magyar katona és egység változatlan erővel folytassa a harcot.”

A vezérkar – a vezérkari főnök kivételével – még mindig   nem tudja, hogy az előzetes fegyverszüneti egyezmény magyar részről  már öt napja alá lett írva.

Vörös tanúvallomásában mindezeket a következő képen mondja el:

„Irodámban való visszaérkezésem után rövid idő múlva megjelent vádlott – László Dezső — és még néhány vezérkari ezredes és jelentették nekem, hogy Nádasnak az első és második hadsereg parancsnokok azt jelentették, hogy nem teszik le a fegyvert, amíg a fegyverszüneti szerződés megkötve nincs. Én akkor megbíztam és lediktáltam Nádasnak, hogy itt nem fegyverletételről van szó, hanem csak arról, hogy a harcot bármely oldalról jövő támadással szemben fel kell venni. Mint utólag értesültem, az előző parancsom egyáltalán nem ment ki a hadsereg parancsnokokhoz, — ennek okait az előzőekben már tárgyaltuk — az utóbbi pedig meghamisítva érkezett.” Vörös szerint a hamisítás az volt, hogy kihagyták  a hadparancs utolsó mondatának második részét, azt, hogy „….. minden magyar katona és egység változatlan erővel folytassa a harcot” A kihagyás: „… bármely oldalról jövő támadással szemben.”

Nézete szerint ugyanis nem szovjet, hanem német támadástól kellett tartani.! Ezt csak akkor lehetett volna így értelmezni, ha a vezérkar és a hadsereg minden parancsnoka ismerte volna az előzetes  fegyverszüneti megállapodás pontos szövegét. Ezt rajta kívül a vezérkarban senki nem ismerte! Arra egyébként semmi bizonyíték nincs, hogy a Vörös által összeállított hadparancs ezt is tartalmazta volna.

Ezek után azt állítani, hogy Horthy kiugrási szándékát a németbarát, nyilas érzelmű vezérkar,  László Dezső altábornagy vezérkari főnök helyettessel az élen hiusította meg, a tények ismerete nélküli vagy a tények szándékos megmásításával való közönséges történelem hamisítás ! Ez a kiugrási szándék, előkészítettlensége, szervezetlensége, a katonai végrehajtókkal szembeni  alaptalan bizalmatlanság miatt kudarcra volt ítélve.

„Minden vezérkari tiszt revizionista volt, — állítja Vörös tanúvallomásában – mert a németek pillanatnyi sikerei folytán úgy látták, hogy Ők tudnak rajtunk a legtöbbet segíteni.”

— Dehát ők tudtak! Nem? Az 1. és a 2. bécsi döntéssel visszakaptuk Felvidék és Erdély egy részét, egyetlen puskalövés nélkül!–

„Vádlott – László Dezső — mindent katonai és vezérkari szemmel nézett — mondja Vörös, — minden esetre, ha vádlott olyan ember lett volna (hogy milyen azt nem fejtette ki), akkor megbízhatunk és beavathatjuk az átállási tervbe, sokat segíthetett volna.”

Vádlott:  „az én katonai beállítottságom ugyan olyan volt mint tanúé. Legfeljebb azt lehet a szememre hányni, hogy passzív voltam. Soha politikával nem foglalkoztam, semmiféle pártnak, vagy szervezetnek, vagy kaszinónak, titkos vagy nyílt társulásnak tagja nem voltam. A németeket úgy szerettem vagy gyűlöltem mint bárki más. Én a  magyar erőket a keleti frontról vissza akartam vonni, és vissza is vontam, emiatt a németek szabotálással vádoltak. Ha tudtam volna az átállásról, én is csatlakoztam volna hazám érdekében Vörösékhez!”

Ha tudta volna, ha tudták volna, de nem tudták! Mert eltitkolták előlük. Horthy Miklós és szűk köre ezzel óriási  hibát vétett.

15-én este úgy a Honvédelmi Minisztériumba mind a Vezérkari Főnökségen együttartás lett elrendelve, az éjszakát mindenkinek az irodájában kellett tölteni. „ Holtfáradtan, idegileg kimerülve, éjfél körül feküdtem le, — írja László Dezső önéletrajzában. – Mélyen aludtam, mert kábultan riadtam fel október 16-án, ha jól emlékszem 6-7 óra között, amikor egy német SS tiszt fogolynak minősített, és közölte velem, hogy a Színház  u 7. le van zárva  az épületet senki nem hagyhatja el. 7-8 óra között titkos vonalon Vörös vezds. úr izgatottan közölte, hogy irodájában fogolynak minősítették a SS-ek, és kérdezte, hogy én őrizetben vagyok-e. Igen válaszoltam. Felkért, hogy amint tisztul a helyzet és kiszabadulnék előbb mint ő, kövessek el mindent szabadulásáért. A délelőtt folyamán – az időpontra már nem emlékszem – a Színház utca épületét szabaddá tették. Én azonnal átmentem Vörös vezds. úrhoz, aki megkért, hogy mindenféle mód és eszköz igénybevételével mentsem ki őt a  német fogságból, miután ártatlan, önszántából és saját aláírásával adta ki a fegyverszüneti parancs felfüggesztését és a harc tovább folytatását elrendelő parancsot. Természetesen megígértem, hiszen testi lelki barátomról volt szó.  …. közegeim útján,  személyesen és telefonon minden lehetőséget kihasználva  hála istennek sikerült kimenteni.”

1979-ben a Magyar Történelmi Társulat égisze alatt  „ Ugrás a sötétbe „ főcímű  „1944. október 15 „ alcímű könyv jelent meg, a sorsdöntő történelmi napok sorozat 5. köteteként, írója Vigh Károly történész. A könyv 138. lapjának alján Vigh a következőket írja: „Vöröst a vezérkar főnökségen a nyilas László altábornagy letartóztatta.” Mindkét állítás arcátlan és aljas hazugság. László Dezső soha sem volt nyilas, csak katona, és Vöröst nem letartóztatta, hanem éppen hogy kiszabadította az SS fogságból.

Így lehet történelmet hazudni, így lehet embereket bemocskolni és akasztófára juttatni, családjukat örökre megbélyegezni és az élőket még mindig félelemben tartani!

A könyve így fejeződik be: „Egy hónap híján negyedszázaddal ezelőtt Horthy ugyanarra a Kelenföldi pályaudvarra érkezett, hogy innen induljon a „bűnös városba” rendet teremteni. Most távoznia kellett onnan. Vérben és gyalázatban  született a nevével összeforrt korszak 1919-ben, és 1944-ben ugyancsak vérben és gyalázatban múlt ki. Ebben nem kis szerepe volt az ő személyének.” A tragikus, hogy sokan ennek az embernek a könyvét forrásmunkának tekintették vagy tekintik ma is.

Ugyan ez az ember 2007 május 19-én, egy a kormányzó és korával foglalkozó, emlékező konferencián, hozsannákat  zengett Horthy Miklósról, és bőszen részvett  kormányzó tiszteletére emelt dombormű koszorúzásán a Hadtörténeti Múzeum falánál.

A magyar jövő tévútja a magyar múlt meghamisítása. A magát történésznek nevezők részéről ez a legszégyenteljesebb cselekedet. Sajnos nagyon sokan vannak e körben ilyenek! Ők pénzért és pozícióért,  bármely érát gátlástalanul kiszolgáló, történelmet hamisító, közönséges csalók!

Október 16-án este a rádióba elhangzik Horthy Miklós nyilatkozata:

„A magyar törvényhozás két Háza nagyméltóságú Elnökéhez!

A magyar országgyűlésnek kormányzói üdvözletemet!

A magyar történelem súlyos és nehéz órájában ezennel kinyilatkoztatom azt az elhatározásomat, hogy a hadvezetés eredményes folytatása és a nemzet belső egysége és összefogása érdekében kormányzói tisztemről és a kormányzói hatalommal kapcsolatos minden törvényes jogomról lemondok. Egyidejűleg Szálasi Ferencet a nemzeti összefogás kormányának megalakításával megbízom.

Budapest, 1944. október 16.

Horthy s.k.”

Horthy eleinte többször is megtagadta Szálasi miniszterelnöki kinevezését. Október 16-án délután Lakatos és Veesenmayer jelenlétében végül mégis csak aláírta, a német nyelven megfogalmazott, gépelt aláírással ellátott lemondási és kinevezési okmányt. Emlékirataiban erről így ír: ….. kijelentettem…, hogy én sem le nem mondok, sem Szálasit miniszterelnökké ki nem nevezem, és, hogy aláírásommal csak is fiam életét akarom megmenteni. Géppisztolyok fenyegetése közben kizsarolt aláírásnak nem lehet és nincs is alkotmányjogi érvénye.” Horthy ebben tévedett, mert sajnos volt!

A Szálasi kormány hadügyminisztere és vezérkari főnöke Beregfy Károly vezérezredes lett. Vörös János miután kiszabadult László segítségével az SS fogságból, némi időt kért a németektől, hogy bebizonyítsa „ártatlanságát” a kiugrás kapcsán, és leutazott vidékére, hogy ezeket bizonyítékokkal alátámassza. Nem ezt tette, hanem álruhába öltözött és elbújt. Bevárta az orosz csapatokat majd jelentkezett náluk, mint üldözött és nagy ellenálló. Jutalom, a Debrecenben megalakult ideiglenes nemzeti kormány Honvédelmi Minisztersége.

Dálnoki Miklós Béla vezérezredes az 1. hadsereg parancsnoka és vezérkari főnöke Kéry Kálmán ezredes, a hadsereget magára hagyva átmentek az oroszokhoz október 16-án. Miklós Béla  jutalma az ideiglenes nemzeti kormány miniszterelnöksége.

László Dezső parancsot kap, hogy  Miklós Béla frontváltása miatt a magára hagyott hadsereget vegye át. Ezt ő csak két feltétellel volt hajlandó teljesíteni:

Először is feltételül szabta, hogy nem vezetik be a Honvédségnél a nemzetiszocialista karlendítéssel való köszönési módot, és semmiféle jelképet.

Másodszor, semmiféle pártpolitika nem kerülhet be a véderőbe, sem politikai tiszteket, sem politikai átképzést nem hajlandó a hadseregben eltűrni. Szálasitól és Beregfitől erre ígéretet kapott. Ennek tudatában október 18-án Beregszászon átvette a magára hagyott 1. hadsereg parancsnokságát. November 1-én vezérezredessé léptették elő.

Az 1. hadsereg és parancsnoksága 1945 május 7-én került amerikai fogságba. Az 1. hadsereg, László Dezső vezetésével tehát teljesítette azt a kormányzói akaratot,  hogy a fegyvert „az angolszászok, de csak is az angolszászok előtt szabad letenni”

László Dezsőt a népbíróság háborús bűnösnek nyilvánította és kötéláltali halálra ítélte.

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Budapesten, 1999. év október 25. és november hó 1. napján tartott nyilvános ülésen meghozta a következő

ítéletet: ….. „a benyújtott felülvizsgálati indítvány elbírálása során a Budapesti Népbíróság Nb. VIII. 1028 1449/1948/27. számú ítéletét hatályon kívül helyezi és a terheltet az ellene háborús bűntett miatt emelt vád alól felmenti.”

Budapest. 2008. november.

dr. László Jenő elhangzott előadása a Magyar Alkotók és Gondolkodók Társasága MAG.  2008. november 18.-i összejövetelén.

e-mail: laszlo.jeno@upcmail.hu, t/fax: 310 3502, mb: 06 30 424 8468

Közben jött a parancs, hogy mindenkinek a HM-ben és a vkf.- ségen is, az irodájában kell tartózkodnia és további parancsra várni és együttartás lett elrendelve és az, hogy az éjszakát az irodáinkba kell eltölteni. Ebéd után, ha jól emlékszem, úgy 17h. körül, újból hivatta az osztályvezetőket a vkf. úr és kiirányította az 1.vkf. osztály által elkészített parancsát  a harc továbbfolytatására. Úgy emlékszem, hogy Nádas vk. ezds.  ez alkalommal  jelentette, hogy az előzetes értesítést már leadták, erre azonban nem tudnék megesküdni, mint ahogy az eddig leírtak  100% valóságára se mernék mérget venni, mert amint már jelentettem csak egyes mozzanatok és mondatok  maradtak meg mozaikszerűen  emlékezetemben. Estefelé 19-20h-kor, de lehetett később is, újból hivatott engem és  1. 2. 3. osztályvezetőket a vkf. úr. E megbeszélésen csupán az került szóban, hogy ki menjen az oroszokhoz Utassy vk. ezredessel a fegyverszüneti tárgyalások  megkezdése céljából.  A vkf. úr, ha jól emlékszem,  Nádas vk. ezredesre gondolt, mi mindnyájan azt javasotuk, hogy mást küldjenek, ne éppen a vk.  oszt. vezetőjét, ezzel véget is ért a  megbeszélés. Vörös vezds. úr újból közölte, hogy Ő az irodájában fog aludni és parancs szerint mi is így cselekedjünk. Visszatérve irodámba, fáradtan és idegileg letörve, igyekeztem rekonstruáli az eseményeket, de ez sehogyan sem sikerült. Közben egy-két robbanást hallottam és egy pár lövést is (az időpontra nem emlékszem). A robbanás oka után érdeklődve jelentették, hogy egy saját akna robbant valahol a Hunyadi János úton. Közben illetve ez után olyan híreket kaptam, hogy a magyar miniszter elnök úr, vitéz Lakatos Géza vezds., a német követségen tárgyal a német követtel

a kibontakozás és megegyezés érdekében. Úgyszintén hírek futottak be a svájci rádió útján az igen szigorú orosz fegyverszüneti feltételekről, amelyek mindenkit még jobban lesújtottak.

Holtfáradtan és idegileg kimerülve éjfél körül feküdtem le. Mélyen aludtam, mert kábultan riadtam fel okt. 16- án, ha jól emlékszem 6-7 óra

László Dezső I.

„Október 14-én a vezérkar főnök úrral történt megállapodás szerint pár menet és pótalakulat megszemlélésére és mezőlaki vasárnapi pihenőre kellett volna utaznom. Együttműködésünk kezdete óta a vkf. úr rendelkezése az volt, hogy ketten egyszerre nem lehetünk Budapesttől távol. Már indulóban voltam, amikor egyik személyi segédtisztem jelentette, hogy hallomása szerint, vk. főnök úr hirtelen vidékre utazott, ezért személyesen érdeklődtem a vkf, szárnysegédi irodában. Telefonon azt a válasz kaptam, hogy a vk. önök úr vidékre utazott, hogy hová azt nem tudják. A délelőtt folyamán több ízben érdeklődtem, mert a főhadsegéd úr vitéz Vattay Antal altgyb. segédtisztje útján nálam több ízben érdeklődött vitéz Vörös vezds. úr tartózkodási helye után. Ha jól emlékszem, a kora délutáni órákban jelentették, hogy a v.k főnök úr a Hadiakadémiát Balatonfüreden szemléli. Már vissza kellett volna érkezni, úgy látszik gépkocsi defekt miatt késik.  Ezt Vattay altgyb. úrnak jelentettem segédtisztem útján. A késő esti órákban, ha jól emlékszem 22h. körül értesültem, hogy Vörös vezds. úr megérkezett és miután őfőméltósága a nap folyamán több ízben kereste azonnal a várba hajtatott őfőméltóságánál való jelentkezés céljából. Magam is felhívtam úgy 23.h körül, lehet, hogy előbb vagy később a lakását, a kegyelmes asszonytól tudtam, hogy férje még mindig a várban Megkértem, hogy férje bármikor is térne haza, hívjon fel engem, mert Mezőlakra szeretnék a kora reggeli órákban utazni. Ígéretet kaptam a felhívásra, de ez reggelig nem jelentkezett be.

Október 15-én a hdm. helyzetjelentést ismertető referádára én is átmentem az osztályvezetőkkel a vk. főnök úrhoz, hogy megkérdezzem, érdeklődjem elutazási lehetőségem tárgyában. A vkf. úr ideje igen rövidre volt szabva, mert őfőméltóságához volt rendelve, a hdm. helyzetet kellett előadnia. Míg az 1. vkf. osztályvezetője, Nádas vk. ezds. referádázott, a német katonai attasé egyik közege lépett be és  átnyujtotta a német vkf.- től Guderián  tábornoktól származó sürgős levelet. Vörös vezds. úr az írást idegesen elolvasta és nekem is gyors átolvasásra átadta. Alig tudtam elolvasni mert már indulóban volt a vk. főnök úr. Így a lényegre emlékszem már csak vissza  amely az emlékezetemben kb. így rögzült:

hogyha Magyarország nem teljesíti kötelességét, Németország kénytelen a hadműetveletek Magyarország területén  a magyar szuverenitás és magyar érdekek  figyelembe vétele nélkül saját belátása szerint folytatni. A vége ultimátum szerű felszólítással kis határidővel végződött.

Vörös vezds. úr akinek már rég őfőméltósága előtt kellett volna állnia, magához vette az írást  és – ha jól emlékszem -, Guderián közeli napokra bemondott érkezéséhez előkészített elaboratumhoz véve, sürgősen eltávozott a várba. A jelenlevők pedig velem együtt érthetetlennek látva a helyzetet, ideges és letört állapotban távoztunk a Színház u 7 sz. alá. Amennyiben emlékezetem nem csal, a Színház u 7 sz. bejárata előtt  jelentette Nádas vk. ezds.-nek, az 1. vkf. oszt, egyik századosa, hogy a  belváros egyik bérházban tartózkodó ifj.Horthy Miklós meghatalmazott miniszter urat a németek lefogták és elrabolták, állítólag tűzharc is volt, amelynél egy testőr meg is sebesült. A szükséges jelentéseket az érdekelt helyekre már elküldték és a Várba is jelentették. A hír valódisága és a részletek felderítése végett, megfelelő közegek a helyszínre kiszálltak. Ideges,  letört, letargikus és nyugtalan légkör alakult ki. Mindenki várt valamilyen tájékoztatást, de semmi nem lehetett kapni, mert azok akik tájékoztathattak volna minket nem voltak jelen, hanem – ami jóval később tudomásunkra jutott – miniszter tanácson voltak a várban. Erről nem szivárgott ki semmi sem, később csak  mende-mondák és beszélgetések révén jutottak egyes részletek tudomásunkra. 13h 30perckor jelentették nekem, hogy a rádióban valaki felolvasott egy szózatot, állítólag a kormányzó őfőméltósága nevében, amelynek lényege, hogy Németország elvesztette a háborút, Magyarország fegyverszünetet kért.

Amidőn a vk. főnök úr a Várból visszatért – emlékezetem szerint 15h körül – átmentünk hivatali helyiségébe. Azt hiszem minden fontosabb osztályvezetője és én voltam jelen. Tanácstalanul, letörten, némelyek sírva álltak előtte és tájékoztatást kértünk a vk. főnök úrtól. Az akkori idegállapotomra való tekintettel nem tudok a vk. főnök úr tájékoztatásának pontos szövegére visszaemlékezni, Ő maga is, tanácstalan és letört volt. Szaggatottan és összefüggéstelenül jöttek száján a  mondatok, ugyan úgy mint nálunk. Azt hiszem amikor beszélt az ő gondolatai és agya megdermedtek, magamra visszagondolva feltétlenül kihagyott valami, mert az összefüggésekre sem akkor sem most, nem emlékszem vissza. Elmerengve, letargikus állapotban ültem íróasztala mellett. Arra emlékszem, a tájékoztatásából, hogy koronatanács volt, és 13h ra volt  a német nagykövet őfőméltóságához rendelve. 13h kor a koronatanácsot felfüggesztették arra az időre, míg a német követ őfőméltóságánál volt. A rádiószózatot a szárnysegédi szobában hallotta, ez egészen meglepte Őt, előzetesen nem tudott róla, de a miniszterek sem. E tájékoztatás közben jelentették a vk. főnök úrnak, hogy a működő hadseregek az állítólagos szózatra vonatkozóan kételyeiket jelentették, puccsnak minősítették, a fegyvert nem teszik le. Úgy rémlik maga a vk. főnök úr kérdezte, hogy mitévők legyünk. Mindnyájan azon az állásponton voltunk, hogy a harc beszüntetése és a fegyverek letétele feltételek nélkül öngyilkosság volna., ezért mindnyájan kértük, hogy ilyen értelmű parancsot adjon ki, nehogy az arcvonal idő előtt felbomoljon. Eleinte a parancs kiadásának időpontját a késő délutáni órákra , amikor már megebédelt, akarta kitolni, de ha jól emlékszem, az első, második és harmadik vkf. osztályvezetők könyörgésére kiadta a kiegészítő parancsot a harc továbbfolytatására. Nem tudom leírni híven az elhangzottakat, mert agyam hol megbénult, hol a múltban visszakalandozva, hol a jövőben kutatva lázasan zakatolt. Arra emlékszem, hogy a vkv.  osztályvezető Kuthy László vk. ezds. síró és ideggörcsben állandóan a németek által történő letartóztatását kérte, sőt javasolta hogy mindnyájunkat le kellene tartóztatni, az volna a legjobb megoldás. Én teljesen tájékozatlanul és tanácstalanul álltam az elhangzottakkal szemben, annál is inkább, mert a vk. főnök úr részéről sem hangzott el határozott utasítás, vagy parancs, maga is összeroskadva állt íróasztala mellett. Mielőtt szétoszlottunk volna elrendelte kiegészítő parancsának előkészítését és ha jól emlékszem kiadását is az 1. vkf. osztály vezetőjének. Közben jött a parancs, hogy mindenkinek a HM-ben és a vkf.- ségen is, az irodájában kell tartózkodnia és további parancsra várni és együttartás lett elrendelve és az, hogy az éjszakát az irodáinkba kell eltölteni. Ebéd után, ha jól emlékszem, úgy 17h. körül, újból hivatta az osztályvezetőket a vkf. úr és kiirányította az 1.vkf. osztály által elkészített parancsát  a harc továbbfolytatására. Úgy emlékszem, hogy Nádas vk. ezds.  ez alkalommal  jelentette, hogy az előzetes értesítést már leadták, erre azonban nem tudnék megesküdni, mint ahogy az eddig leírtak  100% valóságára se mernék mérget venni, mert amint már jelentettem csak egyes mozzanatok és mondatok  maradtak meg mozaikszerűen  emlékezetemben. Estefelé 19-20h-kor, de lehetett később is, újból hivatott engem és  1. 2. 3. osztályvezetőket a vkf. úr. E megbeszélésen csupán az került szóban, hogy ki menjen az oroszokhoz Utassy vk. ezredessel a fegyverszüneti tárgyalások  megkezdése céljából.  A vkf. úr, ha jól emlékszem,  Nádas vk. ezredesre gondolt, mi mindnyájan azt javasotuk, hogy mást küldjenek, ne éppen a vk.  oszt. vezetőjét, ezzel véget is ért a  megbeszélés. Vörös vezds. úr újból közölte, hogy Ő az irodájában fog aludni és parancs szerint mi is így cselekedjünk. Visszatérve irodámba, fáradtan és idegileg letörve, igyekeztem rekonstruáli az eseményeket, de ez sehogyan sem sikerült. Közben egy-két robbanást hallottam és egy pár lövést is (az időpontra nem emlékszem). A robbanás oka után érdeklődve jelentették, hogy egy sját akna robbant valahol a Hunyadi János úton. Közben illetve ez után olyan híreket kaptam, hogy a magyar miniszter elnök úr, vitéz Lakatos Géza vezds., a német követségen tárgyal a német követtel a a kibontakozás és megegyezés érdekében. Úgyszintén hírek futottak be a svájci rádió útján az igen szigorú orosz fegyverszüneti feltételekről, amelyek mindenkit még jobban lesújtottak.

Holtfáradtan és idegileg kimerülve éjfél körül feküdtem le. Mélyen aludtam, mert kábultan riadtam fel okt. 16- án, ha jól emlékszem 6-7 óra között, amikor egy német  SS tiszt fogolynak minősített és közölte, hogy a Színház u-7 épülete le van zárva, az épületet senki nem hagyhatja el. Öltözködni kezdtem, e közben telefonon kerestettem az érintkezést a vkf. úrral a titkos vonalon, de a kapcsolás nem sikerült, mert úgy látszik mindenkor mással beszélt. 7-8 óra között sikerült, majdnem kölcsönös egyidejű tárcsázás útján (ha jól emlékszem) avagy a vkf. úr engem megelőzve, a titkos vonalon engem megelőzve. Vörös vezds. úr izgatott hangon közölte, hogy irodájában fogolynak minősítették az SS-ek és kérdezte, én őrizetben vagyok –e. Igen           felkért, hogy amint tisztul a helyzet és kiszabadulnék ellőbb mint ő, keressem fel irodájában, kövessek el mindent, hogy kiszabaduljon. Ezután ér tesültem a városból bejövő egyes tisztek útján, hogy hajnalban német SS alakulatok a Várat megszállták, a kormány és a Kormányzó Őfőméltósága az éj folyamán a német követségen tárgyalt volna, melynek eredménye Szálasinak kinevezése őfőméltósága által kormányzó helyettesként, a hatalom átruházása, jogfolytonosság biztosítása, eskü alóli felmentés, stb. Hasonló hírek érkeztek a HM. Épületéből, ahol Beregffy vezds. kb. 10h körül hasonló módon tájékoztatta H.M csoportfőnökeit, osztályvezetőit és leendő munkatársait.

A délelőtt folyamán – az időpontra már nem emlékszem – a Szinház utca épületét szabaddá tették. Én azonnal átmente Vörös vezds. úrhoz, aki nagyon megkért, hogy mindenféle eszköz és mód igénybevételével mentsem ki őt a németek fogságából, miután ártatlan, önszántából és saját aláírásával adta ki a fegyverszüneti parancs felfüggesztését és a harc tovább folytatását elrendelő parancsát. Azzal is érveljek, hogy utolsó az időben sokan visszaéltek nevével, pedig ő egyenes őszinte katona volt. A szószerinti szövegre nem tudok visszaemlékezni, de ez volt a lényeg. Természetesen megígértem, hiszen a testi lelki jó barátomról volt szó. Felesége, a kegyelmes asszony is nagyon megkért, ki beszélgetésünkkor jelen volt. Amióta a Színház utcából 1941 október 30-án távoztam, nem érintkeztem a német hivatalos tényezőkkel még privátin sem. Még vkf. helyettes ént történt kinevezésemkor is csak a vkf. úr utasítására tettem tisztelgő látogatást a magyar kormány és minisztériumok egyes tagjainál – a személyeket maga a vkf. úr jelölte ki –  Úgyszintén a német követnél és attasénál. (Az SS tábornoknál, nevére nem emlékszem vissza, – látogatást nem tettem, pedig előirta, illetve tanácsolta.) Most azonban, amikor a legjobb barátom kimentéséről volt szó, közegeim útján és személyesen vagy telefonon minden utat igénybe vettem. Hála istennek sikerült is kimentése. Gondolkodás nélkül, kockáztattam mindent és vállaltam érte a felelősséget az összes tényezőnél. Amikor ezt a tényt, vagyis kiszabadítását Vörös vezds. úrral és feleségével közöltem, köszönetükön kívül kihangsúlyozták, hogy hálájuk nem fog elmaradni, nem is tudják, hogy miként tudják majd ezt nekem valamikor meghálálni. Mindezeket testi lelki jó barátom és felesége igazolhatja.

Közben a déli órákban, – ha jól emlékszem, hivatott Beregffy vezds, az új HM. és Vk. főnök. Az előszobában vitéz Major Jenő altbgy – val  találkoztam, kit szintén Beregffy vezds. hivatott. Mindkettőnket egyszerre fogadott, fontosabb csoportfőnökei és osztályvezetői jelenlétében. ( Szávay, Bán, Makkay-Hollóssy vk. ezredesekre határozottan emlékszem.) Közölte illetve kihirdette előttünk, hogy Őfelsége átadta a hatalmat az általa kinevezett Szálasi kormányzó helyettesnek és miniszterelnök  helyettesnek,  tiszti és tisztviselő kart felmentette esküje alól, és jogfolytonosságot biztosította, a harc továbbfolytatására kiment parancs. Ez alapon felszólít minket két felváltásra kerülő hadseregparancsnok helyének betöltésére. Nyilatkozzunk, hogy hajlandóak vagyunk-e erre. Mindketten feltételeket szabtunk: Törvény-e a jogfolytonosság, eskű aloli felmentésünk megtörtént –e, mert nem akarunk eskünkkel összeütközésbe kerülni. Én még ezenfelül érdeklődtem az esküminta után, mire Bán vk. ezds.-től azt a választ kaptam, hogy változatlan szövegű, kis stirális módosításokkal. Én az eskü teljes leegyszerűsítését követeltem.(később így is rendezték ezt a dolgot) Kijelentettem, hogy politizálás mint eddig is, el legyen tiltva, semmiféle  nyilas vagy egyéb jelvény (karszalag,stb…) nem hordható, külön SS alakulatok nem állíthatók fel, német vagy más köszöntési mód nem vezethető be. Mind a hét pontra Beregffy vezds. úr azt a választ adta, hogy nyugodtak lehetünk, mert ha nem volna meg a törvényes jogfolytonosság és eskünk alól nem mentettek volna fel, akkor ő sem, de  senki sem vállalna az új kormány alatt semmiféle beosztást. A többi kérdésre vonatkozóan biztosított, hogy ő is ilyen feltételeket szabott, vagy fog szabni. A szó szerinti válaszokra már nem emlékszem, mert kábult fejjel, lehetetlen idegállapotban lézengtem, illetve sodrodtam október 15-én. 16-án és a következő napokon is , míg az arcvonalra érve újabb gondok nem. Hogy vállaltam az 1. hadsereg parancsnokságát, hosszas töprengés után tettem, mert már egy órával előzőleg értesültem – ha jól emlékszem Nádas vk. ezds-től -, hogy az új HM. úr hadseregparancsnoknak fog kinevezni. Amidőn Beregffy vezds- től magától hallottam mindezt, amit előzőleg leírtam és engem biztosított, így eloszlatta összes kételyeimet, annál is inkább, mert előzőleg maga a vkf. úr vitéz Vörös vezds. is kiadta a harc továbbfolytatására a parancsot. Lelkiismeretem egészen megnyugodott, amidőn őfőméltósága eskü alóli felmentésünket és felszólítását a harc továbbfolytatására a fegyverszüneti kérés visszavonása mellett a rádióban is hallottam és az újságban olvastam. Mint katona , mindenkor azon az állásponton voltam, hogy a katonának minden kormányt szolgálnia kell, mert ha válogat, akkor máris politizál.  Becsületszó és eskü mellett kijelentem, hogy nem németbaráti érzelem, sem pedig pártpolitikai, nemzeti szocialista beállítottság játszott szerepet nálam és a tömegnél ama elhatározásnál, hogy folytatja a harcot, hanem a haza további megvédése a Kormányzó úr által kinevezett helyettesének vezetése alatt álló kormány alatt. Magamról ezt különösen állíthatom, mert megismétlem, hogy ugyan úgy szerettem vagy gyűlöltem a németeket, mint bárki más; soha politikával nem foglalkoztam, semmiféle pártnak vagy szervezetnek, vagy kaszinónak titkos vagy nyílt szervezetnek tagja nem voltam. Újságírókkal sem tartottam fenn a kapcsolatot, amennyiben társaságban ilyenekkel találkoztam, kerültem  őket mint macska a forró kását. Elhatározásomnál az is közre játszott, hogy az arcvonal egységesen tovább harcolt, így a tömeghez csatlakoztam. Egyéni és esetleg jobb érvényesülési lehetőséget sutba dobva, nem menekültem a süllyedő hajóról.

Mind emellett, még mindig reménykedtem, hogy csoda révén ugyan, ha nem is a győzelem, de német – angolszász megbékülés jön létre és ílymódon visszaszerezhetjük hazánk elveszített részeit, ha pedig ez nem következne be csodaként, akkor még mindig fennállaz előző kormány által elképzelt lehetőség, hogy a nyugati arcvonal hamarabb omlik össze, illetve kapitulál, a keleti viszont tartja magát és így Magyarország angolszász megszállás alá kerül.

Most már belátom, hogy valamennyien tévedtünk, hittünk a magyar és német propagandának, amely mindenféle új fegyvereket ígért be az utolsó bevetésként. Jóhiszeműen követtük, a belénk nevelt erényeket, harcoltunk az eredeti elgondolás szerint a végső erőnkig szent hazánkért azzal a meggyőződéssel, hogy harc árán meg tudjuk menteni az országot. De most, hogy vesztettünk hibásaknak tartanak. Ez így volt mindig, aki veszít azt mindenért felelőségre lehet vonni, különösen a katonákat, ezek közül progresszív módon azokat az szerint hogy milyen magas és felelős állást töltöttek be az illetők. Ha a háború győzedelmesen fejeződik be, tapasztalat szerint a háborút nem a hadsereg, hanem a politika, a diplomácia nyerte meg. Ezt mindig így mondták utólag. Viszont vesztett háborút nem a kormányok és diplomaták, hanem a hadseregek veszítették el. Ezt is mindig így szögezték le utólag. Sajnos így volt, így van és ha még lennének háborúk, a jövőben is így állítják be a történelembe. Mindmáig is így tették.

Az esküt a miniszterelnökségen Beregffy vezds.-sel és Majer Jenő altbgy.  –val a HM csoportfőnökei és osztályvezetői jelenlétében tettem le. (azokra emlékszem vissza akiket a HM. úrnál történt megbeszélésnél illetve ennek leírásánál névleg megemlítettem.) Becsapva éreztem magam, mert a szöveg lényeges változást mutatott, meglepetésem oly nagyfokú volt, hogy az újított szöveget nem is tudtam utána mondani.

Ezután kiharcoltam Vörös vezds. úr szabadlábra helyezését. Ezt vele a leírt hálák és ígéretek közepette közölve, kérleltem, hogy az új kormány alatt is vállalja a vk. főnökséget. (akkor még nem tudtam, hogy Beregffy HM. és vkf. lesz egy személyben. (Vörös vezds. úr válasza az volt, hogy egészségileg pihenésre szorul, legalább 3-4 hétre vissza kell vonulnia, hogy azután mire határozza el magát, még nem tudja. Megölelve egymást és felesége által megáldva meghatottan búcsúztunk el. Én azonnal családomhoz repültem Mezőlakra. Október 17-én a d.e. folyamán repültem vissza Budapestre. A dunántúli lakosság hangulata a harc továbbfolytatása mellett volt, ami még inkább eloszlatta kételyeimet. Budapestről gépkocsival folytattam utamat Szobráncra Heinricy német vezds.- hez, kinek az első 1. magyar hadsereg  alá volt rendelve. Gépkocsiba való szálláskor jelentették, hogy vitéz Miklós Béla vezds – úr akit nekem váltanom kellett volna, eltűnt,  állítólag átment volna az oroszokhoz, a kivizsgálás most folyik, én minél hamarabb érkezzek be a hadsereg parancsnokság álláspontjára. 17-én este érkeztem Szobráncra, ahol Heinrcy vezérezredesnél jelentkeztem. Tájékoztatott a helyzetről és tényként közölte Miklós vezds – úr és vk. főnökének Kéry Kálmán ezds. átmenetelét az oroszokhoz.

Okt. 18 – án 12h-kor vettem át a hadsereg parancsnokságot, Beregszászon volt a törzsszállás.

Az 1. hadseregnek 1945. január 18-ig, kivonásának időpontjáig, a Kárpátalját, majd Szlovákiát kellett védelmeznie. Kezdetben Vasváry vörgy. harccsoportjából és a III., valamint a V. hat.-ből állott.

A hadseregtől délre bekövetkezett események miatt a hadsereg arcvonalát mindjobban tágítani kellett, majd máról holnapra meg kellett kezdenie az arcvonal visszavételét, a németek által különböző mélységekben előkészített állásokba. E műveletek alatt több ízben nem törődve a német parancsokkal, önkényesen vettem vissza az arcvonalat és ily módon sok anyag és vérveszteségtől mentettem meg a magyar erőket.

A hadsereg parancsnokság álláspontjai a következők voltak: Beregszász, Ungvár, Sátoraljaújhely, Szepsi,  Rozsnyó, Dobsina, Besztercebánya. Csapataim leharcolódtak, utánpótlást alig kaptam, a vonatok átfésülésével és leépítése révén történt a HM. úr rendeletére a seregtestek feltöltése. Minden alkalmat felhasználtam arra, hogy a magyar csapatokat leharcolt mivoltukra hivatkozva kivonjam. Ez nem mindenkor sikerült a németek közbelépése miatt, mert szabotázzsal gyanúsítottak.

1945. január 19-8-án lett a hadsereg parancsnokság kivonva, az arcvonalban csak kisebb hadosztály részek maradtak vissza, ezeket is sikerült fokozatosan kivonni, illetve kivonatni, egyedül a 16. ho. (?) kivonása nem sikerült még átmenetileg sem. Az arcvonalban maradt töredék részek  német hdt. parancsnokságának lettek alárendelve. A kivont részek Vágbeszterce területére kerültek feltöltés és kiképzés céljából. Idővel e seregtestek Morvaország területére kerültek, csupán a hadsereg parancsnokság szűkebb törzse maradt Vágbesztercén, a tágabb törzs Kremsier-ben működött. (?) Zlinben volt a kiképzés vezetésével megbízott egyik hadtest parancsnokságom. Nekem csupán az arcvonalból kivont erők voltak alárendelve, az arcvonalban maradottak így a múűszaki és munkás  alakulatok is,  német alárendeltségbe kerültek. Hogy a hadsereg kivont részeinek milyen volt a helyzete, hol voltak januárban és a további hónapokban seregtest parancsnokságaim és csapataim, azt már nem tuddom. Vk. főnököm Csetkeky László vk. ezds. és neki alárendelt vk. tisztek tudnának felvilágosítást adni.

Minden igyekezetem oda irányult, hogy minél kevesebb vér és anyagveszteséget szenvedjen a magyarság (polgáriak és katonák, lakosság és hadsereg egyaránt.) Ügyeltem és ügyeltettem arra, hogy a jóviszony a hadsereg és lakosság, bármely fajú és vallású legyen az, állandóan fennálljon. Ezt sikerült is saját területünkről való kivonulás után is Szlovákiában és Morvaországban is elérni.

A hadsereg parancsnokság és seregtestjei  sem a sályát sem az idegen ország személyi és anyagi kiürítésével nem foglalkozott. Saját területen a H.M rendeletei szerint, a kerületi parancsnokságok és egyéb más anyaggyűjtő és kiürítő szervek végezték ezt, idegen ország területén pedig a németek.

A kiképzés érve alatt kivonatott seregtestek ütőképességének időpontját állandóan kitoltam. Sajnos ez nem ment végletekig. Március hó közepén két seregtestet a németek Szlovákia nyugodtabb arcvonalán a német alárendeltségben újból bevették, a hadsereg tüzérségét pedig az első német páncélos hadsereg egész arcvonalának súlypontjain alkalmazták. Minden tiltakozásom hiábavaló volt, úgyszintén nem sikerült az egyik póthad Magyarországra szállítása sem. A H.M. Úrnak sikerült  március hó második felében az egyik póthadosztályt új felállítás kereteként a szlovák arcvonalba való bevetés elől Németországba való szállítással megmenteni: egy hegyi dandárt, hadsereg közvetleneket, hadseregvonatot és a hadsereg parancsnokságot pedig március végén Magyarországra szállítani. Az első német páncélos hadsereg területén maradt részek számára Karácsony László vörgy. vezetése alatt álló összekötő törzs maradt vissza, míg a 8. német hadseregnél lévők felett Rumy ezredes parancsnokolt.

A hadsereg parancsnokság három részben települt át, vonatrészek gyalog és vasútmenetben irányíttattak Zalaegerszeg területére. Az egyesülés a dunántúli események miatt már nem jött létre.

Én szűkebb törzsemmel Pozsonyon át értem haza. Eszterházán a Wöhler féle hadsere csopor parancsnokságán kellett jelentkeznem. Wöhler vezds. tájékoztatása és a HM úrtól kapott közvetített utasítás szerint Nyugat-Magyarországon kellett volna működésbe lépnem. Hogy milyen feladattal azt nem közölték, állítólag mint hátországi adminisztratív parancsnokság.. Erre már nem került sor, mert sok ellentétes parancs vétele után felsőbb parancsra  Hatrberg (Gráz –tól) északra területére kellett kitelepülni és e területre a HM úr és Wöhler csoport által vissza és átirányított törzs és vonatrészeimmel az egyesülést nekem végrehajtani. Előzőleg jöttek már a parancsok a Németországba való kitelepítésre, így imperatíve elrendelte a HM úr atábornoki kar, a vezérkar és hátországi, valamint arcvonalban beosztott alakulatok családtagjainak kiszállítását Németországba. Ennek a parancsnak majdnem mindenki eleget tett, a kelet felöl érkező rossz hírek és a magyar, valamint német propaganda hatása alatt.  Így kellett családomnak is orosz megszállás elől Mezőlakról előbb Kőszegre, majd a bizonytalanságba Németországba áttelepülni. Egész Dunántúlon nagy volt a rémület. Egyéb kényszerintézkedésről és ellenkezők megbüntetéséről nem tudok. Én és beosztottaim, valamint alárendelt vonatalakulataim (mással már nem is rendelkeztem) ilyen parancsot nem hajtottak volna végre.

Sajnos csapataim nem voltak, így kénytelen voltam a reábízottak egyesítése végett és a német visszaélések megszüntetése végett Hartberg területére elvonulni. Gátlásokkal küzdve nem tudtam cserbenhagyni a már kitelepülteket.

A határt március 29-én néztem át szűkebb alakulatommal együtt, a német SS alakulatok mindenkit lefegyvereztek, sokunkat, polgárt és katonát egyaránt kiraboltak. Ettől az időponttól kezdve más törekvésem és célom nem volt, mint a kitelepített és kimenekült lakósságot (hadsereg és polgári részeket)  összegyűjteni és megszervezni , hogy azok a német kilengések ellen megvédessenek, élelmezés és jobb elhelyezés céljából nyugatabbra fekvő termékenyebb és élelmiszerben gazdagabb vidékre kerüljenek, végül a németek által újból fel ne fegyvertessenek és harcba ne alkamaztassanak. Nagy harcot kellett vívnom a katonai, de főleg a polgári hatóságokkal.

hogy célomat némilg elérjem.

Március 30-án, amidőn írásba is kijött a magyarok lefegyverzésére vonatkozó német parancs (Black német tábornok) a HM úrhoz utaztam akiről azt tudtam, hogy a kormánnyal együtt a Semmeringen van. Miután az arcvonalban volt magyar csapatok nem nekem, hanem a HM rendelete szerint a Heeres Gruppe – nél, (most már Rendulic vezds.) levő magyar összekötő tábornoknak és a HM helyettesének, vitéz Kováts Gyula vörgy.-nek volt alárendelve, saját törzsem pedig egyesülés alatt állott, üldözőbe vettem a nyugat felé visszatelepülő HM-et. Metten -ben végre megtaláltam.

A HM úr részletes jelentésemből értesült tulajdon képen a történtekről. Ezután jöttek ki a HM úr parancsai, amelyek úgy érzem német nyomásra történtek, melyek szerint munkásalakulatokat kellett alakítani úgy a katonákból, mind a polgáriakból,  mert csak azokat látják el a németek akik dolgoznak. Ilyen vonatkozásban az arcvonalbeli magyarságot a HM úr a Dunántúltól délre fekvő területre vonatkoztatva, az első, míg a Dunától északra fekvő területre vonatkoztatva a harmadik hadsereg parancsnokságnak vetette alá.

Visszatérőben törzsemet már Frehleiten-ben találtam teljesen kifosztva. Később is minden eszközzel igyekeztek a németek engem megakadályozni abban, hogy a magyarságot összeszedjem és védelemben részesítsem.

Az élelmezési nehézségek miatt fokozatosan nyugatra kellett vonulni, azonban az egyik német tartomány a másikkal szemben lezárta a határt, se ki se be nem engedték a magyarokat. Később saját fajtájukat sem.

Frehleiten-ből a törzs Schladming-ba került. Innen már eleve Salcburg -ba kellett volna áttelepülnünk, de német gátlások késleltették ezt. Törzsemet, hogy működés képtelen legyen mindenféle trükkel szétszaggatták, családi táborokkal szándékosan másfele irányították, vagy leépítették, én pedig csak német kísérettel mozoghattam stb.

Tudomásomra jutott, hogy végső ellenállásként „Festung Alpen” osztrák és bajor alpesek területén magyar csapatokat is az arcvonalba be akarnak  vetni előzees újabb felfegyverzés után. Ezt Salcburg-ba kiszállva sikerült megakadályoznom.

Az amerikaiakkal kötött fegyverszünet a nyugat felé való áttelepülés közben( ott volt a súlypontja már, hogy a magyar csapatok bevetésre ne kerülhessenek ) május 7-én szűkebb  törzsemmel együtt Taxenbach-ban ért.

(Salcburg és Tirel tartomány határa.) Vk. tiszt útján jelentkeztem a Zeel am See-ben lévő amerikai hadosztály parancsnokságnál. Az illető utasítása szerint egyenlőre Taxenbach-ban kellett maradnom. Rövidesn bevonultattak a Bad Fusch-i amerikai gyűjtő táborba. Innen pár napra a  katonákat Oberseeon  bad Eiblig-be , Ebersberg területére szállították nyílt táborba. Ide május végén kerültünk. Én törzsemmel Scmiedhausen-be kerültem, hol az egersbergi amerikai parancsnokságtól az első német parancsnokságon keresztül a magyaroknak  Kreis bad Eibling területre való gyűjtésre kaptam parancsot. Elsőnek Salcburg, Werfen területén lévő katonákat és hozzátartozóikat szállították hozzám. Június elején Uttassy Lóránd vk. ezds. jelenlétében két CIC tiszt prierált. Uttassy Lóránd vállalta Kreis bad Eibling területén a magyar polgári lakosság ügyeinek intézését. Május végén és június utolsó harmadában két jelentésben foglalkoztam  Németországban lévő magyarok problémáival. E két jelentésemet a harmadik és a hetedik amerikai hadsereg parancsnoknak (a harmadiké Patton tábornok ) terjesztettem fel. Törzsem irattárában megtalálhatók, Uttassy Lóránd és Török Adorján urak is ismerik, valamint összes tiszti és egyéb parancsaimat, valamint eligazításaimat. Sem idő sem papír nem áll rendelkezésemre ezeket ismertetni. Mindegyiknek az volt a lényege, hogy minél hamarabb, lehetőleg mindenkinek haza kell mennie, ehhez meg kell szervezkedni. A nyilvántartás  megteremtéséhez a 3. és a 7. amerikai hadsereg területére (Ausztria és Bajorország) a mozgási szabadságot megkapva, értékes adatokkal szolgáltam az amerikaiaknak, valamint a később kiküldött magyar bizottságoknak és megkönnyítettem a hazaszállítást. Az én adataim és szervezkedésem képezték a hazaszállítás alapjait. Mint utólag hallottam,  az én területemről került vissza az anyaországba az elsős szállítmány. Demokratikus alapokon nyugodva minden magyar érdekcsoport kívánságát gyűjtöttem és továbbítottam az amerikai elöljáróm útján a 3. amerikai hadsereg parancsnoksághoz, lett légyen az a minden árón hazatérők, avagy az orosz kivonulástól függővé tevő, avagy a haza nem térni óhajtók és idegen országban elhelyezkedni óhajtók csoportjához tartozó. Politizálást nem tűrtem, a lelki megtisztulást és megbékélést hirdettem, hogy mindenki étékes felépítő munkásként térhessen haza. Saját magamról is mindig úgy nyilatkoztam, hogy amint csak lehet, haza óhajtok menni, hogy igazolásom után beteg családomat hazahozva, a felépítő munkában részt vehessek. Az amerikai parancsnokságok működésemmel meg voltak elégedve, nálam volt a legnagyobb rend és fegyelem, valamint a legjobb szervezettség. Slack tábornok a II. amerikai hadtest tüzérparancsnoka és a 3. amerikai hadsereg területén lévő fogolytáborok stb. főszemlélője augusztus végi szemléje alkalmával elismerését kifejezésre is juttatta. Ez alkalommal közölte, hogy a magyarok hazaszállítására vonatkozó előkészítő parancs kiment, kérdése most, hogy milyen álláspontra helyezkedik a magyarság, és milyen ezzel kapcsolatban a hangulat. Válaszom az volt , hogy változatlanul három csoport van, a zöme minden áron mielőbb haza akar térni, nagyrész az orosz megszállás időpontjától szeretné függővé tenni hazatérését, elenyésző kis rész angol-amerikai érdekterületen szeretne új életet  kezdeni. A hangulat a hazatérést illetően változó aszerint, hogy milyen hírek érkeznek hazulról.

A szemle után egy alkalommal Salzburg-ból olyan hír érkezett hozzám, hogy egyik magyar újságban az én nevem is szerepelne a háborús bűnösök listáján. Ezt korrekt módon, férfiasan azonnal jelentettem az amaerikai parancsnokságnak és kérdést intéztem aziránt, hogy összeegyeztethetőnek tartják-e további működésemet ha a hír tényleg igaz. 24 órán belül  telefonválasz az volt, hogy nem érdekli háborús bűnösségem, nyugodtan működjek tovább. Én ezzel nem elégedtem meg, hanem írásba is kértem, nehogy valaki és valaha szemrehányással illessen. E tényről Uttassy Lóránd és Török Adorján urak is tájékozódtak. Így működtem szeptember  9- ike délutánig. Ekkor tartóztatott le engem Fisher amerikai kapitány, közölve azt, hogy sajnálja, de felsőbb parancsra kell tennie.

Szeptember 9-én Bad-Eibling-ba, majt  Rosenheim-i fogolytáborba kerültem, Szávay Sándor vk. etds.-sel együtt. Mind a ketten az amerikai táborokban az automatic arrest listáján szerepeltünk. Szeptember 23-án Bischofsviesen-i táborba szállítottak minket. Innen nvember15-én a Reichenhall-i táborba kerültünk. Itt november 30-án a 3. amerikai hadsereg parancsnokság C.I.C. tisztje kíséretében egy magyar úr (talán Czobor ) hallgatott ki minket. Élettörténetünket kellett 1944 március 19-től elmondani. Én a most leírt élettörténetem lényegét adtam elő. December 4-én az előbb említett urak értünk jöttek és a Salzburg- Glasenbach-i büntetőtáborba szállítottak. Itt két C.I.C. altiszt emlékként leszedte vezérezredesi rendfokozatomat és sapkámról a rózsát, valamint a tábornoki jelvényt. December 7-én röntgenlelet alapján – új gyomorfekéllyel- tábori kórházba kerültem. Alig álltam pár napig kezelés alatt, december 12-én sötét fogdába kerültem, majd december 14-én 11 társammal Tulln-ba szállítottak, ahonnan december 18-án négyes csoportba repülőgéppel Budapestre hazahoztak. Ideiglenesen az Andrássy út 60-alá kerültem, itt pár kérdéssel kihallgattak, majd december 19-én délután ötöd magammal a Nádor u 9-alá kísértek. December 24-én Kruchina alezredes úr hallgatott ki szóbelileg.

35-éves szolgálati időm alatt egymást követő államfők és kormányok célkitűzései szerint alkalmazott, osztrák-magyar hadsereg, majd a magyar királyi honvédség önzetlenül dolgozó, hazáját fanatikusan szerető és lelkes hivatásos tisztje voltam. Minden elöljáróm és  alárendeltem bizonyíthatja, hogy csak katona voltam távol minden pártpolitikától. Épp ezért kérem a jelentésemben névleg megemlített elöljáróim és szórványosan megemlített alárendeltjeim kihallgatását. Különösen kérem: vitéz Náday István vezds.,

vitéz Bajnoczy József vezds., Uttssy Lóránd vk. ezds., ……… Platthy Pál altbgy., Nagy Vilmos vezds., Vattay Antal altbgy., Szávay Károly vk. ezds. Csetkei László vk. ezds., Vörös Géza altbgy., Rassay László képviselő Apponyi György gróf, Lukács Béla volt belügyminiszter…………………..  Illetékes parancsnoki jogkörömben (hadosztály parancsnok, hadtest parancsnok, vezérkari főnök helyettes, hadsereg parancsnok) az alkotmányos úton hozott és fenntartott törvényeket szolgáltam. A hozzám beosztott és általam megbízhatónak megismert hadbíráim részletes referálása alapján elém terjesztett bűnügyekben, ha a csapatfegyelemi szempontok  megkövetelték, természetesen a legszigorúbban jártam el, így több, számszerűen visszaemlékezni képtelen vagyok halálos ítéletet megerősítettem, de sokszor éltem a reáruházott kegyelmezési jogommal is. Mindenkor az igazságot követtem.

Sem nevemhez, sem kezemhez semmiféle szenny nem tapad, amit elöljáróim és alárendeltjeim bizonyíthatnak.

A leírtakból kitűnik, hogy teljesen ártatlan vagyok, tiszta nyugodt lelkiismerettel állok az igazoló eljárás elé és kérem annak gyors lefolytatását, hogy mielőbb visszatérhessek a szabad életbe és teljes erőmmel részt vehessek megkínzott, tönkrement hazám ujjá felépítésébe.

Budapest. 1946. január 5.

Eljuttatta:  Dr. László Jenő

Nemzeti InternetFigyelő

6 című bejegyzés “Jó, ha nem feledjük (4. rész) – Ez történt 1944. október 15-én a Magyar Honvédvezérkar központjában” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Please let me know if you’re looking for a article author for your site. You have some really good posts and I feel I would be a good asset. If you ever want to take some of the load off, I’d absolutely love to write some content for your blog in exchange for a link back to mine. Please send me an e-mail if interested. Thank you!

    Dear Estrella Kleppen!

    We expect your posts with pleasure!

    Greetings: Híradmin

    PS.: Your email address is not correct

    Kedvelés

  2. I love your blog.. very nice colors & theme. Did you design
    this website yourself or did you hire someone to do it for
    you? Plz answer back as I’m looking to design my own blog and would like to know where u got this from. kudos

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.