Nincs rá bizonyíték, hogy Irán az atomfegyver megépítése mellett döntött

Amerikai hírszerzési elemzők szerint nincs rá konkrét bizonyíték, hogy Irán a nukleáris fegyver megépítése mellett döntött – írta a hét végén a The New York Times.

    Az amerikai szakértők annak ellenére is fenntartják ezt a nézetüket, hogy az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) pénteki jelentése szerint az iszlám köztársaság felgyorsította urándúsítási programját.

    Az amerikai hírszerző szervek jelenlegi álláspontja nagy vonalakban megegyezik a 2007-ben közzétett következtetésükkel, amely szerint Teherán évekkel korábban felhagyott az atomfegyver-programjával. Ezt az álláspontot tükrözi a 2010-es Nemzeti hírszerzési felmérés, amellyel kapcsolatban továbbra is töretlen a konszenzus a 16 amerikai hírszerző hivatal között…

    Az amerikai, az izraeli és az európai illetékesek között abban nincs vita, hogy Irán dúsítja a nukleáris fűtőanyagot és hogy olyan infrastrukturális fejlesztéseket hajt végre, amelyek szükségesek a nukleáris hatalommá váláshoz. A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és más amerikai szervek szerint ugyanakkor Teherán még nem határozott arról, hogy újrakezdje-e a 2003-ban lényegében leállított, a nukleáris robbantótöltet kifejlesztésére irányuló, párhuzamos programját.

    James Clapper, a nemzeti hírszerzés igazgatója január végi kongresszusi meghallgatásán kijelentette, hogy Irán fenntartja ugyan a nukleáris fegyver előállításának opcióját, ám arra továbbra sincs bizonyíték, hogy az erről szóló döntést meg is hozta. David Petraeus, a CIA igazgatója ugyanezen a fórumon hasonlóképpen nyilatkozott és ezt a nézetet tükrözték Leon Panetta védelmi miniszternek és Martin Dempsey összfegyvernemi vezérkari főnöknek az elmúlt hetekben tett televíziós nyilatkozatai is.

    Az amerikai álláspont bírálói szerint a CIA túlkompenzál a kérdésben, miután 2002-ben – tévesen – azt állította, hogy Irak atomfegyver előállítására törekszik. Izraeli hivatalos személyek nem hiszik el Teheránnak, hogy teljesen leállította volna atomfegyver-programját.

Pogár Demeter, MTI

Nemzeti InternetFigyelő

5 vélemény

  1. Füstszűrőset, vagy füstszűrőtlent,né má nincs rajta sapka……

  2. Nincs bizonyíték? Iraknál se számított, itt sem fog. Majd ha már jó sok embert megölnek és az övék lesz a kőolaj, majd itt is azt mondják, hogy “Ja bocs, tévedtünk!”.

  3. A zsidókkal szemben mikor fog az usa és az eu csatlósaival szankciót bevezetni? Ezek gázkamra szökevények bizonyítottan rendelkeznek (nem tervezik) atom és hidrogén bombával! Mikor fogják karanténba zárni izraelt?

  4. Nehéz kérdés. Izrael nem sokáig fog arra várni, hogy az USA támogató jelleggel partnere legyen egy megelőző csapás megindításában. A képlet pontosan igazolja eSzeL gondolatait. Nézzük meg Afganisztánt. Afganisztánban hatalmas mennyiségben találhatók a föld méhében olyan ritka fémek melyek a számítógép és fegyvergyártásához elengedhetetlenül szükségesek. Más kérdés, hogy az USA sohasem fogja tudni maga alá gyűrni a tálibokat. Ez annak idején a Szovjetúniónak sem sikerült, pedig a maga idejében a világ egyik legnagyobb hasi potenciálját vetette be Afganisztánban.

  5. VilágPanoráma – Szaniszló ~ Saeed: Irán-elvek

    http://www.youtube.com/watch?v=pzll17t0L7o&feature=watch_response

Itt várjuk hozzászólását!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 344 other followers