“Az árverés elmarad…
És a gonosz hatalma megtört, hacsak egyetlen napra is. Egyetlen nap, egyetlen délelőttjén, 2012. február 22.-én, most a gonosz volt ideges, és félt a teljes leleplezéstől. Volt is rá oka.”
Verbális és fizikai agresszióval próbálta megakadályozni riporterünk munkáját
- Részletes helyszíni riport: szöveggel, fotókkal, videóval -
Árverés helyett agresszió
Krejniker Miklós: “Húzzál már el a picsába édes barátom!” – felkiáltással megpróbálta munkatársunk kezéből kitépni a kamerát…
2012. február 22. Budapest, 13. kerület, Váci út 201. Itt található a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara Árverési csarnoka, ahol megfosztják a magyar devizahitel és számlaadósokat egyetlen otthonuktól, a bírósági végrehajtói kamara hiénái.
Szorosan összejátszva azokkal, akik meg akarják kaparintani a magyar emberek otthonait. A piszkos bűn és a szégyen helye ez itt, ahol egész családok élete ér véget napról-napra, immáron több éve.
És eddig még soha senki nem próbálta ezt a gyalázatot megakadályozni. A végrehajtó hiénák és a velük összejátszó gazdag maffiózók háborítatlanul űzhették itt üzelmeiket évek óta. Háborítatlanul vehették el a magyar emberek otthonait, kitéve őket a teljes otthontalanság rémének, a lassú fagyos halálnak az utcán.
És nem volt soha senki, aki itt gátat vetett volna ennek… A rendőrség, az ügyészség, a bíróság, az önkormányzat, tétlenül nézték és tűrték ezeket a gyalázatos üzelmeket.
De ezen a napon az Otthonvédők végre ide is elértek…
1. Az árverés elmarad…
És a gonosz hatalma megtört, hacsak egyetlen napra is. Egyetlen nap, egyetlen délelőttjén, 2012. február 22.-én, most a gonosz volt ideges, és félt a teljes leleplezéstől. Volt is rá oka.
Mert a Fehér Kéményseprők elnökének, Dabasi Tamásnak a mozgósító felhívására több tucatnyi elszánt otthonvédő gyűlt össze a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara Árverési csarnoka bejárata előtt (Budapest, 13 kerület, Váci út 201.) – hogy az egyik társuk otthonának elárverezését megakadályozzák.
Az otthonvédő önkéntesek a következő szervezetekből érkeztek:
A Fehér Kéményseprők Társadalmi Szervezetek Szövetsége, az Egységes Magyarország Mozgalom Otthonvédő csoportja, a Munkáspárt aktivistái, a Koppány csoport, a Magyar Nemzeti Gárda önkéntesei, valamint elszánt civilek gyülekeztek, hogy megakadályozzák ezt az árverést.
És mivel az EMM Otthonvédők jelszava ez: “Arcokat akarunk látni és neveket akarunk hallani”, – vagyis hadd lássuk, halljuk, kik azok a gazemberek, akik ezeket a főbenjáró bűnnek számító otthonfosztásokat elkövetik, hadd tudja mindenki; valójában kik is ők?
Ezért az újságírókon kívül, számtalan otthonvédő hozott magával kamerát, s diktafont és azokat használták is.
A csapat önkéntes felderítői mindenkinek felhívták a figyelmét arra, hogy a kapu felett található díszes kandeláberek nem világító testek, hanem kamerák vannak bennük elhelyezve. “Nos, ha a végrehajtóknak szabad, akkor az otthonvédőknek is!” – felkiáltással, elővették kis gépeiket és már a kamerákat is fényképezni kezdték. Az otthonvédők megörökítették ezeket is.
Telt az idő, de a árverést megtartani kívánó végrehajtó csak nem jött. Közben az önkéntesek kamerái a potenciális vásárlókat vadászták, akik nagy értékű autókkal közlekednek, de egyelőre nem láttak senkit sem. Feltehetőleg azért, mert már jóval korábban értesítették őket valakik arról, hogy ma itt lesznek az otthonvédők is.
A meghirdetett árverés előtt, 9 óra 55-kor, kijött a kapu elé az épület egyik biztonsági őre és közölte az egybegyűltekkel, hogy a meghirdetett árverés elmarad. Azonnal halkan zümmögni kezdtek a kamerák és a hangfelvevők, hogy később ne tagadhassák le az elhalasztott árverést. Mert számtalan ilyen példa volt már a végrehajtási ügyekben. A végrehajtónak hinni sosem szabad.
A biztonsági őr egyúttal kifogásolta a túl közel jött kamera munkáját “Legyen szíves ne fotózzon!” mondta, és közölte, hogy a sárga vonalon belüli rész, az magán terület, erre újságíró kollégánk a vonalon kívülre lépve, a közterületen folytatta tovább munkáját.
Kamerája végigpásztázta az otthonvédő önkéntesek csoportját is, érdekes módon mindenki vállalta arcát, és derűsen, nyíltan néztek a kamerába. Dabasi Tamás is interjút adott, (lásd az erről készült videót; “Árverés helyett agresszió” címen), – melyben Dabasi elmondta, hogy nagyra értékeli az ilyen helyzetekben az otthonvédők egyszerű és puszta jelenlétét. Olykor ennyi is elég, hogy el lehessen kerülni, hogy egy magyar család elveszítse az otthonát, ezáltal megmenekülve az otthontalanság, a hajléktalanság lassú fagyos kínhalálától. Össze kell fogni, csak így lehet megmenteni az otthonokat!
2. A fenyegetőzés
Ezek után élesebb szóváltásra lettünk figyelmesek, a csoportosulás széléről. Az adós, akinek éppen most akarták volna elárverezni otthonát,szembe találkozott a járdán azzal az emberrel, akinek kellene az ő háza. Aki megvette volna itt és most, az ő feje fölül. A fosztogató nem vállalta a nevét, ő egy “egyszerű járókelő” – de azért megfenyegette az adóst, mire az otthonvédők azonnal az adós mögé álltak. A fenyegető jobbnak látta eloldalogni a halkan kattogó kamerák kereszttüzéből. Sofőrje addig kiállt a parkolóból, és ő is fenyegető szavakat kiabált ki az ablakon, a fotózó önkénteseknek. Őket is láthatják majd a fotó albumunkban.
3. A Végrehajtói Kamara elnökének támadása
Már éppen csitulni kezdtek a kedélyek, amikor befutott Volvójával Dr. Krejniker Miklós, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke.
Sofőrje kinn maradt, míg ő bement az épületbe. Mindenki várakozóan nézett a kapu felé. Hátha neki is lesz közlendője az összegyűlt otthonvédőknek a fenti elmaradt árverésről. Ám ő rövidesen kijött az épületből, s teljes érdektelenséget mutatva elindult egy újabb sofőrrel, egy másik autó felé. Riporterünk követte őt, hátha sikerül az elmaradt árverezésről némi pontosabb információt szereznie, konkrétan talán azt, hogy az elhalasztás nem átverés, hanem valóban a bíróság hatáskörébe kerül vissza az ügy.
Kamerájával, mely hang és képrögzítésre (videó mód) volt állítva, követte Krejniker Miklóst, aki változatlanul teljes érdektelenséget mutatott. Ám amikor Krejniker Miklós a rá várakozó furgonhoz ért, érdektelensége hirtelen elmúlt, gyorsan megfordult és rátámadt az újságíróra. “Húzzál már el a picsába édes barátom!” – felkiáltással megpróbálta munkatársunk kezéből kitépni a kamerát. Ám a riporter erősen tartotta a kameráját, így Krejniker nem tudta kiragadni a kezéből, pedig teljesen átfogta és erősen rángatta. Némi dulakodás alakult ki, Krejniker Miklós, a fővégrehajtó, Fort András újságíró kameráját akarta erőszakkal elvenni – de nem sikerült neki.
Közben Krejniker sofőrje is megindult feléjük, de mielőtt még odaért volna, hogy segítsen főnökének a kamera erőszakos megszerzésében, az otthonvédők az újságíró segítségére siettek. Azonnal lekötötték a sofőrt, és a közben odaérő másik biztonságit is, ezalatt az újságírónak sikerült kiszabadítania kameráját Krejniker markából.
Rövid teszt után, újra életet lehelt a kis készülékbe, amely aztán rögtön be is kapcsolva folytatni tudta munkáját, – ahogyan az a videón is látható. Ám ekkor már más kamera is az összetűzés helyszínére ért, a fotók nagy részét erről az eseményről ők készítették.
Mindenki mondta a magáét, a biztonságiak az otthonvédőket vádolták, Krejniker Miklós viszont már nem igazán szólt többet. De ez sem változtat a tényeken; egy közterületen kamerát használó újságírót trágár szavakkal illetett, s támadott meg fizikailag, s próbálta erőszakkal elvenni, vagy megrongálni az újságíró munkaeszközét.
Dr Krejniker Miklós, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke.
S ezzel méltó bizonyítványt állított ki az egész szervezetről, amelyet ő irányít. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke közterületen trágárul beszél, nyíltan megtámad egy újságírót, az erőszaktól sem riad vissza hogy megakadályozza az újságírót a munkája végzésében.
És ez az ember dönt élet és halál fölött.
Egy ilyen habitusú és erkölcsű ember kezében összpontosul egy akkora hatalom, mellyel emberek életét, akár halálát döntheti el.
Milyen lehet, akkor a többi végrehajtó, ha a vezetőjük ilyen? – Tudjuk milyenek…
Mindezek után történt még valami. Amikor Krejniker Miklós angolosan távozni készült sikertelen támadása után, olyan erőszakosan indult el a sofőrje által vezetett VW furgon, hogy majdnem elütötte az ott álló otthonvédő önkénteseket. Akiket emiatt jogosan még inkább felbőszített ez a hozzáállás és viselkedés, és nem éppen kedves szavakkal illeték a távozókat.
Ezzel véget is értek az események. Bár az otthonvédők visszatérnek még, és nemcsak ide, hanem elmennek külön-külön minden végrehajtóhoz, aki bűnös a magyar emberek otthontalanná tételében. A végrehajtók, akik nem tisztelik a magyar emberek otthonait, életét – maguk sem érdemelnek tisztelet.
Az otthonvédő önkéntesek feltérképezik a végrehajtók vagyonát, (hiszen az önálló bírósági végrehajtók sehol semmiféle nyilvános vagyonnyilatkozatot nem tettek és egyetlen hivatalos szerv sem kötelezte erre őket. Sem az ügyészség, sem az igazságügyi miniszter, sem a parlamenti vizsgáló bizottságok nem tették ezt meg.)
És persze újra és újra felvetődik a kérdés, hogy a válsággal küszködő Magyarországon, az önálló bírósági végrehajtók vajon miből fedezik luxus utazásaikat, (mint amilyen például a kaliforniai volt), miből fedezik a luxus wellness hétvégéiket, miből vették a nagy értékű autóikat, miből fedezik luxus életvitelüket?
Az otthonvédőknek már számtalan adat van a birtokukban, és garantálják, hogy a világ legtávolabbi szegletében is tudni fognak az illegálisan szerzett vagyonokról az emberek. Bizony lesznek majd olyanok, akik rákérdeznek az illetékes szerveknél: hogy ez nekik miért nem jutott az eszükbe?
Talán azért mert féltek tőlük, vagy nem is volt érdekükben…? Akár ez az igazság akár az, egyik válasz sem elfogadható. A Nép egyszer ítélni fog, s akkor legalább olyan kíméletlen lesz, mint az a végrehajtó, amely elvette otthonát és kilakoltatta őt.
Akkor majd megismeri a végrehajtó az otthontalanság fagyos valóságát, vagy pedig egyenest a pokol tüzét. De az üdvösséget, azt sohasem kapja meg…
Írták: Gyalu és Fort András – Egységes Magyarország Mozgalom, Otthonvédő csoport
A felvételeket a Szabad Riport munkatársai, valamint az otthonvédő önkéntesek készítették
Szabad Riport Tudósító Iroda
Forrás: JÖVŐNK.info
Nemzeti InternetFigyelő
























Én csak azt javasolom mindenkinek, mind a másik cikknél is (NIF-Nekik mindent szabad?…), hogyha szabálytalanságokat észlelnek, fényképezzék le, s ne csak egy, hanem minden lehető helyre küldjék el drótpostán (e-mail) [rendőrségek, miniszteriumok, bíróságok, média különböző fajtáinak stb.] Természetesen szöveggel és választ kérni, majd azokat is továbbküldeni.
S nem csak ezzel kapcsolatosan, de az élet minden területén történő esetekkel is. Ha egyszer elindul a lavina a hatóságok felé, legyen hatása. Végre észre kellene vegyék, az állam mi vagyunk, mkndnyájan, mindenkinek a maga feladata meg van, azt a legjobb tudása révén és a megfelelő bérezésért kell elvégeznie, senki nem lehet egyenlőbb, kiváltságos, túlfizetett vagy alulfizetett.
Alakítsuk már végre a nép országát, a nemzetünk hazáját elődeink tapasztalata szerint, a lehető legjobb és leglakhatóbb élettérré!!
Ezért választunk és bízunk meg a megválasztottakban. Nem létezik kiválasztott, egyenlőbb, kivételezett. Ezt csak ők találták ki maguknak, eszközként, ellenünk.
A NÉP ítélkezni fog… S ez az ítélet méltányos, igazságos és iszonyatos lesz…
Meddig várunk még????
Minden áldozat szervezze meg a saját otthonának a védelmét, hogy a sok kudarc után belefáradjanak ebbe a gazemberségbe. Egyetlen végrehajtás sem végződhet sikeresen, melynek természetes következménye, hogy egy kisérlet után soha egyetlen fillért sem törlesszenek az áldozatok. Azok is tudnak számolni és rákényszerűlnek, hogy beérjék kevesebbel. Megvan az életszerű sorrend: Első a fedél, a család élelmezése, a lakás fűtése, alapvető ruházkodás, közületi szolgáltatások megfizetése. Ha ez után marad pénz és nem kisérelték meg a kilakoltatást, törleszthetünk azoknak is.
Volt ügyem a végrehajtókkal, akik törvénytelenül jártak el, erre tanúk és bizonyítékok is voltak. Az ügyészség persze fölmentette őket… Kutya a kutya bőrét nem eszi meg…
A Nyergesújfalu – Index Fórum –on belinkeltem a http://www.jövőnk.info videofelvételét a szóban forgó ügyről, mire törölték az összes hozzászólásomat a fórumról. Pedig csak arra akartam a figyelmet felhívni, hogy rengeteg családot lakoltattak ki otthonaikból, akik a környező pincéknél, külterületeken, horgásztavaknál lévő bódékban várják a kegyes halált.
A pár évvel ezelőtt mintegy 10 000 lelket számláló kisváros, ma már alig 7 000 főre zsugorodott.
Ennyit a fórumüzemeltetők hozzáállásáról…
Gratulálok!!!
A következő Kormánytói Rendelet használatát, szintén javasolni tudom a végrehajtások megakadályozásához!
Kormányzói Közlöny
3.sz.2012.01.17.
III. számú Kormányzói rendelet:
Mindenkivel tudatjuk, hogy 2011.11.11.-én az Apostoli Magyar Királyságot visszahelyeztük jogaiba a Dunán rendezett, „Kárpátia emléktúra” alkalmával.
2011.december 28.-tól az Apostoli Magyar Királyság Kormányzói Hivatala megkezdte működését Kecskeméten a Petőfi Sándor utca 1/b VII. alatt.
Előzmények: 2009. június13.-án Magyarországon bejelentettük, hogy országunk államformája Királyság, mivel a köztársaságról, mint államformáról bebizonyosodott, hogy nem rendelkezett legitimitással, mert a megszálló hatalmak kényszerítették a köztársaság államformát használni.
Ettől az időponttól – mint egy 60 év elteltével – ismét megjelenítjük az Apostoli Magyar Királyságot, ami eddig is létezett, de működése az 1944-es megszállás óta fizikailag korlátozva volt.
2009.június 13-tól – 2011.11.11.-ig kettős hatalmi struktúra állt fent hazánkban. Ezen idő alatt 3. Magyar Köztársaság „hivatalos” szerveivel és eljáróival szemben lefolytattuk a bizonyítási eljárásokat a törvénysértő működésükkel kapcsolatban, majd ezt követően sor került a hivatalos eljárásokból történő kizárásukra is. Az okirati bizonyítékok nem csak a magyarországi hivatalos szervek előtt fekszenek el, hanem megtekinthetők a Link, és a Link hivatalos honlapokon.
Ezt követően az illegitim 3. Magyar Köztársaságot korábban is megjelenítő „hivatalos” személyek a továbbiakban sem vállalhatnak kötelezettséget sem hazai, sem nemzetközi vonatkozásban és a nyilatkozataik sem joghatályosak.
A külképviseletek irányítását folyamatosan vesszük át, illetve a különböző nemzetközi szervezetekben történő részvételünket – az újratárgyalásokat követően – szintén folyamatosan biztosítjuk.
Fentiekre tekintettel a mai napi hatállyal a Magyarországon bejegyzett valamennyi felszámoló cég, egyéni felszámoló, továbbá önálló bírósági végrehajtó működését betiltom, vonatkozik ez az önkormányzati végrehajtókra, és a NAV végrehajtóira, valamint a bírósági végrehajtókra is.
Egyben elrendelem az önálló bírósági végrehajtók, és a felszámolók végrehajtással foglalkozó összes cégeinek végelszámolását, és a felszámolás alatti cégek végelszámolásba történő átfordítását.
A mai naptól a fent felsorolt végrehajtók semmilyen végrehajtási cselekményt nem foganatosíthatnak.
Nem tarthatnak árverést, nem bonyolíthatnak kilakoltatást, nem végezhetnek foglalást, és letiltást sem eszközölhetnek, továbbá inkasszót sem nyújthatnak be egyetlen egy bankszámlára sem.
Ez így igaz, de a jelenlegi demokratikusnak nevezett kormány megváltoztatására irányuló mindenféle törekvést szigorúan megtorolnak, lásd Budaházy Gyuri példáját.
Ha a magyar nép más államformát is akarna, az elnyomó hatalom az uniós csendőrség Euro-Gend-For (European Gendarmerie Force / németül; Europäische Polizeitruppe) – EU Csendőrség segitségével tartaná meg a bitorolt hatalmát. (liszaboni szerződés)
Ahhoz, hogy változás legyen, az unió összeomlásának kell bekövetkeznie, és az európai népek egységes fellázadása a bankárok, milliárdosok stb. nyomorgatása ellen.
MEGHÍVÓ!!!
http://apostolimagyarkiralysag.hu/AMK2012/120215REND/MEGH.jpg
Áldás!
A VÉGRE HAJTÓKKAL EGYÜTT A FUNDAMENTA LAKÁS KASSZA TELJESEN TÖNKRE TESZIK AZ ÉLETEM ÉS MÁR 85000 HELYET 600000-FORINTOTT KÖVETELNEK TÖLEM MERT A FIAMAT ELUTŐTE EGY AUTÓ ÉS AZ Ő HELYETTE FIZETEK DE CSAK EGY NÉVTELEN REJTETT SZÁMMAL HÍVOGATTAK ÉS MIVEL SZÓVÁ TETTEM BIRÓSÁGRA ADTAK UGY,HOGY SEMMILYEN MEG EGYEZÉST NEM AJÁNLOTAK FEL,CSAK ÁTADTAK A VÉGREHAJTÓNAK!HA VALAKI TUDNA JOGI SEGITSÉGET MEG KÖSZÖNÉM,MIVEL ANYAGILAG NEM TUDOK SEMMIT TENNI MIVEL ÉLELEMRE SEM TELIK SOKAT NÉLKÜLÖZÜNK!HA EZEK A /SZERINTEM JOGTALANUL/LEVONÁSOK NEM LENNÉNEK,A MEGÉLHETÉSEM IS JOBB LENNE!