A 386 parlamenti képviselőből 256-an számíthatnak rendszeresen mellékes jövedelemre. Ők összesen havi 153 milliót vágnak zsebre, vagyis évi több mint 1,8 milliárd forintot.
A legjobban keresők listáját az idén is a Gyurcsány Ferenc vezeti. A volt szocialista miniszterelnök tavaly 70 milliós osztalékot, vagyis havi átlag 5,8 milliót kapott cégétől.
Az második legtöbbet Puch László MSZP-s képviselő kereste a képviselői fizetése mellett, akinek szintén cége után járt tavaly 58 milliós – havi 4,8 milliós – extra jövedelem.
A harmadik helyen Papcsák Ferenc fideszes képviselő és zuglói polgármester végzett: ő havonta 4,1 milliót kap mellékesként, ügyvédi keresete mellett ugyanis polgármesterként is havi közel 600 ezer forint jár neki…
Havonta 2,6 milliót keres a KDNP-s Seszták Miklós, aki civilben szintén ügyvédkedik, akárcsak a fideszes Bohács Zsolt, aki havi bő 2 milliót keres országgyűlési fizetése mellett. “A parlamenti feladatok mellett végzem ezt a munkámat, és szombat-vasárnap is dolgozom” – mondta a Blikknek.
Orbán Viktor miniszterelnök, aki az élboly egyetlen kormánytag résztvevője a 1,5 milliós kormányfői fizetésével, emellett pedig könyvkiadásból újabb 248 ezer forint honoráriumhoz jutott tavaly.
A KDNP-s képviselő, Rubovszky György pedig szintén ügyvédként dolgozik, havi 1,2 millióért. A képviselők többsége azonban állami, önkormányzati pozíciók halmozásából tesz szert mellékesre.
Kiszelly Zoltán, a Blikk által megkérdezett politológus szerint van egy szint, amely felett már nem elsősorban a pénz motivál, hanem a presztízs. “Gyakran azért az ügyvédek kacsintgatnak a politika felé, mert olyan kapcsolatokat alakíthatnak ki, amelyekkel jól működő praxist tudnak fenntartani. Másrészt a kevesebbet kereső képviselők azért igyekeznek „másodállást” találni, mert az átlag elvárása havi nettó 500 ezer-1 millió forint körül lehet, amihez a parlamenti fizetés gyakran édeskevés” – mondta.
Forrás: hvg.hu
Nemzeti InternetFigyelő
























Ezek az adatok a hivatalosan kapott pénzek! Arról nem szól a fáma, hogy különböző családtagok, haverok nevén futó és egyéb helyekről a zsebbe kerülő összegek nagysága jóval meghaladja ezt a számot!
Szegények.
Nem kéne megrövidíteni a szenvedésüket?
Persze teljesen demokratikusan.
No igen!
Jó üzlet politikusnak lenni.
Magyarországon ma üzlet és semmi több. Sajnos.
…és akkor jön az egyik hazaáruló és bejelenti, hogy 47 ezerből meg lehet élni…
Kezük munkája ~23 év alatt: nyomor, kilátástalanság, leszerelt ipar, tönkretett mezőgazdaság, idegen kezekbe eladott stratégiai ágazatok,eladósítás, kifosztott, tönkretett ország és nemzet.
Havi pár millió biztos fizetésért – képviselőnként.
A kormány további megszorító intézkedéseket kénytelen meghozni. A brüsszeli nyomás még több és még szigorúbb jövedelempolitikát vár el tőlünk.
A fenti információk tükrében felvetődik a kérdés. hogy miért csak a lakosságnak kell elviselnie a reáljövedelem csökkenését, a politikusok és a társadalom által fizetett felső vezetőknek – legalábbis arányaiban biztosan – miért nem?
Van egy szólásunk: Együtt sírunk, együtt nevetünk!
Én úgy látom, hogy ez közel sincs így. Mi közemberek együtt sírunk, míg a felső százezer rajtunk nevet.
Szerintem az volna a tisztességes, ha már meg kell húznunk a nadrágszíjat, akkor először a politikusoknál kezdjük, majd arányosan lefelé.
Volna egy „demagóg” és „populáris” javaslatom a politikai állások vonatkozásában. A politikusi fizetések viszonyuljanak a mindenkori minimálbérhez, hogy milyen arányban arról follyon társadalmi vita.
E szellemiség jegyében indokolt volna a progresszív jövedelemadózás visszaállítása is.
Sok sunyi szemétláda, nem is értem, hogy az ilyen emberek, akiknek fogalmuk sincs, hogy milyen nehéz megélni ma az általuk kialakított magyarországi helyzetben, milyen alapon döntenek emberek sorsa felett és határoznak meg olyan számokat mint a 47 ezer Ft. Én azt javasolnám, hogy a 47 ezer Ft-hoz képest kellene javaslatot tenni a politikusi bérezésről különös képen azok esetében, akik szerinte ez az összeg a korábbi juttatásokhoz képest előre lépést jelent és ezt még hangoztatni is merik, ugyanis a közmunka éppen olyan közfeladat mint a politika, aminek szintén a közjót és a nemzet érdekeit kellene szolgálnia szemben azzal amit jelenleg a tisztelt urak tesznek.