Egy újabb tetves hazaáruló – Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

A féreg Kertész

„Magyarországnak semmi értelme” 

Magyarul készült, franciára lefordított interjút közölt a Le Monde francia lap internetes oldalán Kertész Imrével, a 2002-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett íróval. Kérdésre válaszolva kifejtette: tíz éve él Berlinben, távol a magyar politikai ügyektől, de szerinte Magyarországon nincs új a nap alatt, „a vezér az, aki elbűvöl: ma ugyanabban a helyzetben van az ország, mint Kádár alatt.

Magyarországot úgy varázsolta el Orbán, mint a hamelni furulyás”. Kertész szerint kettős polaritás áll a helyzet hátterében. Az iskolában azt tanulják a gyerekek, hogy őseik az Uráltól délre eső sztyeppékről érkeztek a Kárpát-medencébe, majd felvették a kereszténységet. Ezért ott van a fejekben a hovatartozás kettős játéka, hogy egy keresztény társadalom normái eltérnek egy klánalapú társadaloméitól – mondja az író. Szerinte Magyarországon sosem volt demokrácia – úgy értve, ha nem politikai rendszerként, hanem a teljes társadalmat mozgósító szerves folyamatként tekintünk erre a fogalomra. „Ez a fejlődés az oszmán birodalom felemelkedésével megakadt a 16. században, és ezt a késedelmet sosem sikerült behozni” – tette hozzá….

Szerinte a különböző birodalmakhoz való tartozás alatt mindig megpróbált játszani az ország, látszólag ez jól sikerült. De míg Kádár alatt úgy tűnt, hogy a szovjet blokk legvidámabb barakkja hazánk, ennek ára az ’56-os forradalom letagadása és az eladósodás volt. A jelenlegi helyzet csupán egy „további illusztráció” ehhez a hibázásra való hajlandósághoz. A magyar állam a nemzeti érdekek védelmének nevében helyezkedik szembe Európával: ez úgy tűnhet, visszatérés a szuverenitáshoz, de csak egy újabb tévedés – véli az író. „Nem mindenre van magyarázat, néha el kell fogadni a tényeket. Magyarország egy sorsszerűség, amelynek nincs sem értelme, magyarázat sincs rá, és amely egyedülálló Európában – mondta Kertész. – A magyarok ragaszkodnak a sorsukhoz. Kétségtelenül anélkül fognak elbukni, hogy értenék: miért” – teszi hozzá. A zsidók és cigányok elleni gyűlöletről is szólt: ez egy primitív nemzetképhez szükséges. A kérdésre, hogy nincs-e kedve cselekedni, Kertész válasza: 82 éves, beteg, cselekedni csak az írással tud, amikor pedig ír, annak nincs befolyása a helyzetre – vagy sokszor elítélik érte. „Mihelyt szabaddá és állítólag demokratikussá vált, Magyarország bezárt engem a zsidóság rekeszébe, és nem vette számításba az élettapasztalataimat, a munkásságomat. Ez képtelenné tett arra, hogy legalább minimális nemzeti szolidaritásom legyen. Ez szomorú, mert hitelesítette azt a régi előítéletet, hogy a »zsidót« nem érdekli a »magyar«” – tette hozzá. Azt mondogatja magának, hogy a magyarok titokban érzik, rossz irányba mennek, és hogy Orbán el fog bukni. De az is lehet, hogy Magyarország beledől a végletes káoszba. Ez tragédia lenne Kertész szerint, de mivel a nép nem talál magára, és a gazdaság is szenved, a fenyegetés komoly.

Forrás: Magyar Hírlap Online

Nemzeti InternetFigyelő

15 vélemény

  1. Ez az ember úgy tesz, mintha nem tudná mit beszél! :-( ((
    /Emiatt nem vehető komolyan!/.

    • Helyesen : ez ember ?

    • Igaza van Önnek. Csak a baj az, hogy ezt a szöveget terjeszti a 99 %-os média, s nem az Ön vagy az én és még sokak egymással megegyező véleményét. Mert mindkettő beteg, Kertész is és a Média is!! A többi őket nem érdekli.

  2. Nem hazaarulo, mert ennek a budos zsidonak nem Magyarorszag a hazaja, hanem Izrael. Es egyebkent nagyon is jol tudja, hogy mit beszel. Ezek az emberiseg fergei!!!!!!!

  3. Szeretném megjegyezni, hogy több mint elég napja a Magyar Rádió déli Rádiószínháza ennek a tehetségtelen ripacsnak a műveiből összeállított kultúrmoslékot önt a rádióhallgatókra (szerencsére csak zsidó színészek adják elő – összenő, ami összetartozik)..
    Megjegyzem, mostanában csak zsidó szerző művei kerülnek egyáltalán adásba a közszolgálati Rádióban.

    Úgy elképzelem, mi lenne a műsortükör, ha mondjuk a Fidesz nyeri meg a választást. Vagy ez már a Fidesznek megfelelő műsorstruktúra lenne?
    A vasárnapi kabarématinéban meg már eleve szereplési feltétel a zsidósághoz tartozás, bármilyen tehetségtelen is legyen a riportalany, (Markos György, Nádas) aki persze a kiválasztott nép kiválasztottja.
    És a 90 éves Szepesi III/III-as besúgóról is most kellett megtudni, hogy 5 rokona halt meg valahol 44-ben. És tele kellett zokogni minden hullámhosszt.
    De a legszebb mégis a büdös-kommunista-ávéhás gyilkos Komlós (Kohn) János egy írásának műsorba adása volt… rendszeres visszatérők lettek Major Tamás és Psota Irén. Megszállták az országot. De a médiát mindenképpen.

    Nekem is elegem van már ebből az országból, de pontosan más ok miatt, mint amit ez az alja alak összehord.

  4. Jut eszembe:

    Isten halott. Nietzsche.
    Nietzsche halott. Isten.

    Magyarországnak semmi értelme. Imre Kertész.
    Imre Kertésznek semmi értelme. Magyaroprszág

  5. Úgy gondolom, ideje, hogy a forradalmi kormány Kossuth díjjal tüntesse ki a nevezetes személyt, (ha még nincs neki) és minimum, az összes nagyobb város díszpolgárságát is meg kell, hogy kapja.
    Találós kérdés : “és ítélkezni fogtok izrael 12 törzse felett” Hol olvasható az idézet?

  6. Az ilyen Nóbel-díjasokra nincs is szükség Magyarországon. Egyébként bűn rossz a díjazott könyve, de sok igazságot is leír.(pl.hogy gyermekként hogyan menekült meg ami a fajtája által felvázolt viszonyokhoz képest meglepő)
    Szégyen, hogy ezek az emberek még mindig magyar jelmezben nyilatkozgatnak, miközben gyűlölik a magyarokat. Persze, van belőlük az EU parlamentben is néhány díszpéldány, és addig nem is lesz stabil keresztény Magyarország, ameddig ők így beszélhetnek, gyalázkodhatnak a “hazájukról”

    • Hazájukról nem gyalázkodnak. Egy zsidótól nem várhatsz mást, mint rombolást.Ôk maguk mondják sajátmagukról: Mi zsidók rombolók vagyunk, és örökre azok is leszünk. Ez a zsidó szellem.

  7. Kertész Imre, nem iró , csak irdogáló. A svédek a neki osztott Nóbel dijjal csak kivédték , hogy antiszemita jelzővel illessék a Svédeket. Ha olyan jól érzi magát a németeknél, vajjon miért érez kényszert, hogy lépten nyomon bántsa a Magyar Nemzetet.De vigyázz Kertész, Németországban is növekszik az antiszemitizmus, ugyanúgy mint a franciáknál. Reszkess inkább és hagyd a magyart élni. Tudjuk, hogy nem vagy Radnóti Miklós, Vámbéry Ármin, Karinthy Frigyes és leszármazottai és sorolhatnám. Undor fog el bennünket ha rólad, a senkiről hallunk.

  8. Az a demokrácia ahol ők vannak hatalmon! Ez számára evidens! Nekünk valahogy nem! Majd ha Kazárföld leszünk ismét! Nem hord a “közeg” kakastollas kalapot!

  9. Nincs mit hozzáfűznöm, csak egy kérdés, miért magyarul nyilatkozott ez a tetves zsidó. Igaza van teljes mértékben az előttem szólónak: “Nem hazaáruló, mert ennek a büdös zsidónak nem Magyarorszag a hazája, hanem Izrael. Es egyébként nagyon is jól tudja, hogy mit beszél. Ezek az emberiség férgei!!!!!!!”

  10. Helyesen: Imre Kertesz!

    • Re Atti79 Sajnálattal közlöm, hogy tudom, miként írja ez a mocskos féreg a nevét (ragadt rám valami drezdai főiskolai tanulmányaim során) azonban ez a tetű számomra továbbra is Emerich Gärtner aki
      remekül elvan egy olyan országban, ahol valamikor fajtársait százezerszámra ölték meg. Nomen est omen!

  11. Emerich Gärtner egy fehérjehalmaz, csak a vak gyűlölet tartja életben.
    A “Sorstalanság” c. fércmű olvasását a második oldalnál feladtam mert annyira a semmiről szólt. Emerich Gärtner nem személy, tárgy vagy fogalom, hanem egy FOGLALKOZÁS!

Itt várjuk hozzászólását!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 344 other followers