Hét amerikai tagállam perli be Obamát a vallásszabadság megsértése miatt

Timothy Dolan New York-i érsek, bíboros február 22-i levelében úgy fogalmaz: “Obama mostani intézkedései valószínűleg csak a kezdetei a vallásszabadság történelmi jelentőségű megtámadásának…” Hét szövetségi állam, egy iskola, két nő, egy jótékonysági szervezet és egy katolikus biztosító is beperelte Barack Obama amerikai elnököt a vallásszabadságot sértő biztosítási törvény miatt – írja a CNA. A 12 [...]

Ebbe bukott bele a maffiát emlegető államtitkár

A miniszterelnök azért nem adott Ángyán József parlamenti államtitkárnak megfelelő eszközöket, nehogy valóra is tudjon váltani abból bármit, amiben hitt, és amiről olyan szuggesztíven tudott beszélni mindazoknak, akik hinni akarták, amit ő hirdetett – írja a keddi Népszabadság. Ángyán Józsefből azért csináltak államtitkárt, hogy a jobboldal választási győzelme után is fennhangon hirdesse tovább, amit az [...]

Az ügynökök főnökei

 Sokan nem értenek egyet (érdemes elolvasni – szerk. megj.) azzal, hogy az ügynöktörvényt leszavazta a Fidesz-KDNP frakció. Helyesen. Természetesen az ügynöktörvénynek már réges-rég meg kellett volna születnie és a Fidesznek kellett volna megszülnie azt.   Azonban ne feledjük, hogy az ügynök csak egy eszköz a rendszer irányítóinak kezében. Ha az ügynökkérdést tisztázzuk, ha nyilvánosságra kerülnek [...]

A cigányok egyik nyelvéhez hasonlította Kósa Lajos a rovásírást

Az elmúlt héten megtartott debreceni közgyűlésen a költségvetési pengeváltásokon és a Hit gyülekezete mellett ismételten hitet tevő fideszes városvezetők produkcióján túl még egy érdekes téma került terítékre. Ez pedig a Debrecen-Józsán felállítandó rovásírásos helységnév tábla ügye volt. Egy józsai egyesület kérte – a meglévő engedélyek birtokában – az önkormányzat egyetértő nyilatkozatát, noha ennek hiányában is [...]

Leszámolás a kommunista múlttal fideszes stílusban (videó)

Az Index internetes portál videója kitűnően bemutatja a kétharmados kormányzópárt elszámoltatáshoz való igazi hozzáállását. A nemzeti oldal radikálisabb támogatói több helyen és alkalommal már a választások előtt próbálták a Fideszben mélyen hívő szavazó-társaikat meggyőzni – a legtöbb esetben mindhiába, ahogyan a választási eredmények is bizonyítják – arról, hogy miközben a Fidesz éppen egy másik pártot [...]

Egy majdnem három éves, de ma egyre aktuálisabb írás – Orbán elhallgatja az ország népe elöl a keserű valóságot!

Kedves Olvasóink! Figyelmükbe ajánljuk a majdnem három éve keletkezett alábbi írást, ami ma egyre aktuálisabb! Kenessey Csaba kísérteties precizitással, mondhatni a „látók” pontosságával fogalmazta meg a ma egyre valóságosabb, és mára sokak által látható, elközelgő jövőt. Olvasás közben ne feledjék, a cikk 2009 nyarán íródott! (NIF) Íme a cikk: Kenessey Csaba, Thalwil, Svájc 2009. július [...]

Nincs rá bizonyíték, hogy Irán az atomfegyver megépítése mellett döntött

Amerikai hírszerzési elemzők szerint nincs rá konkrét bizonyíték, hogy Irán a nukleáris fegyver megépítése mellett döntött – írta a hét végén a The New York Times.     Az amerikai szakértők annak ellenére is fenntartják ezt a nézetüket, hogy az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) pénteki jelentése szerint az iszlám köztársaság felgyorsította urándúsítási programját. [...]

Miért állt ki a lengyel kormány Orbán Viktor mellett?

A varsói kormány nehezen szánta rá magát, hogy az európai uniós támadásokkal szemben pártfogásába vegye hazánkat. A változást jórészt a lengyel közvélemény kényszerítette ki, de a jobbközép kabinetnek belpolitikai szándékai is vannak az ezeréves barátság felemlegetésével. Lengyelország a weimari együttműködésben – Németország és Franciaország szövetségében – mint európai középhatalom akarta elhelyezni magát…

Megkezdődött a népszavazás az új alkotmányról Szíriában

Megkezdődött a népszavazás az új alkotmánytervezetről vasárnap reggel Szíriában, miközben jogvédők szerint folytatódnak a fegyveres összecsapások a rendszerhez hű erők és ellenzékük között. Bassár el-Aszad szíriai elnök szerint az új alkotmány megnyitja az utat a három hónapon belül megrendezendő többpárti választás előtt. Ez azt jelentené, hogy megtörhet az 1963 óta hatalmon lévő Baasz Párt dominanciája. [...]

A magyar parlament szégyennapja: 2012. 02. 20. Hétfő. – szavazási névsorral

A MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG (POSTALÁDÁJÁBÓL) A MAGYAR PARLAMENT SZÉGYENNAPJA: 2012. 02. 20. HÉTFŐ.  Az országgyűlésben 2/3-os többségben lévő  FIDESZ-KDNP  – értehetetlen szavazataival -  megtorpedózta az állambiztonsági múlt  átláthatóvá tételét. 172 képviselő :::::::: követte Göncz Árpád és Sólyom László útját; 172 képviselő :::::::: döntött 2,7 millió választópolgár helyett; 172 képviselő :::::::  szemben áll 2,7 millió  választójával;  172 képviselő :::::::: nem emlékszik [...]

Aj Vej-vej interjúja a Le Figaróban

“Letartóztatásom, majd szabadon bocsátásom sok mindent megmutatott számomra a Kínában folyó küzdelemről. Ezúttal nagyon közelről láthattam, miként gondolkodik és hogyan viselkedik a hatalom” – jelentette ki a párizsi Le Figarónak adott interjújában Aj Vej-vej (Ai Weiwei), a sokoldalú kortárs képzőművész és a világszerte ismert emberjogi harcos, akinek fotókiállítása nyílt a francia fővárosban, a Jeu de [...]

Orosz elnökválasztás: I. Péter cár elsöprő fölénnyel győzött az elnökválasztás próbáján

Az orosz fővárosban 12 választókörben tartottak nyílt napot nyolc nappal az elnökválasztás előtt. Délelőtt tíz órától délután egyig a látogatók megismerhették a szavazóhelyiségekben felszerelt webkamerák működését és a választások műszaki hátterét. Meghívták az elnökjelölteket, megbízottaikat, politikai pártok képviselőit és a megfigyelő szervezeteket is.     Vlagyimir Putyin miniszterelnök-államfőjelölt tavaly decemberben, a parlamenti választások után adott utasítást [...]

Álszent hivatalos emlékbeszéd – Emléknap – Latorcai Csaba: nincs különbség diktatúra és diktatúra között

Nincs különbség diktatúra és diktatúra között – mondta Latorcai Csaba a Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány megemlékezésén szombaton, a volt gulág-rabok budapesti emlékművénél.     A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára emlékeztetett: az első Orbán-kormány idején a parlament határozatot fogadott el arról, hogy – mint felidézte – “soha, semmilyen körülmények között nem hagyja elfelejteni és [...]

Ítélet született a Hunvald-ügyben

Gál György volt erzsébetvárosi szabad demokrata politikus nyolc és fél évet, Hunvald György volt szocialista polgármester és országgyűlési képviselő másfél évet kapott az erzsébetvárosi korrupciós botrányok ügyében a Fővárosi Törvényszéken pénteken kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint. A bíróság már az ítélethirdetés előtt közölte, hogy Gált, aki a VII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke volt, [...]

Limitált szériás szuperbicikli Ürömről

A világ gazdagjai csak 275 darabon osztozhatnak a nemzetközi kerékpárpiac luxus kategóriájának ma elérhető egyik legszofisztikáltabb és legdrágább elektromos bringájából. Közülük volt már olyan, aki a Veyronja mellé (a világ leggyorsabb, kereskedelmi forgalomban kapható autója a Bugatti Veyron Super Sport, végsebessége 431 km/h – szerk. megj.) látatlanban, interneten rendelt, de azért a 7-8 milliós gépből [...]

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 344 other followers